Nő, 1969 (18. évfolyam, 1-52. szám)
1969-06-29 / 26. szám
Eva Pilarová 'S ’S 'S > s fl s «M CM о в сл '4í ’S 'Л а сл С fa cunak, az ez évi brassói győztesnek és az Arany Szarvas tulajdonosának is tapsolhatunk. A fekete hajú Tereza Kesovija Jugoszláviából származik, de már régóta Párizsban énekel, onnan érkezik most Pozsonyba. Ki tudja, lehet, hogy ugyanazzal a repülőgéppel, amellyel Michel Polnareff, a tavaly oly népszerű „La poupee qui fait non“ c. szám előadója. Egy ír együttest is láthatunk még szombaton, amelynek neve lakonikus tömörséggel csak ennyi: WE 4. Az idén, Jarka Kosfová és Milan Lasica konferanszához egy színésznő is csatlakozik, Iva Janzurová; a rögtönzött tréfák és párbeszédek kedvelőinek szereznek majd örömet. És még valami más. A pozsonyi Lírát az ismert cseh zenei rendező, Jaromír Vesta után az idén dr. Frantisek Brestovansky rendezi. A főpróbákon most villognak a monitorok, zúgnak a felvevőgépek, a műszaki személyzet idegei pattanásig feszülnek, az énekesek elveszítik a hangjukat, számukra nem marad más, mint reménykedni abban, hogy a nézők nem veszítik el az illúziójukat . . Mire lapunkat olvassák, már ez is kiderül. A beküldött 400 táncdalból a bizottság az alábbiakat választotta ki: 1. Lord Hold (Klempif—Vrba) — Jiri StUdroh 2. Két nyár (Pavel Novak) — Pavel Novak 3. Remény (Horváth— Úradnícek) — Alena Tichá 4. Vége a bálnak IHádl — Borovec) — Karel Bláha i 5. К nyíltak az egek (V asica — Hlavácek) Tatjána Hubinská 6. Miért éppen én (Ulrych — Poitulka) P. és H. Ulrych 7. Halló fiúcska (Bazant — Staidl) Viktor Sodorna 8. Oda a következő évszázadhoz (Fried— Schneider) — Milan Drobny 9. Bambula (Drobny — Jarosil — Grossmann) — Helena Blehárová 10. Fehér galamb (Marat— Borovec) Hana Pazeltová 11. Valaki kér (Horváth — Űradnícek) Éva Biharyová 12. Milyen üres ez a nap (Sebő — Martinsky- Turan) — Blahová 13. Van hitem (Klempif—Vrba) - Karel Hála 14. ÜFO (Svoboda Rytíf) — Václav Neckar lr> Csak harangozzanak (Havlik — Zebrák) — Yveta Simonová ló. Hej urak (Klempif— Staidl) Karel Gott 17. Estéli reminiszcencia (Traxler) Skiffle Kontra 18. Bonbon (Ondrácek Rytíf) Helena Vondrácková 19. Add ki a parancsot: Tűz (Laifer—Karsay) Marcela Laiferová 20. Bronzkorsó (Vrabec—Aplt) - Nadja Urbánková 21. Bolondos kislány (Bázlik Cizmár) Miro Licko és Peter Sedlák 22. Egy szerelmem van (Bakytka—Fischer — Janovíc) — Marcela Laiferová és Karel Hála „Tout passe, tout casse, tout lasse!“ De a Lírára er nem érvényes. ELENA f APAJOVÄ elgium MADÁRTÁVLATBÓL Előrebocsátom, hogy jelképes madártávlatról van szó. Igazság szerint „autótávlatról" néztem, láttam Belgiumot. De lényegében van valami hasonlóság a kettő között. Csak úgy „röptében, futtában" néz szét az ember, tehát felszínes benyomások rögződnek belé. Ismétli magában a lexikon adatait: Parlamentáris királyság az Északitenger partvidékén, Hollandia, Németország, Luxemburg és Franciaország között. Lakosai flamandok és vallonok, túlnyomó többségük városokban él. Európa egyik legfejlettebb kapitalista állama. S ami a mi asszonyaink számára érdekes lehet — itt a nőknek csak 1948 óta van választójoguk. Közben útkereszteződésekre, forgalmi táblákra ügyel, megáll egy-egy falatozóban, benzinkútnál, megnéz néhány kirakatot, esetleg bemegy az üzletbe, és megtapogatja a világhírű „brüsszeli csipkét" — aztán száguld tovább. Brüsszelből Antverpenbe igyekszünk, amely egyike Európa legnagyobb kikötőinek. A belgák