Nő, 1969 (18. évfolyam, 1-52. szám)
1969-06-15 / 24. szám
A C schszlovákiai Magyar Tanítók Központi Énekkara magas színvonalú műsorával méltón bizonyította, hogy nemzetközi mezőnyben is megállhatja a helyét. Az énekkar műsora a Jókai Napok egyik legértékesebb műsorszámának bizonyult. SZÉLIE6YZET Véget értek a Jókai-napok, tudatosan vagy ösztönösen felmerül a mérlegelés és az összehasonlitás kérdése: jól sikerültek-e, jobbak voltak-e a tavalyi fesztiválnál? Mivel olvasóink az eredményhirdetésről és a díjazásról már olvashattak a napi sajtóban, ezért az ünnepség általános, de korántsem jelentéktelen mozzanatait említjük meg inkább. A Jókai-napok egyik jellegzetessége, hogy a Csehszlovákiai magyar ifjúság ezeket az ünnepnapokat magáénak vallja. Bizonyítja ezt egyrészt a szereplők fiatal korátlaga, másrészt a fesztiválon megrendezett ifjúsági nap. Természetesen, hogy az ifjúság részvétele a Jókai-napokon nem volt konfliktusoktól mentes, hiszen több nemzedék találkozott itt — és mérte össze erejét a mindennapos vitákban. A fiatalok nagyarányú részvétele új etikai elvet hoz magával a fesztivál koncepciójába. Az új kifejezési modor igazát és tisztaságát méltón bizonyította a prágai Ady Endre Diákkör két müvésztagjának, Vida Zsuzsa Képző- és Kurucz Sándor fotóa ivész kamara kiállítása. Az irodalmi színpadok is az új irányzatnak voltak a támogatói. Repertoárjuk döntő bizonyítéka volt az igények növekedésének. Hogy csak néhány példát említsek: az Ipolysági József Attila irodalmi színpad nagyszerű dramaturgiai érzékkel Aiszkhülosz „A leláncolt Prométheusz“ című műsorával, vagy a pozsonyi Forrás irodalmi színpad „Győztes új és magyar“ című Ady összeállítással méltón aratott nagy sikert. Szükséges és a Jókai-napokról fontos, hogy mind az irodalmi színpadok dramaturgiájában, mind az első fecskeként megjelenő képzőművészeti kiállításon az ifjúság e tovább fejlődő és mind szélesebben lombosodó folyamatot, hagyománnyá fejlessze. A Jókai-napokban még sok kihasználatlan lehetőség rejlik. A megosztott nagydíjak és díjazások (a kecske és a káposzta példakép bizonyítékai) csökkentik ugyan azt az értéket, amelyet a fesztivál meghatároz. Az első helyen végzett vers és prózamondók, irodalmi színpadok és színjátszó együttesek sajnos még nem tudják elég erővel hallatni a szavukat. Rádiószereplések és a turnék, vagyis a nyilvánosság hiányában a művészetük nem talál megfelelő táptalajra. Fejlődésük a lehetőségek híján igen korlátozott. A Jókai-napok további kihasználatlan lehetősége a képzőművészeti kiállítások rendezése. Hiszen a hazai magyar művészeink, szobrászaink, grafikusaink és festőink szinte sehol sem tudnának ilyen közvetlenül, mint éppen a Jókai-napokon, a magyar közönséggel találkozni. Ugyanez vonatkozik a hazai zenei életünkre is. Szükséges lenne, ha a fesztiválon rendszeres vita esteket vagy délutánokat rendeznének, a magyarság társadalmi és kulturális fejlődésének kérdéseit megvitatnák a közönség bevonásával a tudományos képzettségű szakemberek. A végén pedig néhány kellemetlen színfolt, amely a fesztivál hangulatát rontotta. Az Európa szálló bárja az ünnepség alatt technikai okokból zárva volt. így a vendégek és a közreműködő mű-A Jókai szobor megkoszorúzása a Jókai Napok egyik Fénypontja volt. Dráfi Mátyás, a MATESZ igazgatója Petőfi Apostolából szaval részletet. Prandl S. felvételei kedvelők bizonyos fokig meg voltak fosztva a kikapcsolódás, és a szórakozás lehetőségeitől. A Szakszervezetek Házában, ahol az ünnepek lezajlottak, gyakran még az előadások alatt is játszottak a biliárdasztalokon és az eléggé zajos