Nő, 1969 (18. évfolyam, 1-52. szám)
1969-04-13 / 15. szám
ként bemutatták nekik a nagymamákat. Valamennyiük háta mögött láthatatlanul ott álltak gyerekeik, unokáik, akik szurkoltak hogy: „a mi nagymamánk legyen az első“. A bemutatkozás után a zsűri megtekintette a szálló előcsarnokában rendezett kiállítást, amelyen a nagymamák által készített szőttesek, csipkék, fantasztikus kalácsok, torták dicsérték készítőik szorgos kezét. A készítmények mellett elhelyezett diplomák — amelyeket az előző versenyeken nyertek kézimunkáikkal — arról tanúskodtak, hogy kezük alól művészi értékek kerülnek ki. A bemutatkozás, majd a kiállítás megtekintése után valamennyien arra gondoltunk, vajon sikerül-e a zsűri tagjainak igazságot szolgáltatni, mert ahogy végighallgattuk gazdag, de küzdelmes életük történetét, valamennyien megérdemelték volna az első díjat. Nagy Anna néni Kassáról vagy akár Lehota Mária Pozsonyból, aki nyolcvankilenc éves kora ellenére még egy maga költötte dallal is meglepte a jelenlevőket. épp úgy, mint Emília Prokopo-Emília Prokopovának „Az év nagymamája" cím tulajdonosának a Dunaj áruház igazgatója átadja a kétezer korona értékű díjat. vá, akinek odaítélték „AZ ÉV NAGY MAMÁJA“ címet. Emília Prokopová a zilinai járás ból jött el a vetélkedőre. Hetvennégy éves, szerény, fehér hajú asszony, aki meghatódottságát az ujjai közt szorongatott csokor szegfű mögé próbálta rejteni. Ki tudja, mi csalta elő a könnyeit? Nehéz életének felelevenítése, vagy a boldogság, hogy valakinek eszébe jutott ezt is értékelni... Prokop néninek valóban kijutott Nem sokkal férje halála után meghalt a menye, azután a leánya. A: utánuk maradt hat árvát ő nevelte fel. Amikor a fia meghalt, további három gyerek nevelésének gondja szakadt rá. A különdíjat Klohn Júlia kapta. Erről az üde, modern asszonyról alig akartuk elhinni, hogy nyolc gyerek anyja s tizenegyszeres nagymama, öt a „Jövő nagymamája“ címmel tisztelték meg. A legközelebbi „szépségversenyig“ ők viselik „Az év nagymamája“ címet. Reméljük jövőre is lesz szépségverseny, hogy így is törlesszük adósságunkat. — kv — Klohn Júlia, a „Jövő nagymamája" cím tulajdonosa. Harminchárom nagymama vett részt a Pőstyénben megrendezett „szépségversenyen". szír t nagymamák Andrásné, de a falu, a domb, az egész természet várt volna bennünket. Nem csodálkoznék, ha felhurrázna a rengeteg fa, kapuoszlop, háztető, mikor Yanyoné kifut fogadásunkra a házból. De csak egy apró, zsebbe való kutya próbálja magát észrevétetni. Alig váltunk pár szót, amikor egy piros arcú, nagyon kedves, fürge néni toppan be közénk a konyhába. Gondolom, hogy a nagymama, mert olyan otthonosan mozog. Nem tévedtem. Valóban nagymama, mégpedig hatszoros, hivatalos nagymama s azonkívül az egész falu nem hivatalos nagymamája. Pereces Zsófi néni az egyik legaktívabb rudnai asszony. Más, hasonló korú nagymama csak legyint a világra s behúzódik szakajtójával a konyhasaiokba, morzsolgatja lassan a kukoricaszemeket, mintha hátralevő évei peregnének a sárga kukoricacsöröl s azt számolgatná nagy beletörődéssel. De nem így Zsófi néni. Gyűlésekre jár, konferenciákra s szervezi a falu kulturális életét. A fiatalok is tőle várják a kezdeményezést. — Zsófi néni, mikor csinálunk már valamit? — Valóban. Mikor csinálnak valamit Zsófi néni? — kérdezem én is. — Hát éppen most vagyunk a kellős közepében. S már beszél is. A fiatal asszony kikisegíti. Tőlük tudjuk meg, hogyan élnek az asszonyok Rudnán. Még 1968 novemberében, az országos konferencia előtt megalakult a nőszövetség. Ök szervezték ketten üzletben, határban, templom után. Otven tagja van, Kerekes Jánosné az elnöke. Azóta egy pillanatra sem pihennek meg. A férfiak már zsörtölődnek is, főleg a vezető asszonyok férjei. Hiába, ez az egyenjogúság. Ha ők gyűléseznek, mi is. — így magunkra vagyunk hagyatva, mint az ujjam — mutatja Zsófi néni. — Nem segít nekünk senki. De azért mi mindig megtaláljuk a módját mindennek — mosolyognak huncutul. S az utolsó s egyben a legnagyobb eseményről beszélnek, ami a szervezet megalakulása óta történt, a kézimunkakiállításról, amelyet január 24—28-ig tartottak nyitva. Hogy mennyi szép van a rudnai asszonyok lelkében s milyen ügyes a kezük, azt most tárták a világ elé. Gyönyörű háziszöttesek, aminek a mintáit maguk gondolják ki. Sok-sok kézimunka, horgolás, himzés. Meghívtak bennünket Rozsnyóra, hogy mi rendezzük a járási kiállítást, de nem bírtunk annyifelé szakadni. Most más gondunk van, a színjátszó csoport. Megtudtam, hogy színjátszó csoportjuk a Komáromi Jókai Napokra készül, Csíki Gergely „Nagymama" című darabjával. Addig még háromszor kell lejátszani s részt kell venni a járási versenyen. S ehhez annyi szervezés, annyi idő s pénz kell. Mehet Zsófi néni, járhatja a környéket, „szerződtetni" a társulatot. Egyszerié nagyon elborul az idős aszszony arca. — Azt azért nem szeretem, hogy anynyira megkülönböztetik az embert, mert magyar. Tudja, hogy fájt nekem, amikor Rozsnyón, a járási konferencián bejelentették, hogy a beszédet lefordítják magyarra, és akkor néhány szlovák asszony kivonult! Mintha mi nem ugyanolyan asszonyok lennénk, mint ök. Mintha mi nem ugyanúgy szeretnénk a gyerekeinket. Hisz értük csináljuk, amit csinálunk. Akkor nem értem, mit jelent az, hogy nőszövetség! — Szomorú valóság. Itt is, ott is éri tüszúrás az embert. Zsófi néni s a többi magyar asszony pedig tele van kérdésekkel. Kovács Magda
