Nő, 1967 (16. évfolyam, 1-52. szám)
1967-01-20 / 3. szám
Vidéki EWMIP ÜDVÖZLET KARLOVY VARYBÓL Karlovy Vary világhírű fürdővárosunk télen-nyáron vonzza az emberek tízezreit. A kolonnádon sétálók, kezükben az elmaradhatatlan ivópohárral — ki tudná megmondani hány nyelven beszélnek. Hullámzik a tömeg fel-alá, a csoportok egymásnak magyarázzák a „helyes ivás" fortélyait. Aki először jár Karlovy Varyban, az bizonyára felkeresi a „Dolny Zámecky“ forrást, ahol az öreg „KrakonoS" szobra van. Úgy járja a hír, hogy aki a szobor orrát megsimogatja, annak három kívánsága teljesül. Gyakran idegen nyelven kérik a szakállas öregurat kívánságuk teljesítésére. A fő forrástól nem messze, a kéttornyú templom alatt szerényen húzódik meg Karel Köbei kis üzldté. Kirakatában a gyönyörű fadíszek, gyökerek szinte bámulatba ejtik, fogva tartják az arra haladókat. Önmagukért beszélnek a gyertyatbrtók, virágvázák, különféle szobrok, a karcsú táncosnők, amelyeket a természet formált és Köbei mester fantáziája elevenített meg. C egyébként csak kedvtelésből foglalkozik 5—6 éve a fával, a szobrászattal. Foglalkozása: a vendéglátóipar karbantartója. Barátja hivatásos szobrász, ő a tanácsadója, bírálója. Karel Kobes sokat járja szabad idejében az erdőt, keresi a természet alkotta szépségeket, hogy valamennyiünknek megmutathassa, mennyi szépséget kínál a természet, csak meg kell találni. Kurucz Lujza, Izsa A SZÜLÖK ÖRÖMÉRE Ipolynagyfalu a losonci járás kis községe. A felszabadulás óta eltelt években rengeteget fejlődött mind kulturális, mind gazdasági téren. Ezt igazolják a lakóházak új sorai, az egészségügyi központ, üzlethálózat, jó közlekedés, a pormentes út, s még sok más. A falu azelőtt két évvel egyesült Szécsénkével, s azóta szövetkezete is jól gazdálkodik. A dolgozó szülőknek azonban még mindig nagy gondot okozott az óvoda hiánya. Munkájuk közben félve gondoltak otthon hagyott gyermekeikre. Most végre teljesült régi vágyuk. Megnyílt az óvoda. Igaz, még nincs tökéletesen felszerelve. Egyelőre csak régi épületben helyezték el, de kezdetnek ez is elég. A kicsinyek ellátásáról Szobi Ilona gondoskodik, aki mindent megtesz, hogy jól érezzék magukat új otthonukban. Reméljük, a még meglevő hiányosságokat a HNB fokozatosan megoldjál Csáky Károly, Kelenye SZORGALMAS ASSZONYOK Az ipolyszakállasi nőbizottság tizenkét tagjának munkáját nemcsak a HNB elnöke, Báthy András értékeli nagyra, hanem a falu lakossága is. Nagy Istvánná tanítónő már ötödik éve elnöke a nőbizottságnak. Tavaly ők szervezték a csallóközi árvízkárosultaknak a gyűjtést. Tízezer koronát küldtek; Vietnam megsegítésére pedig 2000 koronát juttattak el. Az 1400 lakosú falu asszonyai a legszorgalmasabbak a községfejlesztési munkálatok végzésében is. Elintézték azt is, hogy az élelmiszerüzlet nyitvatartási ideje a szövetkezetben dolgozó asszonyok szabad idejéhez igazodjék. Természetes, hogy ez még jobb munkára serkenti őket. Az ipolyszakállasi öregek részére konyhát létesítettek a helyi Jednota mellett. Sánta Ilona szakácsnő főzi az ízletes ebédeket, amit a betegeknek házhoz is szállítanak. A szövetkezetben dolgozóknak sokat segít az óvoda, ahol a nyári csúcsmunkák idején egész napos ellátásban részesítik a gyerekeket. A szövetkezetnek, a nemzeti bizottságnak mindenben segítenek, amiben tudnak, ezért igyekszik kedvükben járni a szövetkezet, s a falu vezetősége is. Mi is csak azt mondhatjuk, amit a HNB elnöke: Megérdemlik I Belányi János Rozika Ilona Tfefátj Estébe hajló téli délután a Zobor aljén. Fénytengely vezet a hídon túl sötétló főiskola városnegyede felé. Modern épülettagozódás, modern vonalak. A hlvalkokodóan színes folyosók okozta benyomást oszlopos virágállványok, szobapálmák enyhítik. Az egyenletesen légkondicionált folyosók útvesztőjén túljutva, kékes-fehér fényben csillogó sportuszodába lépünk. Felcsapódó víz és kacajok visszhangját százszorosán verik vissza a csempés falak. — Rozikát keressük — szól oda kísérőm egy nézgelődő diáklánynak, ö Is, társnője Is keresésére Indul. — Másodévesek — mondja — elsőfokú képesítést kapnak egy középfokú tárggyal kombinálva. Már vissza Is tértek, bemutatkozunk. Molnár Ilona és Tóth Márta. S Rozika sem várat sokat magára. Fiúsra nyírt, szöszke feje közvetlen közelben bukkan fel a vízből, és olyan diadalmasan tekint ránk, mintha legalábbis az imént úszott volna világcsúcsot. Majd Márta kiosztja az utasításokat a körülötte bukdácsoló utánpótlásnak. — Szabad egy szóra, Rozika! — szólítom meg bizalmasan, mintha évek óta ismerném — de ő láthatólag nem ütközik meg rajta. Rugalmasan pattan ki a vízből, megrázza magát. Ilonka odanyújtja a hosszú frottlrköpenyt, rásegíti. —Edzés, vagy gyakorló tanítás? — kérdem féltréfásan, ám a válasz komoly mederbe tereli a beszélgetést. — Egyik sem, csak a hivatásomra készülök ... Itt a vízben? — Itt Is... oktató vagyok, ez a csoportom, én tanítom meg őket, — Mire? — Most éppen a mellúszás van soron, a helyes lélegzetvételt gyakoroljuk — mindegy, itt Is pedagógusra van szükség. Különben a testnevelés régi hobbym, és az alsó fokot ezzel kombináltam. S ha érdekli — Én ezt az önkéntes münkát Is pedagógiai gyakorlatnak teklnteml — s széles mozdulattal mutat a vízben lubickoló hatodikos-hetedikesnek látszó lánykákra. Meghökkent a határozottság, érzem, hogy zavarba jövök, és kezdem elveszíteni a beszélgetés fonalát. Most már hármukhoz fordulok: — Szeretik az iskolát? — csúszik ki ajkamon az obiigát kérdés, kissé szégyenlem is magamat érte. Kis hallgatás. Tóth Márta felelne előbb, de Rozika megelőzi. Meleg, bizalmat árasztó szemében most valami ldegenség ül. Ma jobban, mint tegnap Ezt hogy értsem? Ahogy akarja... bevallom, nem Ide készültem. Hanem? — A testnevelési főiskolára szerettem volna menni, de nem sikerült. — Miért? — Mert... — kicsit latolgatja, elmondja-e, azután hirtelen támadó őszinteséggel kiböki — atlétikában nem értem el a megkívánt teljesítményt. — És most? Érzi már, hogy Itt a helye? — Tudom Is, nemcsak érzem. — Hiszik is ezt? oo
