Nő, 1967 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1967-07-14 / 28. szám

A VILÁG LEGDRÁGÁBB Lesley Honby, illetve Twiggy, e 17 éves diák­lány, 1967 legkeresettebb fotomodellje. Semmibe sem veszem a hírnevet. Az összes híres emberek boldogtalanok. Nem szeretek szomorú lenni. Legszebb képeim mégis azok, amelyeken szomorúan né­zek ki, — mondja magáról többek között az érdekes arcú, gyermekesen csillogó szemű Twiggy. Twiggy karrierjét általában a barátja, hűséges kísérője és egyben menedzsere, egy 27 éves, rendkívül divatosan öltözött fiatalember mondja el az újságíróknak, aki azelőtt dekoratőr és régiségkereskedő volt és Nigel Da­­visnat hívták. Most az előkelőén hangzó füstin de Ville­­neuve nevet vette fel. — Két éve ismerem Twiggyt. Amikor megismerked­tünk, 15 éves iskoláslány volt. Azt kívánta tőlem, hogy kísérjem el ruhapróbára. Egy jó nevű szalonban néhány ruhát próbált fel és egészen kitűnően festett bennük. Később Leonardhoz ment hajat vágatni, s ezután már valóban nagyon elegáns volt. Barry Lategan készítette az első képeket róla — ezek szenzációsan sikerültek. Az .Express', 66 februárjában egy egész oldalon hozta я képeket. Rövidesen az .Evening News' közölt riportot .Egy nap Twiggy életéből“ címmel, melyet a többi újság is átvett és ezzel az élre került. Nemsokkal ezután a .Vogue" divatcég Párizs-kollekcióját fényképezte és az összes nagyobb lapok a címoldalon hozták a képét. Mi minden jár együtt a sikerrel? Elsősorban a kere­set. A 67-es év teenager-eszménye, a keskeny, sápadt arcú, fiús alakú Twiggy, hetente 1000— 2000, olykor 3000 frankot keres. A kereseten kívül azonban még egy egész csomó kiváltságban van része. Például a Ford autógyár a legmodernebb típusú kocsiját ajándékozta neki, hogy ezzel is reklámozzon. A legjobb légitársaságok ingyen utazást ajánlanak fel Twiggynek, csakhogy el mondhassák — ugyancsak reklám céljából, hogy a leg­jobb fotómodell meg volt elégedve szolgálataikkal. Fényképei megjelennek a világ minden részében. De. . . hetente kétszer-háromszor Párizsba utazik, aztán a londoni terminusokat is be kell tartania és nem sza­bad elfeledkeznie a Néw-Yörk-iahról, és a müncheniek­ről sem. És mindeneken felül állnia kell a riporterek ostromát is. És hogy alakul majd Twiggy jövője? Erről is füstin de Villeneuve, a barát tájékoztatja a riportereket, aki úgy látszik minden play-boy-os eleganciája mellett na­gyon reálisan gondolkodik: — A New-York-i Twiggy-kollekció bemutatója és ke­reskedelmi forgalmaztatása valószínűleg egy millió ha­szonnal jár majd. Ezenkívül egy divatcég is alakulóban van, amely Twiggy nevét viseli. Itt mi olyan ruhákat akarunk bemutatni, amelyek a teenagereknek nemcsak tetszenek, de vásárlásukat meg is engedhetik maguknak. — Természetesen tudjuk, hogy ez így nem tarthat örökké. Twiggy még tíz évig az érdeklődés középpont­jában lehet, ha szerencsénk van, de azután végérvényesen búcsút kell mondania a pályának. A menedzser gondoskodásán kívül még a papa is törődik kislánya jövőjével: Twiggy keresetét egyszerűen úgy ahogy van, bankba teszik. Ki hinné, hogy a világ leghíresebb fotomodellje 50 frankos, másodkézből vett bundácskát hord? Az újságok természetesen sokat foglalkoznak a kis­lány magánéletével. Az olvasók elé tárják apró szoká­sait, véleményét erről, arról. A riporterek kiderítik, hogy Twiggy sokat szeret enni, hogy rágja a körmét stb. Külön figyelmet szentelnek Twiggy és füstin kapcsolatának. Eljegyzik-e egymást, lesz-e házasság a