Nő, 1966 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1966-01-21 / 3. szám

Ю //?у ^ *

Я^Я Я J ,ЯЖ в Ш*' ' ЯШ' Á

Ц^Г ^ I

A bratislavai Dimitrov Vegyi Üzemben hozott össze a véletlen 5TOTOVÄ vegyészmérnöknővel. Tudtam róla, hogy néhány évvel ezelőtt családi körülményei miatt kilépett az állásából, s most, amikor a folyosón megláttam a sötétkék munkaköpenyben szinte kislányosnak ható alakját — ugyancsak meglepődtem.

— Azt tudja — kezdte úgyszólván „Ádámtól-Évától“ — hogy ötvenkettőben végeztem Bratislavában a vegyészmérnökit, s azt is, hogy még ugyanabban az évben férjhez mentem. A főiskola elvégzése után Olomoucban, a gyógyszergyárban dolgoztam két évig és ötvennégyben, amikor lakást kaptunk, kerültem vissza Bratislavába.

— Igen, azt tudom, hogy ötvennégytől volt a „Dimitrovka" alkalmazottja — bólintottam.

— Ügy van — folytatta. — Három év után 1957-ben — megbíztak az egyik üzemrészleg vezetésével, tehát három évig vezető állásban voltam. Aztán nos, hatvanban megszületett a várva várt kicsi, és a következő évben a másik kislány is megérkezett.

— Higyje el — az emlékezés apró, ideges kézmozdulatra késztette — óriási dilemma elé kerültem: az állásom, jobban mondva a hivatásom, amire négy évig készültem az egyetemen — vagy a két pici gyerekem. Nos, az anya győzött. Otthon maradtam, mint annyian mások. Ügy éreztem, ha továbbra is az üzemben maradok, a két kicsi sínyli meg. És viszont: ha teljes mérA NŐK ORSZÁGOS KONFERENCIÁJA I960. JANUAR 29—30-AN ÜL ÖSSZE PRAGABAN. NAPIRENDJÉN MEGTÁRGYALJA A NŐMOZGALOM SZERVEZÉSI KÉRDÉSEIT HAZÁNKBAN. PARTUNK XIII-IK KONGRESSZUSA ELÉ TARJA A NŐK PROBLÉMAIT, HOGY AZOKAT KÖZÖS ERŐVEL LEKÜZDVE, A FÉRFIAKKAL EGYENRANGÚ PARTNERKÉNT

építsük jövőnket.

tékben eleget akarok tenni anyai kötelességemnek, úgy ez mindenképpen a munkám rovására menne.

— Öt évig maradtam otthon. Öt év pedig nagyonnagyon hosszú idő, ha az ember átszámítja hónapokra, hetekre, napokra és órákra. Kezdetben rendszeresen tanulmányoztam a szaklapokat, hogy lépést tartsak a férjemmel, aki szintén vegyész, de később a háztartás valóban minden időmet lefoglalta. Ügy éreztem elszigetelődöm a világtól, a hivatásomtól és — irigyeltem a férjemet, hogy dolgozik.

— Tehát elhatározta, hogy ismét munkába lép .

Természetesen, mert az évek múltával már anyagi

problémák is jelentkeztek. Két hónappal ezelőtt újból a Dimitrov Vegyi Üzem alkalmazottja lettem. A gyerekeket fölvették az üzemi óvodába, s így most mindhárman együtt járunk be.

—■ Az Ön problémái — ha sokáig tartott is — de mégis megoldódtak. Viszont rengeteg szakképzett nő kénytelen otthon maradni a család miatt. Ha Ön jelen lenne a Nők Országos Konferenciáján, — amire e hó végén kerül sor, — mit javasolna, hogyan lehetne javítani az alkalmazásban levő anyák helyzetén?

— Szerintem elsősorban talán a csökkentett munkaidő jelentené a legnagyobb segítséget. így a sokat emlegett második műszakon kívül a dolgozó anya több időt fordíthatna pihenésre, szórakozásra, művelődésre. Ezt tapasztalatból tudom, mert a mi üzemünkben már

rövidített munkaidővel dolgozunk, úgy hogy minden második szombatunk szabad és ez felbecsülhetetlen kincset jelent a családi életben.

Láng Éva

HOLLÁ MÁRIA, a kútit szövetkezet fejőnöje:

Ha megjövök a reggeli fejésröl, a gyerekek már fent vannak. Alig lépem át a küszöböt, elém szaladnak, és a köszöntő csók mellett egy orrfintor kíséretében mindig megjegyzik: „Anyu, olyan istállószagú a ruhád!“. És ez naponta ismétlődik. Párszor megmagyaráztam nekik, miért nem lehet az én ruhám tiszta, vasalt szagú. Megértőén bólintottak, de azért másnap újra élőiről kezdték.

Naponta ruhát váltok, reggel — este alaposan megmosakszom — de hát az mégsem az, mintha közvetlenül az istállóban mosakodhatnánk, öltözhetnénk Tizenhatan dolgozunk nők az állattenyésztésben; többnyire anyák. A gyerekek bizonyára mindenhol szóvá teszik anyu kellemetlen szagú ruháját. Ám nemcsak a gyerekek miatt fontos tiszta ruhában hazatérni. Ma már személyi szükségletté vált, hogy az istállóba érve munkaruhát öltsünk, s dolgunk végeztével jól megmosakodva, tiszta ruhában térhessünk haza.

