Nő, 1968 (17. évfolyam, 1-52. szám)
1968-12-16 / 49-50. szám
>u •о CL l/) kl u. ö о u. „Azt akarom, hogy a nap mindenkire süssön! Hogy ember embert soha többé arcul ne üssön! Azt akarom, hogy a föld mindenkinek teremjen, Hogy ember embert láncon tartani ne merjen! Azt akarom, — kemény öklöm folyton azért dörömböl, Hogy mindenkinek jusson rész a tiszta örömből!" _ ajtónkon kopogtat a karácsony, fi яш a béke ünnepe. Szimbóluma, ш a fehér szín sem hiányzik a J^\Lm természetből. A fák zúzmara csipkeruhájukba öltöztek. A domboldalakat szűzi hó fedi. Terített asztalunk, mellyel kedveseinket várjuk, ez évben sem szegényebb, mint tavaly. Gondoljunk most azokra a szülőkre is, akik hiába várják otthonukból kiröpült gyermekeiket, s azokra is, akik az aggotthonok falai között, idegenek társaságában töltik az ünnepet. Vannak, akiket a kötelesség messzire szélit az otthon melegétől. Gyertyagyújtáskor gondolatban velük leszünk. Vannak olyanok is, akiket az elmúlt hónapok eseményei megzavartak, hazájukat elhagyva, túl a nyugati határon töltik szeretteik nélkül első karácsonyukat. A közelmúltban különös nyugtalanság és tanácstalanság uralkodott bensőnkben. Most ez a kellemetlen érzés külső és belső hatásra egyaránt oszladozni kezd. Amikor a zöld fenyők szelíd árnyékában elbeszélgetünk, sok mindenről szó esik. Sérelmekről és elégtételről. A szlovákiai magyar családokban jólesően nyugtázzák az alkotmányba foglalt nemzetiségi törvényt. Ezek otá"h a nemzetiségek ügye nem lehet kitéve az egyének vagy csoportok jó- vagy rosszakaratának. Ez az egyik szép karácsonyi ajándékunk. Az intézkedés népünk erejét bizonyítja, azon népét, amely a nemzetköziség elvét nemcsak határainkon kívül, hanem — ami minket egészen közelről érint — saját nemzetei és nemzetiségei között is biztosítani kívánja. Mi ezt az elhatározást jóleső érzéssel fogadtuk, és a szocialista haza építését mind munkánkkal, mind erkölcsi síkon támogatni fogjuk. A múltban is hazánk nemzeteivel közösen, emelt fővel álltuk a jót és a rosszat, mely a történelmünk folyamán népünknek osztályrészül jutott. Munkánk gyümölcsét közös kamrába hordjuk, tehát így igazságos ez, ha szükségünk van valamire, érezzük a társadalom támogatását és gondoskodását. Csilingel már az ezüst csengettyű, vessünk véget a beszélgetésnek, élvezzék a béke és szeretet ünnepét, nagyon, nagyon boldogan! LÉVAY E.
