Nő, 1967 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1967-03-10 / 10. szám

Csak amikor az IL 18-as a ruzyni repülőtéren a felhők fölé emelkedett velünk, akkor döbbentem rá, hogy a decemberi zimankóból néhány óra múlva a párás trópusokra repülök . . . Aztán a felkelő napban kigyulladtak a Mont-Blanc kékeszöld jégcsúcsai, s feltűnt a Rhon torkolata, majd Marseilles, s gróf Monte Christo legendás börtönének helye, IF vára. A gyorsan változó képeket alig győzte rögzíteni a szemünk. Az ég világoskék, a tenger vetekszik színével és már Spanyolország, Barcelona, Almeria felett járunk. Közben le is szállunk. Állomásunk: Rabat. Majd folytatjuk utunkat. Az Atlantik azúrkék, a Spa7 nyol-Szahara vörös-barna. Víz és sivatag vonul alattunk négy órán keresztül, s csak repülőgépünk apró árnyéka a kísérőnk.

A kora délutáni órákban elérjük Afrika legnyugatibb részét, Cap Verde-t és már Dakarban vagyunk, a volt nyugat-francia Afrikában, amely a második

Dr. Otília Chmelová:

GUINEÁBAN/^világháborúban jelentős állomása volt az afrikai kontinens németek elleni harcának. Tizenhat órányi út van mögöttünk, amikor leszállásra készülhetünk. Az utolsó búcsúmosolyok. Gépünk földet ér, van időnk, biztatjuk magunkat és még nem is indulunk a kijárat felé, amikor felhangzik a stewardess udvariasan határozott hangja: „Kérem, tegyék szabaddá a kijáratot, elsőként a csehszlovák küldöttség hagyja el a repülőgépet." Tizennégy útitársunk tekintete kutat kíváncsian, ki tartozik a küldöttséghez. Jarka Votavová szinte mozdulatlanul áll az ajtóban. Induljunk hát! Kilépek a lépcsőre, vakít a napfény. Integetek, köszönök. Baráti hurrá a válasz, mesebeli ruhákba öltözött nők csoportja közeledik felénk. A pillanat ünnepélyességét átérezve lépegetünk lefelé. Elsőnek a guineai nők szervezetének elnökét, Hadje Mafforri-t köszöntjük. Forró, baráti ölelés, testvéri kézfogások. Az egész repülőtér visszhangzik a csehszlovák—guineai barátságot éltető, ütemesen kiáltott jelszavaktól. Átveszem a csokrot, egész bokornyi, hódító illatú virág. S ebben a pillanatban szinte összeesem. Egyszerre érzem a rengeteg virág súlyát, illatát, s a párás trópusi levegőt. Harmincöt fok meleg biztosan van . . . Ellep az izzadság, mosolygok, még néhány pillanat és benn vagyunk a repülőtér nagy csarnokában. A Conakry csehszlovák neayedében élő testvéreink integetnek felénk az erkélyről. Véqre egy kis árnyék, korty whisky és már jobban vaqyunk. Átvészeltük a télből nyárba való gyors átmenetet. Igaz, közben már lemenőben van a nap is .. .

„Elvtársnők, engedjék meq, hogy elsősorban őszinte, közös örömünknek adjak kifeiezést, amiért ma, ünnepi manifesztációnkon vendégül láthatiuk a csehszlovákiai nők küldöttséaét, akik azért iöttek hozzánk, hoqy szorosabbra fűzzék kapcsolataikat a quineai nőkkel. Ittlétük tanúsítja baráti kapcsolatunkat és az országaink közötti bizalom őszinteséqét. Küldetésük népeink szolidaritásának és testvériségének elmélyítése . .íqy hangzottak Sekou Touré elnök szavai, amelyekkel a Conakry II női föderáció naqv ünnepén, 1966. december 5-én foaadott bennünket. Ezen a napon emlékeznek meq a Guineai Köztársasáq szabadsága elleni merénylet leleplezésének évfordulóiáról, amelyben nagy érdemük van Conakry II haladó asszonyai éberségének is.

Nemcsak az udvariasság diktálta ezeket a szavakat. Őszinte érzéseket, a valósáqot tükrözték. Azt az igyekezetét bizonyította küldöttségünk eqész programiénak összeállítása, hoqy meqismerjük és megértsük, mit épített, mennyit feilődött ez a fiatal köztársaság fennállása óta és különösen, hogy milyen részük volt ebben a munkában a nőknek, s mennyit dolgoznak hazájuk jövőjéért.

Guinea asszonyai harcosak, lelkesek. Ez a fekete Afrika országaiban ma természetes. Amikor közelebbről megismerkedtünk a nők szervezetének munkáiéval, láttuk, hogy az egyenjogúsáqért vívott harcuk, mozgalmuk nem öncélú, hanem Guinea állami politikájának szerves része, a Demokratikus párt (PDG) egyik fő feladata. Ez a párt irányítja és valósítja meg Guinea népének minden politikai és ökonómiai törekvését.

