Nő, 1969 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1969-01-26 / 4. szám

mire 6 hirtelen elfordult és egy kapkodó mozdulattal belelöttyintette a kezében tartott tejfölt a tál meggykompót kellős közepébe. Természetesen ebből keletkezett a botrány, s nem abból, hogy előző éjjel egy órakor mentem haza. Anya sírt. apa meg erkölcsi szemináriumot rendezett. Azt mondta, hogy abszurdum ez az életstílus, és főleg tűrhetetlen, és hogy tiszta moral insaniti vagyok. Ilyenkor ő nagyon Kázmér — jómodorú és erkölcsös Kázmér. Már megfigyeltem, anya mohó kíváncsisággal, de tettetett közömbösséggel faggat ismerőseimről, és mindig rettenetesen ideges lesz. ha ilyesmi adódik, mint most is Andreával. Addig sem voltam vele szemben túl közlékeny, de azután teljesen kimaradt az ilyen természetű ügyeimből. Különben is ez nálunk valahogy benne van a légkörben. Ha jól meggondolom, apa csak étkezni és hálni járt haza, és ehhez szüksége van anyára, azt hiszem, ezen kívül semmi értelme sincs az egésznek kettőjük között. Egyszer apa egy szürke víznyomásos borítékkal tért haza. rajta volt egy gyár vörös TT jelzése, s benne egy háromhónapos lengyelországi út lapult. Az volt az első tapasztalatcseréje. Amikor hazatért, véletlenül egy 37-es számú klimaroll női hálóing is előkerült a csomagjából, amin anya egy kicsit megütközött, ő jóval nagyobb számot viselt, de talán nyugvópontra is jut a dolog, ha nem nyer új megvilágítást azzal, hogy ugyanazzal a páratlan számmal jelzett nagyságban más női holmik is előkerültek a bőrönd különböző rekeszeiből. Attól kezdve aztán csak akkor voltak jóban, ha körülöttem volt valami zűr — gondolom, a közös pedagógiai front érdekében —, és anyám ebből az alkalomból mindig ..Laura kedves“ lett apám számára. Az ilyen időszaki egyetértés, mint a méz. sárga volt s csöpögött. Aztán ahogy az indulatok kihűltek, oda lett az egyetértés is. Igen, ezzel a páratlan numerussal toppant be hozzánk Klárika néni, akivel apa a poliroll szálakon végzett kísérleteiről később közös tanulmányt is megjelentetett, ami nagy feltűnést keltett szakmai, de a mi családi körünkben is. így lett Klárika néni nyílt titok. A brnoi és szófiai vásárra is együtt mentek ki, s apa nyári délutánokon tett sétáiról rendszerint a jobb könyöke felett gyűrött ingujjal tért haza. Anya hallani sem akart a válásról, s ilyenkor apa felhozta a molnár nagymamát is, aki nem tud se németül, se franciául, következésképp anya se beszélte egyik nyelvet sem. Többek között ezért utálom a páratlan számokat, meg azért is, mert nem szeretek egyedül lenni.

Andrea, te nem emlékszel jól a szállodai rekamiéval szembeni tökvirágnak mondott datura nyílására, amelyet leszakítottam.

Akkor vasárnap is ez a dágvány-ügy jutott eszembe apáékkal meg a klimaroll hálóinggel, és ezért szaladtam el Andreától, mint kiderült először, de nem utoljára. És ez így akkor is minkrimi-sorozatai érdekes tanulságokot kínálnak. Az NSZK-tól átvett bűnügyi sorozat valóban megtörtént bűncselekményeket dolgozott fel novellisztikus formában. Ezek a valódi történetek bizony sokszor szimplák voltak, nemegyszer unalmasak. A színesítésük érdekében történt dramaturgiai beavatkozások pedig anynyi bűnjelet hagytak maguk után, hogy a krimin edződött néző nyomban felfedezte őket. Tanulság: a krimit ki kell találni. A valóság nem pótolja a leleményességet. A valódi bűnügyi történetek r.em elég érdekesek. A másik tanulság különlegesen televíziós jellegű: alkalmas-e a kisfilm a krimi műfajára? Azt hiszem, nem alkalmas. A kisfilm a filmművészet költeménye. (A hasonlat persze nem pontos.) Szűkszavú, szívesen alkalmaz jelképeket, kihagyásokat, érzelmi és hangulati effektusokat. S bízik a néző érzékenységében, képzelöerejében. A krimi sokkal józanabb műfaj: logika és kombináció, matematikai levezetés: sakkparti a felügyelő és a bűnöző között. S egy sakkparti lefolyását nem lehet sejtetni. A rövid, éles, érdekes sakkcsata viszont nagyon ritka. A rövid krimifilmek általában nem meggyőzőek, s túlságosan kiszolgáltatják a bűnözőt — s a nézőt is — az írónak és rendezőnek.

