Nő, 1967 (16. évfolyam, 1-52. szám)
1967-02-03 / 5. szám
Szerelem — ALBÉRLETBEN (5) Három gyermekkel érkeztek a városba, szemükben még ott ragyogott a falusi rétek fölé boruló égbolt kékje, szívükben forró hullámot vetett a lelkesedés, a többetakarás, a tettvágy. Akkor volt a férfi 26, az asszony pedig 24 éves. Akkor már „konfekcló“-ruhát viselt a férfi, jól szabott, városi készruhát és kissé kesernyésen gondolt vissza surbankó korára, amikor a falusi szatócsnál vásárolt „cájg“ jelentette a jólöltözöttség csúcsát a falusi szegényember számára. Aztán eljött a méret után varratott öltönyök ideje, együtt jött a háromszobás összkomfortos lakással, a jobb beosztással, a jobb fizetéssel. Nem adták ingyen — dolgozni kellett érte. Kétszer-háromszor több energiát kellett adnia a tudásért, mint azoknak, akik már a szülői házban magukba szívták az „értelmiségi légkört“, akik müveltfejü ősök sokaságára néztek vissza, akik első elemista koruktól kezdve szép tiszta, fehérgalléros ruhában járhattak iskolába, akiknek nem kellett libát, vagy tehenet őrizni, részarató szülő, sommás cselédek sorsát megosztani. A férfi tanult, fogcsikorgatva, vergődve, az ősök minden kényszerű mulasztását pótolva. Gyarapodott tudásban, javakban, megbecsülték, elismerték, a gyerekek felnőttek, kirepültek a családi fészekből, elszállt, elmúlt a fiatalság, de a futó évek megteltek tartalommal, alkotó munkával. — Az asszony, a feleségem ... lemaradt — mondja a kopott albérleti szobában a férfi — ezért történt. A férj fejlődött — az asszony elmaradt — milyen egyszerű világos a tétel... látszólag. Mert a valóságban nem Ilyen egyszerű. A valóság az, hogy míg a férfi tanult — az asszony sem pihent. Dolgozott a munkahelyén, dolgozott az otthonában, főzött, mosott, takarított, gyermekeket nevelt. Keze munkájával őrködött, asszonyszívével gondoskodott a férfi nyugalmáról, a tanulásra szánt idő csendes zavartalanságáról. Az apa tanult, tehát az asszony vitte a gyermekeket sétálni, az asszony járt szülői értekezletre, az asszony munkában nehezült keze vezette a gyermekek kezét, amikor először fogták meg a tollat. Az asszonynak jöttek mutatni, panaszolni gyermekéletük apró kis fájdalmait, az asszony ült a kis ágyakban forgolódó lázas testek melletti A férfi tanult. Ot nem volt szabad zavarni mindennapi gondokkal, tőle nem lehetett tanácsot kérni, őt nem lehetett problémákkal gyötörni, ő ledolgozta a nyolc órát a munkahelyén és utána tanult. A férfi tanult. Ű igazán nem törődhetett azzal, hogy az inge hogyan válik tisztává, hogy a dolgozó asszony mennyi Időt áldoz otthona rendbentartására, hogy a napi nyolc óra munka után legalább további nyolc órát fordít háztartására és gyermekei nevelésére. fis a tanulás soha nem fejeződött be, hiszen ismétlem: évszázados mulasztást kellett pótolni — Az a lány olyan ... olyan ... más volt. Minden iránt érdeklődött, mindenhez hozzá tudott szólni ... könyvekről és színházi előadásokról beszélgettünk... így kezdődött Es ez igaz, mert az asszonynak, a feleségnek amíg három gyermekét nevelte, valóban nem volt ideje könyvet olvasni, színházba járni. £s a férfi arra már nem gondolt, hogy él mellette egy ember, akinek szintén joga van az élethez, a tanuláshoz, akinek szintén lehetőséget kellene adni, arra, hogy lerázhassa magáról egy nyomorult kor terhes és unt szellemi bilincseit. Amikor a férfi elhagyta az otthonát, az asszony 46 éves volt a lány pedig 25. Igen — nagy élmény volt az ötven felé haladó férfi számára, amikor egy fiatal illatos lány teste tárult eléje, nagy élmény volt a sokat átélt, múltból a jelenbe ért férfi számára a kozmetikázott, csak magával törődő kis rafinált nőstény odaadása. Talán egy grófkisasszony ölelésére