baráti-menedzseri kapcsolatból? — Minduntalan azt kérdezik tőlem! — bosszankodik Twiggy. — Különben az idegeimre megy, hogy az em­berek azt hiszik, ha egy lány boldog akar lenni, akkor feltétlenül férjhez kell mennie. A teenager-házasságokról meg az a véleményem, hogy nem lenne szabad ezeket megengedni. Hogyan tudhatja az ember 17 éves korá­ban, hogy mit akar? Én mindenesetre csak akkor fogok férjhezmenésre gondolni, ha már elmúltam 24 éves. Egyébként ez a véleménye partnerének, az előrelátó Justinnak is. Persze hogy össze akarunk házasodni, de... előbb rendbe kell hoznunk üzleti ügyeinket. Az udvari karnagy A hangversenynek vége. A zongora­­művész meghajlik a főúri közönség előtt, s a nagyhercegben megszületik az elhatározás. Amikor a zeneköltő egy év múlva, 1842 novemberében ismét Weimarba látogat, dekrétum fogadja: „Liszt Ferenc tiszteletbeli udvari kar­nagyi kinevezése" — áll a hercegi ko­ronával ékesített papíron. A nagyhercegi pár érzi, ismét értékes embereket kell Weimarba hoznia, hogy az újra visszakapja régi fényét. A kultúr­­város ebben az időben már csak régi hírnevéből él. Goethe házát idegenek bérlik, a német költészet centruma élet­telen kisvárossá süllyed. A derék, álmos weimari polgárság tehát egy szép napon arra ébred, tisz­teletbeli karmester költözött a városba. — Ki ez az ember? Valami idegen. Len­gyel talán, vagy magyar? Szenzációsan zongorázik, de most új babérokra pá­lyázik: dirigálni akar, modern muzsikát — száll a hír. A híres „Altenburg", melyben Liszt lakik, ugyancsak tüske a weimariak sze­mében. Ide költözik ugyanis a lengyel származású Wittgenstein Karolina her­cegnő is, akinek férje, az orosz herceg nem egyezik bele válásukba. Karolinát eleinte fogadják ugyan az udvarnál, de később, amikor a cár felszólítására sem tér haza s ezért Oroszországból számű­zik, többet nem mutatkozhat az udvar­ban. A kétemeletes nagy villa mégis mozgalmas társadalmi élet színhelye. Zenerajongó fiatalok és szakemberek sereglenek a weimari otthonba, s ebben az időben válik Weimar az újromanti­kus irány központjává. Liszt Ferenc 1848-tól 1858-ig negyven­négy operát vezényel Weimarban és ő viszi először színpadra Richard Wagner műveit. Mint ember és művész akkor áll Wagner mellett, amikor az a legjobban rászorul: az 1848-as drezdai harcokban részvevő, körözött forradalmárt weimari otthonába fogadja, megszervezi és anyagilag fedezi szökését. Liszt pénzt ad, gyűjtést rendez, zongorát szerez. Fáradhatatlan Wagner műveinek beta­nításában. Tárgyal kiadókkal, operai intendánsokkal. A Tannhäuser és Lo­hengrin bemutatása után a Bolygó hollandit is bemutatja. A weimari emlékek híven megőrizték a zeneóriás alkotó éveit, vívódását, munkásságát, szerelmét. A mai Liszt-ház a Goethe parkhoz vezető út mentén áll. Régi dokumentu­mok, berendezési tárgyak, egy gazdag élet alkotásának bizonyítékait nézzük a szobákban, amelyek mégsem hatnak élettelen múzeumként. Chopin, Berlioz, Paganini emléke is itt él a Liszt házban. A második teremben arról találunk fel­jegyzést, hogy Smetana Weimarba sie­tett találkozóra Liszttel, akit már Prágá­ban személyesen megismert. Tengeren túli látogatók, lornyonos hölgyek veszik szemügyre a fényesre lakkozott Bech­­stein szárnyas zongora billentyűit, a kije­vi hangverseny műsorfüzetét, a zongora­virtuóz kézzel írt akkordjait, leveleit. A fiatalok pedig, kiknek legtöbbje a Zeneművészeti Főiskola hallgatója, csöndben állják körül a zongorát. A weimari Zeneművészeti Főiskola ugyanis Liszt