Nő, 1968 (17. évfolyam, 1-52. szám)
1968-08-23 / 34. szám
míg a 26-os autóbusz elrobogott a Sportuszoda, a rózsakert, a Palatinus-strand, a szabad" ” téri színpad mellett, Harangozó Teri napszemüveg mögé búvó inkognitóját felfedezték az utasok, s mosolyogva figyelték karcsú alakját. Ű azonban — semmivel sem törődve — lelkendezett: — Jaj, de gyönyörű, nem tudok betelni vele! Dt éve vagyok Budapesten de még nem jutott rá időm alaposabban megnézni a Margitszigetet Egy Kalocsa melletti kisközségben, Bátyán született. — Ez a hely a paprikáról híres! — mondta szűkebb pátriájáról. Hárman vannak testvérek. A nővére óvónő, a bátyja tanító. A család úgy képzelte: Teriből is pedagógus lesz. Ö azonban pici korától énekelni akart, s elhatározta: tűzön-vízen keresztül is eléri a célját. Kilencéves voltam, amikor először szerepeltem a Tolna megyei Póri községben, ahol a nővérem óvónő volt. Virágénekeket és népdalokat énekeltem . . . Később, iskolás koromban, felvettem a „repertoáromba" a táncdalokat, s legjobban a „Valaki kell nekem is . . ." című számot szerettem. Kalocsán érettségizett, s még fogalma sem volt, hogyan jut majd el a mikrofonig. Hosszú volt az út — A véletlen segített. A szomszéd néni, aki tudta, hogy mennyire szeretek énekelni, áthozott egy újságot. Abban olvasta, hogy Budapesten, a KISZ Központi Művészegyüttes énekkara felvételit hirdet. . . A család szigorú volt, nem akarta elengedni. De Teri könyörgött: megpróbálná — Kapóra jött, hogy a bátyám, aki Budapesten katonáskodott, éppen szabadságot kapott. Csak úgy engedtek el, hogy ő velem jött a felvételire. De azt is kikötötték: „Ha nem sikerül a felvételi, az első vonattal azonnal jössz haza !" A próbaéneklés sikerült, s felvették De a jószemű, s főként hozzáértő bizottság még megkérdezte: — Miért nem próbálkozik meg a táncdalokkal? Teri nem merte bevallani: ráhibáztak igazi céljára. A fővárosba került. Távol a családtól. A maga lábán kellett megállnia. Munkahely után nézett. Először eladó lett egy csemege-boltban, majd adminisztrátor, s aztán a Vörös Október Férfiruhagyárban ellenőr . . . Pestlőrincen lakott, albérletben. Dolgozott és énekelni tanult. Mindent egy lapra tett fel. S ha hazament, nem mert panaszkodni, úgyis mindig vissza akarták vinni a faluba. Sok kudarc érte ... A rádió tánczenei stúdiójába nem vették fel. Az egyik énektanár kereken eltanácsolta a pályáról. Nem kapott működési enge-MINDENKINEK EGY ÁLMA... Nomen est omen — tartották a régi rómaiak, ami tág értelemben körülbelül annyit jelent, hogy a név jellemez, és egy bizonyos fokig meg is határozza viselője sorsát. De nemcsak ők, hanem valamikor mindenütt úgy választották meg az újszülött nevét, hogy viselője felnőtt korában bírja a név által megjelölt, természetesen, leginkább pozitív tulajdonságot. A fiúknak bátorságra, harciasságra, vagy békeszeretetre, dicsőségre, jámborságra, a lányoknak erényekre, kedvességre, szépségre utaló neveket adtak. A nevek még ma is élnek, igaz, sokuk megváltozott formában, és így jelentésük, eredetük az évszázadok folyamán feledésbe merült. Most átnyújtunk olvasóinknak egy csokorra való „névmagyarázatot". András — görög eredetű név, a bizánci császári udvarból eljutott hozzánk is, s az Árpád-kori magyarok az Andreaszt, Andronikoszt Andorásra módosították. Az „o" betű később kiesett, s megmaradt az András. Agnes — szintén görög eredetű, a „hagnora” jelzőből, amelynek jelentése kegyes, áhítatos, lett leánynév (Hagnodike — kegyesen igazságos, Hagnagora — kegyes szavú). A középkorban tévesen (s talán egy kissé tetszelegve is) azt hitték, hogy a latin „agnus" az alapja, ami bárányt jelent. Hát lehet, hogy az akkori Ágnesek bárányok voltak — ma inkább kegyesek... Sándor — a görög Alekszandroszból — jelentése „emberek védelmezője" — lett igen elterjedt, közkedvelt magyar névvé. Ilona — szintén görög eredetű név, ők úgy mondták „Helene", s jelentése: fényes, világos. Veronika — nyelvünk az ógörög Pherenike-t (jelentése „diadalt hozó") formálta át Veronikára. Különben Berenike változatban ez a név i. e. a III. században beszárnyalta az ókori világot. Egy egyiptomi királynő viselte, akinek olyan csodálatosan szép haja volt, hogy még egy csillagképet is róla neveztek el. Artúr — ma már aránylag ritka név, eredeté elvész Anglia őskorának ködében. A briteknek, a szigetország őslakóinak nemzeti hőse volt, s csak azért érdemes megjegyezni ezt a nevet, mert a „kerek asztal" ötlete tőle származott. Pál — a régi rómaiak szívesen becézték kisfiáikat Paulusnak, azaz „kicsiny"-nek. Mindmáig a leggyakoribb nevek egyike, a nyelv jellegének megfelelő változatban jóformán minden európai népnél elterjedt (Paul, Pavol, Pablo, Paolo, Pável . . .). Sára — ugye, milyen magyarosan hangzik? Pedig semmi köze az ősmagyar Saroltához (Géza fejedelem felesége, I. István király édesanyja), sem pedig a francia Charlotte-hoz. Héber név, mint Sárai az ótestamentumban szerepel, jelentése: fejedelemnő. Ernő — nyugatról származott hozzánk ez a férfinév, az angol „earnest" és a német „ernst" jelentése „ко-
