Nő, 1969 (18. évfolyam, 1-52. szám)
1969-10-05 / 40. szám
Ul LY EN AZ IDEÁLIS М Я л ы Évezredek űta problémát Jelentett az emberlzég életében az élettárs-keresés. Vala mikor a lányok, а nők helyzete egyszerűbb, de mégis nehezebb és lealázébb volt. Oi választották és nem 6 választott élettársat. F6 szerepet a házasságban az anyagi meg alapozottság és a társadalmi helyzet játszott, jó ha volt, s ha nem, akkor talán helyet tesltette a kölcsönös megbecsülés, vagy a beletörődés. Ha mindezt figyelembe vesz szűk, a keserves, boldogtalan házasság távolrél sem volt annyi, mint ma a válás. Most ezek a tényezők nem befolyásolják a házasságot, és sok fiatal ember kérdezi, milyen hát az ideális házastárs7 Hol, s hogyan találom meg őt? ifjú $Ii»L „Én Is szeretném megírni véleményemet az Ideális élettárnál. Hároméves házasok vagyunk. Én huszonkét éves vagyok, a férjem huszonhét. Két kislányunk van, nagyon boldogok vagyunk. De néha úgy érzem, híja van ennek a boldogságnak. A férjem egyszerű munkás, én pedig gimnáziumot végeztem; egészen eltérő az érdeklődési körünk. Máskülönben nagyon ]Ő1 élünk. Az ideális élettárs szerintem a férj. Legyen a család feje, de azért segítsen a házi munkában is. A házastársak közösen beszéljék meg gyermekeik nevelését. Szórakozásaik is olyanok legyenek, hogy mindkét fél örömet találjon benne, és Jól érezze magát. Nagyon fontos az összhanghoz az egyforma műveltség Is.“ N. Ilona kedések, hogy ez sincs, az sincs, miből lesz, hogy lesz stb. Ezért kell gondoskodni még házasságkötés előtt a legszükségesebbekről, a többit, a házat, autót később közös erővel meg lobot СП>0Р07П| Felmerül a kérdés, mi a fontosabb: az anyagiak, vagy a szerelem? Szerintem mind a kettő.“ R. Veronika „Elsősorban a most leszerelő katonának szeretnék válaszolni. írja, hogy modern ember, s mielőtt megnősülne, szeretné megalapozni a jövőjét. Én úgy vettem ki a levélből, hogy ön a „modern" szót csak a külsőségekre vonatkoztatta. Mert ha valaki modern, akkor modernül is kell gondolkoznia. Ha szeretik egymást, keljenek egybe, hiszen mind a ketten dolgoznak, és mindent megvehetnek, ami a házassághoz elkerülhetetlenül szükséges. Konkrét példával szolgálhatok, mert én is egyszerű munkás családból származom, s ráadásul többen is vagyunk testvérek. Mikor a nővérem férjhez ment, szerinte egy rendesebb ruhája sem volt. A férjének sem, pedig úgynevezett „jobb családból“ származott. Katonaság után volt, mint ön. Nyolc hónapra megszületett a gyermekük, mégis, ha most bemenne a lakásukba, nem hinné el, hogy két hétig vaságyon aludtak. Ezért kérem, ne gondoljon az anyagiakra', ha szeretik egymást. S ugyanitt szeretnék válaszolni a tovább tanuló fiúnak is. Nem tudom elképzelni, hogyan lehetnek éppen önnek ilyen kérdései? Hogy melyik nőt hagyja el: azt, aki felnevelte, vagy azt, akivel a jövőben szeretne élni, akit szeret, és aki viszontszereti? Csak azt tudom taná„Arra a kérdésre, hogy milyen legyen az ideális élettárs, tapasztalatból nem tudok válaszolni, csak az elképzeléseimet szeretném leírni. Elsősorban legyen csinos, jó megjelenésű. Persze, a külső nem minden. Legyen inkább kevésbé csinos, de legyen kedves, Józan életű, illedelmes, tudjon megértő, családját szerető élettárs lenni, szeresse embertársait, és becsülje meg a munkáját.“ „A 17 éves lány és a búsuló katona levelére szeretnék válaszolni: Azt hiszem minden lány életcélja, hogy férjhez menjen. Lehet, hogy régimódinak tartanak, de ehhez bizonyos anyagiakra van szükség. Mert ennek hiányában ritkán van boldog házasság és megértés a családban. A legtöbbször abból adódnak a vészé-KEVESEBB bosszúságot Igazán csip-csup kis dolgok. Érdemes egyáltalán szót vesztegetni rájuk? Talán nem Is Illik országos gondok, nagy gazdasági problémák taglalása közepette említeni őket?... De ha egyszer naponta keserítenek bennünket, váltják ki belőlünk az idegességet, okoznak fejfájást, vagy késztetnek cirkalmas, égieket idéző Invokációkra. És h<5t a „nagy dolgokkal" hosszadalmas, alapos és mélyen szántó fejtegetésekben —, úgy is eleget foglalkoznak politikai és közgazdasági lapjaink. E bosszantó „apróságok" úgyis leginkább a dolgozó asszonyokat, édesanyákat nyugtalanítják elsősorban. Ök futnak reggel az üzletbe,' hogy friss kenyeret, gyümölcsöt vegyenek, Sajnos, legtöbbször reggel még nincs, Sem kenyér, sem gyümölcs. Vesznek tehát péksüteményt. Kenyeret, s a többit — majd munka után. S munka után siet haza a dolgozó nő. Feltolakszik a buszra, siet jegyet váltani. De a korona valahová a zsebkendő, a pénztárca és az Igazolványok