Nő, 1968 (17. évfolyam, 1-52. szám)
1968-08-16 / 33. szám
— Hát nem azt mondtad, hogy fürödtél? — kapta be a horgot. — Zuhanyoztam, tudod — magyarázta türelmesen — remek fürdőszobájuk van a vlkendházban, hát kipróbáltam. — És persze egyedül voltál. — Nem voltam egyedül. A fiúkkal voltam. Három srác volt ott velem. — Már úgy gondoltam ... hogy az ... az egyedüli lány. — Na és? Mi van abban? — csodálkozott nagyot. — Hát ml van abban, ml van abbanI Három fiú és egy lány. Es megjönnek a szülök. — Nézd — mondta megint angyalt türelemmel — ha mondjuk három lány lett volna ott és egy fiú, akkor kt csinált volna belőle Ilyen cirkuszt? — Az más. Annak a fiúnak nem forgott volna kockán a jó híre. — Ugyan kérlek, apu, mi az, hogy Jó híre“? — Es ha az a fiú olyan helyzetbe került volna, mint te? — En nem voltam semmiféle „helyzetben“ — jelentette kt olyan öntudatosan, hogy a férfinek olyan érzése támadt, mintha igazságtalanul megbántotta volna. — Hmmm — gyűjtött erőt — ...megérkeznek annak a fiúnak a szülei, szerencsére ... vagy szerencsétlenségre ... saját kulcsuk van ... váratlanul jönnek ... csendben benyitnak ... és kérem — Mi az hogy — kérem? — Ismételjem? Nem szégyenkezel, ha mondom, hogy mi történt, még egy csöppet sem szégyenkezei Azt hiszed, hogy kidobnak az tskolából, ugye? Az a három fiú nem volt a mi Iskolánkból, és ha Pepik mamája nem kergül meg, akkor semmi, de semmi sem történik. A papája príma, de az anyja... látnod kellett volna, hogy kiabált és káromkodott ... és egyáltalán semmi oka sem volt rá... — Nem hinném, hogy kizárnának az tskolából. Beszéltem az igazgatóval, és az az érzésem, hogy egyenlőre nem dob kt. Feltételesen, persze. Maid figyelni fognak, és az osztály majd gondoskodik ... — Kt? Dana vagy Pája? Apai Neked fogalmad stncs, hogy hogy néz kt nálunk. — Azt mondtad, hogy fürödtél, illetve, hogy zuhanyoztál, ... és azért ... — Apu — mondta de hiszen be van bizonyítva, hogy szűz vagyok. A férfi elpirult. Olyan kínosan érezte magát, mintha meztelenül ülne a helyén, s szerette volna legalább a kopasz fejét befödni a kalapjával. — Erről nem szokás beszélni — mondta ügyetlenül. — Es mtért? — Tulajdonképpen ... tényleg — dadogott úgy látszik szerencse volt, hogy megjöttek a szülők, hogy éppen abban a pillanatban jöttek ... Apu, apu, — a lány türelme nem ismert határt. Azt mondtad, hogy tussoltál. Már megmondtam. Es egy takaróba csavarva ültél a fotelben. Ügy rontott be, mint egy bolond... nem is sejtettem, hogy így rám támad ... biztosan valamilyen porokat szed, vagy iszik. ... Pepik is mondta, hogy az anyja valószínűleg Iszik titokban ... egyszer a hálószobában valami fiaskót talált... vagy porokat szed ... ha normális lenne, nem támadt volna rám... ha láttad volna, hogy tépte rólam a takarót... egészen ... — Azt mondtad, hogy akkor csak zuhanyoztál. Ismét elfogta a belső hidegrázás, noha a kádban feküdt, jó meleg vízben. Nem tudta, milyen sokáig fekszik már ott, de abból, hogy a háta alatt már lassan hűlni kezdett a víz, gondolta, hogy jó tdele. Amikor a zuhany fogantyúja után nyúlt, gondolatban ismét visszatért a lányához. Arra gondolt, ho gyan is zuhanyozhatott abban a vlkendházban, és ki tudhatja, mi a hazugság, és mi az igaz. Kellemesen érezte magát, először ezen a napon. Amikor bebújt az ágyba, eszébe jutott, hogy a lánya nem a fiújával volt a vlkendházban, hanem három fiúval, és energikusan megrázkódott, hogy elhessegesse a tolakodó képzeteket. A volt hotelier még olvasott. — Alaposan ktlubickolta magát — fogadta. ö szótlanul, agglegényes mozdulatokkal rakta el a ruháját. — Az ember Prágában van, szeretne egyet mulatni, és nem sikerül. Párizs, az igen — monologtzált a hotelier. — Ott a tv is adott sztriptizt. Es annak a fiúnak az anyja cibálta róla a takarót. Uramisten. — Tudja, mi az érdekes? — fordult a hotellerhez. — Mondjuk, az embernek van gyereke — igyekezett hangosan rendezni a gondolatait — ez az én gyerekem ... de ez a gyerek valahogy olyan más ... Egy idegennel talán jobban megérteném magam ... Miért mondják, hogy az én gyerekem ... — Maga nagyon rendes ember — mondta a férfi a másik ágyon — ahogy elrakja a ruháit... a gyerekek sohasem rendesek ennyire ... — Tulajdonképpen már nem is gyerek — huppant be az ágyba. — Ez a legrosszabb — mondta a hotelier. — Es maga nem tud valamit... tudja, ahogy mondják . olyan hölgymuriról...? — Nem. En Prágába csak a központba tárok . A lánya mindössze csak fél órát maradt a cukrászdában. neki a beszélgetés nem tűnt olyan fontosnak. mint az apjának. — Léay szíves és ne beszélj nekem holmi zongora óráról. — 16 — nevette el maqát. Már állt a széke mellett és felváltva rugdosta a lábaival. Legszívesebben megütötte volna. Vagy átölelte volna. Nem volt benne egészen biztos, hogy most mit is kellene tennie. Az anyjával is mindig így volt. Jobban kellett volna megválasztanom az anyját, gondolta. — Tud/a, még az is érdekes — fordult megint a hotelterhez — ha az ember elkezd egy lánnyal járni, eszébe sem jut, hogy tulajdonképpen a saját lányával jár. — Ezt komolyan gondolja? — kérdezte riadtan a másik, és ezután a félszeme mindig rajta volt. Ö lehunyta a szemét, s a fejében egymást kergették a gondolatok. A takaróba burkolt lányára gondolt, és arra, hogy egy szép napon meghal az ember, és egy idegen magával viszi a nevét. Hová? Fordította Láng Éva Éppen elfordultam tőle, amikor éreztem, hogyan változik meg egyszerre a csarnok légköre. Nellie Wood volt az oka, aki éppen a ház felől lépett be. Fanshawe-ék gyermekkisasszonya magas, Rubens nőalakjaira emlékeztető szépség volt. Klasszikus vonásai még megkapóbban hatottak volna, ha nem lett volna olyan kemény tekintete. Azonkívül a bal arcán egy anyajegy volt, amely kissé elcsúfította. Az első megjegyzést a kecses Marion Fanshawe tette: — A férjem befejezte már ma estére a munkáját? Nellie Wood közömbösen válaszolt: — Velem már igen, de még tovább fest. Az éles hangsúly folytán ezek a szavak tőrszúrósként hatottak a két asszony közötti tusában. — Nem akarna egy kis friss levegőt szívni, Wood kisasszony? — érdeklődött Usher úr. — Igen, egy kis friss levegőt... — Nellie Wood csak egy pillanatig tétovázott. Nekem azonban föltűnt, hogy ez alatt jelentőségteljes pillantást vetett Valentine felé. Aztán kimentek. Valószínűleg nem tévedtem. Mielőtt még beléptem volna az étterembe, láttam, hogy Valentine követi Nellie Woodot. III. Az étteremben már ott ült a lányom az asztalunknál, s az étkezés után azonnal aludni tért. Mellette maradtam, míg lefeküdt, s miután eleget tettem apai kötelességemnek, ismét lementem egy korty italra. Ahogy о kis írószoba előtt elhaladtam, zsongás ütötte meg a fülemet. Heywood kisasszony, az egyetlen vendég, aki a Talizmán szálloda vendégei közül az írószobát használta, tűnt fel. Finom, régimódi szépség volt, barna haját művészies, görög kontybán hordta, amely nagyon jól illett hattyúnyakához és hajlékony