Nő, 1968 (17. évfolyam, 1-52. szám)
1968-07-26 / 30. szám
Pirított káposzta Illata csapja meg az orromat, amikor a kis kertes ház konyhaajtaja felé sietek. Л konyhaasztalon a sodrófa és Marika néni keze alatt csattog és gőmbölyödik a nagy levél tészta. Káposztás kocka lesz ebédre. A piruló káposztát félrehúzza a tűzhelyen, azután hellyel kínál. Nézem az arcát, fiatalos mozgását, korét meghazudtoló fürgésőt. Erőteljes nyomásokkal pumpálja a vizet a szivattyús kútból, lólesik egy pohár víz ebben a pokoli melegben. A lakásban csomagolás nyomai, utazás előtti láz uralkodik. Az udvarról motorberregés zaja hallatszik, Pista bácsi próbálja kedvenc „háromkerekű“ autójuk motorját. Mindent rendben talál. Kívülről, belülről még egyszer megtörülgeti a kis, kétszemélyes jármüvet. A tetejére már felszerelte a csomagtartót, még a nemzeti zászlót kitűzi a kocsi orrára, hogy a hajnali Induláshoz minden rendben legyen. Mlgra István 61 éves szabómester feleségét, Marika nénit, vele egyidősnek gondolom, pedig 23 évvel idősebb férjénél. Nagy esemény számukra az előttük álló 5500 kilométeres jugoszláviai kirándulás, mert az idei út 30 év előtti felejthetetlen emlékeket idéz. 1938-ban tették meg első jugoszláviai útjukat, kerékpáron. Marika néni már az ötvenedik évéhez közeledett, amikor a férjé megtanította a vasparipán lovagolni. Akkoriban 1500 kilométert kerekeztek a nyári szabadság alatt. Nem féltek az út nehézségeitől, és a háborús éveket leszámítva, évről évre megismételték túrájukat. Ezek voltak a legszebb nyaraink — meséli Mariska néni. — Időmlllo mosok voltunk, A férjem kivette a szabadságát és egy teljes hónapig jártuk az országutakat. Így lehet ám a legjobban megismerni a világot és az embereket. Tejet, sajtot, gyümölcsöt ettünk, és egyszer egy nap főtt ételt, ötven, legfeljebb hetven kilométert kerekeztünk naponta. Éjjel falusi há zaknál aludtunk Illatos szénában. A nappali fáradtságot itt lehet csak igazán kipihenni. — Azt is meséld el, hogy milyen szerpentineket jártunk meg, persze gyalog, mert én cipeltem a vállamon mind a két kerékpárt — veszi ót a beszéd fonalát Pista bácsi. — A roko noknál azután mindig kipihentük a fáradalmakat. De szép nyarak voltak ezekl Most öt éve már motorkerék páron tettük meg az utat, sőt a kilo métereket is felemeltük 2800-ra. Eb-VILÁGJÁRÓ Kz a fánykáp már több mint harmincéves ben az évben igen nagy utat tervevünk, megbeszéljük az útirányt, amely z idén Belgrádon át az Adriai tengerhez, onnan a tengerparton végig Fiú..léba vezet. Ljubljanában megállunk a rokonoknál. Az 5500 kilométeres nyaralásról Ausztrián keresztül térünk vissza pozsonyligetl otthonunkba. — És nem nagyon kényelmetlen az ilyen romantikus utazás, Marika néni? — Hót, ha valaki turtstaútra megy, az ne keresse a kényelmet. Nekem éppen a szükségmegoldásokkal Járó élmények hiányoznának. Nem tudnám ezt az utat elképzelni anélkül, hogy valahol szénakazalban ne aludjunk. Az utazást sportszerűen kell venni, megküzdeni a nehézségekkel, sokszor még a lehetetlennel is. Én még mindig szívesen mennék motoron, de a férjem azt mondja, hogy az már nem nekem való, pedig nem vagyok még öreg. Ez az idei már nagyon kényelmes utazás lesz. Most még az eső sem állít meg bennünket. Sátrat viszünk magunkkal, ott verünk tanyát, ahol akarunk. Mi nem vagyunk igényesek, az apró kis örömöket keressük az életben, amelyből mindenkinek bőségesen kijut, csak meg kell keresni, észre kell venni őket. És -még egy: hinni kell az emberekben és szeretni kell őket. Ven egy nevelt lányunk és két szép unokánk, ők fognak vigyázni a portára meg a tyúkokra, amíg oda leszünk. Hat hét nem olyan hosszú idő, de az élmények megmaradnak, amíg élünk. Ugyanolyan Izgalommal készülünk erre az útra, mint harminc év előtt az első kerékpár-túrára, csak most Pista terve szerint 300 kilométert teszünk meg naponta. Ez a kis kocsi nem sok benzint fogyaszt, száz kilométerenként három litert, a turista konyhához pedig már hozzászoktunk a harminc év alatt. Csak a kávé-Belgrádböl egyenesen ■ tengerhez megyünk fűzőt Itthon ne felejtsük. Lassan már a veteránjai leszünk a Csehszlovák Turista Klubnak. Hallgatom beszédüket, elnézem kisportolt alakjukat, amely nem viseli magán az évek pecsétjét. Vidámságuk, egymáshoz Intézett kedves szavaik gondolkodásra késztetnek. Honnan veszik, talán egy ismeretlen energiaforrásból azt a sok erőt, bizalmat, életörömöt? Hány ifjúkorban megöregedett fiatallal találkoztam már. Közömbösség, érdektelenség, unalom árad nyomukban. Fiatalon unják az életet, nem találva és nem keresve annak egyszerű, mindennapi szépségeit. Marika néni 84 éves, talán el sem hinném, ha nem akarná hatósági bizonyítvánnyal bizonyítani életkorát. Végül Is megkértem, hogy a fiatalok számára árulja el életének csodareceptjét. — Nincs semmi csodaszerem — mondja mosolyogva. — Egyszerűen szeretem a munkát, szeretem az életet és az embereket. Sokat sportoltam fiatal koromban, és csak most két éve hagytam abba a kerékpározást. Vidám vagyok mindig, nem engedem, hogy a gond uralkodjon rajtam. Egyszerűen nem akarok megöregedni. Pista bácsi csak mosolyog a tanácsok hallatára, de talán úgy gondolja hogy felesége fiatalosságában neki is van egy kevés érdeme. Jelenleg ez a régi emlékeket visszaidéző jubileumi út. Varga Magda Kelletne! nyaraláit Prandl Sándor felvételei