asztali futballjátékokkal. A képzőművészeti kiállítás a hallban nem fért el, mivel a fényképes tablók voltak ott elhelyezve. így a kiállítás kevésbé megvilágított, szűk emeleti folyosóra került, ahol csak a közönség csekély része láthatta. Sok probléma megoldása, csupán a jóakarat kérdése. Akiben azonban ez nincs meg, az az emberektől és a kultúrától tartsa magát távol. GÄGYOR PÉTER Napjainkban, amikor a családról és a gyermókekről való gondoskodás a társadalmi feladatok előterében áll, az elhagyott gyermekek nevelésének kérdése és jövőjének egyengetése nemcsak a gyermekvédelmi szervek, hanem valamennyiünk ügye is. A Szlovákiai Nőszövetség kongresszusának trencséni és zólyomi küldöttei felszólították a jelenlevőket, hogy nyújtsanak segítséget a gyermekvárosok felépítésében. Ez az elhagyott gyerekek iránti gondoskodás új formája. A Központi Bizottságra naponta érkeznek levelek, amelyekben felteszik a kérdést: milyen címre küldjék az anyagi támogatást. Többek között írásban jelentkezett a Szlovákiai Nőszövetség komáromi városi bizottsága, a Komensky Egyetem könyvtárának női dolgozói, a szimfonikus zenekar női tagjai, a pezinoki erdészeti üzem igazgatóságának női alkalmazottjai. Egyes helyeken a nők lemondtak a Nemzetközi nőnap alkalmából megajándékozásukra szánt összegről és azt elküldték a gyermekvárosok építési költségeinek részbeni fedezésére. Tisztázatlan még az elnevezés kérdése is. Nem tudjuk, hogy gyermekvárosoknak vagy SOS- falvaknak fogják-e nevezni. A cseh nyilvánosság figyelme a Karlov^ Vary melletti Douby községben épülő SOS-falura összpontosul. Itt az elhagyott gyerekekről másképpen kívánnak gondoskodni, mint a hagyományos gyermekotthonokban. Nálunk Trencsén mellett, Zlatovce községben épül egy gyermekváros. Erre a célra 11,4 hektárnyi terület áll rendelkezésre. A csatornázási munkálatokat előkészítették, most fektetik le a vízvezetékcsöveket és építik a bekötő utakat. Rövidesen megkezdik az alapok építését. Jogos az aggodalom azonban, hogy amennyiben nem alakul ki megfelelő légkör és a nyilvánosság nem részesíti olyan támogatásban a gyermekvárosok építését, mint Csehországban az SOS- falvak létesítését, akkor ez a gondolat nem érik tetté. Az építkezés jelenlegi helyzete ideálisnak nem mondható, s a gyermekvárosok népszerűsítésével eddig nem foglalkozott kellőképpen sem a sajtó, sem pedig a rádió és a televízió. A Trencséni Közgazdasági Iskola társadalmi munkát vállalt és ezzel kapcsolatos felhívást tett közzé: a gyermekvárosnak anyagi támogatásra és brigádmunkára van szüksége. Mit tegyenek a Szlovákiai Nőszövetség szerve-és remények (GONDOLATOK EGY HIVATÁSOS CSEHSZLOVÁKIÁI MAGYAR NÉPMŰVÉSZETI EGYÜTTES PERSPEKTÍVÁJÁRÓL) Kezdetben „való" a Népes... Szükséghelyzet volt, kellett, megalakult. Többnyire műkedvelő, tehetséges, lelkes, odaadó, dalért, táncért, magyar népi muzsikáért rajongó fiatalok alkották sorait. Sajnos nem lehettem jelen a bölcsőnél, jóval a szétesés után kerültem fel Pozsonyba és kaptam helyet a Népest pótolni kívánó — kezdetben műkedvelő, később félhivatásos — Ifjú Szívek énekkarában. A Népes körüli viták már régen elcsitultak, ennek ellenére volt szerencsém hallani régi Népes tagok véleményét az együttes munkájáról, szétesésének körülményeiről, akik akkor már mint „Ifjúszívesek" előszeretettel emlegették a „régi szép Időket", A szétesés okalt a hallottak alapján többféle szemszögből lehetne megítélni. Ezért ezzel kapcsolatban úgy hiszem, hogy a Népes régi tagjai tárgyilagosabban tudnak majd nyilatkozni, mivel ők láthatták és érzékelhették legjobban a külső és belső problé-
