Nő, 1967 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1967-04-14 / 15. szám

МШ/ „ /этгмя? mét és területi sérthetetlenségét biz­tosítja. Az NDK-t azonban az európai szocialista országok zömével nem kötöt­te össze olyan kétoldalú barátsági, együttműködési és kölcsönös segély­­nyújtási egyezmény, mint amilyeneket a többi szocialista ország kötött egy­mással a második világháborút követő években, (Csupán a Szovjetunióval volt ilyen szerződése az NDK-nak 1964 jú­niusa óta.) A Varsóban és Prágában aláírt ba­rátsági szerződéseknek politikai jelen­tősége kifejezésre jut a szerződések szövegében, amely nem hagy kétséget afelől, hogy a bonni kormány revan­­siszta, területi igényeket támasztó poli­tikájával szemben a három legközvet­lenebbül érintett ország egységes állás­pontra helyezkedik. Ezt a közös platformot Antonín No­votny, a Csehszlovák Szocialista Köz­társaság elnöke, a CSKP központi bizottságának első titkára a szerződés aláírásakor így körvonalazta: „Az euró­pai biztonság megteremtése nem lehet­séges a tényleges helyzet elismerése néTkül. Ezért az NSZK kormányának el kell ismernie a háború után kialakult határokat, az Odera—Neisse-határt és a két Németország közötti határt. Fel kell adnia az atomfegyverek birtoklá­sára vonatkozó terveit, vissza kell von­nia azt az álláspontját, hogy Nyugat- Berlin az NSZK része, el kell ismernie, hogy a müncheni szerződés kezdettől fogva érvénytelen. Az NSZK csak úgy tudja kialakítani a bizalmat maga iránt, ha hozzájárul az európai bizton­ság megteremtéséhez. Ehhez hozzátar­tozik az NDK-nak, mint független or­szágnak az elismerése, de hozzátarto­zik a revansizmus és a nácizmus elve­tése is." Nem véletlen, hogy a Varsó, Prága és Berlin közötti szerződések megköté­sére éppen most került sor. AKiesinger­­kormány százegynéhány napos műkö­dése alatt azonban még nem adta je­lét, hogy a bonni vezetők „hangszere­lésén" kívül politikájuk tartalma is megváltozott volna az igazán lényeges kérdésekben. (Az NSZK és Románia diplomáciai kapcsolatainak felvétele után Kiesinger kancellár szükségesnek látta újra leszögezni: kormánya ragasz­kodik az egyedüli képviselet elvéhez és nem tartja lehetségesnek az Odera— Neisse-határ elismerését sem, mert ez „nem segítené elő Németország egye­sítését". Bonn-nak az atom-stop egyez­ménnyel szemben kifejtett heves ellen­állása pedig a nukleáris fegyverekre támaszott igény fenntartására vall.) A Lengyelország, Csehszlovákia és az NDK között megkötött szerződések ebben a helyzetben figyelmeztetést je­lentenek Bonn címére: ahhoz, hogy az NSZK és az európai szocialista orszá­gok viszonya normalizálódjék, tettekre van szükség. „Mi nem mondunk le az NSZK-hoz fűződő kapcsolatok rendezé­séről. Továbbra is készek vagyunk erre, ha Bonn elismeri az Európában fenn­álló reális tényeket" — mondotta Wla­­dyslaw Gomulka, a csehszlovák—len­gyel szerződés aláírásakor. A bonni visszhangokból ítélve egye­lőre nem úgy látszik, mintha Kiesinge­­rék megértették volna a figyelmeztetést. De józanabb hangok is hallatszanak Nyugat-Németorszógból. A Szabad De­mokrata Párthoz tartozó politikusok egy csoportja Wolfgang Scholwernek, az FDP közlönye szerkesztőjének vezetésé­vel beadványt intézett a párt elnöksé­géhez, s ebben javasolta a Német Demokratikus Köztársaság elismerését, az Odera—Neisse-határon túl fekvő területekre támasztott igények feladá­sát, valamint azt, hogy a két német állam egymást kölcsönösen támogatva kérje felvételét az Egyesült Nemzetek Szervezetébe. Ezek azonban egyelőre csak ellen­zéki vélemények, amelyektől Mende volt miniszterelnök-helyettes, a Szabad De­mokrata Párt elnöke is elhatárolta magát. Azt azonban Mende is alá­húzta, hogy