Nő, 1967 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1967-02-24 / 8. szám

Ismerkedhettem volna. Nyugdíjba megy. ség? Nem fog hiányozni a sok édes­— Én már nem Is kívánom. Meg hát, majd sütünk az asszonnyal, ha megjön rá az étvágy! — válaszolgat vállvonogatva. Rudi bácsinak nem fog hiányozni az édesség, de annál Inkább hiányzik majd 6 az üzemben. Az Igazgatóságon később elmondták: szívesen visszatartanák az öreget még egy időre. Már csak kevés olyan ta­pasztalt cukrászuk van, mint ő. — Mit süt a legszívesebben, Rudi bácsi? — Mindegy az — csak jó legyen a liszt, friss a vaj és a tojás. Rudi bácsi keze beszéd közben is fürgén mozog. Vágja, szeleteli a puha kalácstésztát, amelyből a mellette sürgölődő lányok kis lepényeket for­málnak, majd túrót tesznek a köze­pébe, s a kész tészta mehet a ke­mencébe. — Nem akarja megnézni a nagy­­kemencénket? — invitál kísérőm, s máris vezet a második emeletre. A fal mellett keverőgépek sorakoz­nak. Mindegyikben 25—30 tortára való masszát kevernek ki egyszerre. Mellettük nagy, zöld bádogdobozban valami átlátszó, fehér, fagyott anyag. Tojásfehérje! Talán azért fagyasztot­ták meg, mert lehűtve könnyebb fel­verni? — Nem. Nem a könnyebb felverés miatt van megfagyasztva. Így kapjuk a szállítótól. Mintegy 80 tonna tojás fogy el évente nálunk. Ilyen nagy mennyiséget körülményes lenne a hé­jában szállítani. Higiénikus is. Meg aztán a mi receptjeink mindenütt ki­­lószámra említik a tojást, s nem da­rab szerint. De azért ne gondolja, hogy ez itt nem friss. Nem lehet ré­gebbi mint hétnapos. Vegyi labora-Sok finom süteményt készí­tett mér az elméit 43 év alatt jung Rudi bácsi F. Spécii felvételei tóriumunk különben állandóan ellen­őrzi a minőséget — világosit fel Ru- 2a Miro, a műhely vezetője. A kemence a terem végében áll. Megvan vagy 12 méter hosszú! Hány tepsi sütemény férhet ebbe? — Amennyit győzünk belerakni! — nevet a kemencemester, Illés Józsi. — A pléhek állandóan mozgásban van­nak. Kis hengereken gördülnek egyik végétől a másikig, ahol kiszedik a sült tésztát. A sütés mintegy 12 per­cig tart. A hőmérsékletet szabályozni lehet. Aszerint, hogy mit sütünk. Egy kis ablakon a kemence belse­jébe kukkantok. Nagy csalódásomra, éppen üres. Hét eleje van, s azonkí­vül semmi ünnepnap sem közeleg. Ilyenkor kevesebb a munka. — Sütnek egyéni megrendelésekre is? — Igen. De nem sok megrendelést kapunk. Főleg azóta, hogy félkész árut is készítünk. Nyers tésztákat, sült piskótatekercseket, párolt gom­bócot, meg krémeket is szállítunk a félkészáruboltokba. A háziasszonyok valahogy szívesebben fejezik be ma­guk a tésztákat. Meg hát Így kényel­mesebb. Nem kell előre rendelni. A kemence mögött most éppen üres habtekercseket csomagolnak celofán­papírba. Ez mikor kerül a pultra? — Még ma. Mi nem tárolunk sem­mit. Ahogy elkészül, máris rakjuk az autókra, s szétfuvarozzuk az üzle­tekbe. Egy emelettel lejjebb van a „kré­­mes részleg“. Itt töltik meg a tortá­kat, krémeseket, vonják be csokolá­démázzal a mézeskalácsokat. A hosz­­szú asztalokon sok-sok finom falat! Szívesen elbámészkodnék egy kicsit, de kísérőm sürgetve tekintget órájá­ra. így hát csak futtában láthatom, hogyan töltik a grlllázsos csövecské­ket és a képviselőfánkot. De a líkő­­rös kúpok mellett mégiscsak megál­lók egy pillanatra. Mindig szerettem volna tudni, hogyan is kerül a krém közepébe a tojáskomyak. Most hát látom. A kemény krémet nagy vászontölcsérből töltik a piskó­taalapra, úgy, hogy a közepén kis lyuk maradjon. Majd egy vékony vé­gű töltőből belecsurgatják a konya­kot. Azután bemártják a sűrű csoki­ba. Csakhogy — ... Nem tojáskonyak az, kérem. Csak konyakarómával Ízesített tojás­krém. A konyak használatát betiltot­ták nekünk, nehogy berúgjanak a gyerekek! Plff! Újra egy illúziómat vesztem. Persze, persze ... hiszen a cukrászok fő fogyasztói a gyerekek! — De azért mi felnőttek is szeret­jük az édeset, — kacsint rám cinko­san Mária Nejedzchlebová, s nagy ét­vággyal harapja le az egyik spicc te­tejét. — Mióta dolgozik itt? — kérdezem gyanakodva. Biztosan újonc, hogy még nem unta meg. — Második éve szabadultam fel. De azt hiszem, nem fogom sohasem meg­unni. Nagyon szeretem az édessége­ket. Nem is mennék más szakmá­ba!... Nem kétlem, s kissé el is tűnődöm