titkon vágyó ükapa sírban porlott vágya teljesült be, amikor a két karját kinyújthatta a fiatal lány felé. Akkor, abban a pillanatban a férfi megtagadta múltját, önmagát, társadalmi elkötelezettségét, kis buja nyárspolgárrá vált, meggyalázva a megtett utat és egy majdnem félévszázados becsületes, dolgos életet. — Majdnem egy évig tartott — folytatja a vallomást a szobában, ahol öreg kopott bútor szomorkodik és az ágy felett aranykeretbe foglalt napsugaras táj ébreszt utálatot a jólzlésű emberben. A képhez nem szabad nyúlni, mert az a lakásadónő tulajdona, tehát a férfi, a szegény megkergült, elkábult vénember ül az aranykeretes undor alatt az ágy szélén és nagyon szomorú — Majdnem egy évig tartott aztán a lány megunt... vagyis találkozott egy másik férfivel most nem tudom mit csináljak Bizony — többnyire ez a nóta vége: a lány találkozik egy másik férfivel, egy másik nős emberrel, egy másik családapával, akinek talán még több a fizetése, akinek talán már autója is van. Ezek a lányok könnyen és gyorsan találkoznak egy másikkal, könnyen gombolódó, könnyen hulló ruha fedi a testüket és az ágyuk felé vezető útra nem állít tiltó sorompókat saját belső erkölcsi törvényük Kint beesteledett. Nézzem a férfit, a könnyelmű vén bolondot, talaját vesztett kortársamat... m’t csináljon? A kabátjáról hiányzik egy gomb Talán legjobb lenne, ha becsengetne az elhagyott otthon ajtaján és rámutatna a kopott, gyűrött kabátra. Azt hiszem az asszony, a feleség — felvarrná azt a gombot. Péterfi Gyula A„squaw“ nem indián szó. A hódító fehérek sértő kifejezése volt. Az alacsonyabb rendűnek tekintett indián nőt becsmérelték ezzel a szóval. De az Idők folyamán megszépült ez a fogalom és ma már a művelt világ minden országában az amerikai indián asszonyt értik alatta. Nemcsak a szépirodalmi müvekben olvashatjuk ezt a szót, hanem maguk az indiánok Is ezt használják a gyakorlati életben. Hiszen az „indián“ és a „vörös ember“ kifejezéseket szintén a fehérek találták ki és tették fogalommá. A fehérek tévednek vagy meghamisítják az igazságot, ha azt hirdetik, hogy az indiánok rosszul bántak a feleségükkel. Ez a vád a legkevésbé sem illetheti meg őket. Maga az indián szellem Is lehetetlenné tette, hogy a családi életben Ilyen embertelenség uralkodhasson. Míg nálunk a nők szavazati jogának nem túlságosan nagy múltja van, az indiánoknál minden törzsi ügyekben szavazati joguk volt. Hogy hány száz éve, azt ma már nem tudjuk pontosan megállapítani, de az biztos, hogy ennek az egyenjogúságnak a kezdete sok száz esztendővel megelőzte azt az Időpontot, amikor a fehér nők szavazati jogot kaptak. A legtöbb törzsben női tagok is voltak a főnöki tanácsban, sőt néhányban nők voltak a törzsi uralkodók. Igaz, hogy az indián nők nehéz testi munkát végeztek, de ezt maga az életmód is megkövetelte, de semmivel sem többet, mint a férfiak. Bér a terhek arányosan, fele-felerészben oszlottak meg, az indián férfi mindig méltányolta a nő gyengébb fizikumát. Ez kifejezésre jutott abban is, hogy a nőt mindig az otthon kizárólagos tulajdonosának tartották ... Az indián asszonynak jogában állt férjét a közös otthonból bármikor kitessékelni. A férj nem hívhatta meg barátját a sátrába vagy házába addig, amíg a feleségét meg nem kérdezte. A férfiaknál ismeretlen volt a zsörtölődés, hogy feleségüket a munkába siettessék. A nők akkor pihentek, amikor nekik jólesett, bár mindenkor szem előtt tartották az elvégzendő feladatokat. Az indián nők többsége nagy szorgalommal és lelkesedéssel végezte munkáját. Jó háziasszonyok, hű hitvesek és gondos anyák voltak. Rájuk hárult nagyrészt a gyermeknevelés is. Szabad idejüknek nagy részét arra szánták, hogy megtanítsák gyermekeiket a