Nő, 1969 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1969-10-12 / 41. szám

mm almás rétes Hozzávalók: A tésztához: 30 dkg sima liszt, 1 tojás, 1 dkg vaj, 1 kávéskanál ecet, 2 dl víz, csipetnyi só. A töltelékhez: 15 dkg vaj, 10 dkg darált dió, 1 kg meghámozott rétesalma, 20 dkg porcukor, 10 dkg mazsola. A megszitált lisztet elkeverjük a sóval, a langyos vízben elhabart tojással és az ecettel. Azután a felolvasztott vajat fokozatosan hozzá­adjuk, és az egészet tésztává dolgozzuk. A tésztát a gyúródeszkához csapkodjuk, és jó magasra felhúzzuk. Ezt mindaddig folytatjuk, amíg a tészta a deszkától és a kezünktől is elválik, vagyis fényes, sima lesz. A tésztából azután cipót formálunk, meglisztezett gyúródeszkára tesszük, melegített lábassal letakarjuk, és kb. 1/г óra hosszat pihentetjük. Az asztalra tiszta abroszt teszünk, liszttel meghintjük, és kinyújtjuk rajta a rétest. Azután a szélét körben óvatosan leszaggatjuk és a tésztát szikkadni hagyjuk. Amikor már megszikkadt, olvasztott vajjal meg­locsoljuk, a darált dióval és a porcukorral meghintjük, rárakjuk a reszelt almát és a megmosott mazsolát, a széleit felhajtogatjuk, majd az abrosz segítségével óvatosan összecsavarjuk. A tetejét olvasztott vajjal jól meg­kenjük, sütőiapra tesszük és szép ropogósra megsütjük. Még melegen felvágjuk, és porcukorral kevert vagdalt dióval meghintjük. Alumíniumfóliában készült gombóc jt Ei Azok a háziasszonyok, akik már régebben használják az aluminiumfóliát, >l tudják, hogy az ebben készült étel sokkal izletesebb és nedvdúsabb. : a tésztákra és húsokra egyaránt érvényes. BURGONYÁS HÚSGOMBÓC Hozzávalók: 8—10 db héjában főtt burgonya, só, 40 dkg sertéshús, 10 dkg füstölt szalonna, 1 kis fej vöröshagy­ma, törött bors, kevés majoránna, liszt, amennyit felvesz, 1 tojás, 1—2 kanál tejföl. A burgonyát a héjában megfőzzük, azután meghámozzuk és áttörjük vagy lereszeljük. A füstölt szalonnát apró kockákra vágjuk és serpenyőben felolvasztjuk. Ebben kissé megfony­­nyasztjuk a finomra vagdalt vörös­hagymát, és a megdarált sertéshúst kissé megpároljuk rajta. Azután meg­sózzuk, megborsozzuk, majoránnával fűszerezzük, majd a burgonyához ke­verjük. Beleütünk egy tojást, teszünk hozzá 1—2 kanál tejfölt, és annyi liszttel, amennyit felvesz, majd masszát gyúrunk belőle. Ebből gom­bócokat formálunk, és mindegyiket külön-külön becsomagoljuk alumi­­niumfóliába (lásd a képen). A gom­bócokat tepsire rakjuk és előre be­melegített sütőben megsütjük. Bár­milyen mártáshoz adhatjuk, de tálal­hatjuk önálló ételként is. PARAJGOMBÚC Hozzávalók: főtt burgonya, paraj, só, tojás, liszt, feketebors, egy kevés vaj. A szükségnek megfelelő mennyisé­gű burgonyát héjában megfőzzük, azután meghámozzuk és áttörjük. Közben sós vízben megfőzzük a pa­rajt, lecsöpögtetjük róla a vizet és szintén áttörjük. Ha kihűlt, a burgo­nyához keverjük, megsózzuk, meg­borsozzuk, hozzáadjuk a tojást, a va­jat és a liszttel masszává gyúrjuk. Gombócokat formálunk belőle és alu­míniumfóliába tekerve, sütőben meg­sütjük. A szőnyeg és a higiénia Lakásunk legszebb dísze a szőnyeg, de egyben praktikussági célt is szolgál: melegebbé teszi a lakást, zajtalanabb rajta a járás és a puha, meleg szőnyegen nyugodtan játszhatnak a gye­rekek. Hogy a kicsinyek hentereghessenek rajta, ehhez az szük­séges, hogy a szőnyeg higiéniai szempontból kifogástalanul tiszta legyen. Ezért azt ajánljuk a háziasszonyoknak, hogy a porszívó­záson kívül időnként alaposan tisztítsák ki. Erre a célra legmeg­felelőbb a PER2AN szőnyegtisztító szer. — Továbbá jó lenne, ha minden családban — különösen ott, ahol járni tanuló gyermek van — bevezetnék a papucs használatát. Ugyanis nem ajánlatos azt a lábbelit használni a lakásban, amelyet az utcán viselünk, mivel azon a kórokozók százai telepednek meg. Ezeket cipőnkkel átvihetjük a szőnyegre, amelyen napközben kisgyermekünk ját­szik, és ezzel a fertőzés veszélyének tehetjük őt ki.

Next

/
Oldalképek
Tartalom