Szövetkezetünk vezetősége sok kérés és vita után elhatározta, hogy idén zuhanyozót és öltözőt épít. Régi vágyunk teljesül tehát. Szeretnénk azonban, ha többi fölművesasszonytársunk óhaja is valóra válna. Ezért javaslom, hogy foglalkozzanak ezzel a

kérdéssel, mert egy ilyen helyiség felépítésével nemcsak a régi dolgozók munkafeltétele javulna, hanem fiatal munkaerővel is könnyebben gazdagodhatna a szövetkezet.

S ha már tolmácsolhatom szövetkezetünk női tagjainak kérését, akkor azt is megmondom, mi boszszant minket, nőket a legjobban. Szövetkezetünknek 150 tagja van, ebből 50 női dolgozó. A kézi munka legnagyobb részét mi végezzük. Mind az állattenyésztés, mind a növénytermesztés bármelyik szakaszán helytállunk. Éppen olyan építői vagyunk szövetkezetünknek, mint a férfiak. S mégis. A kilenc tagú vezetőségben egy nőt sem találni. Pedig nagyon sokszor lenne mit mondani nekünk is a vezetőségi gyűlésen! . . . Problémáinkat kénytelenek vagyunk magunk között megbeszélni, s így bizony sokszor nem jut el a megfelelő helyre.

Szeretnénk, ha egyenrangú partnernek erezhetnénk magunkat á férfiakkal szemben, s a munka mellett nekünk is jutna egy kis beleszólás a vezetésbe is. Bizonyára sok hasznos javaslat születne így asszonyaink között, amelyeknek megvalósítása tagságunk jobb életét szolgálhatná.

H. Zsebik S.

POTÄCS MÁRIA, a dunaszerdahelyi konzervüzem laboratóriumának vezetője, a nőbizottság több éves tagja.

— Üzemünkben túlnyomórészt asszonyok dolgoznak. Állandó női dolgozóink száma százhúsz. Főidény alatt ez a szám a háromszorosára emelkedik. Ez a tény megkívánja, hogy az asszonyok problémáinak nagyobb figyelmet szenteljenek.

Milyen kérdések várnak megoldásra?

Szerintem az első és leglényegesebb kérdés, a termelés idényszerűsége, amely több problémát von maga után. Például a szezon befejezése után az asszonyok nagyobb részét elbocsájtják üzemünkből. Pedig már mindannyian begyakorolt munkaerők. Legtöbben közülük olyan munkahelyet keresnek, ahol állandó alkalmazást kapnak. így tehát sokan nem térnek vissza hozzánk. Az új idényt ismét új emberekkel kell kezdenünk. Ez lényegében azt jelenti, hogy gyakorlat híján csökken a munkateljesítmény — nem teljesítjük a kitűzött tervet — csökken a kereset. . . ami azután elégedetlenséget idéz elő a dolgozók között.

— A termelés korszerűsítésének kérdése is sok gondot okoz nekünk. Nagyon, kezdetleges a berendezésünk, főleg ami a raktározást illeti. Raktáraink ideiglenesek, lehetetlenség ott a szállítást gépesíteni — így a munka lényegesebben nehezebb, fárasztóbb, több munkaerőt igényel.

A termelési értekezleteken asszonyainknak gyakran szemükre vetik a munkafegyelem kérdését. Sürgős munka esetén vasárnap is dolgozunk. Üzemünknek nincs bölcsődéje sem óvodája. Az anyák nem tudják hol elhelyezni kisgyerekeiket. A városi óvoda ilyenkor zárva van. Sok helyen viszont nincs nagymama, aki a gyerekeknek gondját viselné. Ezért sok anya kénytelen otthon maradni, főleg abban az esetben, ha az apának is ezen a napon van szolgálata.

A terhes anyák kérdését már megoldottuk, ök csak nappali műszakban dolgoznak és a lehetőség szerint könnyebb munkára osztjuk be őket. A kisgyermekes anyáknál ezt nem tudjuk eddig megoldani. Sürgősen óvodát és bölcsődét kell létesítenünk az üzemben. Ez hozzájárulna a folyamatosabb munkamenethez.

E kérdések megoldása nagyobb beruházást igényel. Vannak azonban kisebb gondjaink is, amit könnyű lenne megoldani. Pl. a munkaruhák és gumicsizmák problémáját. Nem tudjuk, hogy rosszul állapították-e meg aZ elhasználódási normát vagy a csizma minősége okozza az idő előtti elkopást, — asszonyaink kénytelenek rossz lábbeliben, vízben állva dolgozni, így felfáznak, megbetegszenek, ami ismét kiesést jelent.

Van még több, amiről említést kell tennünk, s amelyekről majd beszélni szeretnék a Csehszlovák Nőbizottság Konferenciáján, ahová küldöttnek javasoltak. Szeretném tolmácsolni asszonyaink kéréseit, javaslatait. Bizonyára több helyről jön majd hasonló hozzászólás. Kérésünk minden esetben megalapozott, közös erővel és felelősséggel kell megoldanunk.

Szlovák Magda