Nő, 1966 (15. évfolyam, 1-52. szám)
1966-02-04 / 5. szám
közülünk figyelemre méltó eredménnyel dicsekedhetnek. — Nem ment könnyen ... de megérte a fáradságot. Amikor tíz évvel ezelőtt Brnoból Szlovákiába főttem, a cselgáncsnak itt még híre sem volt. Először e sportág iránti előítéletet kellett leküzdenünk. A mamák nem engedték lányaikat edzésre, mert féltek hogy verekedőkké válnak és aztán nem tudják majd férjhez adni őket. Azóta megváltoztatták véleményüket, hiszen — s ennek már kevésbé örülünk — legjobbjaink 19—20 éves korban férjhez mennek s ezzel vége az aktív versenyzésnek, mert a háztartás, majd később a gyerekek teljesen lefoglalják őket. Közben véget ér a gyerekek edzése, egymás után megérkeznek az ifjúsági csoport tagjai és a felnőttek, akik között alig akad húsz évesnél idősebb. Jungmannová is felvette kímonóját és megkezdődött a komoly munka. A sorakozó után az edző egyenként bemutatta a jelenlevőket, akik — a cselgáncs nemhiába az udvarias japánok )U <■ O. 46 X >. e I« iatal, tizenkilenc év körüli kislány stet este kilenc óra után a csaknem kihalt utcán. Hirtelen két fiatalember bukkan elő, s vihogva a nyomába szegődnek. Amikor éretlen megjegyzéseik eredménytelenek, egykét gyors lépéssel „ledolgozzák" a köztük levő távolságot s egyikük a leány felé nyúl, de vesztére, mert a másik pillanatban hatalmas ívben „szeli ketté" a levegőt és nyekkenve terül el a járda aszfaltján. Társa szájtátva szemléli a jelenetet, 6 viszont, még mindig a földön fekve, kissé bambán mered a kislányra, aki folytatja útját, mintha mt sem történt volna. Bevalljuk őszintén: e jelenetnek nem voltunk szemtanúi, de úgy gondoljuk, hogy például Nelly Fábiánková, országos cselgáncsbajnoknő hasonló helyzetben pontosan ugyanezt tette volna. Amíg azonban valaki ilyen „bravúrra" lesz képes, nagyon sokat kell gyakorolnia. Mit is mondott Fábiánková? A Kata-guruma — vagy magyarul fogd és dobd. Bemutatja Fábiánkovü ás Knezlovä 1961-ben, 14 éves koromban kerültem a Stavokombinát cselgáncs szakosztályába, s rövidesen nagyon megszerettem ezt a nehéz sportot. 1963-ban vettem részt első ízben az országos ifjúsági bajnokságon és az első helyen végeztem. Ez a siker természetesen még jobban fellelkesített s még szorgalmasabban látogattam az edzéseket. Két évvel később azután a felnőttek között ts országos bajnokságot nyertem. Eredményeimet elsősorban edzőmnek, Jungmannovának köszönhetem, no meg annak, hogy pontosan betartottam utasításait. Az edzésen Dana Jungmannová fogadott bennünket. A teremben 7—10 éves fiúk gyakorolták nagy szorgalommal az övfogást, a gáncsolást, a lábfeszítést, a válldobást és ki tudja még hányféle fogást. Velük Schwanzerová országos bajnok foglalkozik, így van időnk bőven arra, hogy Jungmannovával elbeszélgessünk. — Mt cselgáncsozók — mondotta az edző —, nemcsak Csehszlovákiában, hanem az egész világon egy nagy családot képezünk. Az idősebbeket baráti viszony fűzi egymáshoz, gyakran kerül sor tapasztalatcserére. A versenyzők szakképzése mellett azzal is törődünk, hogy viselkedésük, modoruk kifogástalan legyen. Ügy tudjuk, hogy jónéhányan Fábiánková, Virsiková, Schwanxerová és Knezlová a szakosztály legjobbjai. Valamenynylen többször nyertek már országos bajnokságot nemzeti sportja — mély meghajlással üdvözöltek bennünket, majd e kis ceremónia után kezdetét vette a bemelegítés. Hetente kétszer tartunk edzést, mintegy hetven tagunkkal. A lányok zöme a technikai főiskola hallgatója, ami nagy előnyt jelent, mert az egyes fogások tökéletes elsajátításához szinte mérnöki pontosságra van szükség. — Amint láthatták, a gyakorlatok a laikusok számára szinte nyaktörőknek tűnnek. Pedig nincs bennük semmiféle ördöngösség. Sérülés alig akad. Igyekszünk megértetni már a gyerekekkel ts, hogy olyan hatalmat adunk kezükbe, amellyel nem szabad visszaélni. Eddig még egyik iskolában sem panaszkodtak, hogy a mi kis neveltjeink közül bárki ts diáktársain próbálta volna ki cselgáncstudását. A fiatalok körében oly nagy az érdeklődés a cselgáncs tránt, hogy akár 500 újoncot is felvehetnénk a szakosztályba, de kevés edzővel rendelkezünk. Ebben a sportágban az edzőnek, a víváshoz és a teniszhez hasonlóan, mindegyik tanítványával külön-külön kell foglalkoznia, ami bizony nem kis megterhelést jelent. Ha azonban az edző látja az eredményt, azt, hogy nem dolgozott hiába, akkor nem érez fáradtságot. KOLLÁR JÖZSEF Knezlová tökéletes testtartással repül a levegőben s utána biztosan ér földet. Kérem lehet utánozni Szálló — de nem közönséges, amelyet Lauko Kati, a csoport legfiatalabb és legtehetségesebb tagja mutat be Joko-siho-gatame a fogás neve, amelyet a Stavokombinát legfiatalabb cselgáncsozél mutatnak be
