Nő, 1969 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1969-05-18 / 20. szám

BIZALOM Komáromi olvasónk „Tél“ jelige alatt részletesebb ismertetést kér az anya­jegyről. Kérdésére munkatársunk, ifj. dr. Makai Ferenc válaszol. A bőr felületén előforduló elváltozások­nak leggyakoribb formája az anyajegy, amely különböző nagyságban, alakban és számban, szürkés, fekete vagy barna árnyalatban, élesen elhatárolva jelentkez­­hetik-a bőrön. Az anyajegyek gyakran ki­emelkednek a bőr felszínéről, legtöbbnyire már a születéskor megvannak, de később is megjelenhetnek. Az ilyen foltok a bőr szö­veti fejlődésének hiányosságával magya­rázhatók. Keletkezésük okát teljes bizo­nyossággal még nem ismeri az orvos­­tudomány. Kifejlődhetnek az emberi test legkülönbözőbb részein. Jellemző, hogy a tenyéren, a lábakon és a nemi szerveken igen ritkán jelentkeznek. Formájuk lehet lapos, vagy szemölcsös. Az anyajegyeket dús szőrzet is fedheti. Ide sorolják az apró érdaganatokat is, (naevus vasculosus­­angióma) melyeknél a bőrön vörös vagy szederjes színezetű foltok, csomócskák je­lentkezhetnek. Általában elterjedt és részleteiben meg­lehetősen egyező néphit szerint az anya­jegyeket az anyának a terhessége idején érzett heves és ki nem elégített vágya, vagy hirtelen ijedelem okozza a gyermek testé­nek azon a részén, ahol az anya a vágy vagy ijedelem hatása alatt, saját testét megérintette. Az anyajegy a néphit szerint a megkívánt, vagy ijedtséget okozó tárgy alakját veszi fel, leggyakrabban különféle gyümölcsök, szilva, szeder, eper, barack alakjához hasonlít. A néphit szerint az illető gyümölcs érése idején az anyajegy jobban kiszineződik a test felületén. A sző­rös felületű hosszúkás csíkok alakját viselő anyajegyekben egér vagy vakond képét véli felismerni a néphit és keletkezésük okát az ijedtségben keresi. Igen gyakoriak az anya­jegyek között az ún. tűzfoltok, melyek fő­ként az arcon jelentkeznek. A néphit sze­rint ennek oka, hogy a terhes nő a tűzvész látásánál megrémült, vagy a tűzre való ún. ráfeledkezése közben az arcához kapott. Ezen ráfeledkezés ellen óvószereket és rendszabályokat is ajánl a babona. Az anyajegyekkel foglalkozó babonák egyike azoknak, pielyek a népnek széles köreiben, még a művelt rétegekben is aránylag elég­gé elterjedtek, és olykor tudományos lát­szatot is öltenek. A néphit előnye, hogy hozzájárul a terhesség idejében szükséges óvatossághoz és nagyobb kímélethez. Le­vélírónk arra a pontra is kitér, mely sze­rint a terhes anyának nem tanácsos a tele­vízióban, vagy filmen álarcos figurákat, vagy csúnya alakokat nézegetni, mert állí­tólag a születendő gyermek is hasonlóan csúnya lesz. Természetesen mindezen nép­hitek tudományos szempontból egyáltalá­ban nincsenek Igazolva. Az anyajegyek kifejlődhetnek vér- és nyirokerekből is, piros, kékes, vagy bor­piros színűek, és a már meglevő ereken kívül új,'képződő kanyargó lefutású haj­szálereket tartalmaznak. Ezek, az erekből képződő anyajegyek a haemangiómák, tel­jesen jóindulatúak, csupán kozmetikai szempontból jelentenek bizonyos hátrányt. Veszedelmessé válhatnak azonban, ha ké­nyes helyen jelentkeznek, vagy ha nagyobb kiterjedésük következtében nyomást gya­korolnak a környező szervekre, a szövetek sorvadását idézik elő és akadályozzák ezen szervek működését. A haemangiómákat a vérerek cél nélküli burjánzása jellemzi. Felléphetnek majdnem minden szövetben és szervben. A bórőn és bőr alatti kötőszövetben található haeman­giómák a gyermekkorban leggyakrabban előforduló i daganatos elváltozások és leg­gyakrabban a