Nő, 1966 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1966-06-24 / 25. szám

щабос/ szom bat? Hat munkanap után a hetedik a pihe­nés napja. Annak kellene lennie. Még a bibliában is úgy áll. Csakhogy . . . Szombaton korábban ér véget a mű­szak. A nő korábban ér haza a munkából. Útközben ezt-azt bevásárol, haza már teli szatyrokkal érkezik. Itthon várja a takarí­tás, s a hétközben összegyűlt szennyes. Elmosogat, sietve beáztatja a ruhaneműt, nekifog a takarításnak. A vacsora több­nyire hideg étel. Másra nincs idő. így is késő éjjel van, mire ágyba kerül. Vasár­nap ünnepi ebédet főz, (legalább hetente egyszer, hadd egyen jót a család), majd kivasalja az előző nap mosott ruhát. Ha megértő férje van, aki egy kicsit segít, akkor délután talán marad néhány szabad órája. Kimehet a levegőre, sétálhat, nevel­heti gyermekeit, vagy ismerősöket fogad, látogatóba megy. Aztán újra főz, moso­gat. Este fáradtan dől az ágynak, alig várja, hogy vége legyen a napnak. Az ünnepnek, a pihenés napjának! Van, aki magára ismert talán? Vagy feleségére, anyjára, lányába? Mert a fenti leírás, sajnos, sok-sok dolgozó nő vasár­napjára ráillik. Gyakran vitázunk erről a témáról. Sok szakember, orvos, pszichológus emelte fel szavát az alkalmazott nők érdekében. Bi­zonygatták, hogy az ilyen agyonhajszolt, kifáradt munkaerők nem nyújtanak olyan teljesítményt, mint azok, akik a pihenő napjukat valóban pihenésre fordítják. A vitákból új kormányhatározat szüle­tett, amely megszabja: emeljük a munka­termelékenységet annyira, hogy minden üzemben legalább egy, de ahol csak lehet, havonta két szombat legyen szabad. így nem fizetünk rá, s a nőknek is több ide­jük lesz a háztartási teendőkre. A vasár­napot pedig teljesen a pihenésnek szentel­hetik. A bratislavai Kábel-gyárban Tibensky Ferdinanddal, az igazgatóhelyettessel be­szélgettünk: — Eleinte a 46 órás munkaidő más beosztásával próbáltuk megoldani a kér­dést. Márciustól bevezettük havonta az egy szabad szombatot. — Hogyan fogadták a dolgozók? — őszintén szólva, nem is nagyon örültek neki. Az egyetlen szabad nap miatt meghosszabbodott a munkaidő a többi három szombaton. S ezzel nem sokat nyer­tek. Főleg a vidékről bejárók voltak elége­detlenek. — Sikerült más megoldást találniuk? — A munka intenzitásának növelésével a munkahetet 44 órára rövidítettük le. Ez persze nem ment könnyen. Hiszen négy és fél százalékkal kellett emelnünk a ter­melést. De összedugtuk a fejünket, min­den dolgozó hozzászólt a kérdéshez, s ma már egyenesben vagyunk. Június elsejétől tehát már két szabad szombatja van az egész üzemnek Rikk Emília csak a hosszú szomba­tot kifogásolja: „Ejfél van mire hazaérek“ — Ez már igen. S ehhez mit szólnak asszonyok? — Kérdezze meg őket. . . xxx Az erős áramú kábelek részlegén, ahol szinte kizárólag nők dolgoznak, meglepő csend fogadott. Sehol senki. Hiába kutat­tam a tarka kendős asszonynépet, csak a műhelyvezető, Frylíacky mérnök járt fel s alá hosszú lépésekkel az elárvult gépek között. — Csak nincs már vége a műszaknak ? pillantok hitetlenkedve az órámra Hisz még csak tíz óra van! — Nem. A nők tanfolyamon vannak. — Tanfolyamon? Munkaidő alatt? Hi­szen itt minden perc drága! Hogyan bír­ják majd behozni a két szabad szombatot? — Nos, azért ne gondolja, hogy mi most itt rabszolgákként robotolunk — de­rül mosolyra a fiatal mérnök arca. Majd leckéztető hangon folytatja: — Többet ésszel, mint erővel! Jobb munkabeosztással, a gépek kisebb módo­sításával sikerült behoznunk azt a négy és fél százalékot. A nők talán nem is érzik a munkatöbbletet. Közben véget ér a tanfolyam, s a kék ruhás lányok, asszonyok visszaszállingóz­nak gépeik mellé. — Hogy vált be a szabad szombat? - szólítom meg az egyik csinos fiatal­asszonyt. — Szó se róla, kitűnő gondolat. Csak hát. . . nézze! Én egy új lakótelepen la­kom. A környéken csupa üzembeliek lak­nak. Nekik ugyanúgy szabad szombatjuk van, mint nekem. Jöjjön csak el egyszer oda s nézze meg, micsoda sorok állnak az üzletek előtt! . . . Mire bevásárolok, oda a szabad szombatom! — Én meg