sem a bonni külügyminisz­tériumban, sem az össznémet ügyek minisztériumának hivatalában nem lát­ni eddig nyomát a Kiesinger-kormány úgynevezett „új" keleti politikájának ... LEDERER FRIGYES Prága Budapest Moszkva nem elégedett meg az állítás cáfolatával, hanem bepe­relte az írót: rágalmazásért és becsületsértésért. A bíróság elrendelte a bizonyítási eljárást, amelynek során nem csak az derült ki, hogy Gisella anyukájának soha semmi köze nem volt a náci-istenhez, hanem az is, hogy miért állította mindezt Philippe Mervyn, azaz valódi nevén Philipp Kreischer. Nem francia író, hanem egyszerű, de szorgalmas német szélhámos, aki két évig együtt tanult Gisellával a főiskolán. A fiatalok között valami kis szerelem is kifejlődött, ami azonban igen gyorsan lehűlt. A fiatalember tehát egyrészt bla­­málni akarta volt ideálját, másrészt kiváló üzleti érzék­kel eltalálta, hogy ezzel a zseniális és első szótól az utolsóig saját kútfejéből merített story-val hatalmas — elsősorban anyagi sikert arathat. A zseniális ifjú azon­ban időközben erőszakot követett el egy fiatalkorún és a várható ítélet elől Párizsba menekült, ahol egyéb dolga nem lévén, megírta a „szenzációs“ anyagot. A könyvet egy párizsi kiadó kiadta és az valóban sikert aratott. Az öreg nácik szívében tehát nagy a szomorúság. Máig sem értik, miért kellett ezt a szimpatikus tehetséges Mervynt, azaz Kreischen leleplezni, hiszen mindent olyan „stílusosan“ csinált . . . liliomtiprás, erőszak, ha­zugság . . . méltó rá, hogy ő legyen a Dolfi fia!-fi Déli Kínából érkeztem Hongkongba Nttókjagon keresztül. Elmondom, mit upasztaltam Hongkongban, annak a hárommillió kínainak a városában, aki ma is brit fennhatóság alatt él, mivel az ötvenes évek elején a népi Kína 99 évre meghosszabbította a szerződést Angliával Hongkong fennhatóságáról. Hongkongban sok a szabadságharcos amerikai katona. Idejönnek kipihenni magukat a jómódú katonák és a gazdag tisztek az amerikai szárazföldi csapatok­tól és a 7. flottától. Itt szórakoznak a nagy szállodák bárjában, a többé­­kevésbé egzotikus nightclubokban, .a vi­dám festék alatt szomorú arcú kínai lányokkal. Ide menekülnek néhány nap­ra a dél-vietnami dzsungel poklából, vagy itt pihenik ki a 17. szélességi fo­kon túli bombázásokat. Szilveszterkor tele voltak a mulató­helyek az írek, svédek és skótok kék szemű, szőke unokáival. De szabadságuk vidám pillanatai rö­videk. Hamarosan csoportostul vissza­mennek a szobáikba, reggelig isszák a rumot, a whiskyt és a coca-colát, és nem tudnak másról beszélni, mint a háború­ról. Varsó Berlin Foto: B. Schreiber és archívumból Mint minden szállodában, amelynek építésénél spekuláció játszott közre, itt is papírvékonyak a falak. Ne gondolják hát, hogy hallgatóztam, mégis akarat­lanul megtudtam, miről beszélgettek a szomszédban a Vietnamból jövő szabad­­ságos katonák. Először nem sokat értettem. A „dixie" szó váltakozott a „yankee“ szóval. El­tartott egy ideig, míg rájöttem, hogy „dixie" Dél-Vietnamot jelenti, „yankee" Észak-Vietnamot — az amerikai polgár­­háború terminológiáját alkalmazták a földrajzi hasonlóság alapján Vietnam két részére. A jutalomszabadságukat élvező kato­nák szomorúan emlegették: úgy érzik, nem Kerülhetik el sorsukat sem a dixie­­pokolbán, Dél-Vietnam dzsungelében, sem a yankee-pokolban, Észak-Vietnam tűzbenálló egén. Elkeseredetten, bánatosan beszéltek a háborúról. Másnap reggelre szobájuk már üres volt, csak néhány üres whis­kys-palack és néhány teli hamutartó emlékeztetett rájuk. Szomorú emléke a szomorú szabadságnapoknak, amelyeket hamis vigadozással töltöttek a hamis kínai városban, Hongkongban. l’Unita Szabadságon a pokolból

Next

/
Oldalképek
Tartalom