Nő, 1966 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1966-09-16 / 37. szám

Nyári emlék

lúnius huszonkettedike volt. Esős, borús idő. Dehát — a gabonát nemcsak napfényben kell óvni a tűzvésztől. S mivel ilyenkor nyáron minden munkabíró embernek rengeteg a dolga, a tűzvédelmi őrségben öregek és gyermekek vettek részt. Június huszonkettedikén a mi kislányunk került sorra.

Már hetek óta emlegette, s izgult, nem feleftünk-e el szólni neki, mikor lesz a nagy nap. Természtesen, nem felejtettük el, s jókor reggel ezzel ébresztettük:

— Kislányom, őrségbe kell menni.

— Anyuka, gyorsan adjál reggelit, tízórait. S hozzál majd ebédet is, mert mi akkor sem jöhetünk haza.

Nagy nehezen mégis megértette, hogy dél alatt járnak-kelnek az emberek, s fél órácskára haza futhatnak ebédelni. De este nagyon sokat kellett magyaráznom, míg elhitte, hogy már letelt a szolgálat, haza jöhet. Vacsora közben örömmel újságolta apukának, hogy milyen sok s fontos munkája volt aznap.

— Aztán mit csináltatok volna, ha tűz üt ki? — kérdezte az apja.

— Hát elszaladtunk volna... — Nevető arcunkat látva hozzátette: — szólni mindenki - nek, hogy jöjjenek oltani.

KARÁCSONYI ERZSÉBET, Sallo

Üt nemzedék

Nemrég kezembe került a Svét socializmu egyik száma, amelyben Ritka felvétel címen egy svéd családról közölnek képet. Öt nemzedéket képviselnek. Ilyen felvételt sikerült nekem is készítenem községünkben, amikor az ükmama, Duzsa népi 97-ik születésnapját ünnepelte. Mellette lánya, Teréz látható, aki 68 éves és dédmama. Leánya mellett a 47 éves unoka ül és a 26 éves dédunoka, ifj.

Kupec Andrásáé, fiával, az öt éves Zoltán

fi Irt in ni" /5»1л7

MUSZINSKY ELEMÉR, Kúntapolca

Veszekedtem

Velem történt meg a következő kis epizód. Egy alkalommal, amikor idegességemben megfeledkeztem magamról, a nagy szóváltásban négyéves kislányom előtt a következőket mond tam férjemnek:

— Tudd meg, hogy reggel összepakolom a gyereket és hazamegyek a mamához, élhetsz azután, ahogyan akarsz!

Ez este történt. Másnap reggel, amikor felkeltünk, mindenki ment a dolga után. Kislányom, Liliké a szobában maradt. Kis idő múl va, amikor reggelizni hívtam, babáival a karján, egy kis táskával a kezében, — amibe kincseit rejtette — jelent meg a konyhában és várakozva nézett rám.

— Mikor utazunk?

— Hová, kislányom? — válaszoltam csodálkozva.

— Hát a nagymamához, hiszen to mondtad tegnap este, elfelejtetted talán?

Nem, azóta sem felejtettem el.

Beatles-történet

D. Erzsébet

Sokat vitázunk mostanában a hosszúhajúakról, akik hajviseletükben a liverpooli gitáros fenegyerekeket utánozzák. Vitáink különböző nézetekkel zárulnak, de általában meggyőződésünk, hogy ők a — huligánok.

Nyáron ellátogattunk a gyerekekkel Szlovákia fővárosába. Csodálták a Slavint, gyönyörködtek a városban, de akkor örültek a legjobban, amikor felültünk a sétahajóra és a lapátos kerekek belemélyedtek a Duna vizébe. Az egy óra sétahajózás hamar eltelt. Ki kellett szállnunk. Nem vettem észre semmi rendellenességet. A gyerekek boldogak voltak. A kiszállásnál utolsónak maradtam. Mikor már minden gyerek elhagyta a fedélzetet, magam is a kijárat felé indultam. De akkor megszólított valaki:

— Uram, valamelyik gyerek itt felejtette a pénztárcáját, tessék.