női nemnél jelentkeznek. Igen kellemetlen jelenség, hogy főként a fejen, arcon, nyakon, végtagokon, tehát a legfeltűnőbb helyeken. Például közel két­harmaduk az arcon mutatkozik. Kiterjedé­süket tekintve a kifejlődés folyamán nem változnak, csupán esetenként a felnőtt kor­ban lassan növekszenek. A nyirokutakból fejlődő anyajegyek gyakran jelentkeznek a nyelven és az ajka­kon, a belek zsírszövetében gyermekfej nagyságúvá is megnőhetnek. A malignus melanómák (melanoszarkó­­mák) a legrosszabb indulatú daganatok csoportjába tartoznak. Minden korban megjelenhetnek, de leggyakrabban az élet második felében. Miért keletkeznek egyál­talán ezen igen rosszindulatú daganatok? A legtöbb esetben nem található bebizo­nyítható ok, viszont a valóságban vannak tényezők, melyek tényleges kiváltó okként szerepelnek; így az anyajegyek sérülése, vagy helytelen kezelési módja, például a kauterrel való kiégetés, mesterséges fa­gyasztás, az anyajegy egy részének eltávo­lítása stb. Ezek a melanómák igen gyorsan növekednek és a véráram, valamint a nyi­­rokutak közvetítésével áttételeket alkothat­nak. Amint már említettük, az anyajegyek nem okoznak semmiféle panaszt és eltávo­lításukra csupán kozmetikai okokból van szükség, vagy ha az anyajegyek olyan helyen fejlődnek, ahol chronikusan ismét­lődő izgatásnak vannak kitéve. Ilyen ese­tekben tisztára az aggodalom ad okot a be­avatkozásra, hogy ne következhessen be az anyajegy rosszindulatú elfajulása. Az ope­rációt tanácsos még a pubertás beállta előtt elvégezni. Nem tanácsos az anya jegy kiégetése (kauterizáció, vagy koaguláció útján) vagy ennek besugárzása, esetleg kaparás útján 30 25 [is 31 46 26 36 15 [32 7? váló eltávolítása. A nem eléggé radikálisan eltávolított anyajegy megmaradt részei rosszindulatú elfajulásnak indulnak. Elő­fordulhat, hogy a radikális eltávolítás aka­dályokba ütközik, mivel az esetleges hege­dős folytán zsugorodás állhat be, ami koz­metikai szempontból nem előnyös, például az arcon, szemhéjakon, ajkakon, orron és ujjakon. A rádiumtűvel való tüzdelésnek szintén zsugorodásos heg lehet az eredmé­nye. A nem rosszindulatú anyajegyek keze­lésénél kivételesen szóba jöhet alkohollal, vagy egyéb gyógyszerrel történő injekció­zás. Manapság már műhibának tekintjük, ha az anyajegyek által előidézett deformáció­kat idejében nem távolítják el, mert még a legsúlyosabb esetekben is a plasztikai sebészet kiváló eredményeket produkál. Végezetül megemlítenék a praxisomból egy elrettentő és nagyon szomorú esetet. Egy tizenkilenc éves gyönyörű lányka kere­sett fel rendelőmben, egészen jelentéktelen és egyáltalában nem feltűnő anyajeggyel a lábszárán. A lányka attól félt, hogy ez az anyajegy a fürdésnél feltűnést kelthet és kérte annak eltávolítását, amit azonban én érthető okokból megtagadtam. Erre a „beteg“ önmaga hozzálátott ismételt kiége­téssel az anyajegy „eltávolításához“. Ezen ismételt izgatás által a folyamat növekedni kezdett és csakhamar a lágyékban fejlődött ki egy nyirokcsomó, körülbelül szilvanagy­ságú. Néhány hónap múlva több helyen képződtek áttételek és a gyönyörű, most már nagyon beteg kislány rövidesen meg­halt. Pedig semmi sem veszélyeztette ko­rábban életét, ha anyajegyét ismételten nem izgatta volna kiégetéssel. 20 Г ♦7 16 27 Г 21 48 38 17 133 *4 22 18 28 13 A JURA] DIMITROV VEGYIÜZEM n. v. Bratislava felvesz csomagoló és sodrómunkósnőket, takarítónőket Bedolgozás után 1000—1400 koronás átlagos havi fizetés, amelyhez jó gazdasági eredmények után még részesedést is fizetnek. Érdeklődni lehet az üzem személyzeti osztályán. fél ISII Vízszintes: 1. Vívás szlovákul; 5. öltöny. 