Nő, 1969 (18. évfolyam, 1-52. szám)
1969-06-15 / 24. szám
társadalom JOGRENDÜNK SZEREPE A CSALÁDVÉDELEMBEN Alkotmányunk, családjogi törvényünk, egész jogrendünk a családot, a nőt és a gyermeket védi. Törvényeink minden gyermek érdekeit védik, elsősorban azonban a házasságok alapján létrejött családokból származókat. Ezek mellett azonban vannak ún. csonka családok is, amelyek a házasságon kívül született gyermekek neveléséről gondoskodnak. Jogrendünkben különleges védelmet élveznek a nők — az édesanyák. A vitában fölmerült, hogy a jog még nem helyettesíti a szociális politikát, ellenkezőleg káros, ha politikai programot vagy előrejelzést látnak benne. Jogi előírásainkat nem mindig érvényesítik a gyakorlatban. és az arra figyelmeztet, hogy még markánsabbá kellene tennünk a gyermekeinket nevelő nők védelmére hozott jogszabályokat. Egyrészt támogatnunk kell a népesedés növelését, másrészt meg kell akadályoznunk a nem kívánt népesedés fokozódását. Különbséget kell tenni a polgári és a szociális jogok között is. AZ EGÉSZSÉGES NÉPESEDÉS Államunk körülbelül húszféle, különféle támogatásban részesíti a családot, a gyermekeket. Az utóbbi években azonban — gazdasági politikánk következtében — kedvezőtlenebbé vált a többgyermekes családok helyzete és minden állami segítség ellenére, a gyermekek számának arányában csökkent az életszínvonaluk. Odáig jutottunk, hogy ma jelentős különbség van a lakosság bizonyos rétegeinek életszínvonalában. Az egygyermekes családok életszínvonalával szemben a kétgyermekes családok életszínvonala 10 — a háromgyermekeseké 25 — a négy- és több gyermekes családok életszínvonala 35 százalékkal alacsonyabb. Jogos tehát a követelmény: gyors segítségre van szükség. Kormányunk körülbelül húsz új intézkedést készít elő és valósít meg 1975-ig a családok, valamint a gyermekek életfeltételeinek megjavítására. 1972-ig azonban még mindig fennmaradnak az említett különbségek. Néhány a készülő intézkedések közül: Már 1970-től bevezetik az 500 koronás havonkénti pénzügyi támogatást — a kétéves fizetett anyasági szabadságot. A Szlovákiai Nőszövetscg javaslatát, hogy az édesanyák már az első gyermek után kapják meg a kétéves fizetett anyasági szabadságot — még nem tudják elfogadni; nincs rá elég anyagi fedezetünk és több, nőket foglalkoztató üzemben komoly problémát okozhatna ez az intézkedés, így csak a második gyermek születésével lép érvénybe az ötszáz koronás, kétéves fizetett anyasági szabadság. Igaz, még harmincöt szerv jóváhagyására van szükség, hogy a végleges döntés megszülessen. A továbbiakban sor kerül majd a családi pótlék emelésére (a második, a harmadik és a negyedik gyerek után), és lesz kölcsönlehetőség is az ifjú házasok számára. Az egészséges népesedés, a születésszabályozás szociális probléma — mondotta előadásában Dr. J. Prokopec CSc. Ugyanígy a fogamzásgátlás is szociális kérdéssé válik. Ennek bizonyítéka, hogy a terhességmegszakítást kérők nyolcvan százaléka szociális okokra hivatkozik. Ez annak a következménye. hogy a patologikusán szociális családok nem ismerik és nem használják a fogamzásgátlás eszközeit, lehetőségeit. Ha a népesedés továbbra is a mostani irányban haladna, akkor néhány év alatt gyorsan leromlana az új nemzedék összetétele. Ezért támogatni kell a családtervezési tanácsadók, központok létesítését. Kötelességünk, hogy népszerűsítsük és propagáljuk a fogamzásgátlást még akkor is, ha lesznek nemkívánatos kísérő jelenségei. Viszont