alá bújt. „Igyekezzünk kérem, dobja be a hármast, majd csak felszáll valaki egy koronással is, azután visszakapja a többit", türelmetlenkedik a buszvezető, ű is siet. Koppon a háromkoronás, a felszállót .hátrasodorják, újabb utasok préselik könyöküket a többiek gyomrába, táskájuk beleakad a két napja vett harisnyába és a vezető már rég elfelejtette, hogy két korona visszajár. A gyámoltalan utas valahol hátul, ha szólna Is, hangja elvész. üsse kő, rohan az üzletbe. Kosárért sorakozik. Tapogatja a kenyereket. Hiába, attól ,nem puhulnak meg. A friss már rég elfogyott, miért nem jött tizenegykor! A gyümölcsért újabb sorbaállás, mert hiába önkiszolgáló az üzlet, azt külön mérik, számlázzák. Húsért megint külön sor topog türelmetlenül, Egy üveg tej, egy doboz cérnametélt, egy zacskó túró. A pénztárnál már csak három perc telik el a sorakozással. Indulás haza, habár még a zöldségeshez is be kellene nézni, de kiszakadt a zacskó, és a túró fehéren jelzi a megtett utat. Talán valami marad is belőle. (Fene egye meg, miért nem lehet műanyagzacskóban árusítani.) A tésztás dobozban harmincas horgolócérnának Is vastag szecska van, „cérna és metélt" helyett. (Miért nem celofánba csomagolják, hogy ne kelljen zsákbamacskát vennll) De nincs idő mérgelődni, a postás csenget. Szedi a „zdruzené inkaso"-t, vagyis a villany, gáz, telefon, televízió, rádió-illetékeket együtt. (Még Jó., ,) Igaz, hogy az előző nap a negyedévi elszámolás eredményeként visszahozott a villany-előlegből 36,80 koronát, de két nap múlva újra megjelenik, bocsánatkérőn és kissé lihegve (éppen rossz a felvonó). Most 32,50 koronát kér, enynyivel volt több a negyedévi gázfogyasztás. (Hogy miért szedik egyszerre, miért számolják el külön .,.?) Igaz is, meg kell gyújtani a gázt, főjön a vacsora. De hol a gyufa? Volt még egy dobozkával. Valahol a fiókban. Az üzletben már hetek óta nincs, A trafikban, újságárusnál kiírták nagy betűkkel, hogy mindenki lássa: „Gyufa nincs". Azért az mégis csak túlzás, abban a papírütletben... ott meg öt nagy papírlapon hirdetik (minden polcon külön) hogy az a bizonyos papír nincs ... szeptember első hetében fehér tornacipő sem volt. Ki tudja, talán divat a rózsaszín tornacipő? Mert csak az volt. Bébirózsaszín. (Kamasz-számban) Igaz Is, megy a gyógyszertárba. Ott van, nem messze a cipőüzlettől. Két hete be van zárva „üzemi szabadság" miatt. Talán már kinyitották ... Igen, de bent takarítanak. Tekintve, hogy már háromnegyed hat múlott három perccel, hatkor zárnak, az ajtón már csak ki lehet jönni, bemenni nem ... Miért is fáj egy dolgozó nő feje éppen olyankor, amikor a gyógyszertárát már bezárják?! A tisztító még nyitva van. Volt egy kabát és egy öltöny. Készséges kislány teríti a karjára. A kabát szép, a nadrág tiszta. .,. Otthon akasztaná még szellőzni — hát a zakó olyan, mint volt. Azt elfelejtették kitisztítani. Vissza kell vinni. De már csak másnap lehet, mert azt is zárják... vajon elfogadják a reklamációt? Vacsora, mosogatás leckeellenőrzés. A gyerek bőg, hogy ő nem akar napközibe járni, mert lökdösik, kicsi a hely, nem férnek anynyian. Ja igaz, el is felejtettem mondani anyu, hogy ma este fél hétkor szülői értekezlet! „Nem dolgozik együtt az iskolával" gondolhatja a tanító néni, mert nem az első eset. Pedig lenne mondanivalója. De majd máskor.,, bemegy külön. Anyu faragd meg a színes ceruzáimat, mert mindnek kitört a hegye! Persze, mert nyomod, rángatod, dobálod! Most vettük és már félig elfaragtad. Mutasd csak, majd én. Megint kitört! A másik is, a harmadik is... Hát miből van ez a ceruza!? És végre fáradtan elalszik, hogy álmában újra gyerekcipőt, harisnyanadrágot hajszoljon az üzletben, veszekedjen az elárusítónővel, tömött busz után rohanjon ijedten. És reggel újra kezdi.,. Ha az ember alaposan belegondol, nem is olyan kis dolgok ezek. Emberek, üzemek, dolgozók — vezetők és beosztottak — felelősségtudatától és felelőtlenségétől függ, meddig bosszantanak. Attól, hogy a „nagy országos ügyekkel" együtt mikor sikerül felszámolni ezeket. És attól, hogy a nagy hibák ostorozása mellett ne törődjünk bele abba sem, hogy ezek őröljék idegeinket, lopják az időnket, tegyék kényelmetlenné az életünket. Szóljunk a nemzeti bizottságon, kérjük a panaszkönyvet, írjunk a szolgáltató üzem vezetőinek: ne hagyjuk magunkat. Ha mi becsületes munkát végzünk, követeljük meg ezt mástól is. Mindenkitől. Nemcsak a „kis dolgok", a nagyok megoldása is ettől függ. Azt is mondhatnánk, a kollektív felelősség mindannyiunk egyéni felelősségéből tevődik össze. Harasztiné M. E.