törzsi nyelv kifogástalan használatára. A nyelv ugyanis rendkívül fontos szerepet játszik az indián életben. Az olyan indián, aki felnőtt anélkül, hogy megtanulta volna anyanyelvét a legklfogástalanabb tökéletességgel beszélni, valósággal a társadalom megvetettjének szerepére kényszerült a törzsben. Az ilyet sohasem engedik szóhoz jutni a nyilvánosság előtt, nehogy nyelvi tökéletlenségei ráragadjanak a többiekre — főleg a gyermekekre — s így megrontsák a törzs nyelvét. A legtöbb törzsben kegyetlenül megbüntették azt a férfit, aki egy asszonyt bántott vagy megölt. Meggyőződésük szerint egy nő elpusztításával nem egy nő halt meg csupán, hanem a gyermekek egész sora. Az indián nő és anya iránti megbecsülés és tisztelet kifejezője az a Jog is, hogy minden anyának hatalmában volt, hogy harcba Induló fiait vagy férjét visszatartsa. Az asszonynak ezt a hatalmát gyakran felhasználták a főnökök, hogy megelőzzék HÁZASSÁG UNBIÍBM ZAMBIA LAKOSSÁGA SOK TÖRZSBŐL TEVŐDIK ÖSSZE. MINDEN TÖRZS MEGŐRIZTE SAJÁTOS KULTÚRÁJÁT ÉS SZOKÁSAIT. A LEGNAGYOBB ZAMBIAI TÖRZSEK EGYIKE A BEMBA TÖRZS, MELYNEK HÁZASSÁGI SZOKÁSAIRÓL A „DOOKOLA SWIATA" CÍMŰ LENGYEL LAPBAN SZÁMOLT BE TIMOTHY KATONGO KANDEKE A BEMBA TÖRZSBŐL SZÁRMÁZÓ ISMERT AFRIKAI ÍRÓ ÉS PUBLICISTA. Régen a többnejűség volt elterjedve nálunk, de ma már, főleg gazdasági okokból, igen ritkán fordul elő. A Bemba törzs többsége római katolikus vallásü és éppen ez a tény volt nagy hatással a többnejűség megszüntetésére. Amt lányaink szexuális életét illeti, tgen szigorú erkölcsi törvényeink vannak. A nőknek a férfiakkal való házasság előtti kapcsolata tilos. Ezt az alapelvet, főleg a falvakon, még ma is szigorúan betartják és arra a lányra, aki nem őrzi meg érintetlenségét, egészen az esküvőig szigorú büntetés vár. Még két emberöltővel ezelőtt az emberek nem tudták milyen idősek, nem számolták életüket években, mint manapság. Éppen ezért törvény sem volt arra, hogy a lányok mikor, hány éves korukban mehetnek férjhez. A mat törvények szerint a lánynak 18, a fiúnak 21 évesnek kell lennie, hogy megesküdhessenek. Azelőtt a lány akkor ment nőszámba, ha már btológtatlag erre megérett. Ami a férfiakat Illeti, ők akkor nősültek, amikor maguk belátták, hogy képesek eltartani családjukat és feleségüket. A legtöbb zambiai törzsnél megmaradt a régi szokás, hogy a fiúk részére feleséget a szülők választanak. A Bemba törzsnél ez a szokás már elavult. Itt a jövendőben házastárs megválasztását a fiúra bízzák. Ha egy fiúnak egy lány megtetszik, igyekszik megnyerni magának. Ha a lánynak is tetszik a fiú, megkéri, hogy lépjen kapcsolatba a szüleivel. A ftú maga azonban nem mehet a lány szüleihez, mert ez tiszteletlenség és a jólneveltség hiányának látszatát keltené. Ilyenkor a fiú nagybátyjához fordul (az anyja bátyjához), beavatja őt terveibe és megkért, hogy vállalja el a házassággal kapcsolatos teendők elintézését. Nagybátyja a dolgokat megtárgyalja a fiú szüleivel. Ha a szülök nem egyeznek bele ftúk választásába, a nagybácsi felkért a falu egyik tiszteletben álló öregét, hogy pártfogolja a fiút a lány szüleinél. Az öreg elmegy a lány szüleihez. A leány szülei nem adnak mindjárt választ a lánykérésre, mert előbb itt ts családi tanácsot kell tartant a jövendőbeli férjről. Meg kell győződniük arról, hogy a fiú, aki lányuk kezét kért, szorgalmas, becsületes és jó családból való-e. Az ilyen családi szertartások napokig is eltartanak. Azután a kérő, akt már értesült a családi tanács határozatáról, tolmácsolja a fiúnak és a szüleinek. Nemsokára a ftú és a lány szülét kapcsolatba lépnek egymással és most már megkezdődnek az eljegyzés — KUKOBELELA — előkészületei. A kijelölt napon, leginkább este, összejönnek a
