Nő, 1968 (17. évfolyam, 1-52. szám)
1968-02-23 / 8. szám
A Csehszlovák Nőszövetség Elnökségének FELHÍVÁSA A Nemzetközt Demokratikus Nöszövetség, amelynek soraiban földünk asszonyainak milliói küzdenek közös célért; a tartós béke biztosításáért, minden nemzet függetlenségéért, a nők egyenjogúságáért, gyermekeink boldogságáért — 1968 végén Helsinkiben hívja össze a nők világkongresszusát „A nők feladata korunkban" jelszóval. 1968-ban van az „általános emberi jogok deklarációja" kikiáltásának huszadik évfordulója, ezért a világkongresszuson ismét hangsúlyozzák ennek a deklarációnak az alapelveit, amely szerint minden embernek egyaránt joga van arra, hogy munkája eredményét, a szabadságot, s a kultúrát élvezze. A kongresszuson bizonyára megvitatják mindazokat a problémákat, amelyek a különböző országok asszonyait foglalkoztatják — a nők feladatát a nemzeti függetlenségért vívott harcban, a demokráciáért és a békéért folytatott küzdelemben, a vietnami néppel való szolidaritást, a nők helyzetét a családban, munkában és a társadalmi-politikai életben. A Nemzetközi Demokratikus Nőszövetség felhívja az asszonyokat, hogy egyesítsék erőfeszítésüket az emberi jogok érvényesítésében földünk egész területén, közösen munkálkodjanak gyermekeink boldogságáért, egy jobb világ megteremtésén, amelyből örökre száműzzük az éhséget, tudatlanságot, nyomort, elnyomást és a háborút. Ennek megvalósításában akar segíteni az NDNSZ kongresszusa. A Csehszlovák Nőszövetség, mint az NDNSZ egyik alapszervezete, kötelességének tartja, hogy a kongresszus előkészítését hatékonyan támogassa. Gyűléseken és beszélgetéseken tárgyalja meg a kongreszszus célkitűzéseit, s a hozzászólások alapján készítik elő hazánk küldötteinek kongresszusi felszólalását. Csehszlovákia asszonyainak internacionalista érzelmei abban az anyagi segítségben is megnyilvánulnak, amelyet a függetlenségüket elnyert országok haladó nőszervezeteinek nyújtanak, hogy azok képviselői is részt vehessenek a nők világkongresszusán. Ezért a Csehszlovák Nőszövetség Szolidaritási Alapot létesített, hogy támogathassa őket nemzeti függetlenségük, fejlődésük útján, s hogy küldötteik részt vehessenek az NDNSZ tanácskozásain. A Csehszlovák Nőszövetség elnöksége felhívással fordul a nöszövetség minden szervezetéhez, hogy gyűléseiken ismertessék a funkcionáriusokkal és a tagokkal a világkongresszus tanácskozásait képező főbb kérdéseket, s hogy a kongresszus előkészítését anyagi eszközökkel is segítsék. Az egész világ haladó asszonyaival érzett szolidaritás szellemében a csehszlovákiai asszonyok segíteni akarnak az NDNSZ -nek, hogy a világkongresszuson részt vehesserek s a tanácskozás eredményeit, határozatait hazájukban érvényesíthessék. Ezért felhívjuk a Csehszlovák Nőszövetség összes szervezetét, hogy lehetőségeikhez mérten rendezzenek különféle akciókat, s azok anyagi bevételét juttassák el a Szolidaritási Alapra, hogy segítségünk ilyen konkrét formában jusson el a világ minden haladó asszonyához. Az idei Nemzetközi Nőnap, amelyet nemsokára ünnepelni fogunk, jó alkalom lesz arra, hogy aszszonyaink ismét tudatosítsák; a világ minden haladó nője együvé tartozik, és hogy az NDNSZ küldetésével közelebbről meg kell ismerkedniük. A szocialista országok asszonyainak tudatosítaniuk kell, hogy a világbékéért, s a haladásért küzdők első soraiban a helyük. Ünnepeljük