Nő, 1967 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1967-03-03 / 9. szám

A Nagy Októberi Szocialista Forradalom alkalmából cikksorozatot indítunk különböző nemzetiségű asszonyokról, akiknek életére hatással volt a NOSZF. Minden ember önmagában is meg kell hogy vívja forradalmát: eszméiért, munkájával, tudásával. E cikksorozatba olvasóink is bekapcsolódhatnak, ha életüknek e mozzanatát leírják és beküldik szerkesztőségünkbe.

F-l

CD

Д

1

H

H

cö

■*-»

ä

«3

и

4Ü

а

40 N СП

О

2

<

Az elnökasszony

Nem azért kerestem fel a Kojt kolhozt, hogy egy jó gazdaságról Írjak, ahol az emberek kerületi méretben a legmagasabb tejhozamot érték el, nem Is azért, mert ott eredményesen termővé teszik a mocsaras földeket. Egyszerűen látni akartam Lla Varest.

Évekkel ezelőtt jó ismerősök voltunk. Lla éppen akkor végzett a tártul Állami Egyetemen, s minden vágya az volt, hogy falura menjen, saját kifejezésével élve: konkrét munkaszakaszra. A fiatal szakembereket elosztó bizottság azonban a talilnl földművelésügyi minisztériumba Irányította Llát.

Néha találkoztunk az utcán, de valahogy sohasem sikerült elbeszélgetnünk. Nemrégen meg azt olvastam az újságban, hogy a kormány érdemrenddel tüntette ki Lla Varest, a Kajt kolhoz vezetőségének elnökét. Rögtön elhatároztam, hogy felkeresem.

Azt .most nem ecsetelem, milyen csodálatos érzés egy tavaszi utazás Észtországban. Vegyük úgy, hogy rögtön célhoz értem. Llát éppen a konyhában, a tűzhelynél találtuk.

— Mit csinálhat az ember, még ezen a szakaszon is gazdálkodnia kell, — dünnyögte — ha egyszer két férfi van a házban: a kisfiam meg a férjem... No, azért nem panaszkodom, mindketten segítenek, ahogy tudnak.

Erről magunk Is meggyőződhettünk. A férfiak egyike — Lla 12 éves fia, gondosan megterített, a másik férfi pedig — tompa ütésekből ítélve — fát vágott az udvaron.

— No és a nagygazdaságban is vannak Ilyen jólelkű segítőtársai? —■ kérdeztem.

Dolgos nép ez Itt a kolhozban — válaszolta Lla kurtán és méltóságteljesen. ,

Sokat akartam hallani Liától. Arról Is, hogyan kezdte elnökösködését a nehézségekről, melyeket sehol sem kerülhet el az ember, ipeg aztán a fő dologról, arról, hogyan birkóznak meg a nehézségekkel. Lla azonban hirtelen figyelmeztetett, hogy nincs Ideje otthon üldögélni.

Útközben folytattuk beszélgetésünket. Megtudtam, hogyan alakult az „elnökasszony" sorsa az egyetem elvégzése után. Két évet zootechnikus-lnstruktorként a földművelésügyi minisztériumban töltött.

— Abban az Időben sokat utazgattam a köztársaságban, különféle gazdaságokat ismertem meg — mesélte Lla. — Egyes gazdaságokban eredményesen fejlődött az állattenyésztés, másokban meg kevesebb tejet fejtek egy tehéntől, mint egy kecskétől. Igyékeztem megtalálni ennek okát, segíteni rendet teremteni az állattenyésztésben. Magam is tapasztalatokra tettem szert

Később, amikor Lla egy kolhozba ment zootechnlkusnak, előző tapasztalatai nagyon jól jöttek. A Kojt (Virradat) kolhoz a lemaradók között volt. A tejhozamot illetően kerületi méretben az utolsók között kullogott, de a bajok legfőbb oka a gazdálkodási rendszerben rejlett.

— Kemény kézzel kellett hozzálátni a rendcsináláshoz? — kérdeztem.

