Nő, 1968 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1968-02-16 / 7. szám

TIZENÖT ÉVES A MAGYAR TERÜLETI SZÍNHÁZ

I

A SZÓ erejével, < ,

a művészet verézsával!

Sok dicsérő szó, gratuláció és jókívánság hangzott el január 27-én délelőtt Komáromban, a Szakszervezetek Házában, ahol a Magyar Területi Színház közel száztagú kollektívája számos vendég jelenlétében a- színtársulat fennállásának tizenötödik évfordulóját ünnepelte, üdvözlő leveleket olvastak fel, elismerő okleveleket, díjakat és ajándékokat nyújtottak át. A meghatott színészek és műszaki dolgozók egymás után léptek a színpadra — szerep, smink és a reflektorok fénye nélkül — hogy hoszszú évek fáradságos munkájáért átvegyék a hivatalos elismerést.

Tapsra emeltük kezünket és szinte restelltük magunkat zavart hálájuk láttán. Restelltük, hogy nem tudjuk jobban kimutatni elismerésünket irántuk.

A múlt

Kölcsönkért jelmezekben, szerény díszlee o

.'2, £

8-i %

«ca.

g •« ^

и ~

í3 ъ

•eis

e -O

О O'

JK '

I

I

G

1

<1>

а

>

„Szerelmük eljegyezte e halál, — Mert szüléikben lángol a harag..." (Prológus) Thlrrlng Viola ös Gálán Gála a címszerepben

Romeo és Júlia a Csallóközben

Ne csodálkozz, Olvasóm! Rómeó és Júlia tulajdonképpen nemcsak a Csallóközbe látogat el, hanem Gömörbe s az ország keleti csücskébe is, szinte mindenüvé, ahol ebben az országban színházszerető közönség várja a Déryné útjait járó magyar színészeket. Pillanatra sem vitás, hogy ez a találkozás a kultúra iránt fogékony munkás, szövetkezeti dolgozó, falusi és kisvárosi értelmiségi számára egyaránt élményt nyújtó lesz. Egyrészt azért, mert a világ drámairodalmában alig akad szerző, aki annyira ismerné s annyira időtlenül a közönségízlást, mint William Shakespeare, a Rómeó és Júlia és sok más elévülhetetlen értékű alkotás szellemi atyja, Másrészt azért, mert ez a mindmáig rejtélyes angol, ködbevesző kilétét tekintve a 16. század Travenje, boszorkányos ügyességgel, hallatlan színpadismerettel és utolérhetetlen művészettel szinte tökéletessé formált drámáiban ritka érvényesülési lehetőséget nyújt a színészeknek.

A Magyar Területi Színház Rómeó és Júlia előadása meggyőzött arról, hogy színészeink látva látták a lehetőséget és éltek is vele, hogy bizonyítsanak. Ünnepi alkalom adódott, hogy a közönségnek, és kissé önmaguknak is bizonyítsák: tizenöt esztendő érési folyamata képessé teszi őket a legnehezebb feladatok megoldására is. S valóban izmosodó képességekről, tehetségről, egészséges becsvágyról, nem mindig tapasztalt fegyelmezettségről tanúskodik ez a sikerült előadás, amelyben már legfeljebb halvány nyomokban találhatók meg a műkedvelő színjátszás elemei.

Oroszlánrésze van ebben Веке Sándor rendezésének, amely stílusában egységes, vonalvezetésében erőteljes, a színészi játék pallérozásában pontos, de nem merev és uralja a fiatalság játékos lendülete. Ez is hozzájárul ahhoz, hogy bár a két veronai fiatal szerelme tragédiába fúl, maga az előadás — a shakespeari felfogással összhangban — felszabadltóan hat. Amolyan optimista tragédia ez, amely elhiteti velünk: vannak veszteségek és áldozatok, amelyek fájnak ugyan, de nem értelmetlenek.

Nagy Eszter színpompás jelmezei, Platzner Tibor nagyon érdekes és ötletes díszlettervei és Szigeti Károly precíz koreográfiája is a megérdemelt siker egy-egy mozaikkockája. Mégis, számomra ez az előadás azzal szerezte a legkellemesebb meglepetést, hogy igazolni tudta a népes szereplőgárda potenciális, vagyis gyakran lappangó művészi képességeit. A címszerepben játszó Thirring Violától és Gálán Gézától kezdve egészen a nyúlfarknyi epizódszerepekig.

