Nő, 1966 (15. évfolyam, 1-52. szám)
1966-08-26 / 34. szám
га , Е. F. Burían színházban indult pályafutása, s érdekes, hosszú évekig csak komoly szerepeket bíztak rá. — Tizenöt évvel ezelőtt érkezett el életem nagy fordulópontja: felfedezték komikai vénámat! Jan Kadar és Elmar Klos volt a „tettes“, akik a „Zene a Marsról“ című filmjük egyik komíkai szerepét bízták rám ... S én nevettetőként születtem újjá. — Melyek voltak azóta legkedvesebb szerer»oi 9 Tettetett kétségbeeséssel meredt rám, összecsapta a kezét: — Magának van annyi ideje, hogy mind felsoroljam? Mert nekem bizony nincs!... De talán megemlítem a kedvesek legkedvesebbikét: ez egy televíziós-film volt, Csehov „Medve“ című művéből. Jan Werich partnere voltam, s a film Monte Carlóban „Arany nimfa“ díjat nyert!... Hirtelen felpattant, mint akit puskából lőttek ki: — A kávé! ra a kötényt. ... — s menet közben dobta magá-Siettem utána, hátha segíteni kell, s a konyhaajtóban megtorpantam: ilyen vidám és sokszínű kis „főzőcskézőt“ még soha sem láttam! Piroskék-zöld-sárga ... a teljes szivárvány pompázott itt minden darabon, s a színeknek ez az orgiája nem tűnt zsúfoltnak, vagy bántónak. — Ebben a konyhában élvezet lehet még mosogatni is! — tört ki belőlem a háziasszonyi elismerés. Zázvorková köszönetképpen mókásan meghajolt. — A konyha a szentélyem, a főzés a hobbym! Van, aki még azt is hozzáteszi, hogy a hasam az istenem, de ez csak aljas rágalom!... Itt pihenem ki magam, a lábosok-fazekak között, a szakácskönyv társaságában! S félretéve a papucsos interjút: belefelejtkeztünk a receptekbe ... — As — A! Vencel-tér színes forgatagában megpró[ báltam a lehetetlent: taxit szerezni, hogy el ne késsek! ... Szerencsém volt: mel———I lém siklott egy kocsi, s a rövidre vágott hajú taxisofőrnő szélesre tárta az ajtót. — Hová tetszik? ... Amikor megmondtam a elmet, bólintott: — Tudom kérem, ez az АВС-színház művészeinek lakóháza ... Ha nem vagyok indiszkrét: kihez tetszik menni? — Stella Zázvorková művésznő vár öt órá. — feleltem. A „pilótanő“ arcán széles mosoly ömlött szét, s ettől kezdve csak ő beszélt, áradozva és teli szájjal: — Micsoda véletlen: Zázvorková egyik kedvencem! ... Minden szerepében megnézem, akár a színpadon, akár a filmvásznon játszik, csak az a baj, hogy a szolgálat miatt nem mindig láthatom a televízióban ... Tetszik tudni, valamiféle varázsa vanl Ellenállhatatlan jókedvre tud deríteni mindenkit. Még az én komoly férjem is kacag, ha látja! Hát még a kisfiamnak mennyire tetszik ... Olyan hangulat kerekedett a taxiban, hogy jómagam is széles mosollyal — és felfokozott kíváncsisággal csengettem Zázvorková ajtaján. Nyílt az ajtó, s egy szigorú arcú cerberussal találtam szemben magam, aki mindkét kezében egy-egy pár papucsot szorongatott, s az előszobában sorakozó papucs-hadseregre mutatott: választhatok — Újságíró ide, protokoll oda: papucs nélkül nincs interjú! — hangzott a kinyilatkoztatás, majd Zázvorková elnevette magát, s így folytatta: — Asszonyok vagyunk mind a ketten, ismerjük a takarítás „örömeit“... Ugye, nem veszi sértésnek a papucsot! Perceken belül már mamuszban csoszogtam befelé a ragyogóan tiszta lakás belsejébe. Elvégre a másik munkáját meg kell becsülni. Aki most azt gondolja, hogy kacagtató történetektől hemzseg majd ez a cikk: téved. Stella Zázvorková a magánéletben egyszerű, közvetlen, mosolygós, de fáradt ember. — Csodálkozik? Hetenként nyolc előadás nem gyerekjáték! ... Azon az egy szabad estémen pedig legszívesebben aludnék, de nem tehetem, mert el kell menni más színházak előadásaira is, el kell jutni néhanapján moziba, vagy le kell ülni egy jó könyv mellé ... És a barátok? Az embernek szüksége van legalább hetenként egyszer eltraccsolni a jóbarátok között, vagy egy nagyot sétálni a várban... De melyiket előbb? — A nézők azt hiszik, hogy a művésznő élete csak nevetésből, csak tréfából áll... Zázvorková bólogatott, mint aki azt jelzi: tudom, tudom ... — Ez a néző illúziója! A tragikáról azt képzeli, hogy egész nap zokog, a komikáról azt hiszik, hogy egész nap mókázik... A néző! megrikatni, vagy megnevettetni nem könnyű dolog: egész nap gyűjteni kell hozzá az erőt, az energiát. Mi maradna a humoromból, ha estig mind elpocsékolnám? ... A színész bármit tesz, bármit mond: minden idegszálával az előadásra koncentrál, a szerepnek él... így tanítja ezt Sztanyiszlavszkij isi S szemével a zongorán álló mellszobor felé intett: a szinészmesterség nagy tanítójának szuggesztiv, szemüveges portréja felé. — Hány éve él színpadonl — Arról nem volt szó, hogy éveket firtassunk! — váltott mégis vidámabb hangnemre a művésznő. — Huszonöt éve játszom, tehát úgy is mondhatnánk, hogy a pólyából kikerülve kezdtem már ... — huncutkodott. Jelinek György felvételei
