Nő, 1968 (17. évfolyam, 1-52. szám)
1968 - ősz / A Nő kézikönyve
A háztartás a legkisebb gazdasági egység, a rendkívül összetett és bonyolult gazdasági és termelési folyamat utolsó láncszeme. Itt mutatkozik meg tulajdonképpen a termelt Javak objektív értéke, azaz, hogy a piacra kerülő árucikkek mennyire szükségesek, avagy mennyire fölöslegesek. Noha talán kissé furcsán hangzik, de a társadalom szempontjából nem mindegy, hogy a családok hogyan gazdálkodnak s miként bánnak javaikkal. A jó vagy a rossz családi gazdálkodás következményekkel jár, amelyek közvetve vagy olykor közvetlenül érintik a közérdeket. A családon belüli helyes gazdálkodás érezhetően emeli a kis közösség életszínvonalát, ez pedig egyik előfeltétele a családtagok egyéni, harmonikus fejlődésének, egyéniségük kibontakozásának. A családi költségvetés alapja a bevétel és a kiadás közötti egyensúly, következésképp ezzel szorosan összefügg a közszükségleti árucikkek célszerű beszerzése, illetve megvásárlása. A család bevételét — a múlttól eltérően — nemcsak a férfi keresete képezi, de ma a legtöbb családban ehhez hozzájárul a nő fizetése is. A leghelyesebb, ha a bevétellel közösen gazdálkodnak, vagyis együtt határozzák el, hogy mire fordítják. (A „külön kasszádnak megvan az a hátránya, hogy a házastársak esetleg pillanatnyi hangulatuknak engedve bánnak a saját pénzükkel.) Tehát a közös gazdálkodás gazdasági szempontból lényegesen előnyösebb, mert az együttes megfontolás csak növeli a család anyagi lehetőségeit. Ha költségvetést csinálunk, fel kell osztanunk a kiadásokat feltétlenül szükségesekre, szükségesekre és egyebekre. Ennek a' szempontnak az alapján osztjuk be az egyes tételeket is (élelmiszerek, ruházkodás, a háztartás karbantartása, zsebpénzek stb.j. Az élelmiszerek bevásárlásánál elsősorban az egészségügyi, másodsorban a takarékossági szempont szerint osztjuk be a pénzt, s csak a harmadik helyen tekintünk az egyéni kívánságokra. Természetesen tudatosítanunk kell, hogy az egészséges táplálkozás egyáltalán nem jelent költséges étkezést, sőt még kevésbé túlságosan bőségeset (hiszen az utóbbi kimondottan ártalmas). A nem romlandó élelmiszereket, mint a liszt s más gabonafélék, a cukor, só, olaj, tizennégy naponként vagy havonként szerezzük be. Napon ta, esetleg hetente az otthon nem tárolható, vagy friss élelmiszereket vásároljuk (kenyér, péksütemény, gyümölcs, zöldség stb.j. Így időt takarí tunk meg a bevásárlásoknál, s ami a legfőbb, ezek a kiadások mintegy állandó jellegűek lesznek, tehát hozzávetőlegesen tudjuk, milyen összeget adunk ki. A gazdaságos ruházkodás elve, hogy öltözékeinket tervszerűen vásároljuk, megfelelően életmódunknak s éghajlati viszonyainknak. A feltűnő, exkluzív, divathoz ragaszkodó ruhadarabok vásárlása fölösleges kiadás. A divatos, kiegészítő holmik vásárlását sohase eszközöljük a „szükségesre“ szánt összegből, s csak akkor tegyük, ha ezt költségvetésünk megengedi. Azokat a dolgokat, amik nagyobb beruházást igényelnek (bútor, háztartási gépek s hasonlók) nem vehetjük meg egyhavi bevételből, tehát a legokosabb, ha előre betervezzük vásárlásukat, s erre a célra rendszeresen félretesszük a kiszabott összeget. Ilyenkor nagy segítséget jelent a vállalati takarékoskodás, mert azt a bizonyos összeget egyenesen lévonják a fizetésünkből. A gyermekek keresetükből hozzájárulnak a költségvetéshez. Fizetésük arányában bizonyos összeget adnak élelmezésük és a közös kiadások fejében. Ez így helyes — nevelői szempontból is— célszerű és igazságos. A gyermekek hozományát előkészíteni ma már nem a szülők feladata. De kötelességük, hogy gyermekeiket rászoktassák: saját keresetükből fokozatosan szerezzék be a legszükségesebb holmikat — nemcsak a ruházkodási cikkeket, de ágyneműt, törülközőket s egyebeket.
