Nő, 1966 (15. évfolyam, 1-52. szám)
1966-02-18 / 7. szám
LELKI BETEG „Az én Karcsimmal bizony nincs sok gondom. Megbízható, nem csavarog, szót fogad, az iskolában is meg vannak vele elégedve,“ mondogatta az anyja, ha valamelyik ismerőse panaszkodott gyermekeire. S igaza volt, mert Károly 11 éves koráig semmiben sem különbözött a többi, úgynevezett jó gyerekektől. Egy idő óta azonban mintha túlságosan is jól viselkedne. Állandóan otthon ül, hiába hívják a barátai játszani, inkább behúzódik a sarokba és egyedül szórakozik. A szülőknek úgy tűnik, hogy néha annyira belemerül a játékba, hogy szinte azt sem tudja, mit beszél. Meg aztán a gyereknek túl eleven a fantáziája. Az utóbbi időben olyan lehetetlen történetekkel szórakoztatja a környezetét, hogy nevetni kell rajta. S be akarja beszélni, hogy ez valóság. A húga megfigyelte, hogy néha magában beszél, s ha szólnak hozzá — a szófogadó fiúcska olyan nyersen, durván válaszol, hogy inkább békén hagyják. Az iskolában is egyre gyűlnek ellene a panaszok. Nem tanul, nem figyel, ok nélkül nevetgél az órák alatt. A szülők hagyják, csináljon, amit akar, gondolják, majd elmúlik . . . Aztán Karcsi egyre csendesebb, szótlanná válik, órákig is elüldögél egy helyen és csak bámul a semmibe. Ha megkérdezik tőle, hány óra, komolyan válaszolja, hogy hetedike van . . . Végre orvoshoz viszik, aki beutalja a gyereket a pszichiátriára. Ott megállapítják a diagnózist: skizofrénia. A bratislavai Egyetem épülettömbjének legeldugodtabb sarkában van a gyermekideggyógyászat. A bejáratnál tábla mutatja, hogy ugyanitt van elhelyezve a Komensky Egyetem orvosi fakultásának sportgyógyászati osztálya is. Akaratlanul eszünkbe kell hogy jusson a régi rómaiak mondása: „Ép testben ép lélek“. Lehetséges-e, hogy ezek a három-tizenöt éves kis páciensek valamikor ép és egészséges emberekké váljanak? Hiszen bennünk is, mint általában minden laikusban a pszichiátria fogalma egy zárt intézet képét idézi, rácsos ablakokkal, gumicellákkal, kényszerzubbonyba bújtatott dühöngő őrültekkel, akik egész életüket kénytelenek ideggyógyintézetben leélni. Pedig a mai ideggyógyászati osztály semmiben sem különbözik más gyógyintézetektől. A modern pszichiátria az utóbbi évtizedekben úgyszólván forradalmi változásokon ment keresztül, és ma világviszonylatban is kiváló helyet foglal el a tudományos kutatásokban. Mig azelőtt az orvosok figyelmét kizárólag az úgynevezett lelki betegségek kötötték le, s azokat igyekeztek gyógyítani, ma az az első kérdés, vajon mi is idézi elő a lelki elváltozásokat. Az orvos a beteg egész szervezetét figyelembe veszi. Elsősorban a mirigyek működésében, az allergiás tünetekben, a fertőző betegségek átvészelése utáni állapotban, vagy pedig a balesetek utóhatásában keresi a hibát. A modern antibiotikumok, a terápia, és nem utolsósorban a helyesen megválasztott individuális gyógymód segítségével sok esetben sikerül teljesen meggyógyítani a pácienst. Bizonyos lelki betegségeknél pedig, ahol még egy negyed évszázaddal ezelőtt a betegre már úgyszólván nem várt más, mint zárt intézet, a modern pszichoterápia és rehabilitáció révén ismét visszatérhet a társadalomba, s korai rokkantság helyett tovább dolgozhat, esetleg olyan munkakörben, amelyet valamelyik erre a célra berendezett rehabilitációs intézetben sajátított el. Valószínűleg Károlyt is sikerül kigyógyítani. Természetesen ebben a nagy munkában nemcsak az orvosoknak, ápolóknak, pedagógusoknak, hanem a gyermek egész családjának és környezetének is együtt kell működnie. Különben megtörténhet vele az az eset, amely Gyurkával történt. „Fiacskám, te vagy a mi reménységünk, a szemünk fénye. Vigyázz magadra, tanulj, neked az elsőnek kell lenned az osztályban! Gyurikám, meg kell nyerned az úszóversenyt! Hegedülni fogsz tanulni, hiszen olyan abszolút hallásod van, még második Jehudi Menuhin lesz belőled. Gyurikám, tanulj nyelveket, sízzél, teniszezzél. Fiacskám a te képességeiddel mindenben első lehetsz “ A gyerek, aki rajongásig szerette a szüleit, igyekezett szót fogadni. Tanult, kitüntették, úszott, hegedült, sízett és angolul beszélt, mindenre telt ideje, csak éppen nem rúgta a labdát az utcán, nem volt ideje golyózni a pajtásaival, nem volt szabad verekednie, — neki, a kitűnő diáknak, a nagyreményű hegedűsnek Egy nehéz nap után fáradtan jött az iskolába. S bár a verset tudta, az egyik sornál belezavarodott. Ismételte, nem ment, még egyszer belekezdett, majd dadogni kezdett. A tanító bosszúsan a helyére küldte. Ötös! Gyurka még többet