S ez az, amit minden bizonnyal megtapsol a Csallóköz, Gömör és a Bodrogköz színházrajongó közönsége is, amikor szívélyesen fogadja majd a MATESZ serdülő koron túljutott rokonszenves együttesét. Gály Iván

szállodai szoba — ez a színész otthona. Poros színpadok, piszkos, füstös termek, öltözők, komfort és színházi technika nélkül — ez a munkahelye. S ezenkívül ideje javát zötyögős utakon rázódó, makrancos autóbuszban tölti.

Hol van ez a modern színházi követelményektől? Hol itt a korszerű technika? Arról már nem is beszélve, hogy a MATESZ-nek még a székhelyén, Komáromban sincs saját színháza. S ez sajnos már nem a múlt, ez

a jelen.

Mert bár az együttes a Szakszervezetek Házában játszik és próbál — az épület nem az övé, csak béreli egy részét bizonyos napokra. Igaz, most már kaptak ígéretet arra, hogy ez a kérdés rövidesen megoldódik. Dehát, ez még csak szó ...

Az elmúlt tizenöt év sok változással, tapasztalatokkal és fejlődéssel járt. Hazai cseh, szlovák és magyarországi jeles művészek segítettek formálni a színház mai arculatát. A tapasztalt, régi gárda tagjai — Bugár Béla, Fazekas Imre, Ferenczy Anna, Gyurkovics Mihály, Király Dezső, Konrád József, Lengyel Ferenc, Lengyel Ilona, Nagy Eszter, Palotás Gabi, Siposs Jenő, Turner Zsigmond és a többiek mellé új, képzett fiatalok zárkóztak fel: Веке Sándor, Boráros Imre, Budiás Ida, Csendes László, Dráfi Mátyás, Gálán Géza, Melicharek Jena, Németh Ica, Platzner Tibor, Thirring Viola és mások. Megfiatalodott a MATESZ együttese, s megnövekedett a művészi színvonala is.

A jövő

A tájolást már megszokta a színház együttese — már amennyiben ezt meg lehet szokni — s a jövőben is számol ezzel. Hiszen Csernőtől Bratislaváig csak ez az egyetlen hivatásos magyar színház létezik, s a magyar közönség szereti, várja előadásait. Persze szívesen játszanának gyakrabban Komáromban, lehetőleg a saját színpadukon. Szórakoztatni akarják nézőiket és egyben fejleszteni ízlésüket. Új, érdekes, színvonalas darabokat szeretnének bemutatni, ha lehet hazai magyar íróktól is. Főleg prózát persze, habár a jövőben a zenés vígjátékok esetleges színre vitelén is gondolkoznak. Tanulnak, céljuk szakmai és nyelvi tudásuk gyarapítása. És szeretnének sok új tehetséget fölfedezni.

Olvasóink és a szerkesztőség nevében szívből kívánjuk, hogy elképzeléseik valóra váljanak, s hogy magyar színészeink további útját sikerek, babérok koszorúzzák.

G. Vincze Ilona

tek közt, de annál nagyobb lelkesedéssel lépett színpadra 1953. január 31-én a műkedvelőktől összeválogatott kis társulat, hogy a meghatódott publikum előtt bemutassa Urbán Ernő Tűzkeresztség című darabját. A darab címét akár jelképnek Is vehetnénk, hiszen ez volt a MATESZ első nyilvános szereplése, amellyel a csehszlovákiai magyarság kulturális életébe lépett.

Nem a dicsőség, a gyors siker vonzotta erre a pályára első színészeinket. Hiszen a lehetőségek szerények voltak: a fizetés gyengécske, a tájoló színész kiadásai pedig ugyancsak nagyok. Mégis nap mint nap vonatra, autóbuszra szálltak, hogy a vidékre is elvigyék a művészet varázsát, anyanyelvűnk csengő szépségét!

Csaknem másfél millió néző előtt játszottak az elmúlt tizenöt év folyamán, kerek száz bemutató, több mint 3800 előadás, a megtett kilométerek 46-szor öveznék körül földünket az Egyenlítő táján — ez az elmúlt évek mérlege. De vajon érzékeltetik-e ezek a számok a mögöttük rejlő rengeteg nélkülözést, önfeláldozást és fáradságos munkát?

Távol a családtól, rideg, nem ritkán fűtetlen

Dajka: Órára megmondom korát, ha totailk. — Capnlatná: Még ntnoa tlxennégy. (Első {alvónál, 3. sxfn) — Palotát Gabi (Dajka), Thlrrlng Viola dália) és Lengyel Ilona (Capnletné) Nagy Láttlé fölvételei