Nő, 1967 (16. évfolyam, 1-52. szám)
1967-01-27 / 4. szám
со а о 'Я N сл е « и N 0) (ПвУШТ balesetveszély Korunkra talán a legjellemzőbb a nagyméretű műszaki fejlődés, amely életünk egyetlen területét sem kerüli el. Leginkább természetesen az iparban észlelhető. Egyre bonyolultabb új gépeket találnak fel, s legnagyobb részt már automatizáltakat, amelyek a legnehezebb emberi munkát helyettesítik. Az utóbbi évek statisztikái azt mutatják, hogy a műszaki fejlődéssel párhuzamosan növekedik a munkabalesetek száma is. Az ENSZ statisztikai kimutatásai szerint évente mintegy 750 ezer ember veszti életét munkabaleset miatt. Milliókat tesz ki azok száma, akik rokkantakká, tehát munkaképtelenekké válnak. Ha ezeket a számokat országonként vesszük, úgy átlagosan 47,5 halálos baleset esik évente százezer lakosra. Hazánkban ez a szám még valamivel az átlag felett mozog. Hogyan lehetséges ez? Hiszen a szocialista társadalom egyik fő célja az ember egészségének és biztonságának védelme! Hogy megértsük, s főleg csökkentsük ezt a jelenséget, foglalkozzunk egy kicsit a munkabalesetek közvetlen s távolabbi okaival. A legelső tényező a nem megfelelő munkakörnyezet. Az már rég bebizonyosodott, hogy például a túl nagy zaj káros hatással van a szervezetre. Nagyothallást, a központi s a vegetatív idegrendszer megbetegedését, kimerültséget, infarktust okozhat és idegalapon fekélyes megbetegedéseket is. A túlnagy zaj egyben rezgésekkel és rázkódásokkal jár, ami viszont a női szervezetre hat károsan. Nem is beszélve arról, hogy a zaj tompítja s elvonja az ember figyelmét a munkától. Sok baleset okozója volt már a munkahely nem megfelelő megvilágítása, s a nem megfelelő hőmérséklet. Mert ugyanúgy, ahogy a hideg környezet ártalmas, s hűléseket, gyulladásos betegségeket okozhat, a túl nagy meleg is veszélyes, mert gyengíti a szervezetet, fáradtságot és álmosságot idéz elő. A vegyi anyagok helytelen kezelése is sok baj okozója. S utoljára, de nem utolsósorban rengeteg balesetet, s éppen a legsúlyosabbakat a rosszul elhelyezett gépek, s ezek műszaki tökéletlensége idézi elő. Ez azonban már a beruházók és tervezők hibája. Az elmúlt esztendőben országszerte ellenőrizték azoknak az üzemeknek a helyzetét, amelyek 1961 után kezdtek termelni. Az ellenőrzés során kiderült, hogy ezeknek a csaknem vadonatúj üzemeknek 60 százalékában normán felüli a porosodás, 56 százalékában túl nagy, s káros hatású a baj, 64 százalékában a káros vegyi anyagok kipárolgása túllépi a megengedett határt, 12 százalékában nincs elegendő ivóvíz, és 52 százalékában nem felel meg a higiéniai berendezés. Az üzemek 56 százalékát komoly hiányosságok miatt át kellett építeni. S ha ez így fest az új üzemekben, mit várhatunk a régi, elavult berendezésű gyáraktól, ahol egyre több a veszélyes munkahely? Ezt bizonyítja az a tény is, hogy amíg 1961-ben 463 millió koronát fizettünk veszélyességi pótlék címén, addig 1965-ben ez az összeg már jóval túlhaladta a fél milliárd koronát. Márpedig a munkabalesetek jelentős gazdasági veszteséggel járnak. Például 1964-ben a munkabalesetek s a foglalkozásból eredő betegségek miatti kiesés 24 ezer munkás egész évi munkaidejének felel meg. Ez mintegy két milliárd 279 millió korona veszteséget jelentett a termelésben. Nem is beszelve azokról a további összegekről, amelyeket a betegsegélyző fizetett ki. Független ellenőrzést! A munkabiztonsági szabályok betartásának ellenőrzését 1951. óta a szakszervezet vette át. Ennek a munkának megszervezése azóta már több változáson ment keresztül s közben az ellenőrök jogköre állandóan csökkent. A szakellenőrök személyes felelősségét ma az üzemi bizottságok kollektív felelőssége helyettesíti. Csakhogy az üzemi bizottságoktól senki sem kéri számon, hogyan törődnek a biztonsági előírások betartásával, és így ez tevékenységük hátterébe szorul. Az is igaz, hogy sok funkcionárius nem meri felelősségre vonni az üzem vezetőségét egy-egy hanyagság miatt. A helyzetet még súlyosabbá tette a Tt 65/61 sz. törvény, amely szerint lényegében az üzemek nem kötelesek biztonsági technikust alkalmazni. A 488-as sz. kormányhatározat amelyet a múlt év decemberében hagytak jóvá, meghagyja az Állami Műszaki Bizottság elnökének, hogy ez év április elsejéig javaslatot terjesszen a kormány elé egy új, független állami szerv létesítésére, amely a munkabiztonsági felügyeletet végezné. Ma már egy 7 tagú bizottság dolgozik a javaslaton. Még korai lenne latolgatni munkájuk eredményét. Az azonban bizonyos, hogy az új gazdaságirányítási rendszerben ezt a kérdést is rendeznünk kell. Meg kell találnunk az anyagi ösztönzés