Nő, 1967 (16. évfolyam, 1-52. szám)
1967-02-10 / 6. szám
áé * Elterjedt nézet, hogy az emberek általában gyűlés után bátrabban mondják meg a véleményüket. Akkor beszélnek kertelés nélkül arról, hogy mi tetszik, mi nem tetszik nekik. Ez ugyan nem vonatkozik azokra az összejövetelekre, amelyen nőbizottsági tagok, aszszonyok vesznek részt. Mindenki tudja, aki már volt ilyen gyűlésen, hogy itt nincs hiány egyenes beszédben, őszinte szóban. Hogy mégis gyűlés után kérdeztük meg a terebesi járás nőbizottsági tagjait, elnöknőt, a nemzeti bizottságok dolgozóit és elnökeit, mivel dicsekedhetnek, s mire panaszkodnak — annak más oka volt. Az, hogy késve érkeztünk, úgyszólván végszóra. Már elhangzott a beszámoló a nőszövetség alakulásáról, a nemzeti bizottságok új feladatairól, választ kaptak a felszólalók is kérdéseikre. Mit volt mit tenni, csak úgy „magunk között" folytattuk tovább a vitát. Gyűlés után, őszinte szóval. Valahogyan így: Porubszky Ilona, Bacska: — Nekünk most van minek örülni. Felépült az új kultúrotthonunk. Most lesz az avatása. Óvodánk már van, új iskolánk is. Ezért igyekszünk az új épületek környékét is széppé varázsolni. Parkosítunk minden szabad területet. Ha nem mint nőbizottság, akkor úgy, mint nőszövetség. Azért van még problémánk is. Kettőt említenék. Az elsőt, azt nem lenne nehéz megoldani. Ugyanis a kenyérszállítás pontos biztosításáról van szó. Már évek óta kifogásoljuk mi is — azt hiszem, több más faluban is — hogy rengeteget kell várakozni, amíg megérkezik a kenyeres autó. Különösen szombaton rossz ez, amikor úgyis ezerféle dolga van az embernek. Az üzletben sem lehet betartani a zárási időt, mert rendszerint akkor fut be a kenyér. A másik problémát nekünk kellene megoldani, ha tudnánk. A cigányokra gondolok. Nem ismerik a higiénia alapvető követelményeit. Persze, azt, hogy más emberrel egyenrangúak, tudják. Ezért természetes, hogy a mi gyermekeinkkel együtt ülnek az iskolában, kabátjukat, sapkájukat közös fogasra akasztják. Sajnos, ennek mi látjuk kárát, s állandó félelemmel tölt el bennünket, nem hoznak-e tőlük a fejükben „vendéget" haza a gyermekeink? Nem tudom, mit kellene tenni. Talán, ha még többen dolgozunk majd a nőszövetségben, valahogyan sikerül egészségügyi vagy háztartási tanfoiyamot rendeznünk nekik. Matyi Jolán, Rád — A mi szövetkezetünkben a dolgozók többsége asszony. Szorgalmasak, kötelességtudók. A munkájukat jól végzik. Az elmúlt évben nekem is 310 munkaegységem volt. De bizony nem kapunk mi se dicséretet, se ajándékot, mint más mezőgazdasági üzemben a nők. Pedig megérdemelnénk, legalább nőnapkor. Ne gondolják, hogy ilyen panaszkodós természetű vagyok, de ezek miatt a problémák miatt naponta mérgelődünk. Ugyanis az üzlethelyiségünk nagyon rossz állapotban van. Olyan kicsi, hogy ha négy-öt asszony egyszerre akar vásárolni, alig fér el benne. Most, mivel nincs más meg-A gyűlés részvevői oldás, a buszgarázsba akarják áthelyezni. Dehát azért nekünk még minden apróságért, egy pár harisnyáért, kendőért Királyhelmecre kell utaznunk. Egész napi veszteség, ha az embernek vásárolnia kell! Az óvoda és iskolahelyiségünk sem megfelelő. Nincs egyetlen rendes középületünk! Szmolnyickiné, Bodrog: — A mi nőbizottságunk működési ideje alatt már sok elismerést kapott, amiért törődött az asszonyok nevelésével, szakmai előadások rendezésével. Addig könnyű is volt törődnünk velük, amíg szövetkezet volt a faluban. Most, amióta állami gazdasággá alakult, elmarad mind a nőnapi köszöntő, mind a róluk való másféle gondoskodás is. Pedig a szakszervezetnek ott is törődnie kellene a nőkkel, a dolgozó édesanyákkal. Kevés az óvodai férőhelyünk is. Húszhuszonöt, pedig jelentkező lenne több mint negyven. Az üzlethelyiség nálunk is nagyon rossz, kész patkányfészek. Még jó, hogy elkészült a szép kultúrotthonunk, amelynek az építésében mi is részt vettünk. Már egy lakodalmat is tartottak benne. Éles Irén, Bodrogszerdahely: — Mint a 110 férőhelyes óvodánk igazgatónője, örömmel számolhatok be arról, hogy egyik helyiségünkbe 1966- ban már a meleg vizet is bevezették. A másik óvodahelyiség egy régi iskolaterem, ahelyett majd inkább újat építünk. 