Nő, 1969 (18. évfolyam, 1-52. szám)
1969-04-20 / 16. szám
szrevétlenül múlik felettünk az idő; a mindennapok elpergő sodrában alig van idő figyelni azokra az értékekre, amelyek kultúránk egészét alkotják. Elindítunk mozgalmakat, s azok a folytonosság törvényei szerint mozognak, terebélyesednek. S csak akkor döbbenünk rá, hogy hová jutottak el, milyen értékeket hoztak felszínre, amikor valaki felhívja a figyelmünket egy-egy kerek jubileumra. Ilyenkor azután alkalom nyílik az összegezésre, az értékelésre, és nem utolsósorban az elért eredmények mérlegelésére. Mintha csak tegnap kezdődött volna nálunk az irodalmi színpadok alakulása, mintha csak tegnap lángoltak volna fel körülötte a viták; — A második műsorunk, — ez már valamivel jelentősebb és sikerültebb volt — Cselényi László „Napének" című verséből készült. Most, négy-öt év távlatából visszagondolva rá, bizony mosolyognom kell. Maga a vers is patétikus, s mi is minden lehetségesét elkövettünk, hogy az előadás emelkedett hangulatú legyen, s így jó alaposan eltúlozott lett az egész. — Mikor vettetek részt először a Jókai Napokon? — Már a Cselényi verssel is mehettünk volna, hívtak, de én nem akartam menni. Éreztem, hogy ez a műsorunk még nem állná meg a helyét, nem úgy sikerült, ahogy szerettem volna. 1965-ben új műsort állítottam össze Zalabi Zsigmonddal. Vihar Béla „Egy katona megy a hó-AZ ÜNNEPI ELÖADAS két részből állt. Az első része, Aiszkülosz „Leláncolt Prométheusza”, a második rész pedig Zelk Zoltán „Sirály" című verse Volt. A „Tűz csiholója", a fentebb idézett Ady vers, mintegy keretbe foglalta a kettőt. „Az első emberi bátorság áldássék" hangzott elsőként és záróakkordként is a színpadon. Lenyűgözően érdekes volt az alig egy órás műsor. Előadásmódja dinamikus, látványos, szavaiéi csaknem mind kifogástalan előadók, Sajnos az ipolysági közönség nem tanúsított túlzott érdeklődést a lelkes fiatal csoport munkája iránt. Ha mindenütt így volna, elkeserítené ez a közöny, ez a részvétlenség, de tudom, hogy szép A TŰZ CSIHOLÖI „Az első emberi bátorság Aláássák: a Tűz csiholó ja, Aki az ismeretlen lángra Ügy nézett, mint jogos adóra." hogy merre, milyen irányban induljanak el. Mert út és irány volt sokféle. És példa is. A cseh irodalmi színpadi mozgalom, amelynek szelleme modern és úttörő volt, s a dekoratív, a modern technika minden vívmányát felvonultatta, volt számunkra a jövőbe mutató út. Ezután jött a magyarországi példa; a puritánság útja, amely a színpadról minden felesleges díszítő elemet eltávolított. Csupán a gondolat erejével akart hatni. Csoportjaink elindultak erre is, arra is. Az amorf állapot azonban lassan-lassan átváltozott, s megszületett az a sajátos irodalmi színpadi forma, amelyet tulajdonképpen a cseh és a magyar út ötvözetének tekinthetünk. ÖTÉVES JUBILEUMÁT ünnepli az ipolysági „József Attila" irodalmi színpad. Az esti előadás előtt Vas Ottóval, a színpad vezetőjével beszélgettem; — Irodalmi színpadunk 1963-ban alakult. Nyolcán voltunk, József Attila összeállítással kezdtük. Meglehetősen kezdetleges módon és mostoha körülmények között indult az egész. Számomra tulajdonképpen kísérlet volt ez az első műsor, kíváncsi voltam, mit tudok kihozni belőle. Ekkor vettük fel a „József Attila Irodalmi Színpad" nevet, ban" és Yannis Ritsos „Alfa, béta, gamma", című versét. Ezzel vettünk részt a komáromi Jókai Napokon, s a rendezőség ezüst plakettjét nyertük el vele. A tavalyi műsorunk három részből állt, az első egy kínai költő, Kuo Mo-zso misztikus verse, „A feng és huang újjászületése", a második Benjámin Lászlótól „A nyílt szó fedetlen arca”, a harmadik rész pedig Voznyeszenszkíjnek, a „Mesterek" című verse. Ezt a hármat kovácsoltuk egységes műsorrá. Ugyanaz a motívum ismétlődik mind a három versben: az újjászületés forradalmi gondolata. Tulajdonképpen már kész volt a műsor, amikor észrevettük, mennyire együvé tartozik a három. A Kuo Mo-zso versbe a tűzből, a tűzhalálból feltámadó feng és huang, akik az örök ifjúság szimbólumává váltak, Benjáminnál az emberiesség, a humánum megújulása, a Mesterekben pedig egyrészt a művészetek megújulása, másrészt általános forradalmi gondolatok szerepelnek. Ezzel az összeállításunkkal Balassagyarmaton is részt vettünk egy megyei fesztiválon, ahonnan elhoztuk a nagydíjat. A Jókai Napokon a szép magyar beszéd díját nyertük el vele, számmal akadnak kis és nagyobb városok és falúk, ahol kevesebb embert tart fogva otthon a televízió vagy éppen csak a kényelemszeretet. Ezért nem szabad feladni a harcot. AZ IRODALMI SZÍNPAD: LEHETŐSÉG Méghozzá határtalan lehetőség. A jövő művészete. Minden művészi megnyilvánulást képes magába fogni; verset, prózát, zenét, színpadtechnikát, mozgáskultúrát, rendezési kísérleteket, sőt még az éneket és a táncot is. S nem kisebb feladat hárul erre a mozgalomra, mint az, hogy a költészet és általában az irodalom értő fülekre találjon mindenütt. Ne csak a kiválasztottaké, hanem mindenkié legyen. Alkosson, változtasson és tanítson. Mindenekelőtt tanítson, természetesen nem középiskolás fokon: a művészetek, a szép szó, s egyáltalában a szép, a jó, a humánum szeretetére. A járható utak különbözők, de ahol út van, ott emberek járnak. A kultúra hordozói. Azok, akik a költészetet, az emberiség egyik legősibb és legegyénibb megnyilatkozását adják tovább. ők a „Tűz csiholó!". Élesztgetik, ébren tartják és tovább adják a lángot. MIKOLA ANIKÓ S 1. Vas Ottó tanár, az ipolysági „József Attila" irodalmi színpad vezetője. 2. Részlet a „Sirály" c. versből. 3. Az utolsó instrukciók a kezdés előtt. 4. Benkó László, az ipolysági magyar középiskola érettségi előtt álló diákja, egyike annak a hat tehetséges fiatalnak, akik megállták helyüket a komáromi Területi Színház felvételi vizsgáján. 5. Feszült pillanatok a kezdés előtt. Fr. Spácil felvételei
