Nő, 1969 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1969-10-12 / 41. szám

nők a második, vagy harmadik műszakban is dolgozzanak. Véleménye szerint az a fontos, hogy a munkahelyen előnyös körül­ményeket biztosítsanak számukra, hogy műszak után kényelmesen bevásárolhassa­nak, és céltudatosan és a lehető legnagyobb mértékben leépítsék az otthoni „második műszakot“. Nálunk ezzel kapcsolatban — sajnos — egészen más nézet alakult ki. Az iparban törvény tiltja a nők éjszakai foglalkozta­tását, holott azt hiszem ezen a téren is egyénileg kellene felülbírálni a lehetősége­ket. A hajadonok, vagy a már nevelőmun­kát nem végző anyák esetében a tilalom nem indokolt. A következetlenséget bizo­nyítja, hogy számos nő végez nehéz éjsza­kai munkát és végezniük kell, mert az a hivatásuk — pl. ápolónők, orvosnők, állat­­gondozók stb. A BEVÁSÁRLÁS PROBLÉMAI Az üzlethálózatot állandóan bővítik, egy­re több önkiszolgáló működik, de az élel­miszerek bevásárlása — különösen a hét végén — az NDK-ban is nehézkes. Ennek elsődleges oka az, hogy nehezebben barát­koznak meg a korszerűbb és ésszerűbb módszerekkel. Ezzel kapcsolatban érdekes a bitterfeldi kísérlet. A vevők a központi megrendelő szolgálat árjegyzékén szereplő 450 féle élelmiszer és 150 féle háztartási cikk közül választhatnak. A kitöltött meg­rendelőlapot elküldik a központnak. Ha a vásárolt áruk értéke 50 márka, akkor az árut díjtalanul házhoz szállítják, kisebb érték esetében 0,80 márka a szállítás díja. Több mint 250 márka értékű megrendelés esetén 2 százalékos kedvezményt nyújta­nak. A tapasztalatok kedvezők, de az új Rosa Luxemburg síremlékén mindig frissek, sosem hervadók a kegyelet virágai Weimar régi utcáin újat akaró emberek járnak módszer még nem vált országos gyakorlat­tá. Ennek ellenére, a bitterfeldi kísérlet számunkra is érdekes lehet. HÚSZ ÉV MÉRLEGE A Német Demokratikus Köztársaságban is vannak nehézségek és problémák. De véleményem szerint sikerült lerakni egy fejlett szocialista társadalom szolid politi­kai és gazdasági alapjait. Ez számunkra, akik nemcsak az NDK szomszédai va­gyunk, hanem azonos az ideológiánk és azonosak szocialista célkitűzéseink is — valóban örvendetes tény. Az NDK politi­kai szerepe mind a mi országunk, mind Európa biztonsága szempontjából rendkívül Szarkáná L. E. felvételei jelentős. Ez a másik Németország, az első olyan államalakulat Németország törté­nelmében, amelyben győzött a néphatalom, amelyet a kommunista párt vezet, amely következetesen antifasiszta, imperialista ellenes és békeszerető. Szövetségesünk és partnerünk a szocialista világrendben a KGST-ben és a varsói tömörülésben. Nem­csak saját határait, de a mi határainkat is védi a Német Szövetségi Köztársaság neo­­imperialista terjeszkedése ellen. Ha az NSZK és a többi kapitalista állam a mai napig sem ismeri el a Német Demokratikus Köztársaságot, ez semmit sem változtat azon, hogy ez az ország létezik és sikeresen fejlődik. Blanka Svorenová-Királyová óta igazgatja az itt folyó munkát, s az ő vezetésével kezdődött el az aklimati­­zálás több évtizedes, aprólékos, komoly munkája. — Nagyon sajnálom, hogy nem a szüret idején jött! — mondta, amikor Novoszibirszk mellett, akagyemgorodoki kis házában meglátogattam. — Meg­kínáltam volna egy kis szibériai szőlő­vel .. . Csodálatos rózsáink vannak. Szü­retelünk már meggyet, szilvát, sárga­barackot, mag nélküli egrest is. Volt olyan almafánk, amelyről száz kiló za­matos gyümölcsöt szedtünk le! Szibériai csoda? Nem. Egy asszony és munkatársainak sok évtizedes munkája. — A gyümölcsfákat csemete koruktól lekötözzük, „megnyomorítjuk", hogy ala­csonyan, szinte a földhöz simulva fej­lődjenek. Az a száz kilót termő almafa sem volt magasabb egy méternél. Ná­lunk meleg a nyár, de korán lehull a vastag, tartós hótakaró. Ez a jótékony „paplan" befedi az almafát, a szaba­don hagyott rózsatövet, a szőlőtőkét... Szibéria konzerv-, likőr- és