Nő, 1966 (15. évfolyam, 1-52. szám)
1966-02-18 / 7. szám
ш >Z 'LU 5 ш > < Li. Ql LU LL. ж*»?****? Naponta érkeznek levelek olvasóinktól, akik véleményt nyilvánítanak arról a fontos problémáról, amelyet lapunk hasábjain felvetettünk: — Hlvatás-e az anyaság? Helyt tud-e állni egy asszony két hivatásban Is? Nem áll módunkban minden beérkezett írással érdem szerint foglalkozni, ezért csupán a legérdekesebb hozzászólásokból idézünk részleteket. Dr. Szabó Iván pszichiáter (Surány) nagyon érdekes fejtegetéssel vezeti be írását a nól és férfialkat fiziológiai és pszichikai különbözőségéről, ami már eleve meghatározza a nemek élettani, társadalmi funkcióinak feltételeit, határait és lehetőségeit. „Az anyaság nemcsak ösztön — írja Dr. Sz. I. — hanem a legtermészetesebb funkciója egy nőnek, amit nem tud és nem is akar másra átruházni. A nők társadalmi aktivitása sohasem irányulhat saját hivatásuk ellen, hanem csakis társadalmi helyzetük megváltoztatása felé törekedhet. Az anyaság feltétele elsősorban az egészséges női szervezet. Sajnálattal állapíthatjuk meg, hogy éppen a rosszul értelmezett egyenjogúság az, ami gyakran károsan befolyásolja a nő egészségét. A nő gyakran vállal magára olyan feladatokat, amelyeknek megoldása vagy teljesítése a megengedhetőnél jobban veszi igénybe a szervezetét. Arról már nem is beszélve, hogy a munkahelyen a nőket ért sérelmek lelkiegyensúlyukat sokkal jobban megviselik, mint a férfiakét. A női szervezet túlterhelése, akár az otthoni, akár a hivatásbeli munka következtében történik, nagymértékben hozzájárul a sok családban elmaradt gyermekáldáshoz. Az anyasághoz hozzátartozik a gyermek nevelése is. A csecsemő annyira rá van utalva az anyjára, hogy az anya szervezete a születést követő időszakban teljes mértékben gyermeke létét szolgálja, ö az, aki a társadalom leendő tagját útnak indítja. Az egyén lelki egyensúlyának óriási jelentősége van a pozitív érzelmi kapcsolatok korai kialakulására. Az érzelmi kapcsolat pedig stímulátora a későbbi értelmi megnyilvánulásnak. Sajnos a bölcsődében növekvő gyermek kimutathatóan lemarad az állandó szülői nevelésben részesült gyermektől. A férfi pedig alkatánál fogva másképpen viszonyul a gyermekhez, mint az anya. Mi férfiak tudunk szép könyveket írni a gyermeknevelésről, amit az anyák ösztönösen megvalósítanak. A társadalomnak is szüksége van arra, hogy az asszonyok betöltsék anyai hivatásukat. Mert ha nem, a fiatalság issza meg a levét. így születik a huliganizmus és sok más, ifjúsággal kapcsolatos probléma. Mindezekből sokkal kevesebb lenne, ha az anyák nagyobb mértékben teljesíthetnék a természet által meghatározott feladataikat. Végzetes hiba lenne azonban az anyaság hivatását a házi munkával azonosítani. Ez utóbbit minden fejlett társadalom igyekszik az egyén életéből minél nagyobb mértékben kizárni. Ha másképp nem lehetséges, akkor vegyék ki a férfiak is a maguk részét a házi munkából. Hogy a nő az anyaságon kívül többre is képes, azt senki nem vitatja, de ez a „több“ — a nőnél mindig csak másodlagos probléma lehet, ám a legnagyobb bizonyítéka a nők képességeinek éppen az, hogy e „másodlagos“ hivatáson belül is nagyot alkotni. iák Rozsnyó József Ipolysági olvasónk mentegetőzik, amiért olyan problémához szól hozzá, amely — mint mondja — ízig-vérig „női ügy“. Azután megindokolja: egész életén át nélkülözte az anyai szív melegét, az anyai szeretet mindent átölelő, mindent eltakaró, minden bajban segíteni kész valóságát. „Édesanyám életét adta, amikor engem világra hozott — kezdi írását R. J. majd így folytatja: — Jó nagyszülők neveltek, akik igyekeztek ugyan pótolni az elhunytat, de ez teljesen mégsem sikerült nekik. Ezért érzem, hogy lehet, sőt kell is erről beszélni. Lehet, sokan csupán kézlegyintéssel intézik el ezt a kérdést, vagy éppen nevetségesnek tartják, miközben a dolgozó nő