Nő, 1966 (15. évfolyam, 1-52. szám)
1966-09-02 / 35. szám
ЮТИТ A fry. XI , , r x v / Г a csók nélküli éjszakák ellen Ha elmegyek, nincs, aki csókot adjon, nincs, aki megfogja a kezed. Ha elmész, nincs, aki csókot adjon, nincs, aki megfogja a kezem. Mint alma a fáján, fejünk felett csüng millió bomba. Nem is kell, hogy mellém zuhanjon, visszatérek őseredeti koromba, a semmibe. S ha jön az este, hány asszony sóhajt (nem lesz aki csókot adna): Ó, jaj! Ne félj) Ha egyszer mindenki álmodik majd a halálról I és sikoltozva ébred, megmenekültünk.- г/г// EGYÜTT INDULTUNK Későn jöttél a buszról, túlóráztál sokáig, a sok járás-keléstől megfájdultak bokáid, beléptél a konyhába, a tested székre ernyedt, harmadszor melegített vacsora várt, hogy edd meg, s káposzta szaga simult halk bőröd illatához, zöldségek keserűjét emelted édes szádhoz. Fogadkoztam: szétfúvom a párát, konyha gőzét, kezemmel csapkolódva vívok vele, s ha győznék, tudom, csodás leszel majd: illat, virág, gyümölcs, nyár, akitől megbódülhat akárki messziről már, mert láttáifi: drága tested túlnő a gőzön, konyhán, talán fényes szalonbo»+iiába ostromolnám, nem hajlana ölembe megadó, édes ívben, csak zarándok lehetnék, ha te volnál az isten, de így nagy volt hatalmam: konyhaszag, pisla fények ember-lepelbe vonták, takarták istenséged, így, így voltál enyém csak: zarándoké — zarándok. Áldott a gőz, a zöldség, áldott a lámpa, áldott a szurtos gyár, melyben szálkák éktelenkedtek, áldott minden, mi téged munkáslánnyá emelt fel, káposztával, zöldséggel, füsttel, korommal, szennyel, áldottak a túlórák, áldott a hideg étel, áldott a hajszád nappal, kimerült álmod éjjel. Maradtál, ami voltam. Nem, nem vágtál elémbe, morózus pályamunkás jövendő felesége mertél te lenni bátran — vas-vázában virágszál, ki gyöngén is erősebb magát-tartó vasánál — köszönöm az erődet. Egymás húsz-nehány éves tavaszába karolva elindulunk a fényhez, miénk a fénjj, az illat, mert egymást úgy szerettük! Együtt indultunk, Erzsi. S így érkezünk meg. Együtt. Tóth Elemér Baranyi Ferenc
