Nő, 1966 (15. évfolyam, 1-52. szám)
1966-10-21 / 42. szám
Л ш Яш Я ж я # 1 1 / Л ‘ "шя'шя'я Шя •■ Я Я Яш ^ШШЯЯ Я Я Яг J Я^^Яж Ш W я Délután Smetana Moldváját hallgattuk a rádióban. Előtte egy szakértő hivatott, leit bordón hangon elmagyarázta, merre áramlik a folyam, melyik helyen szól a zene vadászatról, holdfenyről, melyik helyen sebes és melyiken lassú a Mioldva folyása, forrástól a prágai Vyiehrodig. Aztán csend lett, és ebbe a csendbe iában beáramlott a folyó- A fuvolákból világos, csillogó erecskék csörgedeztek, és a hegedűk egv mederbe terelték őket. A zenei szakértő mindezt részletesen megmagyarazto. És ebből keletkeztek a - mondhatnám fölösleges — komplikációk. Az első kérdés így hangzott: — Apó, egyesültek mór az erecskék? — Az erecskék? - kérdeztem — Aha ... te a patakokat gondolod, ugye? Hát... tojón mór egyesültek *.. £s elgondolkodva hozzátettem: — De megesküdni őzen nem mernék vonók mintha síéi su-^ V Jt svoe onivViT, m V repben, kénytelen voltam kví met: ■■ Ж1'-> 7- '• • • szólóit, ftfi-s ismét. - Hót lost női van?- Mi hol van? - csodálkoztam. — Beszéjj érthetően i- Azt kérdezem, hogy hol van most a Moldva — felelte.- A gyerekeknek mindent meg kell magyarázni ... nfjgffjaWK A Moldva most Budéjovicéné! van - vetettem oda könnyedén. — ügy tiz kilométernyire a várostól. Aztán mégis megingott a biztonságom:- De lehet, hogy tizenhét kilométernyi -re... n» Tovább hallgattuk a zenét. Az a szakértő nagyon elrontotta a műélvezetünket — Apu, hát most hol van? — hangzott fel újra a fojtott suttogás. De most már belejöttem a dologba, és azonnal rávágtam: — Őrlik és Zvíkov között. .. Erre mérget vehetsz. De ő nem vett mérget, hanem egy perc múlva újra megkérdezte: — Apu, ez már a Szent János-zúgó? — Még nem — modtam bátran. — Várj türelmesen, barátom! , szakértő sz« jezní kételye- Vagy mégis már a Szent János-zúgó lenne? —• tűnődtem belső ellentmondásoktól dúUao. Már egyáltalán nem tudtam tájékozódni, és lehet, hogy borptom, Sova elektromérnök mentette meg a helyzetet, parancsot adván az áram kikapcsolására; annyi bizonyos, hogy a készülék zölden világító skálája megfeketedett, és a zene elhallgatott. Mit tehettünk? Ültünk és vártunk. Egy pillanattal előbb még tele volt a szoba a Moldvával, és most csak közönséges dolgokat láttunk magunk körül: egy nem éppen új szőnyeget, egy almás csendéletet és a piszkos havat a szemközti háztetőn. Furcsa volt ar egész ... - mintha egy szép álom fosztott volna szerte. — No látod... — mondta. — Hót most hol a Moldva? Vártunk, vártunk, nem kezdenek-e zúgni a gátak, még az utcára is lenéztünk. De a folyó nem vált ott. Csak aszfaltot láttunk, meg ogy ládát a járdán. Hol lehet most a Moldva? Talán már a Károly-hídnál jár. Vagy — ki tudja — talán ott rostokol a slapyi gátnál...RÉSZLET LUDVÍK ASKENAZY: Emberek és emberkék c. írásából
