Nő, 1967 (16. évfolyam, 1-52. szám)
1967-01-27 / 4. szám
gását, hogy az utolsó választásokon nem férje pártjára, hanem a Labour Party-ra szavazott. A lord ezt azonnal érvként használta fel, hangsúlyozván, hogy ez Is bizonyltja az abszolút demokráciát. Közben a fehér kesztyűs, méltóságteljes, spanyol inas remek whiskyt töltött a poharakba, valahol egy bagoly huhogott és az egész kép rám valahogy filmszerűen hatott. A társaság tagjai, valószínűleg a csehszlovák vendégek iránt tanúsított udvariasságból, megállapították, hogy a rádió és a tévé után — nagyon helyesen — már néhány középiskolában is bevezették az orosz nyelv tanítását. — Nincs elég fordítónk — jelentette ki Sir Felix, aki úgy néz ki, mint egy kormányzó valamelyik nyugat-indiai szigeten, a valóságban azonban egy hatalmas vegyészeti vállalat részvényese. — Nem Dosztojevszkijre vagy Tolsztojra gondolok — folytatta — hanem a tudományos-műszaki munkák fordítására, mert azok már nem nélkülözhetők. Az ágyamban a tapétával azonos mintájú kendőbe takart termofort találtam, a fürdő levendulasótól volt illatos. Nem álmodtam semmit, a kísértet sem jelentkezett és reggel az ablakon át néztem a krlkettező lordokat. Kezdődik a nagy unalom napja, olyan unalomé, amelyhez hasonló máshol nem található — mond-ELLENTÉTEK VÁROSÁBAN (Folytatás) „Olyan ez, mint a divat — elmúlik“ — mondta mister Love, középiskolai tanár. Nos, nem tudom igaza van-e. Véleményem szerint ez a „divat“ igen komoly társadalmi okok miatt alakult ki és éppen ezért nem múlhat el nyomtalanul. Egy tévhitet bizonyosan felszámolt, nevezetesen azt, hogy örökké áldott a birodalom, az arisztokráciával és a hagyományokkal. Ismétlem: sokrétű korosztály ez. Van közöttük, aki társadalmi problémákkal, saját jövőjének lehetőségeivel foglalkozik. És ebből alakul ki a „lázadó légkör“, a nyugtalanság. Ezek a fiatalok, mikor a Guardian-ban elolvasták az amerikai Galhorn „ÚJ típusú háború" című cikkét, levelet írtak az USA angliai nagykövetének: „Azt javasoljuk Johnson elnöknek, hagyja abba a gyilkolást Vietnamban, mert a modern kis háborúk“ kegyetlensége nem egyeztethető össze a keresztény lelkiismerettel. Azt üzenjük az amerikai fiataloknak, hogy katonákat ugyan mindenkor lehet találni, de ha minden amerikai a tűzbe dobná a behívókat, akkor mindnyájunkra biztonságosabb jövő várna. Az utcai énekes dalát, a hordószónok szavalt, vagy akár az Üdvhadsereget, nem szabad gúnyolni. De az anglikán egyház sem akar elmaradni. Előrelátását és rugalmasságát bizonyltja, hogy már harmadszor adták ki a „Nemiség és az erkölcs“ című könyvet, amelyben teológusok, orvosok és papok nyilatkoznak minden szépítés nélkül, teljesen nyíltan a legkényesebb kérdésekről. A rendkívüli sikert aratott könyvben módosítják az egyháznak a házasság előtti nemi kapcsolatokról kialakított álláspontját. Egészséges, vagy sem, nem kell-e a házasságra korlátozni? így hangzik a kérdés. És a könyv 76 oldala nyíltan a fiatalok mellett foglal állást. Módosítja a nemi kapcsolatokról kialakult elavult nézeteket és az anglikán egyház nevében engedélyezi a fogamzásgátló szerek használatát. Szombat estére és vasárnapra Lady Brunner a Women’s Group on Public Welfare elnöknője, Sir Ervlng do Henley a leghíresebb angol színész unokája