ugyan azt állítják, hogy nemcsak egyike, hanem a legnagyobb, de nem tudja az ember, kinek higyjen, nekik-e vagy a hollandoknak, akik ugyanezt mondják Amsterdamról, a németek pedig Hamburgról. Előttünk az országút, az útjelző tábla jobb felé mutat, arra van Antverpen. A távolsági út olyan, mint másutt: Dániában, Svédországban, vagy Ausztriában. Olyan, amilyen nálunk is lesz — ha majd elkészül. Három sorban száguldanak a kocsik mindkét oldalon. Középen zöld sáv, világítás, a távolsági út felülete kitűnő. A minőség minden téren a belgák becsületbeli — és szívügye, úgy is mondhatnám specialitása. Az út két oldalán mint mesebeli házikók, családi házak villannak tel a szemünk előtt. Nem nagyságukra nézve mesebeliek, mert kisebb-nagyobb egyaránt látható, viszont mindegyik mellett áll garázs vagy a tulajdonos kedvtelése szerint üvegház, teniszpálya, minibazén vagy füves térség. A fiamand építészet hagyományait a modern épületek tervezésekor is figyelembe veszik, s ez a hagyományos, mégis korszerű stílus különös varázst, hangulatot áraszt. Mennyibe kerül egy ilyen családi ház? Megálltunk, megkérdeztük. 750 000 — 1 millió belga frank. Nem kicsiség. Akinek havi 8000 — 10 ezer frank brutto keresete van, bizony nem építkezhet könnyen. De olyan kölcsönlehetőségek vannak, hogy havi háromezerháromezerötszáz frankért lakhat. Elfogy az út, előttünk Antwerpen flamandstilusú, tengerrel lélegző falai, az utcák, amelyeket reggelente alaposan, szinte szappannal mosnak tisztára, a város, amelyben rend, kiegyensúlyozott nyugalom, tisztaság fogad. Sok rendőr és sok szórakoztató üzem. Aranyművesek, ékszerüzletek. Rengeteg autó. És indulni kell tovább. Belgium — amely a civilizációval átitatott, tiszteletben tartott hagyományokat, ősi tekintélyével ötvözött korszerűséget jelenti — eltűnik a szemünk elől. Irta és fényképezte: L. HERICH A HIVATÁSOS MAGYAR NÉPI EGYÜTTES REMÉNYÉBEN Miért hivatásos együttest? Nem kétséges, hogy nekünk, itt élő magyaroknak, szükségünk van hivatásos népi . dal- és táncegyüttesre. E mellett érvelhetünk azzal, hogy a kevesebb személyt számláló ukrán kisebbségnek van hivatásos együttese, miért ne lehetne a magyaroknak is. Lehet érvelni azzal is, hogy a magyaroknak volt már hivatásos együttesük a NÉPES, és ezt valamilyen önkényes rendelet feloszlatta. Ezek olyan érvek, amelyeket minden logikusan gondolkodó ember, nemzetiségétől függetlenül, el kell hogy fogadjon. Mégis a legfőbb érvnek valami mást tartok. Annak tartom az itteni magyar népi hagyományok ápolásának mai helyzetét. A CSEMADOK amatőrcsoportjain kívül működik itt egy félhivatásos Magyar Dal- és Táncegyüttes — az Ifjú Szivek. Ennek az együttesnek kellene az itteni magyarság népi dalait és táncait felkutatni, feldolgozni és megfelelő szinten visszaadni a népnek. Milyen azonban a helyzet az Ifjú Szivekben? Az Ifjú Szivek inkább amatőregyüttes, mint hivatásos. Ezt az Ifjú Szivek tánckarában való ötéves működésem után merem állítani. Az Ifjú Szívek, úgy mint akármelyik más amatőrcsoport, táncosokat nevel azelőtt soha nem táncoló fiatalokból. Talán valamivel jobb az anyag, talán valamivel jobb a vezetés, több az idő a műsor betanulására, nagyobb a fegyelem, mint más együttesekben. A tagok 4—5 éves működés után, amikor már képzett táncosok (főleg a tánccal akarok foglalkozni), elhagyják az együttest, hogy tanulmányaik befejezése után a hivatásukat gyakorolják. A CSEMADOK együtteseiből csak