Nő, 1969 (18. évfolyam, 1-52. szám)
1969-05-11 / 19. szám
/ш GALÉRIÁBAN 2 ESgy lelkes ember művészetpár- Ц tolása kellett hozzá a hivatalos szervek kezdeményezésén к«* .Á és anyagi támogatásán kívül, hogy 1965-ben létrejöjjön a Nyitrai Galéria. Alapítója dr. Valent, tulajdonképpen jogász, akinek azonban régóta hobbyja volt a képzőművészet. Figyelemmel kísérte a kiállításokat, barátai voltak a művészek között, míg végül a kedvtelésből hivatás lett. Nyitrán, a régi időkben megyeházaként, majd a K. N. B. székhelyéül szolgáló épületben ma a művészeti népiskola kapott helyet, és egyik emeletének hét helyiségét átadták a galéria céljára. — Az a törekvésünk, hogy elsősorban a nyitrai művészeket pártfogoljuk. Azokat, akik itt születtek, vagy valami közük van városunkhoz, — mondja dr. Valent, aki igazgatója a képtárnak. Képanyagunk jelenleg 510 darabból, Schurmann, Pongrácz, Schüle, Bártfay, Slanka, Massányi, Guderna és mások műveiből áll. Két helyiségben állandó jellegű a kiállítás, a többiben 4—6 hetenként változik. A képanyag egy részét időnként bemutatjuk a járási székhelyeken is, Surányban, Tapolcsányban, Léván, Érsekújváron. A járásokban tavaly 9 ezer, Nyitrán 16 500 érdeklődő tekintette meg a bemutatott alkotásokat. Az épülethez kapcsolódó, a hegy emelkedőjéhez alkalmazkodó, szabálytalanul elnyúló kis kert kivénhedt fáit kivágásra ítélték. Az igazgató ötlete volt, hogy nyáron kellemes pihenőhellyé varázsolják a kertet, ahol a napi munka után a nyitraiak felüdülhetnek. A zöldellő, üde pázsitot nagy lépőkövek szakítják meg. Hamarosan már helyükre kerülnek a szobrok, mert a kerthelyiség is Szerves része a galériának. Néhány asztalkát, széket raknak ki, mert ez egyúttal olvasókért céljául is szolgál. Tavaly 5—6000-en fordultak meg ebben a kulturált, esztétikai érzéket fejlesztő környezetben. A galériában legutóbb, április 20-án nyílt kiállításon GREINER SZIBILL akadémiai festő, és ALINA FERDINANDY akadémiai szobrász mutatták be alkotásaikat. Greiner Szibill besztercebányai születésű, de gyermek- és ifjúkorának azokat az éveit, amikor az első, egész életre kiható benyomások érik az embert, Nyitrán töltötte. A középiskola befejezése után Schurmann, Mudroch, professzoroktól tanult rajzolni a főiskolán, majd Budapesten, a Képzőművészeti Akadémián folytatta tanulmányait, ahol Szőnyi volt a tanítómestere. Alkotásaival 1949-től vesz részt különböző kiállításokon, Pozsonyban, majd Prágában. 1957-ben önálló kiállítást rendez Pozsonyban. A következő években „Táncoló lány“ című gobelin kompozíciójával egy versenyen első díjat nyer. Ezt a művét a Brüszszelben megrendezett Csehszlovák go-1. Greiner Sz.: Kokavai tánc (pasztell) 2. G. Sz.: Csárdás (tus) 3. A kiállítás megnyitásán: Greiner Szibill, akad. festő, dr. Valent, a galéria igazgatója és Alina Ferdinandy, akad. szobrász az érdeklődők körében 4. Alina Ferdinandy: Tükör terve 5. Az oroszvári kastély kapujának rekonstrukciója (A. F.) 6. Protest song (A. F.) belin kiállításon is bemutatták. 66-ban Krakkóban állít ki. Greiner Szibill alkotásainak fő motívumai: a balett, a folklorisztikus tánc és a sport. A tánc lényegét kifejező, életörömet, ritmust érzékeltető alkotásait meleg színárnyalatok jellemzik, mint 1969-ben készült Lakodalmas tánc (Art protis gobelin) című kompozíciója, vagy Rablótánca. Lendületes vonalvezetéssel megalkotott táncoló figurái vidám hangulatot keltenek a szemlélőben. Művészi kifejezésmódja a pasztell tuss, kréta, akvarell. Ugyanazt a témát olykor feldolgozza pasztellben és fali textilfestésben. Sportolókról készített pasztelljeinek vonalvezetését is a játszi könnyedség, 3