Ferenc nevét viseli... Éppen a napokban fejezi be a fő­iskola ötödik évét és szerzi meg a dip­lomáját Barbara és Klaus, a két jénai fiatal művész is. Barbara feltűnően csi­nos, Klaus markáns vonású, szemüveges fiatalember. Kétéves házasok. — Diák­szerelem, — mondják egymásra nézve és Klaus megmutatja a tízhónapos kis Barbara fényképét. Szeptembertől szer­ződést kapnak egy operaházba, előttük a jövő ... A koncertmester Weimar és Bach ... Ez a két név is elválaszthatatlan egymástól. Udvari orgonista, kamaramuzsikus, majd 1714- ben koncertmesteri előléptetés. A csak­nem tíz évre terjedő weimari szolgálat Johann Sebastian Bach életének és művészpályájának nagy jelentőségű kor­szaka. A zenetörténet egyik legnagyobb alkotó lángelméjének leghíresebb hang­verseny-utazása Is a weimari udvarban töltött idő utolsó két évére esik: A híres francia csemballista és orgonaművész, Marchand Drezdába érkezett és nagy sikerrel játszott a király előtt. Az ottani koncertmester jól ismerte Bach képes­ségeit és levelet írt neki Weimarba, jöj­jön Drezdába, hogy a fennhéjázó Mar­­chand-nal zenei versengésben mérkőz­zék. Bach megérkezett, Marchand haj­landónak mutatkozott a versenyre. A ki­rály beleegyezésével megállapodtak a verseny helyében és időpontjában. A megbeszélt időre Bach pontosan megjelent a nagy társaság előtt, Mar­ez volt a zenélés kezdete a Bach csa­ládban, melynek emlékét az eisenachi múzeum őrzi. A ház kertjében jártam éppen, ami­kor a földszinti kis zenemúzeum rácsos ablakain rögtönzött hangverseny fosz­lányai szűrődtek ki. A havasi kürttől kezdve a csemballóig csaknem minden korabeli hangszer megtalálható itt. A zenemúzeum-vezető egy Bach- és zene­rajongó tanár, sorban megszólaltatta a romantikus zenehangszereket, a kof­ferszerű, tükörrel és neszeszerrel felsze­relt női úti-zongorát, s végül a csodá­chand azonban aznap reggel külön­­postával elutazott. Bach így egyedül maradt és bemutathatta képességeit a zenei témák rögtönzésében is ... Bach szülőháza Eisenachban, az NDK kisvárosának egyik hangulatos épületé­ben van. A század eleje óta Bach­­múzeumként szolgál a családi otthon. A család ősatyjáról, a thüringiai Bach Vitusról azt mondja a krónika, hogy magyarországi pékmester (vagy Thürin­­giából ide vándorolt mesterlegény) lé­vén, a XVI. században lutheránus vallá­sa miatt németföldre ment, ahol foly­tatta mesterségét. Nagy örömét lelte kis citerájában, melyet őrlés közben is pen­getett. Érdekes lehetett a muzsikának és a malom zakatolásának összecsen­­gése! Talán ebből tanulta meg a zene szabályos ütemrendjét és úgyszólván latos hangú üveghangszeren is játszott egy dalt. — Kodály Zoltánnak is nagyon tet­szett — lépett hirtelen hozzánk s még egyszer magyarul nevezte meg az ösz­­szes hangszer nevét. — Neki is így soroltam fel, a mesternek és nagyon örült — mesélte. — A feleségével járt itt, három évvel ezelőtt. Igen, tudom, már nem jön többet. Pedig azt mondta, még egyszer ellátogat hozzánk... És ismét játszani kezdett az orgonán. Egyedül maradtunk a zeneteremben az emlékekkel, melyek kezdő akkordjai Weimarban csendültek fel, s a Tamás templom karnagyának szülőházában, az orgona búgásával szárnyaltak to­vább. irta és fényképezte:. KRPELANNÉ ÚJVARI MAGDA A weimari Goethe-parkban a zeno­­fejedelem szobra ott áll, ahol hajdan a legszívesebben pihent Négy ávlg volt J. S. Bach az arnstadti Neue Kirche orgonistája. Az orgona eredeti játékasztala ma a városi mú­zeum táltett kincse

Next

/
Oldalképek
Tartalom