Nő, 1969 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1969-04-27 / 17. szám

tóttá, hogy a szóban forgó napon szél­csend volt és plusz öt fok uralkodott... Megtalálták Beethoven beszélgetőfüze­tét, amelyben a zeneköltők fejedelme írásban adott kifejezést vádjának. Számos orvos — Alois Greter, Moritz Pestei, Günther Duda, Dieter Kerner — egybehangzóan állapították meg, hogy Mozart esetében szublimátmérgezés tör­ténhetett. Doktor Vakszberg szerint, ha a bécsi orvosi kar nem is volt rá képes, hogy Mozartot visszahívja az életbe, a bíróságnak feltétlenül tisztáznia kellett volna a halál okát. Ma már csak úgy lehetne megállapítani a mérgezés té­nyét, ha Mozart csontjait megtalálnák és az exhumálás során vegyelemzésnek vetnék alá a környező földet is. A szub­limátmérgezés ugyanis évszázadok múlt­­tán is kimutatható. De persze ezek után még mindig hátra lenne Salieri bűnös­ségének bizonyítása ... Vakszberg óvatos kifejezése szerint Salieri „nem feltétlenül ártatlan". Ügy tűnik, hogy kortársai nem ok nélkül vet­ték Salierit a nyelvükre. „Semmit sem bizonyít Salieri ártatlansága mellett, hogy bűnét olyan hosszú ideig nem bizonyították be," Ahhoz, hogy Salieri ellen vádat emelhessenek, feltétlenül bizonyítani kellene, hogy Mozartot hol, mikor és főleg milyen körülmények kö­zött mérgezték meg. Ilyen bizonyíték nélkül nincs modern bíróság, amely el­ítélné Salierit. A felmentés azonban semmiképpen sem bizonyítja a „zene bécsi pápá"-jának ártatlanságát,.. Mit lehet tehát tenni? — kérdi rop­pant érdekes jogi elmefuttatása végén Vakszberg doktor. „Egyelőre a leghelye­sebb tovább halogatni a végleges ítéle­tet, amíg megfelelő adatok birtokába nem jutunk. A tárgyalás lefolytatásáért kifejtett igyekezet most sem mehet az igazság rovására ..." 8 M ф a Jat >* C •Ф и *o ü Jí 3 1 0 a Z £ t/t oü" «л ф *2 •Ф ~ ~ „ N-3 Dm ~-<D N ^ ALBERTO MORAVIA, a hatvankét­éves világhírű olasz író új darabot írt. A színmű címe: „Oidipos a kon­centrációs táborban". Jelenleg egy olasz társulat tájol a darabbal, amelynek eredeti címe „II Dió Kurt", vagyis: „Kurt, az isten". A mester eddig írt két színpadi műve, a „Beat­rice Cenci" és „La Maschera" nem aratott sikert, új műve azonban, a jelek szerint, nagyszerű regényeivel azonos értékű alkotás. A darab tartalma: 1944 karácso­nyán Kurt, a náci koncentrációs tá­bor parancsnoka, ozofoklész Oidi­­pos-a nyomán előadatja a darab bestiálison torzított változatát. A tá­bor foglyai a szereplők, egy zsidó család, akiket Kurt még a polgári életből ismer. Az ördögi szervezés következtében a fiú valóban lelövi apját, a sötétkamrában valóban any­jával szeretkezik, de végül — a „ren­dező" számára váratlanul, eltér az eredeti forgatókönyvtől és a pisztol­lyal, amivel apját lelőtte, agyonlövi a „Sors" szerepét alakító Kürtőt is. A nézőtér megdöbbent az iszo­nyattól, a náci bestialitás élethű ábrázolása felrázza a lelkeket. Az újságírók pedig megrohanták Moraviát, hogy nyilatkozzon új művé­ről és egyúttal a színházról is. — „A tragédia meghalt — éljen a tragédia" — ez programnyilatkozat? Moravia: Igen. Meggyőződésem, hogy a tragédia az irodalom csúcsa, minden irodalmi műfaj felett áll. So­ha nem hal meg, csak változik, vagy már megváltozott. — Miért választotta színhelyül a koncentrációs tábort? Moravia: — Mert ott minden meg­történhetett és a valóságban létez­hetett olyan táborparancsnok, mint Kurt, akit én állítottam a színpadra. — Szóval a tábor és Kurt csak az ön hipotéziseit hivatottak igazolni? Melyek ezek? Moravia: — Két dolgot szerettem volna leszögezni. Először azt, hogy a nemzeti szocializmus meg akarta te­remteni az ember feletti embert és bestiát teremtett. Másodszor pedig azt, hogy a nemzeti szocializmus a polgári dekadencia következménye. — Eddigi darabjaival nem aratott sikert. Mi indította arra, hogy ismét színdarabot írjon? öbípuez A KONCENTRÁCIÓS TÁBORBAN Alberto Moravia Moravia: — Szenve­délyesen szeretem a színházat. A színpadon mindaz elmondható, amit sem regényben, vagy versben, sem film­ben nem lehet kifejez­ni. Mi a véleménye az európai színház helyzetéről? Moravia: — Egyesek szerint a színház túlsá­gosan drága, tehát csak a polgárok szóra­kozását szolgálja. Ez azonban nem igaz. Ná­lunk Olaszországban a munkásság és a pa­rasztság akkor sem menne színházba, ha a helyárak olcsóbbak len­nének. Ahhoz, hogy a proletariátus színházba járjon, társadalmi át­alakulásra van szükség. — Hogyan járulhat hozzá a színház ehhez az átalakulás­hoz? Moravia: — Nem a színházat kell úgy átalakítani, hogy megnyerje a társadalom tetszését, hanem ellenke­zőleg: a társadalmat, hogy „színház­képes" legyen. — Üj darabját vidékén mutatják be. Van