kivételes esetben kerül valaki az Ifjú Szívekbe. Ez érthető is. Érthető, de sajnálatraméltó is, mind a népművészet, mind a táncosok érdekeit nézve. Az amatőregyüttesek legjobbjai előtt nincs távlat, évről évre eltűnnek és feledésbe merülnek az újra és újra felbukkanó tehetségek. Ezt a nem normális állapotot csak egy hivatásos együttes létezése tudná megváltoztatni. Egy hivatásos együttes, nemcsak hogy tömörítené a táncosok, énekesek, zenészek legjavát, hanem sok fiatal, tehetséges népművész, ez esetben népi táncosnak adna lehetőséget az érvényesüléshez. Egyúttal nagyon fellendítené az amatőregyütteseit tevékenységét is. Ha már az Ifjú Szivekről van szó, — főleg a tánckarra gondolok itt —, nem hallgathatunk arról, hogy lehetőségein belül, hogyan használta fel és hogyan adta vissza az itteni magyarságnak néptáncában rejlő kincsét. Az együttes majdnem 15 éves múltra tekint vissza. Ez az egész időszak az együttes koreográfusa, Kvocák József annyira híresztelt „művészi szabadság"-ának, és az abból eredő kísérletezéseinek bélyegét hordja. Nézzünk csak vissza, mi jellemezte e 15 éves kísérletezés egyes szakaszait. Volt időszak, amikor nemcsak a próbának volt balett a tartalma (amit mellesleg helyeselek), hanem az előadásnak is. Volt, amikor a munkásmozgalom véres összecsapásai az akkori rendőrséggel elevenedtek meg a színpadon, volt amikor a királykisasszony szerelme a szép paraszt fiú iránt, és volt, amikor mind a kettő ugyanabban a műsorban. Volt korszak, amikor a műsorban egyszerre szerepelt bolgár, román, ukrán, szlovák, cigány tánc és egy magyar csárdás is. Mindez a magyar folklór ápolása jegyében. Aki talán kételkedik ebben a felsorolásban, nézzen utána az akkori sajtóban, amely elég élesen szembeszállt ezekkel az együttes küldetését ignoráló „kísérletek“-kel. Nem volt azonban szerv, amelynek érdeke lett volna helyes útra téríteni ezt az irányzatot, mint ahogy ma sincs, amikor a kisérletsorozat következő állomásához értünk, az ún. táncszínházhoz. Ebben a táncosok többet mondanak a szájukkal, mint a lábukkal, és a népiességet nem a tánclépések jellege, hanem a mondott szöveg adja. Nem akartam bírálatommal azt a benyomást kelteni, hogy Kvocák semmi figyelemreméltót nem alkotott, vagy hogy ellensége a magyar népművészetnek, de vitathatatlan, hogy az Ifjú Szivek nem élt a lehetőségekkel. Azt kívánom, és velem együtt mindazok, akiknek szívügye az itteni magyar néptánc sorsa, hogy a hivatásos együttestől, amelynek a megalakulásában megingathatatlanul hiszek, azt kapjuk, amit tőle várunk: modern, mai, magyar népi táncot. Ezt csak hozzáértő, fiatal koreográfustól (gondolok itt Quittner Jánosra, de biztos nem ő az egyedüli) várhatjuk, aki tehetségét, szivét, művészi egyéniségét és magyarságát adja munkájába. Nincs ellentétben ez a kívánságom azzal az állításommal, mely szerint az Ifjú Szivek koreográfiájában felmerülő számtalan melléfogásnak az volt az egyik oka, hogy hiányzott a felelősségtudat és a felettes szerv útbaigazítása. Nem a művész szabadságát akarom korlátozni. Kell azonban, hogy a felelősséget ne csak abban az absztrakt formában érezze, amit a nép előtt érzett felelősség jelent, hanem a népet képviselő, hozzáértő és erre méltó szerv előtt is. Úgy gondolom, ez ellen egy művésznek, — akire olyan értékeket bíztak mint amit számunkra, itt élő magyarok számára népdalaink, népi táncaink és népzenénk jelentenek — nem lehet kifogása. GÁL GYÖRGY mérnök