olyan formáját, amely az üzemeket érdekeltté teszi a biztonsági szabályok betartásában és a megfelelő munkakörnyezet kialakításában. G. Vincze Ilona Bombainterjú Gábris József, érsekújvári olvasónk valóban mindennapi és jóformán mindnyájunkat érdekló problémát vetett fel: miért hiánycikk olykor a szódavíz gyártásához való bomba? „A férjek műszaki ismeretei az utóbbi időben nagyon sokat fejlődtek, de azért ezermester mégsem lehet mindenki. . — Írja. Igaza van. A legrátermettebb férj sem tud szódavíz-bombát gyártani, s így csakugyan nem maradt más hátra, minthogy felkeressük az érdekelt üzemet. A szóban forgó üzemben, a bratislavai Kertész utca végén, ott ahol az üres bombákat töltik, sokáig várattak bennünket. Meg kellett várnunk Karol К г о с к á t, az üzemvezetőt, mert nélküle — úgymond- hiába is fáradtunk volna. — Miért hiánycikk a szódavíz-bomba?- rohantunk ajtóstul a házba. Az üzemvezető mosolygott. Ruáena Vrsovská. Ez a minőségi próba. A már megtöltött bombákat szesz és benzin keverékébe mártiák На ПРТП fut ki holtflo я стбп. — Nem mindig hiánycikk, és nem mindig mi okozzuk a fennakadást. Természetesen, a szódavíz-idényben, nyáron és ünnepek előtt több kell. Ilyenkor megtörténik, hogy a fogyasztó három-négy boltba is elzarándokol, amíg ki tudja cserélni bombáit. De hogy ezeket a „szezon nehézségeket“ enyhítsük — és kérem ne vegye mentegetődzésnek — a fogyasztó is segíthet. Mégpedig azzal, hogy nem tárolja otthon az üres bombákat, hanem azonnal kicseréli. Ugyanis mi a kereskedelem közvetítésével juttatjuk el az árucikket a vásárlókhoz, és a kereskedelemnek éppen úgy mint nekünk, nincs megfelelő raktárhelyiségük. Tehát hiába is gyártanánk előre nagyobb mennyiséget, nem tudjuk raktározni. Alig-alig férünk el magunk is Mennyit töltenek meg naponta? — Két műszak alatt 6 gépen átlag 52 ezer darabot, fgy első hallásra ez óriási mennyiségnek tűnik, de a valóságban éppen fedi a keresletet. Ugyanis a nyugatszlovákiai kerületben mi vagyunk az egyetlen üzem, amely ezeket a bombákat tölti. Tehát nemcsak Bratislavát és környékét, de az egész kerületet ellátjuk. — Szükség van ehhez a munkához különösebb szakképzettségre? És hányán állítják elő ezt a mennyiséget? — Üzemünkben átlag 41 munkásnő dolgozik. Az ún. „női“ üzemek közé tartozunk. Ez a munka nem kíván szakképzettséget, úgyhogy alkalmazottaink legnagyobb része a háztartásból került hozzánk. Úgy mondják, meg vannak elégedve. A bombák töltése nem jár fizikai megerőltetéssel, csupán ügyesség és gyorsaság kell hozzá, ezt viszont meghozza a gyakorlat. A kereset sem a legrosszabb, az asszonyok akkordban dolgoznak — havonta megkeresik az 1000 — 1100 koronát is. őszintén szólva nagyon keresett munkahely vagyunk. Mint már mondtam, fizikailag nem nehéz a munka, nem fáradnak el, mert jóformán az egész műszak alatt ülnek. Ha idényben húsz munkásnőre van még szükségünk, akkor biztos lehet benne, hogy legalább negyven a jelentkező. — Szóval tökéletes munkahely . . . — Hát tökéletesnek éppen nem mondható. Hiszen amint látja, nagyon kevés a helyünk, össze vagyunk zsúfolva és szociális berendezésünkkel — öltöző, mosdó stb. — sem büszkélkedhetünk. Azonkívül a bombákat töltő gépek nagy zajt csapnak. (Ahogy végigmentünk a műhelyen, csakugyan nagyon fülsértőén „muzsikáltak“.) Persze, amennyire tőlünk telik, igyekszünk segíteni a bajon. Mégpedig úgy, hogy a munkásnők a különböző manipulációknál felváltják egymást. Meg különben is a napokban költözködünk. Megkapjuk a vállalat Svätopluk utcai helyiségeit, s itt már mindenünk meglesz. — Miután nyomás alatti széndioxiddal dolgoznak, nem áll fenn a robbanás veszélye? — Ahol gázzal, illetve cseppfolyósított gázokkal dolgoznak, ott mindenkor számítani kell robbanásra. Természetesen, ezt a veszélyt a minimálisra kell csökkenteni. Ezt meg is tesszük, mégpedig úgy, hogy mind a széndioxidos bombák, mind pedig a gépek több helyen el vannak látva biztosító szelepekkel, a gépek pedig védőberendezéssel. Ha esetleg robbanásra kerül sor — ami kétéves fennállásunk alatt még nem történt meg — a munkásnőnek akkor sem történne semmi baja. Ugyanis a szelepek lényegesen csökkentik a robbanás erejét, a gépen pedig ott van a védőberendezés. — Tehát summa summárum, mit várhatunk a jövőtől? — Azt hiszem nem túlzók, ha azt állítom, hogy bombáinkat kitörölhetik a hiánycikkek lajstromából. Az új helyiségekben minden lehetőségünk meglesz a kapacitás növelésére. Viszont a fogyasztóknak is közre kell működniük: az üres bombákat cseréljék be azonnal és lehetőleg ne javítsák sajátkezűleg az üvegeket! Láng Éva .J Ш г % LU N </) t О b £ z
