Nő, 1968 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1968 - ősz / A Nő kézikönyve

Ami a dohányzást illeti, hát ezen a téren bizony nagyon sokat vétünk az illem, az udvariasság ellen. Jóllehet sok tilalom már a múlté, azonban a dohányzók mégis sokszor nagyon sokat engednek meg maguknak. Ez elsősorban a dohányzó nőkre vonatkozik Jannak ellenére is, hogy a női egyenjogúság hívei vagyunk). Itt most nem akarunk kitérni arra, hogy a dohányzás menynyiben tartozik a káros szokások közé, sem arra, hogy egészségileg mennyire ártalmas. Egy azonban bizonyos: ebben is mértéktartóaknak kell lennünk, különösen a nőknek.

Ha látogatóban vagyunk, csak akkor gyújtunk rá, ha megkínálnak. Ha ez nem történik meg, s mi nem tudjuk türtőztetni magunkat, akkor a háziaktól engedélyt kell kérnünk. A jó házigazda, ha tudja, hogy vendége dohányos, biztosan nem feledkezik meg arról,

hogy megkínálja. Ezzel szemben az udvarias vendég inkább tartózkodik a dohányzástól, ha tudja, hogy a háziak nem dohányosok.

Étkezés közben semmiképpen sem illik dohányozni, még akkor sem, ha mi már befejeztük a táplálkozást. Még akkor sem, ha erre engedélyt kapunk még étkező asztaltársainktól.

Ha nem dohányost kínálunk meg cigarettával, ne erőltessük, ha nem fogadja el. Ha bárhol megkínálnak bennünket cigarettával, nem illik válogatnunk, s a megkínált cigarettát sem illik zsebrevágni azzal, hogy majd később gyújtunk rá. Azt mondanunk sem kell, hogy a felkínált cigarettákból természetesen csak egyet veszünk ki. Aki cigarettával kínál, tüzet is kínál. A férfi sohasem hagyja, hogy nő gyújtsa meg a cigarettáját, sőt idősebb férfitársától vagy feljebbvalójától

sem fogadja el ezt a szolgálatot. A helyes eljárás, ha ilyenkor kivesszük az illető kezéből a felkínált öngyújtót vagy gyufát, előbb meggyújtjuk az ő cigarettáját, s csak azután a magunkét. Ha valakit tűzzel kínálunk, vigyázzunk, hogy a láng csupán a cigaretta végét érje.

Illetlenség valahová égő cigarettával bemenni. Főnökünk szobájába sem lépünk be cigarettával a kezünkben, s ott csak akkor gyújtunk rá, ha főnökünk erre mintegy felszólít. Ha a főnöknél több alkalmazott van együtt, s egyikük megkapta az engedélyt, ez azt jelenti, hogy a többi dohányos is rágyújthat.

Égő cigarettával nem táncolunk, nem tartjuk a szájunkban, ha valakivel beszélgetünk, s ha nőt kísérünk az utcán, akkor sem dohányzunk. Egyébként a nőknek dohányozni az utcán nagy illetlenség. Köszöntésnél, üdvözlésnél, vagy ha vendégeinket kísérjük ki, kivesszük a cigarettát a szánkból. Betegek vagy olyan emberek társaságában, akik nem bírják a füstöt, nem dohányzunk.

A szórakozott dohányosok gyakran elfelejtik leverni a hamut. Ez otthon is udvmriallanság, még nagyobb, ha vendégségben vagyunk. Nagyon kínos, ha ilyenkor a háziaszszony szőnyegének védelmében felszólítja vendégét, hogy használja a hamutartót. Ha égő cigarettát rakunk a hamutálcára, ne feledkezzünk meg róla. Tovább ég, míg lepottyan az abroszra s kiégeti. Égő cigarettát különben se rakjunk le semmilyen bútordarabra. A hamutartóban kialudt cigarettát nem illik még egyszer meggyújtani. Ezzel szemben vannak olyan dohányosok is, akik cigarettájukat addig szívják, amíg a szó szoros értelmében a körmükre ég. Ez amellett, hogy illetlen, nem is szép látvány.

A szivarozókra is vonatkoznak a fenti elvek, legfeljebb az ő címükre még csak annyit, hogy illetlenség a szivar végét leharapni vagy rajtahagyni a márkát jelölő szalagot.

A szivarozóknak és a pipásoknak tudatosítaniuk kellene, hogy erős ,állatuk" sokaknak kellemetlen. Különösen a pipás emberek gondolják meg jól, hogy vendégségben rágyújtsanak-e vagy sem.