a Nemzetközi Nőnapot az egész világ haladó asszonyaival való szolidaritás szellemében, az emberi jogok érvényesítéséért, a világbéke biztosításáért, gyermekeink boldog jövőjéért folytatott erőfeszítésünk jegyében! A Csehszlovák Nőszövetség Elnökségének Központi Bizottsága MEXIKÓBAN SZOMJAS A FÖLD Mexikó, Mexikó . . . olvasunk, hallunk róla az olimpiai játékok, a földrengés, a szárazság ürügyén. Az ősi indián kultúra romantikája lengi körül ezt az égnek törő hegyekkel, szelíd völgyekkel, termékeny földdel és hatalmas kaktuszokon kívül mást nem tűrő területekkel tele országot. Mexikó, a fel nem tárt ásványi kincsekben olyan gazdag Mexikó lakosságának túlnyomó része nagyon szegény. A munkaképes lakosság 58 százaléka a mezőgazdaságban dolgozik. A föld tulajdonosai, a nagybirtokosok még olyan feltételek mellett alkalmaznák munkásaikat, mint a feudalizmus idején. A kisgazdaságokat egyre inkább elnyelik a nagybirtokok, évente 300 000 földműves keres munkát az Egyesült Államokban, mert a mexikói nagyvárosok képtelenek eltartani ennyi vidékről elvándorló embert. 1910 — 17 között éppen a földművesek és a mezőgazdasági dolgozók alkották a Diaz — később Huerta — diktatúráját megdöntő forradalmi hadsereg alapját. De kemény harcuk, életük árán mit értek el? A köztársaság létrehozásáról nem ők döntöttek, hanem a burzsoá kormány. Csak annyit értek el, hogy az Alkotmányba bekerült egy törvénycikkely a földparcellázásról, azok részére történő kisajátításáról, akik a nagybirtokokon dolgoznak. A földreform a forradalom után aszerint valósult meg, milyen kormány volt hatalmon. A fold azonban kisebb egységekre osztódott, Volt, aki kevesebbet, volt, aki többet kapott, s így a falvak lakossága még inkább megoszlott szegények, gazdagok szerint. A kis gazdaságok ugyanis kevés hasznot hoznak, tulajdonosaik kénytelenek eladni a földjüket, vagy feleségükre, gyermekükre hagyják, ők pedig elmennek dolgozni valamelyik városba — ha Mexikóban nem találnak munkát, akkor Amerikába. Mérhetetlen ezeknek a kisparasztoknak, mezőgazdasági dolgozóknak, peónoknak a nyomora. Ezért lázonganak már régóta a jogtalanság, a kizsákmányolás ellen, a föld igazságos elosztásáért, a kormányok politikája ellen, amely rendszerint a nagybirtokosokat támogatja a kisparasztok, a peónok rovására. A földművesek harca többnyire kudarccal végződik. Bebörtönzések, elfogatások, kivégzések követik. 1940-től a földosztás nagyon meglassult, s napjainkban csaknem teljesen abbamaradt. A mezőgazdasági dolgozók ezért folytatják harcukat a „Földet és szabadságot“ jelszó alatt. „Azoké legyen a föld, akik megművelik“ követelik. Dehát ez hosszadalmas és fájdalmas folyamat és addig nem oldható meg, amíg a társadalmi rendszert nem változtatják meg. És ha ezeknek a nyomorgó, küszködő földműveseknek nehéz az életük, feleségük sorsa sokszor még nehezebb. A mexikói nőnek semmiféle joga nincs. A városi nők még elérnek bizonyos javulást helyzetükben, s érvényesítik is nehezen megszerzett jogaikat a gyakorlatban, a falusi asszonyok élete változatlanul rossz, ötven százalékuk írástudatlan. A mindennapos robot az 6 vállukra nehezedik, s emellett sorsuk az engedelmesség, a gondolkodás nélküli engedelmesség. Amíg fiatalok, apjuknak engedelmeskednek, később férjüknek, s ha özvegyen maradnak, legidősebb fiúknak. Joguk semmire sincs. Nem lehetnek