hívott meg bennünket vidéki házába, egy 17. században épült húsz szobás kastélyba. Nem félek a kísértetektől, de azért nagyon érdekes érzés egy közel háromszáz éves kastélyban tölteni egy éjszakát, a kísértetek hagyományos országában, ahol még az apróhirdetésekben Is úgy kínálnak eladásra egy-egy kastélyt, hogy hangsúlyozzák: a kísértett a hónap minden harmadik csütörtökjén jelentkezik, látható a baloldali folyosón és a könyvtárban. Vendéglátóm ugyan nem ígért ilyesmit, ezzel szemben meghívta a felső tízezer néhány tagját. Egyikük volt Sir Anglesey, aki apja után nemesi rangot és örökös főrendházi tagságot örökölt. Szórakoztató asztaltársam volt és felesége, a bájos, művelt The Marchioness of Anglesey Morgan író lánya azzal dokumentálta haladó felfoják azok, akik évek óta harcolnak az angol vasárnapok puritán rendjének módosításáért. Ideje lenne. Egy 1625-ben kiadott törvény értelmében vasárnap a szigetországban tilos minden kulturális, sport és kereskedelmi tevékenység. Bezárnak a színházak, uszodák és sportpályák, csak a mozik tarthatnak nyitva, mert szerencsére 1625-ben még nem léteztek filmszínházak. Mi azonban nem unatkoztunk. Este hét órakor már mögöttünk volt a búcsú Henley-től, hat további hivatalos látogatás és előttünk volt egy nagyszerű Beethoven-koncert a Royal Festival Hall-ban. Előadás után azt mondtam magamban, hogy most kezdődik a „nagy kaland“ — most vagy soha! Egyedül vágtam neki az éjszakai utcáknak, hogy megnézhessem a Fleet street-et, a Telegraph, az Express, a News Lord, Daily Mall, Sun, Mornings Star, Mirror és a többi újságok székhelyét, azt az utcát, amely minden újságíró fantáziáját foglalkoztatja, ahol „ahány ház — annyi szerkesztőség“. Éppen éjfélkor értem a Daily Telegraph Building hétemeletes központjához. Akkora volt a forgalom, mint délben és így senki sem törődött velem, amikor egy japán társaságban beléptem a felvonóba. Aránylag könnyen jutottam el mister Clerk-hez, a lap levéltárosához, aki tipikus angol hidegvérrel fogadott, mintha éppen várta volna, hogy közép-európai időszámítás szerint 00,30 órakor egy szlovákiai újságírónő látogatja meg. Azonnal bemutatta nyolc munkatársát. Mindegyik legalább egy doktorátussal rendelkezik, de van olyan is, aki négy diplomát szerzett. Félmillió híres ember adatait őrzik a levéltárban, félmillió további címszó szerepel a nyilvántartásban, minden enciklopédia, a „Ki kicsoda" példányai 1700-tól kezdődőleg, az összes angol lapokról készített mikrofilmek — megjelenésük első napjától. — Tegyünk egy próbát — mondjon egy nevet Lenárt — mondtam kapásból. Harminc másodperc múlva vagy 100 jegyzet került az asztalra, a borítólapon a felirat: Lenárt, Prime Minister CSSR“. A Guinea-ból származó Roberta éppen a „Tragedy“ feliratú irattartóban rendezte az aberfani meddőhányó által bekövetkezett dráma részleteit ... „a legnagyobb katasztrófa, amit Angliában angol polgárok idéztek elő ...