Egy pillanatig meglepetten álltam, mivel jól megtermett legényke volt az illető — a hosszúhajúak közt mondva irigylésre méltó frizurával.

Mire a pénztárcát átvettem, Marika, a kárvallott kislány már jött visszafelé. Sírva keresett, hogy jlpanaszolja, mi történt.

— Látod, ha ez a bácsi nincs, kereshettük volna a pénztárcát — intettem a fiú felé. A kislány szipogva nézte a huligánformájú fiatalembert, aki lehajolt a kislányhoz és megsimogatta a haját:

— Ne. sírj, hiszen megtaláltuk! — Egy pillanatra felengedtek keménnyé, cinikussá merevített arcvonásai. Biccentett, és hanyag testtartással kiimbolygott a partra.

Azóta reménykedéssel szemlélem ősember-mozdulataikat, vad grimaszaikat, göndör és csapzott fürtjeiket. Hátha csak kosztüm ez rajtuk, s játsszák azt, hogy életuntak, cinikusak. Ha lehántanánk róluk a kérget, olyanok lennének, mint minden más — normális — emberfia

MOTESÍKY ÁRPÁD, Nagycétény

Kacsa a tavon

A Szoroskő alatt fesői szépségű környezetben van a körtvélyesi szövetkezet két halastava. Az egyiket kacsatenyésztésre használják. Idén több mint négyezer kacsát neveltek fel a tó vizén. Képünkön Tamás Jánosné gondozónő a vízbefutó etetőn takarmányt ad az állatoknak.

Annuska „rendel"

Néhány napja olyan intenzíven szürkült a szívem körül, hogy elhatároztam, elmegyek az orvoshoz. Nem tudom, ki hogyan van vele, de én mintha a vágóhídra mennék. A Bezrúc utcai 2. Polikltnikán sorszámot is váltottam, annak rendje és módja szerint. Felmentem az első emeletre, leültem a 113-as ajtó előtt és vártam. Velem együtt többen is, úgy hogy rövidesen 15-en lettünk. Ültünk, vártunk és sóhajtoztunk. Egyik a félelemtől, másik a fájdalomtól a harmadik a türelmetlenségtől.

Alig negyedórái várakozás után kinyílt a rendelő ajtaja és kiperdült rajta halványkék ruhában, fehér bóbitával a fején az egészségügyi nővér. Tekintete végtgsiklott a jelenlevőkön. Ketten-hárman, akik injekcióra jöttek, hirtelen felugrottak, hogy átnyújtsák neki beteglapjukat. A nővér gépiesen nyúlt a papír - szeletkék után, majd balra fordult és szinte lelkendezve harsogta:

— Aáá, Szabó néni, de rég nem láttam na jöjjön, adjuk be azt az injekciótI

Szabó néni elpirult fhogyisne, hiszen ö volt az utolsó jövevény és tudtával semmi szükség injekcióra), de ha hívják, megy. En is mentem volna, mert rajtam volt a sor. Az ajtóhoz álltam és várakoztam, nézegettem a feliratokat, rendeleteket, utasításokat.

Ügy jó húsz perc múlva újra kirebben az ajtó Annuska (közben a nevét is megtudtam az ajtón függő névjegyről). Beszólít három nőt, akik csak utánam következnek. Engem

ASSZONYI TAPINTATTAL

Be sokszor gondoltam rá sajnálkozva, hogy miért nem találták még ki a „beszélő“ újságot. Hogy olvasás közben hallani lehessen az emberi hangot, a sző muzsikáját... Ez a vágy kísértett akkor is, amikor Margit Potoíkovával, az Eperjesi Városi Nemzeti Bizottság SZNT-beli kép viselőjével beszélgettem. Az egész idő alatt nem szűntem meg gyönyörködni halk és finom árnyalatokban gazdag hanglejtéseiben, gördülékeny szófűzésében, Ízes szlovák kifejezéseiben.

