Nő, 1967 (16. évfolyam, 1-52. szám)
1967-03-31 / 13. szám
о ec * Ui г JU Z Hogyan olvassanak a gyerekek? Az olvasás, az olvasási kedv út a tudáshoz, művelődéshez. Csakhogy olvasmány és olvasmány között különbség van. A nyomtatott betű egymagában — sajnos — nem biztosíték arra, hogy az olvasnivaló a gyermek javára válik. Mit mond erről Pierre Gamarra, a tapasztalt francia író, aki tehetségét az ifjúsági irodalom gyarapítására fordítja? Azt hiszem, hogy a gyerekek szeretik a való dolgokat és azt kívánják, hogy ez a valóság kézzelfogható legyen. Ök nem abból indulnak ki, amit mi valóságnak vagy csodának nevezünk. Mert ami nekünk csodának tűnik, az részükre a mindennapihoz tartozik. A televízió és az elektromos gépek az ő világukban a legtermészetesebb dolgokat képviselik. S az a tény, hogy a mai lányt hidegen hagyja az a könyv, amitől a mama annak idején el volt ragadtatva, nem jelenti azt, hogy a kislány nem szeret olvasni. Szó sincs róla. Pierre Gamarra szerint a gyermekeknek két nagy érdeklődési köre van. Az egyik a hétköznapok közvetlen valósága, az őket körülvevő jól ismert kis világ, és a másik egy sokkal hatalmasabb valóság: a felfedezések és kísérletezések megismerése. Egyrészt a gyerek szereti kiismerni magát az őt körülvevő világban, beleértve a házat, a családot, az iskolát. Elvárja a pontos meghatározást. Bizalmatlan és elégedetlen lesz akkor, ha egy képes illusztráció, például egy ház szemlélése közben, olyan szöveget olvasnak neki, ami bár csak részletekben is, — az emeleteket, ablakokat illetően, nem felel meg a rajznak. A „felfedező" érdeklődési körben a gyermek az ismeretlen felé vonzódik. De ezt az ismeretlent is ugyanilyen pontossággal igyekszik megközelíteni naiv logikával, de követelőén. Ha a felnőtt el is fogadja a csodákat, a megmagyarázhatatlan csodatételek világát, a gyermek magyarázatot kíván. Ha a hős a gonosz szellemet begyömöszölte egy hordóba, lecsukta a tetejét és kulccsal bezárta, a gyermek elégedett. Tudja, hogy kalapács és kulcs segítségével le lehet zárni egy fedelet. Látta, hogy a hős mindezt megtette, tehát nyugodt afelől, hogy a gonosz szellem nem tud kijönni a hordóból. — ön ellenzi a tündérmeséket? — A legkisebbeknek szánt tündérmesék a leggyakrabban tele vannak gonoszsággal és csodálatosan szép tettekkel. Ez szárnyakat ad a gyermek képzelöerejének. Miért fosztanánk meg ettől? A formát azonban meg kell változtatni. A tudomány és technika fejlődése mindennapivá tette azt, ami a régi mesékben csodának számított: a mai modern tündéreket tudósoknak nevezik. És a haladó regények? Jól figyeljen, amint vannak kegyetlen és szomorú tündérmesék, ugyanígy vannak ebben a műfajban együgyű, szomorú és óltudományos történetek is, amelyek a haladás leple alatt igyekeznek visszahozni a régi harcias mesékét. — a gyarmatosítással és rasszizmussal foglalkozó témák. Másrészről, a mi korunkban az íróval előfordulhat, hogy az ö részéről egy képzelt, nem létező találmányról ír, holott az már valóság és tudományos alapokon nyugszik. Hiszen a témákat az asztronautikából, a biológiából, vegyészetböl s más tudományágból választja. Nem arról van szó, hogy az írók amellett, hogy üqyes elbeszélők és érzékeny lelkű költők, tökéletes táiékozottságú tudósok is legyenek. De kell, hogy kiismerjék magukat anynyira, amennyit a fiatalok a mai világban végbe menő hatalmas folyamatból felfognak . . . És elérkeztünk a gyermek ízlésének befolyásolásához, ahhoz, hogy egyedül is ki tudja választani a megvásárolandó könyvet. Nagyon helyes, hogyha az újságok állandó rovatban ismertetik a könyveket és ezzel segítik a szülőket és nevelőket.. . — Úgy gondolom, hogy szükség van a gyermekek ízlését kielégítő könyvtárakban egy személyre, aki segít választani, mégpedig a helyzetet ismerve. A boldog gyermekkor érdekében ez egyik leglényegesebb követelményünk. H. C. A második műszak kozmetikája A jó háziasszonyoknak szólnak az alábbi tanácsok, akik bizony gyakran ijedten rejtik el a hátuk mögé a kezüket. „Ne nézzen