Nő, 1969 (18. évfolyam, 1-52. szám)
1969-06-01 / 22. szám
A HÁZIGAZDA: ANTAL IMRE lexikon szerkesztői is elküldték űrlapjukat. Amilyen a formád, ebből is kimaradsz I — nevettek a többiek. — De hogy ne érjen csalódás: mond el nekünk azt az eltervezett lexikonpasszust ,,. — Figyeljetek ... Hódmezővásárhelyen születtem, önhibámon kívül, 1935. július 31-én. Valószínűleg azért nem augusztus 1-én, nehogy a papám azt mondhassa: ez a hónap is jól kezdődik! A családi krónika tanúsága szerint már zsenge ifjúságomban eljegyeztem magam a zenével: a szomszédéknál bekaptam az első zongora-billentyűt. A zongorát azóta is igen kemény falatnak tartom I Orvosnak készültem, s így logikus, hogy zongoraművész lettem. 1947- töl 1959-ig többen próbálkoztak zenei nevelésemmel, s így történt, hogy kitüntetéssel diplomáztam, bár a kollégáim váltig mondják, hogy milyen kitűnő orvos lett volna belőlem ... Azóta járom a világot, s hét nemzetközi dij tulajdonosa vagyok. Időközben azonban krimibe illő dolgok történtek velem I Feltűnt több hasonmásom: a televízió képernyőjén és a filmvásznon. Már éppen kiabálni akartam, hogy becsületes nevemmel és fizimiskámmal senki se éljen vissza, amikor kiderült, hogy mindhárom én vagyok... Hirtelen megszakította szavait és a társaságra mutatott: — Én azonban azt hiszem, hogy a Kiváncsiak Klubja levélírói inkább rátok kiváncsiak! Beszéljetek, önmagotokról Fantasztikus, hogy mi minden érdekli a levélíró lányokat! — kezdték a sort az „omegások". — Megkérdezik a becenevünket, a szemünk és a hajunk színét, kedvenc ételeinket és véleményünket a női divatról... — A kedvenc ételt tekintve én azonnal tudnék válaszolni: csokoládéi — szólt közbe Szörényi Levente. — Egyszer Pécsett véletlenül elárultuk a közönségnek, hogy szeretjük a csokit, s azóta, ha a pécsi fiatalok előtt játszunk, telidobálják a színpadot tábla csokikkal, mogyorós szeletekkel, bonbonmeggyel. — Mi sem vetjük meg az édességet. A kedvencünk a somlói galuska, — folytatták az Ómega-tagok — a komolyabb ételek közül pedig a halászlét szeretjük. Azt is kérdezik a lányok, hogy tudunk-e főzni, mosni, vasqlni? Amikor kétszer egy-egy hónapot töltöttünk Londonban, mindent meg kellett tanulnunk, mert tudtuk, hogy magunkra leszünk utalva. Körülbelül ötven kiló konzervet cipeltünk magunkkal, s szerencsére a londoni vámosok nem vették észre. Mindennap más vásárolt be, de állandó főszakácsunk Kóbor volt, aki épitészmérnöki diplomájához hűen, nagy precizitással tervezte meg a főzést, s kiszámította, hogy miből mennyi kell a fazékszeme kék... Különös ismertetőjelünk: a vidámság! — Ez valóban színes bemutatkozás volt... — nevetett Antal Imre, és Szörényi Leventéhez és Brády Jánoshoz fordult: — Tőletek arra vár választ a Kiváncsiak Klubja, hogyan születik egy Szörényi—Brády szám. — Legtöbbször a zene készül el először — mondta Szörényi Levente, azaz „Levi". — Ha „megszáll az ihlet", kizavarok mindenkit a szobából. — Zongorán, vagy gitáron komponálsz? — Gitáron, de nagyon örülök, ha közel kerülök egy zongorához. Ilyenkor elszórakozom a billentyűkkel, s ezekből a játékokból a legkülönlegesebb hangzások születnek ... A kész dallamot aztán magnóra játszom és rádúdolok. — Ha mindez készen van, Levi magnójáról átmásolom a dallamot — vette át a szót „Tini", azaz Brády János. — Azért nem kottáról írom át, mert így jobban érzem