Art-e a krimi? Talán sikerült meggyőznöm az aggódókat, hogy általában nem árt. Férfiaknak, nőknek

dig eszembe jut, ha apa erkölcsi szövegeket mond. Nem tudom pontosan felidézni, hogyan juttattam apát a Kázmér névhez, tálán mert ilyen alkalmakra fekete keménykalapot, hófehér kaucsuk mandzsettát és ingmellet, meg posztókamásliba takargatott lakkcipőt képzelek a szövegei mellé. Sétapálcája ezüst gombjára pedig cikornyás gót betűkkel szigorú, de hasznos erkölcsi tanácsok vannak róva, nyilván azért, hogy kézügyben legyenek. Egyszóval totalplanban tekintve ilyenkor erkölcsi gigerli, aki mellesleg egy idegen klimaroll hálóinggel sétál karonfogva.

Andrea, te nem emlékszel jól a szállodai rekamiéval szembeni tökvirágnak mondott datura nyílására, amelyet leszakítottam, hogy kiterített hálóingedre tegyem s elszaladtam.

Sajnálom a jelenlevőket az Andreának leszurkolt pofon miatt, de nem tehetek róla, megint megjelent előttem a klimaroll hálóing. és ez váltotta ki belőlem, hogy inzultáljak. Belátom azt is. kínos lehet ilyenkor házigazdának lenni, sőt el tudom képzelni, hogy a krémesevő lánynak sem eshetett jól, hisz Andrea mellett ő volt a másik kárvallott, de már bocsánatot sem kérhetek tőlük, mert elhagytam a színteret. De tartozik ez egyáltalán rájuk? Nyilván nem. Csak Andreára tartozik és rám. Neki elmondtam volna, ha hétfőn vagy akármikor ott találom, az óra alatt, elmondtam volna, hogy apa egyszemélyben Kázmér is. és miközben Kázmér. Klárika néni klimaroll hálóinget visel, és hogy Klárika néni pont olyan rózsaszínű hálóinget visel, mint amilyent ő. Andrea tussolás előtt a székre terített, és hogy tapintatlanság egy ilyen kiterített ruhadarabtól, hogy éppen, amikor először lettünk volna együtt, még gyártmány szerint is ugyanaz legyen, mint az. amelyik az apa varsói csomagjából került elő. És ezek után képtelen voltam együtt maradni egy ilyen ruhadarabbal, mégis, amíg ő a zuhany alatt állt, leszakítottam a daturát és rátettem. A faj csodájának tartom — bár elsőéves biológus vagyok hogy egyáltalán ezt is meg tudtam tenni, mert akármennyire nem akartam, a hálóinghez értem, aztán elrohantam. Ahogy lefelé haladtam a lépcsőn, a portás őrültnek nézett, s ez valamennyire megnyugtatott, de mire magamhoz tértem volna, már kipenderített magából a forgóajtó, s az utcán találtam magam. Tudom, másképp is el lehetett volna intézni, de amikor a lehetőségeken kezdtem gondolkozni, már késő volt.

Andrea, te nagyon nem jól emlékszel arra a szállodai rekamiéval szembeni datura nyílására, amelyet leszakítottam s a kiterített hálóingedre tettem, — ha még most is tökvirágnak mondtad.

Mert tulajdonképpen nem történt semmi, még örültem is, amikor mellém ült. csak amikor azt mondta: — Na, még mindig tökvirággal traktálod a lányokat? — akkor megütöttem.

HÄMOS GYÖRGY

és gyerekeknek semmiképpen sem. Talán csak rendezőknek, filmíróknak. Mi egyébbel magyarázhatnám máskülönben, hogy Ambrus Zoltán Gyémántgyűrű című novellájából bűnügyi tv-játékot készítettek. A novella arról szól, hogy a színiiskolában a jómódú Kamilla kisasszonynak eltűnik a gyémántgyűrűje. Mindenki gyanús. Valamennyi lányt levetkőztetik és megmotozzák. Csak egy tiltakozik kétségbeesetten, gyanút keltőén, a szegény kis Pető Juliska. Azután kiderül, a zokogó ellenszegülés oka: foltozott volt a fehérneműje, lyukas a harisnyája. A gyűrű különben előkerül: Kamilla kisasszony otthon hagyta... Hogyan lett ebből bűnügyi izgalom a képernyőn? Ügy, hogy a kis Pető ott ellopta a gyűrűt. Ambrus Zoltán finoman félrevezette az olvasót. Elhitette vele, hogy a szegény kis Pető lopott — azután megszégyenítette és meghatotta azzal, hogy a lány csak szegénységét rejtegette, nem a gyűrűt. A képernyőn, a bűnügyi izgalom érdekében, kicsit módosul a dolog. A néző meghatottan figyeli, hogyan igyekszik szegénységét titkolni a lány, milyen kínlódva vetkőzik: azután fejcsóválva kell tapasztalni — mindez a lopott gyűrű miatt történt.