a kezemre" — mondják zavartan — ne keresse a régi kecses, vékonyodó ujjakat és lágy tapintatú, halvány karcsú kezeket; a háztartás, a gyerekek bizony sok áldozatot követelnek. Pedig a házi munka napról napra ismétlődő káros hatásától rendszeres gondos ápolással meg lehet kímélni a kéz bőrét. Milyen is a sok házi munkát végző, ápolatlan kéz? Feltűnően durva, érdes tapintatú, egyes helyeken vaskos bőrkeményedések boritják. A fedők mélyén kis berepedések is láthatók. Ahol nem sárga, kérges a bőr, ott vörös, duzzadt és száraz. Enyhe égő, viszkető érzés kíséretében több helyen hámlik. Gyakoriak az apró sebesedések, melyek nehezen gyógyulnak, gyakran elgennyednek. Az ujjak közt a bőr olykor kipállik és berepedezik. A színe is megváltozott, az apró ráncok piszkos szürke rajzolatát semmiféle kefével sem lehet kitisztítani. A körmök lekopnak, törékenyek, fénytelenek. A körömágy vonalát is apró repedések tarkítják. Nem csoda, hogy Így elváltozik az ápolatlan kéz, ha elgondoljuk, hogy a házi munka során milyen sokféle ártalmas hatás éri. A konyhai és a takarítóeszközök nyomása helyén vastagabb szaruréteg képződik. A por, korom és a hamu nemcsak szárit, hanem enyhe, de állandóan ismétlődő vegyi hatást is kifejt. A fényesítő szerek egy része terpentint és más hasonló anyagot tartalmaz. A tisztítószerek lúgossága oldja és izgatja a bőrt. Ezek a vegyi anyagok ezenfelül még makacs ekcémát is okozhatnak. A mosogatásnál a forró víz fellazítja a bőrt fedő hámréteget, ilyen területen a dörzsölés apró sérüléseket hoz létre, melyek fertőzés kapujául szolgálhatnak. A foltos, hibás gyümölcsökről indul ki legtöbbször a kézujjak közti gombás fertőzés. A jó háziasszony a napi munka során minduntalan a vízcsaphoz fordul, hogy szappannal-vízzel eltávolítsa a kezére tapadt szennyeződést. Az pedig természetes, hogy a konyhában egyszerű mosószappant használ kézmosásra, ebben pedig aránylag sok szabad lúgmolekula van, ami szinte kivonja a kéz bőrének természetes faggyútartalmát. A fagygyúmirigyek termelése nem bír lépést tartani a sűrű kézmosással, a bőr kiszárad, repedezik, sérülékeny. Az elmondottakból már az is érthető, hogy a ruhamosás milyen megpróbáltatás a kéz bőre számára. A meleg vízben felázik, a dörzsölés sérüléseket okoz, a szappan és a mosószerek szinte kilúgozzák a bőrt. Kellő gondossággal azonban mindezek az ártalmak nagyrészt már most is elkerülhetők, pedig a modern háztartási gépek használata nálunk nincs kellő mértékben elterjedve. De addig is , sokat tudunk tenni. így például jegyezzük meg, hogy a kéz bőrének védelme érdekében döntő fontosságú a kesztyű viselése. Téved, aki úgy gondolja, hogy csak séta közben érdemes kesztyűt húzni. Ellenkezőleg: épp a legdurvább házi munkánál kell a kéz bőrét kesztyűvel védeni. Megéri a költséget: főzeléket, burgonyát tisztítani, bútort, cipőt, padlót kefélni, port törülni kesztyűben is lehet. A mosogatás és a ruhamosás idejére pedig húzzunk háztartási gumikesztyűt. A kéz bőrének ápolásához leginkább glicerint használunk. Vízzel felére, harmadára hígítjuk és kézmosás után a bőrbe dörzsöljük. A glicerintartalmú zselé is jól beválik. Itt kell megemlíteni, hogy kipattogzott, sebes bőrbe ne dörzsöljünk glicerint, mert ekcémát okozhat. Ezenkívül bármelyik puhító hatású zsíros kenőcsöt jól igénybe vehetjük kezünk ápolására. Még egy jó tanács: mosás után fürdessük meg kezünket híg ecefes oldatban vagy dörzsöljük át citromlével. Ezek megkötik a bőrön levő szabad lúgot és ezzel megkíméljük a bőrt a káros lúghatástól. Ezután természetesen szintén zsíros kenőcsöt kell még használni. ÁRNYÉKÁBAN „Az a véleményem, hogy fölöslegesen tölti az idejét, ez igazán jelentéktelen ügy“ — próbált meggyőzni a védő. „Összesen néhány üveg tej, meg valami kifli van a rovásán . . .