földtulajdonosok, nem dönthetnek a föld eladásáról, vásárlásáról, gyermekeik neveléséről sem. Örökös robotra, s gyerekszülésre vannak ítélve. S a gyermekáldás bőséges náluk, átlagosan hét minden családban. A falusi asszonynak nemcsak háztartásáról, gyermekeiről kell gondoskodnia, ő végzi a legnehezebb mezei munkákat, s ő törődik az állatállománnyal is. Ebédet visz a férjének, s a távoli kutakból fején egyensúlyozva a teli edényt, friss ivóvizet. A vízhiány állandó és egyik legnagyobb gondja a mexikói földműveseknek. Mindennapos kötelessége, s hosszadalmas, úgyszólván szertartásos munkája a falusi asszonyoknak a kukoricalepény sütése — a tortillas és a bab a mexikói ember alap-tápláléka. Minél nagyobb a család, annál több tortillast fogyasztanak, s annál több időbe telik elkészítése. A kukoricát őrletik — ha nincs a közelben malom, akkor kézzel — s főzik, majd kásává sűrűsítve, kezükön lepénykévé formálva, forró pléhen sütik. Ez a tevékenység naponta hat órán át is eltarthat, s rendszerint este kerül rá sor, az egész napi munka után, amikor együtt a család, s vacsorára vár. A gyerekek segítenek is a szüleiknek. Ezért is járnak keveset iskolába, mert értékes munkaerőt jelentenek. A kislányokat korán férjhez adják, tizenkét, tizenöt éves korukban. Embertelen robotban, sok szülésben telnek éveik, s a mexikói falusi nő már harmincöt éves korában öregasszony. Lakáskörülményeik igen rosszak. Házuknak rendszerint csak egyetlen helyisége van, az állatok is velük vannak. A bútorzat úgyszólván semmi, mert nagyon drága, s pénzük alig van. A talaj rendszerint földes, padlóra kevésnek telik. Szépség utáni vágyuk a ház előtti kiskertben termelt virágokban nyilvánul meg. A nők szívesen díszítik magukat vele, szeretik az élénk, tarka színeket. Népviseleteik is a piros, a narancs- és a sárga színekben tobzódnak. A nagy távolságok ellenére, amelyek a falvakat a városoktól elválasztják, a haladó eszmék eljutnak a földművesfeleségek közé is. Pedig vallásosságuk folytán a papok állandó hatása alatt állnak. Mégis sokan vannak közöttük, akik megértették, hogy az állandó nyomor nem az isten akaratából sújtja őket, hanem az igazságtalan társadalmi rend miatt. Ezért időnként lázadásban törnek ki s férjük oldalán hősiesen harcolnak fegyverrel a kezükben. Az ellenállási mozgalmak öntudatos tagjai, sztrájkok résztvevői. Volt, aki életével fizetett ezért. A kormány kegyetlenül megtorolja ezeket a lázadásokat. így halt meg Epifania Jaramili, a „ generális “-nak nevezett parasztvezér, Rubena Jaramili felesége is. Hosszú ideig álltak a földért és a vízért folyó harc élén. Egy csendőrökkel történt összetűzéskor őket és két gyermeküket agyonlőtték. A mexikói parasztok nem felejtik, s hősként tisztelik emléküket. Nemcsak ők haltak így meg földre, vízre szomjasan. Meggyilkolták Antonia Montielot is férjével együtt. Az elmúlt évben Atoyac-faluban új iskolák építéséért tüntettek a mezőgazdasági dolgozók. Hat földműves életébe került. Közöttük volt Gomez is. Amikor felesége, Maria Isabel Gomez látta, hogyan esett össze férje a csendőrök golyójától, kitépte a fegyvert az egyik csendőr kezéből, s egy jólirányzott lövéssel megölte a csendőrparancsnokot. Néhány perc múlva ő is halott volt. Mélytüzű virágok, vízre szomjas föld, földre szomjas parasztok, nyomorgó emberek — sötét árnyékok országa Mexikó . . — im —