alakjához. Csak annyit tudtam róla, hogy festőnő. — Jó estét doktor úr, úgy tűnik nekem, ma este nem sok történik itt — mondta sietve és elsuhant mellettem. Az üres halion keresztül felmentem a szobámba, és mély álomba merültem. Nem telhetett el sok idő, mikor kopogásra ébredtem. Megismertem a szálloda-tulajdonos hangját: — Doktor úr, ébren van? Dörmögve gyújtottam meg a villanyt, mire Mitchell berohant. — Bocsánatot kérek, hogy felébresztettem, doktor úr, de lent a telefonhoz kérik. Doktor Gilchrist van a vonalon. Azt mondta, hogy sürgős. Doktor Gilchrist, a helyi orvos, megosztotta idejét a kispraxisú Talizmán-fok és Haling, a néhány kilométerre levő női börtön között, ahol mint bizalmi orvos működött. Fürdőköpenyben követtem Mitchellt a telefonfülkébe. — Westlake, maga van ott? — Or. Gilchrist hangja, amely máskor olyan barátságosan, sőt szívélyesen hangzott, most rekedt volt. — Azonnal jöjjön, kérem. Valami rossz dolog történt. Szeretnék még egy orvost beavatni. Gyilkosságról van szól Gyilkosság — ismételtem gépiesen. — Igen, azonnal jönnie kell i A partőrségről hívok. A hulla egészen közel fekszik a sziklához, amelyet az itteniek Szerzetes-fejnek neveznek. Ismeri? — Természetesen. A Szerzetes-fej egy nagy sziklatörmelék volt, körülbelül egy kilométernyire a szállodától. — Barnes őrmester van itt. ö hozott el engem. Jöjjön gyorsan, Westlake. És ne szóljon senkinek! Miközben fáradságosan bukdácsoltam a porton, észrevettem valamit, amit csak a fantáziám szüleményének hittem. A szürkeségben halvány, vörös fény úszott előttem — akárcsak egy lampion. A hideg futott át rajtam. Egyszerre emberi hangok kiabálták túl a hullámok moraját. Gilchrist nevét kiáltottam, majd elindultam a vörös fény felé. Néhány pillanattal később egy nedves, fényes viaszkosvászon kabátba öltözött alak állott előttem, és meghallottam Gilchrist hangját. — Hála istennek, Westlake! Felhívtuk Halingban Sweeny felügyelőt, de még nem érkezett meg. Semmihez sem nyúltunk. De közeledik a dagály, és a hullát kénytelenek leszünk rövidesen elszállítani. Gilchrist arrább húzódott. — Kit gyilkoltak meg? — kérdeztem. De ő nem válaszolt, csak meggyorsította lépteit. Egy férfihang kiáltott valamit, s Gilchrist visszakiabált: — Doktor Westlake érkezett meg, Barnes. A kollégám, a Talizmán szállóban lakik. üdvözöltem Barnest — egy komoly, sötét hajú férfit, szomorú fekete szemekkel. A szikla tövéhez oda volt támasztva egy lampion, ugyanúgy, mint ahogy azt a temetőben láttam. Előtte egy fiatal lány feküdt, mellén összekulcsolt kézzel, csukott szemmel. Ügy feküdt ott, mintha csak aludna. De halott volt. ■ Nellie Wood — mondtam hangosan. Gilchrist elfojtott hangja szólalt meg mellettem: — Előbb nézze meg az arcát, kolléga úri IV. Az anyajegy, amely vonásai tökéletességét mindig is zavarta, a lampion vörös fényében láthatóan előtérbe lépett. Az anyajegy körül, a viaszkos bőrön egy lóngvörös kör rajzolódott ki. — Látott már valaha ilyesmit? — kérdezte dr. Gilchrist. — Nézze, a gyilkos egy hasadékba helyezte a lampiont, nehogy a szél eloltsa a gyertyát! Valószínűleg azt akarta, hogy a holttest még a dagály előtt legyen felfedezve. — Hogy ölték meg? Barnes lefelé fordította zseblámpáját. Az első pillanatban úgy nézett ki Nellie Wood arca, mintha aludna. Most azonban észrevettem, hogy a bőr kékesen csillog, majd felfedeztem a kabát gallérja alatt egy vastag zsinórt, mely a fiatal lány nyaka köré volt tekerve. — folytatjuk