kivívott jogaira hivatkoznak. De, remélem, hogy ezek vannak kevesebben. Én a magam részéről teljesen egyetértek Dr. M. K. orvosnő hozzászólásával. Igen, az anyaság az örök ösztön, örök hivatás, amely az élet folyamatosságát hivatott biztosítani és ennek az ösztönnek alfája és ómegája a mindent betöltő anyai szeretet. Szerintem még ma is, a huszadik században a technika, tudomány, atomkor századában is állíthatjuk: igen hivatás az anyaság! Akkor is az, ha az édesanya a gyári futószalag, az üzlet elárusító-pultja, vagy az operációs asztal mellett gondol is a gyermekeire, és akkor is az, ha olyan kellemes helyzetben van, hogy csakis gyermekeinek szentelheti életét. Azért hivatás, mert az őrök, és olthatatlan anyai szeretet avatja azzá. S hogy mennyire az, azt csakis olyan lény tudja értékelni és felbecsülni, aki egész életén át nélkülözte azt.“ Névtelenek életrajza Mottó: „ . . . de erősebbek vagyunk gyönge életünknél, mert a fűszálak sose csorbulnak ki..: Emberi tulajdonság, szemük sajátos adottsága, hogy a hegyek birodalmában a csúcsokat figyeljük, a dús vizű folyamok partjain állva megfeledkezünk a vizet tápláló keskeny erekről és csak a harsogó vad színek kötik le figyelmünket, az egyszerű, hétköznapi szürke nem ér el tudatunkig. Az újságokban színésznőkről, kiemelkedő egyéniségekről, a kulturális és tudományos élet kiválóságairól olvashatunk és eszünkbe sem jut érdeklődni az iránt, hogyan él az, aki az ünnepelt és csodált filmszínésznő öltözőjét kitakarítja, hogyan József Attila él az az ősz hajú asszony, akitől naponta megvesszük a cigarettát, hogyan él az a dunatáji magyar parasztasszony, aki napnap után a piacon árulja a zöldséget, hogyan él az a sok egyszerű asszony, akivel naponta találkozunk, aki naponta értünk, velünk, nekünk dolgozik, aki nélkül napjaink üzeme zakatolni kezdene, mint a kenetlen gép. Honnan jöttek, honnan indultak ezek az asszonyok és lányok, milyen emlékeket őriznek agyukban, milyen sebeket szívükben? Minden emberi élet egy regény, minden emberi élet mosolyból és könnyből szövődik. Névtelenek, mert még soha nem kérdeztük meg nevüket, névtelenek, mert csak az életüket akarom az olvasó elé tárni — de adassák tisztelet a névteleneknek! I. A gépírónő. Kosztolányi Dezső szerint az írógép billentyűiben ott van az egész világirodalom. Nem tudom ismeri-e ezt a mondást, nem tudom van-e ideje, kedve erre gondolni, hiszen annyi emléket őriz valahol az agy emlékőrző rekeszeiben. Színésznő, vagy tanítónő szeretett volna lenni. Az előbbit az édesanyja tiltotta meg, az utóbbit a fasizmus. A fajgyűlölet barna sorompója elzárta előle az utat. A gyűlölet fáklyái szennyezték már Európa égboltját, amikor találkozott jövendő társával, véres árkokat vájt a zsarnok keze a kenyértermő földek rombuszaiban, amikor életet adott első és második gyermekének és harmincöt éves volt, amikor negyvenegy éves férjét halálos útra korbácsolta minden idők legkegyetlenebb szadistája. Az asszony menekült. Hamis okmányokkal, két apró gyermekkel, sötét erdőkön országhatárokon át, nem saját életéért — gyermekeiért. Az asszony menekült és cserben hagyták a barátok, az ismerősök, nem nyúltak feléje úri ápolt kezek, csak egy szlovákiai parasztcsalád nyitotta ki az ajtót a menekülők előtt és adott ételt és szállást, búvóhelyet, adott biztató jó szavakat, adott: életet! Reggel, miközben első feketéjét főzi, a falakat díszítő fényképekre téved a tekintete. Az egyik képről fia mosolyog rá. Tanár Prágában. A második képről lánya ajkáról véli hallani a szót: „édesanyám“. Egyedül Van. Könyv, séta, mozi, színház — és munka — ez az élete. De a szemében örök a mosolygás és amíg ezüst színű haján megcsillan a fény, nagyon halkan, őszintén mutatja meg önmagát: — Az volt a szerencsém, hogy mindig találtam egy kis napsugarat, amibe bele-KapaszKoanauam. HAVRAN (elvétele PÉTERFI GYULA