tanult, még jobban igyekezett. Egy másik alkalommal ismét belesült a felelésbe. Gátlása van, dadog. Otthon és az iskolában, mindenütt szemére vetik leromlását. Végül is súlyos neurózissal a gyermekpszchiátriára került. Hónapokba telt, míg ismét rendbe jött, megint folyékonyan beszélt és ismét szívesen tanult. Egy hónap múlva síró édesanyja visszavitte a kórházba. Gyurka ismét dadogott. Kiderült, hogy a fiatal tanító tréfából megint csak azt a bizonyos verset kérdezte tőle, amelyiknél először dadogott. A fiúcska természetesen ismét belezavarodott, s akkor a tanító a sarokba állította, s egész óra alatt gúnyolta. A kezelőorvosa energikus beavatkozására volt szükség — aki levélben közölte a pedagógussal a véleményét, — s ennek volt köszönhető, hogy a gyerek nem került harmadszor is az ideggyógyászatra. Tanácsos volna, ha a kigyógyitott páciens más környezetben élne. Sok esetben ugyanis a lelki zavarokat az otthoni környezet és családi tragédiák váltják ki: a válófélben levő szülők, mikor mind a két fél a maga számára igyekszik megnyerni a gyermeket, aki egyformán szereti őket, a részeges apa botrányai, vagy éppen ellenkezőleg, a szülői háztól távol felnövő L. Llslckf felvétele gyermek vágya a család után, fontos tényezők. Ez az utóbbi eset igen gyakori azoknál, akik gyermekotthonban kénytelenek nevelkedni. Habár pszichiátereink már évek óta nyomatékosan követelik egy ilyen utókúrára berendezett otthon létesítését, mindmáig sikertelenül. így aztán előfordul, hogy a gyógyultan elengedett paciens rövid időn belül visszakerül a pszichiátriára. Mariskának is jobbat tett volna, ha első gyógykezelés után nem ment volna vissza a szüleihez. Ez a kislány már pici korától kezdve makacs és önfejű volt. Otthon sírással mindent elért és ezt alaposan ki is használta. A vele egykorú lánykák kerülték, nem akartak vele játszani, mert kicsalta babáikat, elrontotta játékaikat. Hogy „szarvait letörjék“, szülei szidták, sőt sokszor bizony meg is verték egy-egy szemtelen válaszért, s ezért a lányka minden áron igyekezett kibújni a szülői felügyelet alól. Csavarogni kezdett, végre aztán talált egy társaságot, amely befogadta. Itt jól érezte magát, a huligánok ugyanis szintén háborút viseltek a „rendesek“ társadalma ellen. A napokban Ítélkezett felettük a bíróság. Mária B.-ről a szakértők megállapították, hogy lelkileg rendellenes fejlődésen ment keresztül, hogy pszichopata, de a tetteiért felelős! A bratislavai 26 ágyas gyermekpszichiátrián mindenféle lelki beteget gyógyítottak már. Ollgofréniás, skizofréniás, neurotikus, epilepsziás, mániákus, melankolikus gyermekeket, akik közül igen sokan agyhártyagyulladás, agygyulladás, forgalmi balesetek átvészelése után stb. lettek lelki betegek és akiket a legkiválóbb orvosok és pedagógusok kezelnek. A Komensky Egyetem pszichiátriai tanszékének vezető tanára, MUDr. Ernest Guensbergerrel és a gyermekosztály vezetőjével, MUDr. Peter Fedorral az élen két orvos, két rehabilitációs nővér, nevelők és ápolók gondoskodnak a gyermekekről. Az épületben levő Iskolában Stefan Snopko igyekszik kollégáival együtt a gyermekek megváltozott szellemi képességeihez mérten megértetni a tananyagot. Sajnos, mint a legtöbb gyógyintézet, ez is helyhiánnyal küzd. Bár a kórház — a pezinoki gyógyintézet száz ágyas gyerekosztályával együtt — csak a nyugat-szlovákiai páciensek részére van, mégis sokan felkeresik egész Szlovákiából. A közeljövőben állítólag javulni fog a helyzet, ugyanis a kassai ideggyógyászat mellett rövidesen megnyitják a 100 beteget befogadó gyermekosztályt. S végül még néhány szót. Gondoljunk csak vissza a nem is olyan régmúlt időkre, amikor sok szülő istállóban, padláson tartotta debilis gyermekét. Eleinte szégyellte és istenverésnek tartotta, később talán már indokoltan is, hisz a gyermek életkörülményei folytán lelkileg teljesen tönkrement. De ki látott például az antibiotikumok felfedezése előtt, tehát nem Is olyan régen, mongoloid fiatal embert? A mongoloid gyermekek majd mind elpusztultak még gyermekkorban, a 14 év betöltése előtt! Ez persze nem azt jelenti, hogy a pszichiáterek már mindent megoldottak. Hiszen még számos lelki betegség gyógyítása vár megoldásra. És még több lelki rendellenesség a teljes gyógyulásra, arra, hogy az egykori beteg teljes szellemi képességeinek birtokában hagyhassa el az intézetet. Bizalmunkat, hogy ez nem csupán túlzott vágyálom, megerősítik mindazok az eredmények, amelyeket a pszichiátria az elmúlt negyedszázadban világszerte elért. SOŐS ERZSÉBET 5