9. Dél- Európai nép. 14. Német orgona. 16. Síkság. 18. Vi­lághírű labdarúgó. 19. Kocka latinul. 21. G. T. L. S^_23. Menetrendi rövidítés. 24. Növény. 26. Európai nép fiai. 29. Bizalmas megszólítás. 30. Azonos a vízszintes 23-mal. 32. Keverten reng. 33. A szerelem istene az ókori görög mitológiá­ban. 35. Róna betűi felcserélve. 37. öreg nénike. 39. Mária másképpen. 41. Több mint langyos. 43. Mezőgazdasági üzem Angliában (é-h.). 45. Tele­vízió. 46. Gríz. 48. R-betűvel a középen: nagyobb település. 50. G. A. G. 51. Vég nélküli rét. 53. Anglia latin neve. 56. Tiltó szó. 57. Skandináv váltópénz. 59. Adaptálás kezdete. 60. Három Bar­celonában. 62. Bolgár pénzegység. 64. Német lé­legzet. 66. .. .-szem, mindent észrevevő szem. 68. A testrésze (az egyik kockába két betű). 70. Hiá­nyos radar. 72. Csen. 73. Vármegye Magyarorszá­gon. 75. Szivárvány. 77. Tétel közepe. 78. T. H. 80. Dühös. 83. Argon vegyjele. 84. Jókai személy­neve. 86. Prém. 87. Rövid nyári nadrág. 89. Zsira­dék. 91. Madár-e. 93. Germán. 95. Szovjet diplo­mata az ENSZ-nél. Függőleges: 1. Rejtvényünk első része, folytatva a függőleges 7. és 13. sorban. 2. Ö-Ausztriában. 3. Kevert rag. 4. Testrész. 6. Megszólítás. 8. Latin elöljáró; jelentése: előtt. 10. Hangtalan zip. 11. Ék! 12. R. L. R. T. 15. Üres, németül. 17. Mind Bécs­­ben. 20. Női név. 22. Azonos a vízszintes 1-gyel. 25. Folyó Olaszországban. 27. Város Svájcban. 28. Kató betűi. 31. Bársonyféleség. 34. Ferde. 36. Ázsiai nép. 38. Város Algériában. 40. Szláv férfi­név. 42. Szaglószerve. 44. Hegy idegen szóval. 47. Vcrdi-opera. 49. Siralom kezdete. 52. Kitüntetés. 54. Bányaváros a Dunántúlon. 55. Régebbi cseh­szlovák motorgépkocsi-márka. 58. Vízisportot űz. 61. A függőleges 34. betűi felcserélve. 63. Az isten neve a mohamedán vallásban. 65. Március Párizs­ban. 67. Autó betűi felcserélve. 69. Lendület. 71. Gabonanemű. 74. A háború istene az ókori görög mitológiában. 76. Hegy Palesztinában. 79. Égitest. 81. Mátka. 82. Kenőcs. 85. Méhcsalád. 88. Sötétség szlovákul. 90. Én szlovákul. 92. Ékezettel: dísz. 94. Spanyol névelő. Beküldendő a megjelenéstől számított 6 napon belül a függőleges 1, 7, és 13. számú sorok, öt hi­bátlan megfejtésért könyvjutalmat küldünk. Előző számunkban közölt keresztrejtvény helyes megfejtése: „Igyenes vagy mint a nád, Hozzám szabott az apád“. Könyvjutalomban részesültek: Dömény Gizella, Bodrogszerdahely, Juhász Ildikó, Tiszacsernő, Dejcző Mária, Kremmer Lászlóné, Párkány, Albán Jánosné, Obid, Becse Tibor, Muzsla, özv. Horkay Andorné, Kisráska, Bartók Éva, Szepsl, Szabó Pálné, Szirmay Béláné, Köteles Margit, Toplanská Drahomíra, Kassa, Németh Lászlóné, Hipp Éva, Halász Jlona, Komárom, Piszton Boldizsárné, Szőgyén, Tóth Imréné, Gálszécs, Tohol Istvánná, Bartollás Ádámné, Pelsőc, Kocsis Béláné, Szinyér, Horváth Annamária, Diósi Éva, Érsekújvár, Kacz Ferencné, Lukács Lajos, Horváth Jenőné, Chovan Piroska, Zsigárd, Dobri Mária, Alsószeli, Dvor­­zsák Melánia, Rozsnyó, Molnár Lászlóné, Losonc, Petrlk Júlia, Kürt, Szász Istvánná, Bátorkeszi, Tálamon Alfonzné, Felsőszeli, Fekete Gáborné, Ijletény, Takács Arpádné, Sókszelőce, Juhász Ka­talin, Kéménd, Vincze Lajosné, Gortva, Básti Barnabásné, Tajty, Zsigmond Ilona, Oroszi, Lő­­rincz László, Berencs, Nagy Margit. Mulyad. 14 rB j П у 11 nИ fi 52 79 58 53 S3 II. 159 69 |64 54 14 24 35 41 51 57 62 68 73 78 84 89 85 Гео 90 74 91 70 81 75 65 »2 71 I 76 »3 82 95 88 94 60 Í39 49 [66 45 55 72 54 50 61 77 29 40 m 67 83

Next

/
Oldalképek
Tartalom