a szám hangulatát, s ez nagyon fontos a szövegírásban. A szám születésébe persze az egész Illés-együttes beleszól. Több mint ötven közös sikerszám szerzőpárja: Szörényi Levente és Bródy János ba. Persze, előfordult, hogy a hús elégett a sütőben, vagy a levest ki kellett önteni, de a turnék végére valamenynyien megtanultunk konzervből főzni. — Ezek szerint házias férj lesz belőletek? — Főzni már tudunk. Mosogatni is meg kellett tanulnunk, muszájból. Londonban nagyon drága a tisztító, nem bírta a zsebünk, s ezért megtanultunk mosni és vasalni is. — És a női divat? — kérdezte a házigazda. — Ahhoz nem nagyon értünk. Egy azonban biztos: a maxi szoknyát nem szeretjük! Divatbeszámoló helyett inkább eleget teszünk a kéréseknek, s „színesen" bemutatjuk az együttes tagjait: Benkő László, a „Szakállas" szőke és kékszemű. Molnár György, azaz „Elefánt" barna hajjal és kék szemmel pompázik. Mihály Tamásnak „Misi" a beceneve, s haja is, szeme is barna. Kóbor János a „Meki" névre hallgat, s szőke fürtöket és kék szemet „visel". Presser Gábort „Picinek" hívjuk, neki fekete haja és zöld szeme van. Laux József neve „Blöró", a haja barna, a A folk-beat három „lovagja": a Tolcsvay-trió — Melyik volt az első Szörényi— Bródy szám? — Az „Öh, mondd"... — Amikor legelőször találkoztam veletek — fordult most Antal Imre a Tolcsvay-trióhoz —, fogalmam sem volt még a folk-beatről. Azóta egyre több sikeretekről hallok, megjelent lemezetek is ... Mondjátok el, hogyan telnek hétköznapjaitok? — Engedjétek meg, hogy egy levélből idézzünk, amely nagyon jólesett nekünkI — felelte Tolcsvay Nagy Béla. — „Azt szeretjük bennetek, hogy mindig, mindenben megmaradtok a jóizlés határain belül, s mindig ugyanabban a ruhában léptek fel..." Ez való igaz, hiszen a mértéktartást már alakulásunkkor elhatároztuk, s ruhánkat is úgy választottuk, hogy a szőttes-anyag jelképezze: mi a folklórból születő beatzene hívei vagyunk. Ebben a törekvésünkben sok segítséget kaptunk az Illés-együttestől, s közös műsorral turnézzuk végig az országot — Tudom rólatok, hogy Tolcsvay Nagy Béla orvosi műszerész, az öccse, Tolcsvay Nagy László érettségizett, s Balázs A házigazda szerepét Antal Imre vállalta... Jelinek György és Bara István felvételei Gábor jelenleg a Bartók Béla Zeneművészeti Szakiskola bőgőtanszakára jár. De nem ismerem én sem, s a levélírók sem, hogy mi a hobbytok? — Laci repülőgép-modelleket, Béla kis villanyvasutakat gyűjt, én viszont jazz-lemezekre vadászoki — mondta Balázs Gábor. — Ennél is izgalmasabb hobbynk a régi népi hangszerek gyűjtése... — vették át ismét a szót a Tolcsvaytestvérek. — Van egy százéves citeránk, egy zsámbéki paraszt bácsi szedte elő a padlásáról. Van egy görög népi hangszerünk, a, buzuki és egy szerb furulyánk, amelyet a szabadkai vásáron vettünk. A folk-beat zenében használunk hegedűt, csellót, szájharmonikát, s szükségünk lenne egy tárogatóra, egy asztali cimbalomra, egy kecskebőrdudára és egy dorombra ... — Jó, hogy mondtad, legalább figyelmeztettél, hogy eljárt az idő, sokáig „doromboltunk" itt együttI — mondta a házigazda. — Nem tartalak fel benne teket tovább, tudom, hogy sok a dolgo tok, próba, felvétel, vidéki utazás.. A Kíváncsiak Klubja levelezőinek névé ben köszönöm, hogy eljöttetek. Leg közelebb majd másokkal találkozunk A viszontlátásra! Illetve: a viszontolva sásra! (—os — es)