“ De aztán, amikor látta, hogy én mégis valamivel többet tudok Marian „magánéletéről“, maga is bevallotta, hogy az az érzése, a fiúnak még sok kellemetlensége lesz életében. „Olyan tipikus gonosztevő ez a gyerek“ — szólalt meg valaki a hátunk mögött kéretlenül. Marian, még ha hallotta volna is, hogy milyen elítélően nyilatkozik róla a bíróság folyosóján ácsorgó ismerőse, akkor se igen válaszolhatott volna. Ugyanis ezt a 16 évét alig betöltött fiút a saját és a társadalom érdekében pár héttel ezelőtt vizsgálati fogságba helyezték. Nagy bizalmat az őrei sem érezhetnek iránta, mert csak a tárgyalóteremben vették le róla az ezüstös „karkötőt“, amely összefűzte őrzőjével. Lehet, hogy valaki gúnyt sejt a megállapítás mögött, hogy Mariant „saját érdekében“ helyezték előzetes letartóztatásba. Pedig ez megfelel az igazságnak. Cellája, elhagyott lakóhelyével összehasonlítva, egyenesen luxusszállói szobának tűnhetik, talán még magának a fiúnak is. Marian azelőtt ugyanis pincében lakott. Nem valami pincelakásban, hanem egy régi ház sötét, piszkos szenes,pincéjében, ahová rajta és a társaságán kívül még a házmester sem merészkedett. . . „ . . . A tejet én csak azért loptam, mert nem volt mit ennem ..." védekezik, amikor a bírónő a vádiratnak ahhoz a pontjához érkezett, amely 10 liter tej és 50 darab kifli ellopásával vádolja a fiút — 44 korona értékben. A paragrafus az paragrafus! A pincelakás, éhezés és még sok más minden van Marian mögött. Jószántából választotta ezt az életet. Tavaly nyáron elhatározta, hogy ő bizony egy percig sem dolgozik már tovább abban a szép, új üzemben, amelyben olyan mesterségre tanították, amelyet mindenütt „arannyal fizetnek“. „Nem megyek oda többet“ — jelentette be otthon, s ennél ki is tartott. Szép szó, könyörgés, szidás és talán verés is követték egymást, Marian mindenre makacs nemmel válaszolt. Hogy miért? Fél évnél több is eltelt azóta. Volt ideje gondolkodni a válaszon, de még ma sem tudja megokolni elhatározását „Csak.‘ Csakhogy az apja ezzel a csakkal nem elégedett meg, s Marian kénytelen volt lakást változtatni. Még a zárt is kicserélte az apja, nehogy távollétében a makacs kölyök hazajárjon jóllakni . . . Nem maradt más hátra, mint a lopott tej s itt-ott a barátok otthonról elcsent „szeretetadománya“. Nehogy valaki azt képzelje, hogy a fiút ez a nyomorúságos élet megtörte. Sem az éhezés, sem a sötét, hideg pince, de még a rongypokróc-fakaró sem zavarta. Az ilyen „csekélységek“ csak növelték Marian önérzetét. Valaki véletlenül beleütközött egyik barátjába? Marian megkereste a „támadót“ s úgy elverte, hogy két foga kiesett. Másik barátjának elszakították a viharkabátját. Marian megmentette a barát becsületét, ököllel . . . Erőszakkal betörtek egy hozzá hasonló jómadárral egy fiúinternátusba, s „csak“ egy tanoncot vertek össze, hála a túlerőnek . . . Fölösleges felsorolni hőstetteit, volt belőlük éppen elég. Igaz. arra a három évre, amelyre elítélték, mégis kicsit kevés. Csakhogy a 16 éves Marian végzete a Nő volt, kis, nagyon kicsi „n“-nel. Mert a „hölgy“ még a 13-ik évét sem töltötte be, amikor az iskolában, — egy közép-szlovákiai kisvárosban — unta az életét. Ezért hát fellátogatott a fővárosba, ahol ismerősök, lakás és pénz nélkül kószált az utcákon. Aztán megismerkedett egy magához hasonló csavargóval, aki bekvártélyozta Marian „lakosztályába“. . . Marian egész természetesnek találta, hogy az új lakó, ha már megosztja vele szállását, az „ágya“ ellen sem fog kifogást emelni. Nem tévedett. A kis iskolakerülő nagyszerűen érezte magát a „ház asszonya“ szerepében. Két éjszaka. A harmadik napon megtalálták és hazazsuppolták. Ma ismét iskolába jár, s azt állítja, hogy ő közölte Mariannái, hogy még 13-ik évét sem töltötte be, bár a „szerelmét“ nem utasította vissza. Nem tiltakozott, nem ellenkezett. Sőt? Mariannák minden peche mellett szerencséje van. „Csak“ — hogy az ő kedvenc szavával éljek — liliomtiprással vádolta az ügyészség, nem nemi erőszakkal. S ezért „csak“ három évet fog ülni, persze a lopást s garázdálkodásokat is beszámították az ítéletbe. Hiába, a paragrafus, az paragrafus. Egy fiatal lány sem csinálhat mindig azt, amihez kedve támad. Habár a büntetést más fogja helyette elszenvedni. EAS