— A, nem is mondanám — legyintett kelletlenül. — Újból rá kellett vezetni az embereket, hogy bízzanak a kolhoz-állattenyésztés előnyeiben, meg kellett győzni őket. Ilyen esetben a „kemény kéz“ nem használ.

Lia Vares három évig volt a kolhoz zootechnikusa. Ez alatt a három év alatt új marhaistálló épült, megjavult az állatállomány összetétele, több száz hektár mocsaras földet gondozott legelővé változtattak.

— Nagyon jó embereink vannak — mondta meggyőződéssel Lla. — Csak kezdetben nem volt bennük elég felelősségtudat. Munkámban a legnehezebb az emberek felelősségtudaténak kinevelése és fejlesztése volt.

— Most jó és nagy az állatállományunk — büszkélkedik az elnök. — Mintegy nyolcszáz darab. A tejhozam is magas, átlag 3500 litert fejünk egy tehéntől. A farmokon minden munkát gépesítettünk. Most még egy tehénistállót építünk. Aztán sorra kerül a sertéslstállő. Sertésünk is van vagy ezer.

— Elnökasszony elvtársi — kiált rá pajkosan egy fiatal, pirospozsgás fejőnő, huncut szemű lány... — Ma nem lesz óránk, a zootechnikusok elmentek a városbal

— Korai öröm, Malel — vég vissza Lia. - Ma én tartom az órát. — Aztán felém fordulva megmagyarázta:

—• A kolhozban minden állattenyésztő zootechnikusi tanfolyamra jár, amelyen a ml szakembereink adnak elő. Különben mind a két zootechnikus nő — Maja Klaus és Aina Kimmel. Látja, nálunk egyenesen „matriarchátus“ van — tréfálkozott Lia. — A főkönyvelő és a farmok vezetői is nők, mindegyikük főiskolai végzettségű szakember.

Hát a férfiak, nem lázadoznak?

— Ezen a téren minden rendben van. Az „erősebb nemnek“ csak egy képviselője nem akart vezetésem alá kerülni. Mihelyt megválasztottak elnöknek, elment a fakitermelésbe dolgozni. Ez a tulajdon férjem — mondta mosolyogva Lia. — Lehet, hogy ez így jobb Is...

— Kilenc éve dolgozom itt, öt éve elnökösködöm, s nekem elhiheti, hogy nagyon megváltoztak az emberek. Szívükhöz nőtt a kolhoz, mert maguk is meggyőződtek róla, hogy a kolhozban jobb az élet és könnyebb a munka, mint a tanyai magángazdaságban.

— Nézze, mennyi takaros új ház van a faluban. Már pedig tudomásom szerint szegények nem szoktak építkezni.

Már este volt, amikor búcsút vettem Lla Verestől. A kolhozvezetőség egyik szobájában a zootechnlkai tanfolyam hallgatói gyülekeztek. Az a pirospozsgás lány, akivel a legelőn találkoztunk, hozzám fordult: — Tudja, én akkor ott, a maga jelenlétében „elnökasszonynak“ neveztem Liát. Ne gondolja, hogy gúnyolódtam. Mind így szoktuk őt emlegetni. Csak jól jegyezze meg, hogy nagyon jő nekünk a mi elnökaszszonyunkkall

„Boldogság“ mint keresztnév

May kiment a kertbe, letört egy őszibarackfa-ágat, aztán visszatért vele a házba. Hagyományos szokás szerint, mielőtt vázába helyezte volna, enyhén megperzselte. A leszakított ág így hosszabb ideig eltart.

Az őszibarackfa-perzselés egyike a vietnami Újév, a Tét legszebb hagyományainak. Februárban van ez az ünnep, általában az öröm, a békesség ünnepének kellene lennie. Ez az az időszak, amikor a rizsföldek a mi vidékeinken ismeretlen valószínűtlenül zöld színben ragyognak, a levegő langyos, amikor az enyhe szél megcirógatja a rügyeket és a nagy' rizstáblák lágyan fodrozódó víztükörhöz hasonlítanak.