bőrfeldol­gozó ipara általában a Szovjetunió más területeiről hozott nyersanyagot dolgoz­za fel. ök bebizonyították, hogy a szi­bériai növényzet nagyon gazdag illó­olajokban és cserzőanyagokban, s né­hány év múlva már saját gyümölcsöt konzerválhatnak a gyárak. Szoboljevszkaja érdeme, hogy „el­ismerik" a kedves hegyi növényeket. Vizsgálják, használják, becsülik őket, értékük szerint. Tudományosan igazolta, hogy a nehezebb körülmények között fejlődő növényekben több a fehérje, mint másokban, s így a hegyi növények közül nagyon sok alkalmas lehet az állattenyésztésben annyira fontos takar­mány szerepére. „ARANY VOLODUSKA" AJÁNDÉKA Beszélgetés közben felállt az asztal­tól, s egy dobozt vett elő. Apró papír­zacskókban valami sárga por volt. Ki­nyitott egyet, s kínálta, mint előbb a teát, a süteményt. Amikor látta, hogy értetlenül elhárítom a kínálást — mivel fogalmam sem volt, hogy mi lehet ez? — szájához emelte és lenyelte a port, — Most már meg meri próbálni? En utánam? — kérdezte mosolyogva. — Ez az „Arany voloduska" ajándéka! Ügy hívják, hogy Buplerin. A sárga por: gyógyszer. Erősíti az ér­falakat, megakadályozza a kezdődő meszesedést, frissíti, ellenállóképessé teszi a szervezetet. — Van egy kedves, sárga hegyi virág. Ügy hívják: „Arany voloduska". Latin neve: „Bupleurum aureum". Tanulmá­nyozni kezdtük, vizsgáltuk kémiai össze­tételét, s P-vitamint találtunk benne! Tíz évig kísérleteztünk a gyógyszer elő­állításával, s azután felajánlottuk az orvosoknak, hogy próbálják ki. öt kli­nikát jelöltek ki a Buplerin kipróbálá­sára: Moszkvában, Kievben, Harkovban, Ordzsonikidzében és itt, Novoszibirszk­­ben. A Buplerin kiállta a próbát. Az orvo­sok nagy jelentőséget tulajdonítottak a gyógyszernek abban is, hogy a súlyos operációk előtt megerősíti a beteg szervezetét. Szoboljevszkaja és társai megkapták a gyógyszer szabadalmát, s a Buplerint akkor kezdik el gyártani, amikor Szibé­­ria-szerte felmérték: mennyi „Arany voloduska" van. — Ha nem lesz elég, majd termesz­tünk! A TANTEREM-ÓRIÁS A Szibériai Központi Botanikuskert jelenleg 23ó hektár földön kényszeríti térdre a szibériai természetet, hogy aztán újra felemelhesse. Már épül az új, az 10Ó0 hektáros kert, amely a Szovjetunió legnagyobb botanikus kert­je lesz. Egy akadémikus, egy asszony áll az élén, aki expedíciókat vezet, rózsát ne­vel, gyógyszert kutat és tanít. — Szibéria hatalmas kutatólaborató­rium, hatalmas tanterem. SOMOS AGNES A szerző felvételei ÜGYESSÉGI 10.000 VERSENY OLVASÓINK SZÁMÁRA Miről van szó? Törjék a fejüket! Hatvanhárom meg­fejtőnek tizezer korona. Első pillanatra nehéz lenne kitalálni, milyen meglepe­tést tartogat rejtvényversenyünk (amelyet szerkesztőségünk kinál cserébe) ötletességükért, ügyességükért hatvanhárom díj korona mostani számunktól kezdve figye­lemmel kisérik lapunkat, amely­ben, nem rendszeresen, nem min­den egyes számban, a megfejten­dő rejtvény két-két betűjét közöl­jük majd, természetesen keverve. A közölt betűket kell végezetül helyes sorrendben egymás mellé ragasztani (egy levelezőlapra) s a megfejtett mondatot úgy be­küldeni szerkesztőségünkbe. A he­lyes megfejtéseket kisorsoljuk. (melyet kiadónk, a Zivena ajánlott fel a nyerteseknek) ha 1 első dij 2 második dij 10 harmadik dij 10 negyedik dij — 20 ötödik dij 20 hatodik dij 1000 Kcs Kcs Kés __I Kés 100 Kés 50 Kés Versenyezzen ön is! Kellemes meglepetésben lesz része, ha rejt­vényünk megfejtésével éppen ön lesz a szerencsés nyertes! Tessék elkezdeni: Leleményességük, ötle­tességük vizsgája ez a rejtvény, amelynek két betűjét itt közöljük: Figyelem! Kérjük kedves olvasóinkat, hogy versenyünk egy­­egy fordulója után ne küldjék be szerkesztőségünkbe a közölt betűket, hanem gondosan őrizzék meg és a rejtvény utolsó fordulójának közlése után ragasszák egy levelezőlapra helyes sorrendben (úgy, hogy az a kívánt mondatot: a megfejtést jelentse). b a

Next

/
Oldalképek
Tartalom