“ „a haszonhajhászás jelképe“... hirdették az angol burzsoá lapokból kivágott cikkek. Fleet street 85: a világ ideggóca — a Reuter — a legnagyobb és legrégibb hírügynökség épülete. Hajnali fél háromkor léptem be az épületbe, ahol a híreket adják és veszik és néztem, hogyan dolgoztak a teleprintek, távírógépek, ausztráliai, japán, amerikai tudósítók; hogyan érkeznek a jelentések hetven országból. „A La Manche túlsó partján fekszik Anglia, ahol semmi sem olyan fontos, mint az értelem, az ész, mert ez a sikerek titka“ — olvastam egy hirdetményben. És az ész és értelem országában a „jósok, jövőbelátók“ a legkeresettebb emberek. Minden folyóiratban található horoszkóp és milliós példányszámban jelennek meg a jövőt feszegető almanachok. Az angol értelmiség Amerikába megy, pedig nem szereti az amerikaiakat, de az USA-ban kétszer annyit keres, mint saját hazájában. A legbefolyásosabb angol folyóirat, a Financial Times megállapítja, hogy fél millió munkanélkülire van szükség, mert élvonalbeli közgazdászok szerint a sterling válságán nem segít sem a bérek befagyasztása, sem a sör, whisky és a benzin árának emelése, az új postadíjszabások... hiába, nehéz az élet gyarmatok nélkül. „Nyakig eladósodtunk, külpolitikánk irreális, az USA-hoz viszonyított alárendelt szerep egyre nyomasztóbb, katonai kiadásaink horribilisek — mondják Wilson ellenfelei, akik reálisabban ítélik meg a helyzetet és közben arra a következtetésre jutottak, hogy mindennek a termelékenység az oka. Egyetlen amerikai munkás három angol munkáját végzi el ugyanannyi idő alatt. Hatékonyság, bérfagyasztás és termelékenység — ez a mai ökonómia szentháromsága, mert a kapitalizmus nem fejlődhet, ha a bérek gyorsabban nőnek, mint a termelékenység. A munkanélküliséggel kapcsolatban az 1000 embert foglalkoztató southamptone-1 Hudnut- Warren Co, LTD kozmetikai üzem személyzeti főnökje fejtette ki nézeteit az üzemi étkezdében, amely a mi hazai első osztályú „inter éttermeinkhez“ hasonlítható. Teázás közben elmondta, hogy az angol munkás soha nem élt olyan jól mint ma, soha nem volt olyan nagy foglalkoztatottság, mint korunkban és véleménye szerint éppen ez a baj, mert a teljes foglalkoztatottság „agyonüti“ a kezdeményezést, a teljesítményt. A kormány által bevezetett új adó, amelyet a munkaadók fizetnek minden alkalmazottuk után, arra kényszeríti a vállalkozókat, hogy elbocsássák dolgozóik egy részét. Gambking is good for You — H. H. — Jót tesz önnek а H. Н.. Ez az utolsó két betű a hazárdjátékot jelenti. A hazárd szakembereinek véleménye szerint a szerencsejátékok központja immár nem Monte Carlo, Las Vegas, vagy Monaco, hanem — London. Az egyház tiltakozik ellene, a képviselők interpellációkkal támadják, az angolok pedig játszanak és fogadnak. Ez talán a legnagyobb szenvedélyük, valószerűtlen álmuk: egyszer az életben valami mesés összeget nyerni... A fogadóirodák ma már iparszerüen fejlődnek, automatikus számítógépeket vásárolnak, szakmai érdekszervezetekbe tömörülnek és már 50 ezer női munkaerőt alkalmaznak. A szociológusok szerint a tömegek unatkoznak, nincs másfajta kulturális lehetőségük, tehát fogadnak, lovakra, labdarúgókra, krikett-csapatokra és ezért állnak meg a játékautomatáknál... Gambking is good for You!... Bizony, a Sohoban ma már nemcsak nőket (elsőosztályű minőség, minden elképzelhető méretben és színben) vásárolhat az angol polgár, hanem megállhat a játék-automata előtt és — veszthet. És éjfélkor a Sohoban — a Mackie Messer-ek negyedében, — felcsendül az angol himnusz dallama ... Isten védelmezd a királynőt. RENÉE KRAUS ford. Péter» Gy.
