Nő, 1968 (17. évfolyam, 1-52. szám)
1968-05-24 / 21. szám
■ lyen lehet egy svájci óragyár: ; égbe nyúló bércek tövében ! takaros kis üzem, amely ra! gyog a tisztaságtól, benne finom mívű szerkezeteket fürge ujjakkal szerelő csinos lányok. Magasztos csend a környéken, halkan duruzsoló moraj a gyárban. A munkáslányok ízléses köpenyben, tupírozott hajjal... Ej, a jövő zenéje ez még nálunk — mondhatná valaki, aki csak a bratislavai cérnagyár poros csarnokait, az apátfalusi Pol'ana zakatoló hatvanéves gépeit, vagy a füleki Kovosmalt samottozó szalagjának sáros munkahelyét ismeri. Én azonban ha a jövő zenéjét akarom hallgatni, nem utazom Svájcba. Autóbuszjegyet váltok, átkapaszkodom a Donovaly-hágón és a liptói hegyek alján a hrádoki Tesla üzembe megyek el gyönyörködni. Hivatalosan, szolgálati úton járok itt, a valóságban azonban gyönyörködöm: a lányokban, a környék mesés tájaiban, az emberek szép életformájában, amelyet ez a csinos kis gyár honosított meg ezen a vidéken. Ezerméteres ormok tekintenek le Vychodná községre. A kultúrház ablakán fény szűrődik ki. Odabenn a színpadon próba folyik, Moliére tréfái csattannak, a műkedvelő színészek maguk is nevetnek ... Dandin György megcsúfolására készülnek a nők, a bárónő éppen... De bárónő, én önt ismerem valahonnan. Bemutatkozom és kézcsókra készülök, amikor a bárónő kivillantja egészséges fogsorát és figyelmeztet: — Délelőtt beszélgettünk a gyárban ... Nem emlékszik már rám? Én vagyok Marika Mészárosová, a szerelőszalagtól .. . — Ahal Emlékszem... ö az, akiről megállapítottam, hogy А В ARO N 0 és A TÖBBIEK tipikus. A hrádoki Tesla dolgozó női között az átlagot képviseli, amely jellemző ebben a gyárban. Huszonhat éves, egy kisfia és mezőgazdasági szakember férje van. Keresete a családi bevételek egyharmadát teszi ki, szüleinél lakik, a gyerekre anyuka vigyáz. Apuka kőműves, segít fejépíteni a saját házát, ö maga kb. eze/ koronát keres a telefonkészülékek szerelőszalagjának végén, ahol az utolsó huzalokat kötik be... Ezt tudtam meg felőle délelőtt. Most este látom, hogy bárónő is. Csak úgy, szórakozásból. Jólesik látnom, hogy nemcsak kenyérrel él az ember a liptói bércek alján. És különösen jólesik hallanom, hogy Marika férje nem ellenzi 1. A telefonközpont szerelése nagy szak értelmet Igényel 2. Ettől a leánytól t&gg, tévesen, vagy helyesen kapcsol-e a készülék 3. Utolsó simítás a T-67-es világszínvonalú telefonkészüléken 4. Virág a futószalagnál. A finom munka kulturált munkakörnyezetet követel ezt a szórakozást, feleségére nem parancsol rá, hogy otthon a helye. Modern gyár, modern életforma, modern gondolkodás. Ez üdít fel ezen a tájon, talán jobban, mint a bércekről áramló friss levegő. És a többiek? Bozena Veselovská nyolchónapos kisbaba mamája, szintén környékbeli faluból jár be, szintén a modern életforma híve. A múlt nyáron ment férjhez Darina Fábryová. Érettségizett műszaki szakember. Amott az a csengőt szerelő leány távúton tanul. A számlapot srófoló szőke — tanfolyamot végzett... Hrádoknak csak négyezer lakója van, de a község iskoláit 1500 diák látogatja. Hrádok nemcsak új telefonkészüléket ad minden percben. Hrádok kulturáltságot, érvényesülést kínál és ad. A nők két kézzel visznek mindabból, amit a modern világ felkínál. És világszínvonalú telefonkészülékeket adnak érte cserébe. 