úgy vélem, talán csak akkor oldjuk meg igazán a szabad idő kérdését, ha mind a négy szombat szabad lesz! — szól közbe a szomszéd géptől Rikk Emília. — Nekem most sincs sok szabad időm. Az egyik héten 40 órát, a másikon 48-at dolgozunk. Ilyenkor bizony nagyon későn érek haza. Hol lakik? — Récén. Hajnali négy után indulok el hazulról, és ha hosszú szombatom van, akkor csak éjfélre jutok haza. A menet­renden nehéz változtatni. Az azonban jó lenne, ha engedélyeznék, hogy hét közben dolgozzam le a hosszú szombatot. Hiszen mindig áll valamelyik gép, mert a kezelő­nője beteg vagy más okból kiesik. Én meg azt szeretném, ha meggyor­„Szó se róla, kitűnő ötlet“ vélekedik Ozsvald Olga sítanák a szolgáltatásokat, és úgy javíta­nák a munka minőségét, hogy ne kelljen annyit dolgozniuk otthon a nőknek. Akkor nem is lenne szükség a szabad szombatok­ra Illetve... éppen akkor jönnének jól! Gyermeknevelésre, szórakozásra, és való­ban pihenésre fordíthatnánk — szólal meg Maarné, aki élénken figyelte beszélgeté­sünket. Majd kis habozás után még hozzá­fűzi: — Talán még arra is maradna időnk, hogy elmenjünk a kozmetikushoz, és kissé törődjünk magunkkal. Nagyjából tehát bevált a szabad szom­bat Á kábelgyári nőknek, és nemcsak nekik, több szabad idejük van. Sőt mi több, az igazgatóhelyettes azt is meg­ígérte, esetenként igyekezni fognak úgy beosztani a műszakokat, hogy lerövidítsék azt az egy hosszú szombatot. És a négy szabad szombat? Idővel arra is sor kerül. S hogy mi­kor, ez lényegében tőlük, munkájuk ered­ményétől iugg . G. VINCZE ILONA vízmedence építésre, de valahogy nehezen indul a dolog — sóhajtozik. A patak melletti frissen kaszált réten Annus a motorfecskendő szereléséhez kezd. — Hol tanulta a motorszerelést? — kér­dezem. — Motorszerelő műszaki iskolát végeztem Ögyallán. — Egyedüli lánytanulója voltam az iskolának és nagyon szeretem a motoro­kat. Vezetek traktort, autót, motorkerékpárt. Az EFSZ irodájában dolgozom, szabad időm­ben pedig motorokat javítok az öcsémmel. — Hány testvére van? — Hatan vagyunk lányok, a legkisebb, a hetedik, fiú. Hárman vagyunk a tűzoltó­­rajban, Mária, Gizi meg én. Mária most érettségizik a nyitral Mezőgazdasági Műszaki Középiskolában, júliustól pedig nálunk fog dolgozni a szövetkezetben. Giziké szintén Nyltrán tanul. A nővéreim férjhez mentek, l asszonyoknak már nincs idejük közénk járni és hát úgyis elegen vagyunk. — Hallottam már, hogy szép munkát vé­geznek, versenyeket nyernek. Árulja el, hogy mi tartja össze ezt a kis női tűzoltócsaládot? — összeszoktunk, szeretjük egymást és a rajunkat. Érdekel bennünket a tűzvédelem, a versenyekkel járó Izgalom, és a fáradsá­gos munkával megszervett győzelem. Szóra­kozunk is. Színdarabokat játszunk, tűzoltó bálokat rendezünk. Megmutatjuk, hogy mi nők is tudunk valamit. És ami talán a leg­fontosabb, megértjük, megbecsüljük egymást. Így tanultuk ezt a szüléinktől, mert igen jó emberek laknak ám nálunk... A lányok fel­sorakoznak, megkezdik a gyakorlatot. Mindenki tudja, hol a helye, mit csináljon. A fecskendőkből magasra szökik a vizsugár és a nap arany sugarain megtörve tarka szivárványt fest a zöld rét fölé. xxx Gyakorlat után vidám az út a tűzoltó­­szertár épülete felé. A parancsnoknő velük együtt nevet egy-egy elkövetett hibán. Van még idő gyakorlásra a járási versenyig. A négy érettségi előtt álló lány az érettségi tételeken vitatkozik. Megértjük őket. — Hát ilyenek a mi lányaink! — mondja Imre bácsi, és atyai mosolya megpihen a lányokon. — Én tudom, ha igazi tűzoltásra kerülne a sor, akkor is megállnák a helyü­ket. — Mikor volt utoljára tűz Imelyen? kérdem tőlük. Annus nem emlékszik rá, még akkor a vi­lágon sem volt, Imre bácsi elárulja, hogy vagy harminc éve. ök inkább a tűz megelő­zésére, a kémények és tűzhelyek ellenőrzé­sére, a padlások rendbentartására, aratási tüzőrségek szervezésére fektetik a fő súlyt. Mert ahol jó a tűz elleni védekezés, ott ke­vesebb a kár. VARGA MAGDA Gyakorlat után is vidám a hangulat F. SpáCIl felvételi 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom