Nő, 1969 (18. évfolyam, 1-52. szám)
1969-10-19 / 42. szám
pémtoe Kőt orvo« egy rendelőben Fr. Spoéil felvételei A toronyóra már elütötte a delet. A reggel zsúfolásig megtelt váróteremből elfolytak a betegek, csak egy középkorú férfi vár bebocsájtásra. Ellenőrző vizsgálatra jött. Nyílik az orvosi rendelő ajtaja, szemüveges szőke asszony, az egészségügyi nővér, mosolyogva szólítja be. Kedves ismerősként üdvözli a doktor úr is. Megvizsgálja. Minden rendben van, páciensük ismét munkaképes. Mivel nincs több várakozó, rövid ideig még elbeszélgetnek vele, azután együtt hagyják el a rendelőt. Három fekvő beteget kell ma meglátogatniuk, utána Indulhatnak haza, ebédelni. A hét három napján — hétfőn, kedden és csütörtökön — otthon, Karván, szerdán és pénteken a szomszédos községben, Búcson rendel az orvosházaspár, dr. Pintér Gyula és felesége. A két falu közötti hat kilométer nem jelent távolságot, sötétszürke МВ-1000-es kocsijukon percek alatt „lefutják". Mindkét községben jól felszerelt rendelőben várják a bizakodó betegek, akik Pintéréket tisztelik és szeretik. Tizenöt esztendő alatt rászolgáltak a megbecsülésre. A másfél évtized során — mióta ezen a helyen működnek — a két község lakóinak egészségi állapota és egész élete kitárulkozott előttük. Talán nincs is olyan ház, ahol meg ne fordultak volna, nincs olyan család, amelynek legalább egy-két tagját ne kezelték volna. Pácienseik tekintetéből úgy olvasnak, mint egy nyitott könyvből. Az út azonban, amelyen idáig eljutottak, nem volt könnyű, a körülmények sokszor próbára tették akaraterejüket. KÉT FIATAL ORVOS ELINDUL A diploma megszerzése után mindketten a komáromi kórházban teljesítettek szolgálatot. Itt ismerkedtek meg egymással, dr. Pintér Gyula és dr. Sándor Terézia. Első és egyben közös munkahelyüktől azonban hamarosan meg kellett válniok. A fiatal orvosokat vidékre helyezték ki. Pintér doktor Radványt, menyasszonya Karvát választotta. A kórház megfelelőnek mondható munkafeltételeiből mindketten elviselhetetlennek tűnő körülmények közé sodródtak. A kezdő orvosok vállára egy-egy elhanyagolt körzet lakóinak gondja-baja nehezedett. Ott álltak magukra utalva az orvosi rendelőnek nevezett szobácskábán, amelynek egész felszerelése egy íróasztal, sztetoszkóp, fecskendő és egy petróleumlámpa volt. A körzetben — a három községben és a környéken levő tanyákon — pedig ötezer ember. Közöttük jónéhány fekvő beteg is. — Egyéves gyakorlat állt mögöttünk, nem hittük volna, hogy eleget tudunk tenni a ránk háruló felelősségnek, amikor még mentőautója sem volt a körzetnek... hány kilométert tettünk meg gyalog még ítéletidőben is... Tíz hónapig küszködtek külön-külön, azután összeházasodtak. Ezzel a lépéssel egy újabb probléma merült fel: a lakáskérdés, mert mindketten csak egy félszobának beillő helyiségben laktak. A házasság után a helyzet nem változott, de az együtt töltött órák segítették eloszlatni a kétségeket és táplálták lelkesedésüket az ügy érdekében. Az összetartozás új erőt adott nekik, hogy kitűzött céljukat — munkájukhoz kellőképpen felszerelt rendelőt, maguknak otthont — elérjék minden akadályon keresztül. Négy évi házasság után — már két kisfiúk volt ekkor — oldódott meg évekig vajúdó problémájuk. Végre emberhez méltó lakáshoz jutottak. Az elhanyagolt egykori magánüdülőt lakályos otthonná alakították át, a helyi vöröskereszt tagjainak segítségével rendbehozták a házat körülvevő kertet is. Az őserdőnek tűnő bozótot kiirtották, helyébe parkot létesítettek. A kert végében egy földszintes épületben felszerelték a rendelőt. Most már az sem zavarta őket, hogy a vidéki orvos munkaideje napi huszonnégy órából és évi háromszázhatvanöt napból áll. ORSZÁGOS EREDMÉNY A vöröskereszt tagjai nem véletlenül voltak segítségére az orvosházaspárnak. Talán úgy is mondhatnánk „kéz kezet mos" alapon. A szervezetnek Karván, ebben az 1050 lelket számláló községben kétszázhatvan tagja van, akik rendszeres időközökben egészségügyi felvilágosító előadásokon vesznek részt. A tagok közül egy huszonhárom fiatal leányból álló csapat a múlt hónapban a Szlovák Vöröskereszt Országos Versenyén — tizenkét járási győztes csapat között — az igen értékes második helyen végzett. Nagy dicsőség ez egy ilyen kis község számára. Az ered-MOZGÁS és DIÉTA-EGÉSZSÉG vn\ A morvaországi Luhaíovice fürdőváros tűlevelű erdőktől ölelt festői völgyben fekszik. -A sudár, magas fenyők és nyírfák közül piros háztetők és tornyok kandikálnak ki. A virágokkal gazdag parkban ittott egy ijedt mókus ugrál a források felé, hogy jóízűen elfogyassza a fürdővendégek által ajándékozott morzsákat. Luhaíovice már 300 éve közismert. Ásványvizei közül különösen a Vincentka, Aloiska, Amandka és Ottovka források vizei a keresettek. A krónikus légzőszervi betegségben szenvedők belföldről és külföldről egyaránt tömegesen keresik fel a fürdővárost, amelynek kellemes kiimáját, ásványvizeinek gyógyító hatását az orvostudomány a gyógyítás szolgálatába állította. Azonban az őszi és tavaszi hónapokban olyan vendégek is érkeznek, akik szinte „kicsattannak az egészségtől“, a náthát, köhögést, légcsőhurutot csak hírből ismerik, viszont testsúlyuk néhány kilóval több a kívánatosnál. Ezek az Alexandria szállóban, a gazdag tapasztalatokkal rendelkező Havel úr vezetésével vesznek részt a 14 napos „Mozgással és diétával“ tanfolyamon, hogy megszabaduljanak fölösleges kilóiktól, megfiatalodjanak, megszépüljenek és visszanyerjék önbizalmukat. Annak ellenére, hogy már évek óta rendszeres tanfolyamokat tartanak nők, és férfiak részére, és kiváló eredményt érnek el, a nyilvánosság — különösen Szlovákiában — nem szerez róla tudomást. Pedig bizonyított tény, hogy a nők háromnegyed, és a férfiak negyedrésze hajlamos a hízásra. (Az állítás helyességéről könynyen meggyőződhetünk.) A tanfolyam megnyerte tetszésünket, mivel orvosságok mellőzésével, csupán