490-et naponta egyetlen szalagról. Itt nincs talán probléma? Dehogynem. De ilyen: törvényerejű rendelet tiltja a nők éjszakai munkáját, de ugyanakkor a terv akkora termelést ír elő, hogy teljesítése csak három műszakban lehetséges. Persze, korszerűsítés, új gépek beszerzése útján is növelni lehetne a termelést és nem kellene éjszakai műszakba járni. De a műszaki fejlesztésre nem utal ki a központ megfelelő pénzt. „Bezzeg, ha magunk gazdálkodhatnánk azzal a gazdagsággal, amit előteremtünk!" — dohog az igazgató. — „Ha felelősséget vállalunk a termelésért, a dolgozók szociális helyzetéért, az éjszakai munka kiküszöböléséért, akkor felelősséget kell vállalnunk a gazdálkodásért is. De ennyire már nem volt következetes az új irányítás ...“ így látja a fő problémát az igazgató, aki, amikor ezeket mondta, még nem tudta, hogy gondolata majdnem szó szerint bekerül a párt akciósprogramjóba. Ebben a gyárban a vállalati gazdasági önállóság jobb feltételeket teremthet a nők vívmányainak érvényesítésére. A szerelőcsarnokban, persze, nem az ökonómiai rendszeren törik a fejüket az asszonyok. Itt a bevásárlás az egyik fő probléma. Hallottak valamit a púchovi Makyta gyakorlatáról, hogy az asszonyok reggel a üzemi árudában leadják táskájukat és a vásárlásra szánt áru jegyzékét, munka végeztével pedig minden sorakozás, időveszteség nélkül vihetik a teli cekkert, mintha egész délelőtt üzleteket jártak volna. Megpróbálták itt is ezt a módszert. A gyárban nincsen ugyan áruda, de Hrádokon van, úgyhogy a vásárlásokat a gyáron kívül bonyolították le az erre „szakosított" dolgozók. Ez így nagyon szépnek tűnik, csak. aki azt hiszi, hogy a módszer bevált, nem ismeri az asszonyokat. A csomagolt áruval még nem volt baj. De például húsvásárlásnál már az első napon megkezdődtek a bonyodalmak. Hiába, a pultnál állást, a férj gusztusát szem előtt tartó gondos válogatást, azt a sorsdöntő pillanatot, amikor a hentes mégcsak vágja a karajt és az asszony máris elképzeli, mennyi fűszer lesz rajta és milyen ropogósra süti... — szóval ezt nem helyettesítheti semmilyen szervezett bevásárlási rendszer. A „távúton" vásárolt hús sosem volt olyan, amilyet akartak, ez zsírosabb volt, az meg mócsingosabb... A kisebb — nagyobb társadalmi és egyéni problémától eltekintve, a modern világ a szebbik arcát mutatja a hrádoki Tesla asszonyai, leányai felé. Követelményeiknek foganatja van — ami nem is csoda, hiszen a férfiak elenyésző kisebbségben vannak. A szalagmunka okozta elidegenedés a pezsgő kulturális életben egyenlítődik ki. Nem emberhajszoló kaszárnya ez a gyár, hanem kellemes környezet, amely munka mellett rendszerességre, pontosságra, szakismeretre, kulturáltságra, modern életszemléletre is nevel. Nem, a munka nem másodrangú valami itt sem, de ez a munka tágabb látókört követel meg az emberektől, mint amilyet sok, ilyen, vagy hasonló gyárat messzi környéken nélkülöző vidékünkön az életmód megkövetel ... Ismét autóbuszra ülök, ismét átkecmergünk a Donovaly-hágón, ismét sík vidék tárul szemem elé. A hegyek valahol északon eltűntek, itt délen az Ipoly kanyarodik mocsaras partjai között. A gépkocsi kilométert kilométer után hagy maga után, egy egész járásnyi területet utazunk be Nagykürtös vidékén. Egy bányán kívül azonban semmilyen üzemre nem lelünk. Kiszállok a buszból és megszólítok egy olyanforma leányt, mint amilyet Hrádokon láttam vagy hatszázat a gyárban. Kitűnik, nem leány, hanem már elvált asszony. „Hogyhogy?" — kérdem. „Tudja, a férjem messzire járt dolgozni, ott beleszeretett valakibe ... Ah, hagyjuk ezt." „Most mit csinál?" — kérdem a keserűséget magába fojtó asszonykától. „Képzettségem nincs, visszatértem a szüléimhez. Segítek a ház körül...“ Azt már meg sem merem kérdezni, ismeri-e Moliér-t. Inkább hasonló szép üzemet kívánok neki, mint amilyet Hrádokon láttam. Nem baj, ha körülötte nem emelkednek majd ezerméteres hófödte hegyormok. Modern életet a jjkságon is lehet teremteni. De ez a nagykürtösi vidék mindig valahogy hátul maradt, amikor új életformát hozó gyárakat osztogattak ... Vilcsek Géza