1967-ben elkezdi a „Jednota" az étterem építését. Szeretnénk, ha itt nálunk is megszerveznék jobban a gyümölcs-zöldségellátást, ha állandóan lenne citrom. A kenyér minőségével nem mindig vagyunk elégedettek. Nem tudom, a liszt az oka vagy az elkészítés módja? Stofír Anna, Szőlőske — Nemcsak a nőbizottság elnöke, hanem tanácstag is vagyok. Bizonyára emlékeznek még, hogy évekkel ezelőtt panaszkodtunk; nincs óvodánk. Végre a nemzeti bizottságnak sikerült ezt a kérdést is megoldania. Most szeretnénk, ha a vizet is bevezetnék az óvodába, Még több férőhely is jó lenne, dehát majd csak kitalálunk valamit! Hogya Ottó, HNB-elnök, Dobra — A mi falunknak hatszáz lakosa van. Az asszonyokat csak dicsérni lehet, minden munkából kiveszik a részüket. Akár faluszépítésről, akár répaegyelésről van szó. Hogy a nőszövetség mit csinál majd? A munkaköre biztosan hasonló lesz, mint eddig a nőbizottságé volt. Faluszépítés, mezőgazdasági munkák, télen háztartási tanfolyamok, kulturális munka. Én azt várom a nőszövetségtől, hogy tanítsa meg az asszonyokat a jogaikkal élni. A mi nemzeti bizottságunk plénumának például 19 tagja van, öt közülük nő. Sajnos, ez a szám a valóságot, s nem az igazságot tükrözi. Ugyanis örülhetünk, ha két-három asszony megjelenik a gyűléseken. Pedig lenne miről beszélniük. Elsősorban nekik kéne kezdeményezni az asszonyok élet- és munkakörülményeinek megjavítását szolgáló intézmények létesítését. Sok asszony, édesanya dolgozik például — a mi falunkból is — az állami gazdaságban. De hányán tudják közülük, hogy a Központi Szakszervezeti Tanács határozata értelmében a szociális és kulturális alap pénzeszközeit a munkakörülmények megjavítására, a munkabiztonság betartására, a dolgozó nők szociális és munkafeltételeinek megjavítására kell fordítani? XXX És így folytatták tovább. A pólyányiak napközijükkel, szövetkezetükkel dicsekedtek, a kövesdiek jó munkájuk eredményeit sorolták. Hogy mégsem az ő szavaikat jegyeztük fel? Sok asszony kérdezi tőlünk mostanában: „Munka a nők között? Tömegalapokon? Mire gondolnak, politikai előadásokra, gyűlésezésre?" Az itt felsorolt problémák mutatják az utat, a célt, a tennivalókat. Persze, nem az üzlethelyiségek, áruházak építésére gondolunk. Az a fogyasztási szövetkezetek (Jednota) feladata, amely tekintettel a terebesi járás átlagosnál rosszabb helyzetére ezt illetően, gyorsabb tempóban végezhetné a beruházási építkezéseket. A többiről van szó. Az óvodák építésében nyújtott segítségről, a faluszépítési brigádmunkáról, a háztartási tanfolyamokról, egészségügyi előadások szervezéséről. És ártól is, hogy segítsenek a nemzeti bizottságnak. Ne csak a tojásfelvásárlás biztosításában, hanem az új munkalehetőségek keresésében is. Most, hogy a nemzeti bizottságok nagyobb önállóságot élvezhetnek, helyi gazdálkodási üzemek létesítésével nemcsak bevételüket gyarapíthatják, hanem sok asszonynak, lánynak is adhatnak munkát. A helyi viszonyoktól függ, hogy téglaégetőt, varrodát, kosárfonót, vagy drótsövényfonó üzemet létesítenek-e? A helybeliek — funkcionáriusok, s a nőbizottsági tagok ötletességén, ügyességén is múlik, hogyan és mikor oldják meg problémáikat! HARASZTI NÉ M. E.