May még nagyon fiatal. Még messze van a húszéves kortól. Neve azt jelenti magyarul, hogy „Boldogság“. 1954-ben, a nehezen kivívott szabadság első .évében született. Apja, Do Ding Ky választotta leánya számára ezt a nevet.

— Valamikor, fiatal koromban az volt a legfőbb vágyam, hogy egyszer megnősülhessek és gyermekeim legyenek, — mondja May apja, — De sohasem mertem volna remélni, hogy gyermekem iskolába is járhat majd.

Aztán a gátakról beszél, amelyeket az áradások ellen építettek.

— Azelőtt évenként hat-hét hónapig víz árasztotta el falvainkat és csak egy kis kukoricatermés biztosította egész évi élelmünket. Annyira megszokottá vált ez, — folytatja emlékezéseit Do Ding Ky, — hogy nemzedékről nemzedékre szállt a közmondás: „életünkben bőrünk, halálunk után csontjaink áznak“,

Szükséges ezek után megkérdezni, mit védenek oly elszánt akaraterővel a vietnami asszonyok?

A vietnami népnek is megvan a maga történelme, hagyományai, művészete.

Tény az, hogy a vietnami nemzet már jóval az Egyesült Államok keletkezése előtt létezett mint nemzet. A francia gyarmatosítók osztották fel Indokínát három részre. (Vietnam, Laosz és Kambodzsa.)

Észak- és Dél-Vietnam népe több mint ezer éve él együtt. A nemzeti érzés, az újraegyesítés vágya történelmi realitáson alapszik. A francia gyarmati háború idejében, 1945-től 1954-ig csak illegális kormánya volt, mely a földalatti ellenállást irányította. A jelenlegi észak-vietnami egészségügyi miniszter a saigon-choloni Ellenállási Bizottság vezetője volt. Ebben az időben Dél-Vietnamban már nagy területek voltak felszabadítva és több mint 3 millió hektár földet osztottak szét a parasztok között. A népi kormány sok fontos szociális intézkedést valósított meg, többek között megadta a nőknek a szavazati jogot. A Franciaországgal viselt gyarmati háború 1954-ben a genfi egyezménnyel ért véget. A nép mámorosán ünnepelte meg a szabadságot, egy új kor, a szabadság korának hajnalát. Ebben az időszakban May jogosan kapta a „Boldogság“ nevet.

A gyarmati uralom idején az asszonyok 99 százaléka

A Scotland Yard közbelép

1961. július 29-én G. David Thompson, a milliomos iparvállalkozó megérkezett a nyaralásból pittsburghi villájába és megdöbbenve látta, hogy tíz festménye eltűnt: hat Picasso, két Léger, egy Dufy és egy Miró.

— Én vagyok a hibás, mert elfelejtettem beállítani a riasztó-berendezést — mondta a milliomos. — A károm 400 ezer dollár. Fizetek 100 ezer dollárt és nem akarok semmi további vitátl

Néhány nap múlva már ismét a villa falán lógtak az ellopott képek.

Két hét múlva a zsaroló-banda ismét akcióba lépett. Aix-en Provence-ban rendezték meg a művészet-rajongók a világhírű Cézanne-kiállítást. A gondnoknő a kiállítási csarnokban aludt. Két rendőr tartott éjjel-nappal szolgálatot, a képeket közel 15 millió koronára biztosították . . .

1961. augusztus 15-én reggel megdöbbenve állapították meg, hogy az éjszaka folyamán nyolc kép eltűnt.

Hírek és rémhírek kergették egymást... a rendőrök is „érdekelve” voltak, ... a biztosító Zürichben több mint egy millió korona váltságdíjat fizetett a banda főnökének... •

A hírek ellenőrizhetetlenek voltak, azonban a titokzatos telefonáló ismét közölte, hogy Marseilleben, az avenue Camille Pelletin 80 előtt egy autóban megtalálhatják a képeket.

Napóleon 1812 évi hadjárata után Wellington herceg volt a legnépszerűbb katona és az arpiles-i ütközet után Francisco Goya spanyol udvari festő három képet festett a hősről. Ma az egyik festmény az Egyesült Államokban, a londoni Welling-