Nő, 1969 (18. évfolyam, 1-52. szám)
1969-06-29 / 26. szám
let-Szlovákiai Gépgyár) megyek dolgozni, tervezői beosztásban. — Ha újra kezdenéd, az ipariskolát választanád? — Nem. Inkább gimnáziumba mennék, és utána pedagógiai főiskolára, vagy archeológiát tanulnék. — Lesznek az életben nehézségeid a szlovák nyelvvel? — Minden bizonnyal, de könnyen legyőzzük őket, mert erős alapot kaptunk az iskolában. — Nem lett volna jobb, ha szlovák iskolába mentek tanulni, akkor nem lennének nyelvi nehézségeitek? — De lennének, az anyanyelvvel, azt beszélnénk csúnyán. PIROSKA Szintén kassai. Most úgy gondolja, hogy mindig a fegyelem jellemezte. Gyakran példaként emlegettek a többi iskolában. A tanárokra is szívesen gondolok vissza. Sok kedves tanárunk volt, de Boda Pált, Drab Ivánt, Kováts Miklóst és Markovits Editet szerettük a legjobban. ÉVA Kisráskáról, Nagykapos mellől került Kassára. ö is, mint a többi lázadó fiatal, érettségi-ellenes. — Ha négy évig megfeleltem az iskolában, minek akkor a szerencsejátékra emlékeztető érettségi? Véleményem szerint fölösleges, mert könnyen lehet ez elcsúsztató banánhéj. A Keletszlovákiai Vasműbe megy dolgozni. Azt mondja, ipariskolai érettségivel könnyebben el lehet helyezkedni. Bodnár Irén: Szívesen lennék tanítónő, vagy archeológus. Drapák Károly. A főiskolán úgy érzem, megállóm a helyem. A LEGUTOLSÚ NAP AZ ISKOLÁBAN Az érettségiről, annak veszélye nélkül, hogy jól ismert, sokszor ismételt szavakat ne használjunk, már szinte nem is lehet írni. A kívülálló szemével az érettségi nem más, mint egy alapos feleltetés, több tanárral, szigorúbb feltételek között, és ünneplő ruhában. De egészen másként látja az, aki éppen érettségizik. Idegesen várja, hogy sorra kerüljön. Nem mintha túlságosan vonzaná a zöld asztal. Jobban örülne, ha nem kellene érettségiznie, éppen akkor, amikor rá kerül a sor, az érettségi biztos végtelenül szigorú arcán megjelenne a mosoly, és azt mondaná: „‘látom ez az osztály alaposan készült, tehát tovább nem is folytatjuk az érettségit, mindenkinek megadom a tiszta jeles bizonyítványt“. Ilyen gyönyörű gondolatok közt hallja meg, hogy valaki hangosan mondja a nevét. Még egyszer körülnéz, nem történt-e valami tévedés. Nem. Odamegy az asztalhoz, és eléje tesznek ötven borítékot. A keze remeg, melyiket válassza. Melyik az a boríték, amelyik belülről a legszebb . . . azután felkészül, lefelel — leérettségizik — minden a tudástól, esetleg egy jó adag szerencsétől vagy balszerencsétől függ. Már négyen kihúzták a tételeket. A fiú, az egyetlen fiú ebből a négytagú csoportból, már a táblára rajzol és képleteket ír. Két lány jegyzetel, a negyedik pedig erősen töpreng. Leginkább szembetűnő a Kassai Gépipari Technikumban az, hogy az érettségizők között egyre több a lány. E „férfiszakma“ elsajátítói közé egyre jobban betörnek a lányok. A feleletek után, míg a többiek izzadnak, mi már kint vagyunk a folyosón és beszélgetünk. A négy közül az egyetlen fiú, Drapák Károly, és a három lány, Bodnár Irén, Baksai Piroska és Babincsák Éva már a jövőjükön gondolkodnak. KAROLY Muzsláról jött a Kassai Gépipari Technikumba. Tanulmányait szeretné a Kassai Gépészeti Főiskolán folytatni. — Szerencsés napod volt a mai? Sikerült jó tételeked húznod? — Közepes szerencsém volt. Bár jobban örültem volna más tételeknek, de így is sikerült, legalábbis úgy érzem. Mi a véleményed az érettségiről? Tökéletlen formája a diákok tudásszint-megállapításának. Jó volna az érettségiket úgy megszervezni, hogy pontos képet adjanak a felkészülés fokáról és a tudásról. Mik a terveid a továbbiakban? — Szeretném ha sikerülne bejutnom a főiskolára. Ha nem sikerül, itt maradok Kassán, mert aktívan foglalkozom könnyűatlétikával, és itt nagyobbak a lehetőségek. Ha feljutok a főiskolára, úgy érzem, megállóm a helyem. — Ha újra kezdhetnéd, nem választanál másmilyen szakot? — Nem, semmi esetre sem! IRÉN — Szerencsés napom a mai. Azt a tételt húztam ki, amit megálmodtam. Pedig nem vagyok babonás, de érettségi előtt minden jól jön, amiben hinni lehet. — Tovább tanulsz, vagy dolgozni mész? — Itt lakom Kassán és a VSS-be (a Kejobban megfelelt volna neki a pedagógus pálya. — Szerencsétlen napom volt ma. Egyedül csak szlovákból húztam jó tételt. . . — Ha rajtad múlna, megszüntetnéd az érettségit? — Természetesen, hiszen az érettségi nem egyéb, mint egy lutri. — Dolgozni ugyanoda mész, ahová osztálytársnőd, Irénke? — Szeptemberig szerettem volna nyaralni, hiszen ez az utolsó szünidő, de júliusban már munkába kell állni. — Hogyan gondolsz vissza az iskolára, milyenek az emlékeid? — Jók. Ennek az iskolának hagyományai vannak. Szívesen gondolok vissza az iskolára, Kassán az elsők közé számítottunk, mindenben. Mind tanulásban, mind sportban. A május elsejei felvonulásainkat Az iskolára, de főleg az osztályra szívesen gondol vissza. — Jó osztály voltunk. Kár, hogy most szétesik ez a kollektíva, hiányozni fognak a diáktársak. — Milyen hivatást választanál, ha lehetőséged volna mindenben válogatni? — Énekesnő lennék a legszívesebben. Talán végül még egy tanulságot, amiről a beszélgetés meggyőzött. Nagyon jó hírű és jónevű iskola a Kassai Gépipari Technikum, de nem kimondottan lányoknak való képesítést nyújt. S hogy a lányok mégis jelentkeznek ebbe az iskolába, annak az az oka, hogy nálunk magyar iskolákban nem lehet válogatni. GÁGYOR PÉTER BÚCSÚ AZ ISKOLÁTÚL A Kassai Magyar Tannyelvű Középiskola végzős diákjai 1969 május 30-án búcsúztak az iskolától. Ez a ballagás a hagyományostól eltérő volt, hiszen nemcsak a diákok, de egyben az iskola volt igazgatója, Rácz Olivér a kiváló pedagógus, iró, költő, és műfordító is búcsút mondott az iskolának, mivel ez év májusában elfoglalta új hivatalát, a Szlovák Oktatásügyi Miniszter helyetteseként. Az iskola irányítását Ritzko Béla a Kassai Magyar Tannyelvű Ipariskola pedagógusa vette át. B. L ridsuW