Mdme Jean Martin Camara, az Afrikai Nők Uniójának főtitkára ezzel kapcsolatban a következőket mondotta:

„... 1952-ben választották meg Sekou Touré-t az Afrikai Demokratikus Szövetség (Rassemblement démocratique Africain) guineai szekciójának főtitkárává. Az ő vezetése alatt szervezték át a pártot a marxi eszmék alapján, hogy egységes élgárdája legyen a gyarmatosítás elleni harcnak, s vezesse a tömegeket az afrikai földrész társadalmi rendszerének gyökeres megváltoztatására. Feladata, hogy megszüntesse a lakosság különböző csoportjai közötti különbségeket, hogy legyőzze a feudalizmus káros csökevényeit, a nemzetiségi és vallási előítéleteket s a nőket felszabadítsa, egyenrangúvá, egyenjogúvá tegye. Ezért lettünk tagjai a Demokratikus pártnak, nem sajnáltuk a fáradságot, készek voltunk akár életünket is adni felszabadulásunk és egyenjogúságunk szent ügyéért. M’Balia Camara emléktáblája a bizonyítéka elszántságunknak, akit 1955. II. 9-én meggyilkoltak Tondoban, mert elhatározta, hogy szembeszegül az elvetemült „chefferrel". Ez a nap lett a guineai nők napja, s mi azóta minden évben megünnepeljük, s felidézzük hős nővérünk tettét. Sikhé Camara verset is írt róla." Kár, hogy csak nyers fordításban közölhetjük egy részletét:

Elvtá rsam,

Tondo-t el ne feledd, áruló kezétől ott halt halált fekete nővéred, hős volt, s a kegyetlen halál megölelte,

Ő adott jelt nemzetének 1955 februárjának fekete napján, nem halt meg, emléke él nemzete ajkán, ott Tondó-ban véréből virult ki a szabadság.

A müncheni vásár

(folytatjuk)

A város: München, több mint nyolcszáz éves. 1508 óta Bajorország fővárosa. A tizenkilencedik században a német kulturális élet központja. 1919-ben Tanácsköztársaság, amit a reakciós junkerek megdöntenek. 1923- ban a Hitler-Ludendorff puccs színhelye és 1938. szeptember 29-én a humanizmus legnagyobb árulói — Hitler, Mussolini, Daladier és Chamberlain — Münchenben adták el Csehszlovákiát.

A szennyes vásár városa hű maradt múltjához. Nemcsak fasiszta kitüntetéseket kínálnak eladásra fényes kirakataiban, hanem

Nemcsak fasiszta kitüntetéseket kínálnak eladásra

nyomtatott prospektusokon — fehér árut is! Mi az a fehér áru? A női test!

Hol kapható? Például a „Schwabingi fürdőkád “-nak nevezett lokálban. Címe: München 23, Feilitz út 25, telefon 36 16 41. A létesítmény tulajdonosa Leo Harwart. Nevének rövidítése: LE-НА. A felkínált áru szakmai elnevezése: LE-НА Taxi-Görl. Vagyis: taxi-lány, tehát bérelhető, mint egy utcai gépkocsi. Milyen feltételek mellett? Az pontosan kiderül a prospektusból.

1. Minden úr táncra kérhet egy taxigörlöt, aki a kérelmet nem utasíthatja vissza.

2. Az úr három táncért egy 1 márkát érő éremmel fizet partnernőjének. (Az érem korlátlan mennyiségben beszerezhető a pincéreknél. A mulatság végén azonban nem váltható vissza, hanem felhasználható a következő látogatás alkalmával.)

— Ha a hölgyet az úr meghívja az asztalához, a hölgy minden megkezdett óráért további 5 márkát kap (csak érmékben). Amennyiben a taxi-lány többet követelne, azonnal panaszt kell tenni az üzletvezetőnél. A vendég azonban tetszése szerinti összeggel jutalmazhatja asztaltársnőjét.

— Amennyiben a kedves vevő néhány pohár italt, vagy esetleg vacsorát is hajlandó elfogyasztani a választott „áruval“, a taxi-lány óránként további 5 márka társaságpénzre jogosult és a kiszolgálási díj a szokásos tíz százalék helyett tizenöt százalékra emelkedik.

— A taxi-lány záróráig nem hagyhatja el a mulatót.

— Pénteken, szombaton és ünnepek előestéjén az első pohár sörhöz, Coca Colához, vagy üdítő italhoz rendelni kell egy pohár tömény szeszes italt is. (Ez természetes, hiszen ez adja meg a hangulatot a fehér áru vásárlásához.)

— A taxi-lányok fehér szalagot viselnek a hajukban. Erről lehet felismerni őket. De szakmai jelzésüket — a vendég kívánságára az asztalnál kivehetik a hajukból. (A középkorban a „rossz leányok“ kötelesek voltak vörös köpenykét hordani, hogy az utcán már messziről felismerhetők legyenek!)

München nagyon régi és nagyon szép város. Egyébként katolikus érseki székhely. Kár, hogy a szennyes vásárok színhelye, ahol Leo Harwart a fehét árut árusítja. A középkor és a jelen között csak annyi a különbség, hogy akkor vörös köpenyke, ma fehér szalag az ismertetőjelük, akkor a hóhér kereskedett velük, ma — Leo Harwart, valószínűleg köztiszteletben álló és hitbuzgó nyugatnémet polgár, aki bizonyára minden vasárnap megjelenik az istentiszteleten.

NBI - erf. . . hanem nyomtatott prospektusokon — a fehér árut isi