ennek valami különleges oka? Moravia: — Igen. A vidéki publi­kum jobb, mint a városi. Rómában, vagy Milánóban a színházban divat­­bemutatót rendeznek. A vidéki kö­zönség mindig hisz a művészet hu­manista értékeiben. Jelenet Moravia „Kurt, az isten" című színmüvéből — Ez csak Olaszországra jellemző? Moravia: — Nem, A svájci és a németországi helyzetet nem isme­rem. De Párizsban például még Brecht-darabot is félig üres nézőtér előtt adnak elő. Az olasz színházzal általában baj van. Kevesen írnak színművet, mert a közönség részéről hiányzik a lelkesedés és a pénz. Egyébként én sem dicsekedhetem. Annak ellenére, hogy regényeimet, útleírásaimat sok nyelvre lefordítot­ták, színpadi műveim előadása el­képzelhetetlen nehézségekbe ütkö­zött. (A Schweizer Illustrierte nyomán) Jacob Löwy Moreno A tudomány nagy férfiakat adott az emberiségnek. Közé­jük tartozik az olasz Galileo Galilei, aki megfosztotta az emberiséget attól a szép illúziótól, hogy bolygónk a világ közepe, az angol Charles Darwin, aki az ember teremtésé­nek hízelgő meséjét ítélte halálra, az osztrák Sigismund Freud, aki bebizonyította, hogy az ember nem büszke ura önmagának, hanem sorsába egy másik is beleszól — a saját tudat alatti énje. Az emberi tudás mítoszromboló hősei közé sorolhatjuk ma már kétségtelenül az amerikai Jacob Löwy Moreno-t is, a hetvenéves költőt, kiadót, színházi vállalkozót, a szocio­­letria, a pszichodramaturgia és a csoport-pszichoterápia megalapítóját. Bécsi egyetemista korában a gyermekeknek köszönheti első nagy felfedezését: „Minden gyermek magában hordozza saját, csodálatos regenerációs képességét. Ez nem más, mint az egyéni és a társadalmi érvényesülés vágya normál kere­tek között (Megalomanie normális). Az emberből ez a saját énjére fordított figyelem többé már nem vész ki. A megalo­­mánia tehát feltétlenül szükséges és normális lelki tényező.“ Később a császárváros prostituáltjainak az élete érdekli, s a Spittelbergen végeérhetetlen vitákba bocsátkozik velük. Az első világháború alatt Moreno a tiroli kitelepítettek tábo­rában végzi első mikroszociológiai felméréseit. „Az első világháborúban született meg a szociometria gondolata, amelyben az emberi társadalom új, öntudatos rendszeréhez vezető utat láttam. Itt, ebben a táborban döbbentem rá, hogy mindent máshol kell kezdeni. Ott, ahol mindennek kezdete van: az embereknél és kölcsönös kapcsolataiknál." A háborút követő években Moreno látszólag hátat fordít a pszichiátriának, és egy irodalmi revüt ad ki „Daimon“ címmel. A revü hasábjain olyan hangzatos nevek szerepel­nek, mint Franz Kafka, Max Brod, Jacob Wassermann, Otakar Brezina s mások. Az irodalom után a színház következik. Saját társulatával színi előadást rendez a Theater der Komödie-ben, amelyben maga is fellép. Moreno annak a színházi elméletnek az apostola, amely a színpad és a nézőtér közötti fal lerombolását hirdeti. Amely szerint a nézők egyúttal a szerzők és a színészek is. Ahol nincs szerep, ahol mindenki saját magát adja az adott pillanatban. A színpadra lépve tulajdonképpen saját életüket játsszák el. Ez a rögtönzött színdarab — dráma — már magában hordja a későbbi pszichodráma csíráját, amelyet kialakulása után Moreno mindig újabb és újahb technikai megoldásokkal bővít. Ehhez kapcsolódik Moreno fantaszti­kus kisérletezése a szociodrámával. 1959-ben ellátogat a Szovjetunióba, és a tudományos társaság tagjainak fel­ajánlja, hogy a Kreml aljában szociodrámát rendez, amely­ben Hruscsov és Kennedy először saját magukat játszanék el, majd fölcserélnék szerepüket. A szociodráma célja: hogy a két államférfi könnyebben megérthesse egymást. A tudo­mányos akadémia tagjai túl merésznek találták Moreno aján­latát, s így nem is valósult meg. Morenot innen már csak egy lépés választja el attól, hogy a szociodráma és a pszichodráma terén szerzett tapasz­talatait a pszichiátriai gyógykezelésben is felhasználja. Ugyanis véleménye szerint a különféle neurózisok gyógyítá­sában egyedülálló eszköz a színjátszás, mert az embernek ily módon szinte észrevétlenül feltárják legbelsőbb énjüket, éles fényben mutatkoznak meg a motívumok és a konflik­tusok. Jacob Löwy Moreno, a Nemzetközi Pszichoterápiái Inté­zet (New York) díszelnöke, már néhány éve együttműködik a csehszlovák pszichoterápiái szekcióval. A neurózisok problémája az egész civilizált világ problé­mája. Vagy úgy is mondhatnék: a huszadik század második fejének legveszélyesebb és legelterjedtebb népbetegsége. Moreno fölvette ellene a harcot, s apostolai ma már világ­szerte megvalósítják merész, de mélységesen emberi és tudo­mányosan megalapozott elgondolásait. Fordította: — FÉ —

Next

/
Oldalképek
Tartalom