— Harmadik éve képvlselősködöm, s jóllehet addig elég sok funkcióm volt, csak most kezdek belelátni a problémák mélyére. Igaz, amikor megválasztottak, egy kis rettegéssel néztem a rám váró teendők elé, de aztán jóleső érzéssel tapasztaltam, hogy az illetékes hivatalok, szervezetek, bizottságok minden oldalról segítenek, támogatnak. Nálunk Eperjesen például nagyon fejlett a városi nemzeti bizottság mellett működő ügyek bizottsága — egyike a legjobbaknak Szlovákiában. Azután munkámban nagy támaszt jelentenek a különböző kerületekben megtartott nyilvános gyűlések, ahol a polgárok felvilágosult kezdeményezéseikkel mindig egy-egy lépéssel előbbre viszik a munkánkat.

— Itt Eperjesen mindenekelőtt három nagy problémánk van: a cigánykérdés, a lakás és a munkalehetőségek problémája. Az utóbbi különösen a dolgozni vágyó nők szempontjából jelent nehézséget. A hivatalokban, üzemekben rengeteg álláskérvény fekszik, amelyeknek csupán kis hányadát lehet elintézni. Új üzemek ugyanis nem épülnek, esetleg a már meglevőket bővítik, és így nagyon sok asszony marad munka nélkül, akik pedig nagyon szeretnének dolgozni.

— A munkalehetőség hiánya különösen a kilencéves iskolából kikerülő 15 éves lányokat érinti. A városban, illetve a járáson, esetleg a kerületen kívül akadna ugyan számukra itt-ott munka, de a szülők ilyen fiatalon nem szívesen engedik őket messzebbre. Tudomásom szerint ennek a korosztálynak a problémája országos viszonylatban is nagy gondott okoz.

— Ami a lakáskérdést illeti, Eperjesen több mint 2000 lakáskérvény vár elintézésre. A felszabadulás óta a város ugyan szédületes fejlődésről tanúskodik, de úgy érezzük, még nagyon, nagyon messze vagyunk a megoldástól. Ennek a rohamos fejlődésnek következtében még mindig tart a vidéki „bevándorlás“. Különösen a fiatalokat vonzza a város. Hiába kicsi az építkezési keret, nem fér bele minden. Mert nekünk nemcsak az új lakások építésével kell törődnünk, hanem a város történelmi részének a rendbehozásával is. Hiszen láthatta a fő utca értékes középkori portáléjait — ezeknek felbecsülhetetlen az értékük közép euópai viszonylatban is. Éppen most készülünk a város háromszázadik születésnapjára. Sok lesz a vendég, a szomszédos országokból történészek, régészek jelentették részvételüket.

— A cigányokkal mindenekelőtt mint tanítónő kerülök érintkezésbe. Nemcsak arra tanítjuk őket, hogyan kell a kisgyerekeknek főzni, hogyan kell mosni, mosogatni, takarítani, hanem arra is, hogyan osszák be a keresetet.

— Pedagógusnak készültem már kis koromtól és az is vagyok. Lehet, hogy éppen ezért kerültem ennyire „emberközelbe“. Mert a jó pedagógus nemcsak az iskolával, a gyerekekkel törődik, hanem a szülőkkel is. Hiszen a gyermek boldogulása jobban függ az otthontól, mint az iskolától. Látja, ezen a téren most új probléma merül fel. A szabad szombatok problémája. Rövid idő kérdése és az iskolákban is meglesz a havi két szabad szombat. Vannak olyan szülők, akik azt szeretnék, hogy a gyerekek szabad szombatja ne essék egybe az övékkel, hogy „nyugtuk legyen“. Már pedig ez semmi esetre sem helyes! Mert a szülők igenis szabad idejüknek tetemes részét töltsék gyermekeikkel, közös legyen a pihenésük, közös a szórakozásuk.

Asszonyi szívóssággal és politikai állásfoglalással igyekszik megoldani a -problémákat.

LANG ÉVA