konkrét eredményhez csak akkor vezet, ha hatékony propagandát, tökéletes és olcsó fogamzásgátló szereket, több nőgyógyászt, egészségügyi dolgozót biztosítunk. CSALÁDI PÓTLÉK, ÉLŰ SZÜLÖK ARVAl, SZEGÉNY ÉS GAZDAG GYERMEKEK Rugalmasabb törvényi szabályozásra van szükség — állapították meg egybehangzóan a szeminárium résztvevői. Miért? Több példát soroltak fel. Például a családi pótlék emelése után nemsokára adó- és áremelésre is sor került, itt tehát a családvédelem és a gyermekekről való gondoskodás terén nem sokat nyertünk. A családi pótlék mai formájában különben is nem a legmegfelelőbb, ugyanis egy 1—3 éves gyermek élelmezésének-ruházásának költségei nem olyan magasak, mint a 15—18 éves gyermekeké. Ügy kellene szabályozni a családi pótlékot, hogy a gyermek szükségleteinek megfelelően növekedjék és alakuljon. Ez vonatkozik az eltartási kötelezettség összegének megállapítására is, amely szintén nem módosult az áremelkedésekkel, és így a leányanyák, csonka családok gyermekeinek helyzete sokkal kedvezőtlenebb, mint a biztos jövedelemmel rendelkező családoké. Ha bizonyos célokat helyesen szolgál is, hogy a társadalom a házasságon alapuló családokat részesíti előnyben, nem engedhetjük meg, hogy a gyermekek között szegények — és gazdagok legyenek. Sokkal egyénibb és körültekintőbb elbírálással kell az egyszeri szociális támogatásokat is odaítélni, s ügyelni kell arra, hogy a pénzügyi támogatást valóban a gyermekek gondozására használják fel a szülők. Az elmúlt években túlbecsültük a kollektív nevelés jelentőségét a családi neveléssel szemben. Külön gondot kell fordítanunk a gyermekek érzelmi nevelésére, s fel kell hívnunk a szülők figyelmét arra, hogy ezt elsősorban a kiegyensúlyozott körülmények között élő család adhatja meg. Már foglalkoztunk lapunkban az élő szülők árváinak, a gyermekotthonok gondozottjainak helyzetével, arról azonban, amit a felelőtlen anyák, szülők nem tartanak kötelességüknek — már kevesebbet beszéltünk. Fokozottabb ellenőrzésre van szükség, hogy a kegyetlen és beteges hajlamú, iszákos szülők ne kínozhassák, tehessék tönkre gyermekeiket, hogy — ha ki kell venni őket a kezükből — gyermektartási kötelezettségüket teljesítsék velük szemben. ondonbon is megszokott ép: az emberek sorban illnak. Ahol azonban felünik a sor, ott megjelenlek az utcai zenészek és inekesek és szórakoztatják I várakozókat. A közelnúltban a londoni kintornások a világhírű Albert jall-ban vendégszerepei-Kerstin <20 Ш ■ 24 12 No Karitotikan Svédországban ennek az évnek elején új rohamot indítottak a kábítószerek ellen. Az utcákon hatalmas méretű plakátok jelentek meg, amelyek valóban egy-egy fiatal élet kioltásáról adnak számot: Kerstin még nem volt 15 éves, amikor sírba vitte a „szükséges rossz", Lasse csupán két évvel volt idősebb nála és Marianne szintén az életével fizetett — KUTYASORS. ... hogy rohan az idő ... aCte. NEM ROSSZ ÖTLET Összkomfort Még a fürdőkádban sem lehet az embernek — pardon, az elefántnak nyugalma, ha hírneve van. Tanzjut, a táncoló elefántot a londoni repülőtér fürdőszobájában zavarták meg a fényképészek, éppen hosszú turné útján vett pihenője közben. Dr. LILA HOJCOVA A parkok vén, kiszáradt fáit a legtöbb helyen kivágják, de a brjanski fiatalok új „lelket lehelnek“ beléjük. A kiszáradt fákból szobrokat faragnak, melyek továbbra is díszítik a parkokat. A képen látható „zenészt" a brjanski pionírház fafaraaó szakkörének tagjai készítették. Szenzációk S