A krimire tehát vigyázni kell. Ne engedjük kitörni sóját törvényű rezervátumából. A valóság megzavarodik tőle. S ő is a valóságtól.

FEKETE VONALAK

A sok száz kusza vonalból lassan kilép a forma. Megnyugszik, a keze sem reszket annyira. Az első száz a legnehezebb, gondolja. Mintha minden szorongása a kezébe húzódna olyankor, amikor a tuskihúzót a vonalzó mellé teszi. De amint szaporodnak a vonalak, egyre biztosabbá válik a kéz, egyre könnyebbé a kihúzó.

Későre jár. Almos legyek mászkálnak о lámpa fénykörében az asztalon. Nincs ideje, hogy kihajtsa őket, pedig minden pillanatban rászállhatnak egy frissen húzott vonalra. Az idegességtől összerándul a gyomra.

Eszébe jut, hogy dél óta nem evett. Érdekes, nem is éhes. Mór régóta nem érzékeli az éhséget, csak akkor jut eszébe, ha megszédül, amikor feláll. Most pedig . . . már nem is emlékszik rá, mikor állt fel utoljára. Nem baj. Még egy jó óra és végez. Addig nem szabad kiesnie a lendületből. Ma igazán csodálatosan megy a munka.

A férfi lecsapja a kezében levő könyvet, feláll, nyújtózkodik.

Az asszon/ összerezzen a hangra, de nem néz oda.

Vége. Befejeztem — mondja a férfi és az asszony háta mögé áll, figyeli a munkát.

Az asszony érzi, hogy mondania kellene valamit, de nincs ideje.

— Fantasztikus .

Micsoda?

— Az a könyv. El kell olvasnod. Fantasztikus egészen a hatása alá kerültem.

A férfi kis ideig fel-alá járkál a szobában, azután újra megszólal:

— Éhes vagyok. Mit vacsorázunk?

Az asszony leteszi a tuskihúzót, a körzőért nyúl.

— Nem tudom. Keress valamit a hűtőben, és főzzél teát.

— Nem tudok egyedül enni, nem esik jól . . .

— Ne légy gyerek, egyél szépen valamit. Mondtam már, hogy ha sikerül ezt befejeznem, holnap lesz egy szabad estém . . . elmegyünk valahova vacsorázni. Valami jobb helyre, tudod . . . csak most ne zavarj, nagyon szépen kérlelt. — Lassan tagolja a szavakat, erőltetett nyugalommal, talán nem is tudja, mit mond. A rajztábla fölé hajol, minden erejével a munkára összpontosít, míg újra fel nem rezzenti a hang:

— Megágyazok.

Jó.

Mikor hagyod már abba? Nem tudom.

Elhatározza, hogy a további kérdésekre nem fog figyelni, úgy tesz, mintha nem hallaná, vagy meg sem hallja.

— Megágyazok — mondja a férfi és már nem vár választ. Ágyaz, levetkőzik, pizsamába bújik, aztán a fürdőszobába megy, nagyokat fúj, prüszköl amíg az arcát mossa.

— Hol van a fogkrém . . . hallod? A fene ebbe a fogkrémbe, én mindig a helyére teszem, de sosincs ott, amikor kell.

Istenem, csak most nagyon figyelni, csak most ide figyelni, nem érdekes semmi, se vacsora, se ágyazás, se fogkrém, semmi, egy fontos csak, hogy minél hamarabb befejezze a munkát, a felszabadultság jóleső érzésével bújhasson ágyba, fejfájás nélkül ébredhessen fel holnap . . .

A férfi kijön a fürdőszobából, bebújik az ágyba, fejére húzza a takarót, onnan dörmög valami olyasmit, hogy nem élet ez, ... kész bolondok háza, méghozzá csendes bolondoké. Itt az ember beleőrülhet a csendbe, nem szólhat a rádió, a kérdésekre senki sem válaszol, mintha a süket falaknak beszélne . . . Rohadt egy élet ez . . . neki ebből elege van.

Az"asszony lassabban dolgozik, egyre nehezebben emeli a kezét. Bizonytalanabbak a mozdulatai. Nagyon fáj a háta. Nyöszörögni szeretne. Agyba bújni, összekuporodni a paplan alatt... Türelem, annak is eljön az ideje, gondolja, nyugtatja magát, de egyre rosszabb a közérzete. Elviselhetetlenül súlyosnak érzi a vállait.

— Gyere már aludni — szól rá a férje, ezúttal ingerülten.

Az asszony kezében megáll a mozdulat, arcából kifut a vér, az elrontott vonalra mered. Leteszi a kihúzót, lassú mozdulattal letépi a táblára rögzített papírt, összegyűri és eldobja.

Föláll, a vízcsaphoz támolyog, kinyitja, és a hideg vízsugár alá tartja a csuklóját.

Aztán kimegy a konyhába kávét főzni.

MIKOLA ANIKÓ