Nő, 1966 (15. évfolyam, 1-52. szám)
1966-01-28 / 4. szám
Felelet a gyermekotthonból A hegyoldalon modern vonalú épület. Sok ablak, sok virág, színes kartonfüggönyök, a falakon képek, egyenletes kellemes meleg, kagylőfotelek, televlzor, rádió, társalgószoba, könyvtár, kultúrterem, pingpongasztal, játékok... Szálloda? Nem, gyermekotthon. Méltatlan szülőktől eltávolított, elhagyott, családi körből kiközösített gyermekek otthona. Fiúk, hattól tizennyolc éves korig. Nyílt tekintetű, értelmes fiatal pedagógusnő, BakoSová Elena, az egyik nevelő válaszol kérdéseinkre a beteg Vaneková Igazgatónő helyett. — Hlvatás-e az anyaság? — Feltétlenül, feltétlenül — Ismétli kétszer egymásután, késedelem nélkül és határozottan. — Minden szép, ami Itt van, higiénikus, célszerű... de nem pótolhatja a legszerényebb szülői házat, a legegyszerűbb édesanyát sem. — Ügy gondolja, helyesebb ha a nő otthon marad és maga neveli a gyerekeit? — Legalább addig, amíg hatodik életévüket betöltik. — Akkor is, ha nagymama van a háznál? — A nagymama csak addig felel meg mint nevelő, amíg a gyermek kicsi, mert rendszerint mindent megenged az unokáknak. sor? ön otthon maradna, ha erre kerülne Nem vagyok férjnél. Ha férjnél lenne, akarna gyermeket? — Az első években egész biztosan. Amennyiben a körülményeim megengednék ... Helyben vagyunkl A körülményekl BakoSová Elena rámnéz. — Oda kellene hatni... — mondja. Oda ... Hová? — Különben a ml gyerekeink Inkább az emberség hiányában szenvednek. Van itt például egy gyerek, évek óta minden karácsonyra sürgönyt kap az anyjától. (Lányanya.): „Szolgálati út miatt nem mehetek érted4. Képzelheti a fiú lelkiállapotát! Hónapokig készült a találkozásra. Másik eset. Két fiútestvér, 10—12 évesek. Elvált szülők gyermekei. Az apa gyógyíthatatlan beteg, kórházban fekszik, az anya második házasságot kötött. Karácsonyra hazavitte a fiúkat. Elhalmozta őket ajándékokkal. Ünnepek után visszatértek és a következő reggelen a szép ajándékok, kesztyűk, sálak, könyvek ott feküdtek az ablak alatt a hóban. A kisebbik, nyílt eszű kedves fiúcska, könynyeit nyelve adott magyarázatot. — Jaj, ha tudná a néni... (ez a hivatalos megszólítás, így közvetlenebb)... jaj, ha tudná milyen karácsonyunk volt. Az az ember szidta az anyánkat, meg ütötte miattunk, azt kérdezte, hogy ml szüksége ránk? Anyánk sírt, aztán rajtunk töltötte ki a mérgét. Hát igen. Emberség! Mi is az tulajdonképpen? És meddig ér az anyaság érzete akár hivatás, akár nem? Nyílik az ajtó, négyen lépnek a szobába. VaSina Martin, a holiől testvérlntézet igazgatója és felesége, VaSinová Márta nevelőnő. Két fiút hoztak, Pétert és Emilt. Bemutatkoznak, a vezetéknevüket nem hallom, nem is fontos. ÜJ vonalú sötétkék öltönyt viselnek mindketten, egyforma táska, cipő ... cseregyerekek. Két fiú ment helyettük Honfira, akiknek családja Pozsonyban él. Család? Iszákos apa, kékre zöldre vert anya A másik fiú félárva. Anyja még három gyerekről gondoskodik, ez, akit most kicseréltek, hajlott a rosszra, mindketten folyton „haza“-szaladgáltak. Nem a házi tűzhely vonzotta őket, nem az otthon melege, hanem a lazább felügyelet, a korlátlan szabadság. Holiő messzebb van. BakoSová Elena átveszi Pétert és Emilt, pár kedves szót vált velük, azután ebédelni küldi őket. Emil tekintete közönyösen úszik a semmiben, Péter szive a torkában ver. Szinte hallani a dobogását. Feszülten figyel minden szóra, szembogara ide-oda rebben, mindig arra néz, aki megszólal. Mikor búcsúzásra kerül a sor, zokogva borul a holiől nevelők nyakába. Márta aszszony Is letörli kibuggyanó könnyeit. — Két évet töltött közöttük — magyarázza. Két évetl Mennyit sírhatott ez a fiú mióta elvitték az anyjától és hány távozást fog még megsiratni, amíg felcseperedik? Apja nincs, ő nem ismerte. Nemrég a keresztapja bukkant fel váratlanul az életében, hogy magéval vigye az ünnepekre. Péter elhúzódott tőle. Hol volt mostanáig, kérdezte? Megmagyarázták, csak most jutott nyomára, sajátmagának is ezer baja volt, kárpótolni kívánja az elmúlt időkért. Péter engedett, és megnyugodva tért vissza. Karkötő órát kapott ajándékba, meg sok más holmit, kedvében jártak. Elmegyek máskor is hozzájuk mondta. Anyaság, emberség? Hol ér véget az egyik, hol kezdődik a másik? A fiúk ebédelni mentek. VaSínková Mártához fordulok, négy gyermeke van, megkérdem tőle is. Hlvatás-e az anyaság? ö is gondolkodás nélkül válaszol. — Feltétlenül! Miért bajlódik akkor idegen gyerekekkel? A körülmények ... — jelenti ki a férje. Márta asszony tiltakozik. Nemcsak a körülmények. Valami más is. — Szakképzett vagyok, az embernek ambíciói vannak, nemesen értelmezett becsvágyai. Csak a házi munka már nem elégítene ki. A hegyoldalon az Ízléses modern épület ragyogó ablakszemeivel lenéz a völgybe. A hegy lábánál vonatok robognak, zakatolnak, Berlinbe, Belgrádba, Budapestre, Szófiába, ki a nagyvilágba... A hegyoldalon virágokat szokott bontogatni a tavasz, a szemközti hegyeket fehér takaróval borítja be a tél. A távolban gyárkémények füstölögnek és alkonyaikor vlllanyszemeivel odahunyorgat a város. A modern épületben zuhanyozó, csempézett fürdőszobák, krómozott rekamiék, terített asztalok, balkonok, zongora állnak az ottlakók rendelkezésére. Üvegszekrényekben a növendékek munkája, kis iparművészeti remeklések, faágakból formázott állatfigurák, zsiráf, szarvas, kutya... És mindezek felett egy iszákos, vagy ismeretlen apa, könnyelmű vagy szerencsétlen anya árnyéka lebeg. Hivatás-e vajon az anyaság? BakoSová Elena azt mondta — feltétlenül! VaSina Márta és Márton Is azt mondták — Feltétlenül hivatási És az emberséggel hogy állunk? L. LISICKÍ felvétele 3