szavain, de kísérőm gyors léptekkel máris tovább indul:- Tudja miből készül a marcipán? — kérdezi útközben. — Egy kilő mandula, két kiló cukor. — Várom a folytatást, de hiába. A marcipán csakis mandulából és cukorból készül. Na meg egy ici-pici folyékony szőlő­­cukorból. Gyorsan feljegyzem a re­ceptet ... De aztán ráeszmélek: Fö­lösleges. Otthon úgy sincsenek olyan hengerek, amelyeken át tudnám ezt a masszát préselni. Itt különös beren­dezés áll a cukrászok rendelkezésé­re. Olyan, mint egy óriási mákőrlő, csakhogy a hengerek egészen simák. — A marcipánnak is egészen simá­nak kell lenni, hogy formálható le­gyen. Ebből készül az összes tortadlsz. A marcipánnál aztán véget ér az üzemnézés, besegítik rólam a fehér köpenyt, és kísérőm sietve elköszön. A finom vanlliaszagtől kísérve lépek ki újra az utcára. Kissé irigykedve gondolok vissza Marikára és a töb­biekre. Aztán gyorsan benyitok az első cukrászdába, hogy megállapíthassam: Vajon Iziik-e még a konyakos kúp, miután már tudom, hogy nem konyak van benne?! G. VINCZE ILONA Ez a vöröshajú, szep­lős gitáros volt a „Si­ker“ oimű film fősze­replője Ha volna ilyen hely a világon: őt díszpolgárrá választanák a mó­kák birodalmában! Munkája csupa játék, kedves fin­tor, csípős karikatúra. Amikor néhány évvel ezelőtt kiál­lítást rendeztek a Munkácsy-dijas Foky Ottó bábtervező és bábfilm­rendező kacagtató, apró figuráiból, valaki ezt irta be a vendégkönyv­be: „Öngyilkos-jelöltek, ide gyér• tekl..." Mindennek az volt a kiinduló­pontja, hogy Foky Ottó felmenő ro­konsága szinte kivétel nélkül a ta­nári katedrán élte és dolgozta le az életét. E családi hagyomány el­len neki sem jutott eszébe láza­dozni, s annak rendje-módja sze­rint elvégezte a tanitáképzőt. Amikor azonban először nézett farkasszemet a Szentendrei úti ál­talános iskola tízéves ördögfiókái­val: kicsit inába szállt a bátorsága! Megmarkolta a krétát, a tábla felé fordult, s rajzolni kezdte a hirtelen ötlet szülte figurákat... A hatás óriási volt! Az ördögfiókák elcsen­desedve figyelték: mi lesz ebből? A rajz minden pedagógiai „fogás­nál" eredményesebbnek bizonyult, s két éven át hűséges segítőtársa maradt a katedrán, Addig-addig rajzolgatott, mígnem kedvet kapott jelentkezni a főisko­lára. Felvették, s olyan mesterek keze alá került, mint Oláh Gusztáv, Varga Mátyás, 1. Gács György, Mi­­hálcz Pál... A főiskolai órákon gyakran alkalma volt eljátszadozni a diszletmakettekbe helyezett kis figurákkal, s ebben az időben is­merte meg li'ri Trnka filmjeit is, A döntés hamarosan megérlelő­dött benne: engedélyt kért, hogy még egy szakot felvehessen! így történt, hogy egyedüli volt a főis­kolán, aki két diplomamunkát ké­szített: a „Teli Vilmos" operadiszle­­tét és Hárs László „A dicsekvő var­ga" bábfilm terveit. Milyen diák volt? Vidám, felelőtlen és csínytevő, mint mindenki más. Egyik emléke­zetes esetét el is mesélte: — Tizenegy évvel ezelőtt tör­tént ... Tóth János operatőr kollé­gámmal, akinek „Elégia" című kis­­filmje 1966 februárjában első dijat nyert Oberhausenben, negyedéve­sek voltunk a főiskolán Vékonypénzű, de annál dúsabb fantáziájú diákok lévén, elhatároz­ták ketten, hogy maguk gyártanak majd „művészi" karácsonyi és újévi lapokat, s azokat küldik szerte­szét!... Foky Ottó volt a díszletes, Tóth János pedig a fotós... El is készült a díszlet, a „havas, téli táj" minden kellékével, amelyet a fő­iskola alagsorában, az öreg pedel­lus lakása előtt állítottak fel... Igenám, de Tóth János elégedetle­nül morgolódott a gép mögött, mondván: „Szörnyű ez a vatta-hó! Egyáltalán nem csillog ... Hozhat­nál Ottókám a háztartási boltból fél kiló naftalint, hogy azzal havaz­zuk be a tájat!..." Nem kell sok fantázia elképzelni: a táj ugyan csillogott, de a fél kiló naftalin tömény bűze pillanatok alatt „kifüstölte" a pedellus család­ját, s a két jómadár is csak befo­gott orral bírta ki! De még ez sem volt elég, mert a fotósnak egy égő gyertya is kel­lett a képbe, mondván: „... hogy romantikusabb legyen!.. ." Nos, a két Hú hiányos kémiai ismereteinek tudható be a tény, hogy a naftalin a gyertyalángtól felrobbant, s a „művészi képeslap" szemvillanás alatt leégett! Füstbe ment, Foky Ottő és csábos görl-csa­­pata ... c _o "5 ö « D и •О О tí £

Next

/
Oldalképek
Tartalom