Nő, 1966 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1966-01-14 / 2. szám

г-19 гг 29 55 45 Novemberben a rigai politechnikai főiskola aulájában a legjobb nőt sak­kozók világbajnoki mérkőzésén két fiatal, csinos nő mérte össze tudását. Az egyik érdekes arcú, fekete szemű, hollófekete hajú lány, a grúz Nona Gaprtndasvtll az eddigi világbajnok, átellenben a vele egykorú, törékeny alakú, gesztenyebarna fiatalasszony — a moszkvai Álla Kusnír, a világ­bajnokjelöltek versenyének győztese. Három hétig tartott a heves küz­delem a két 24 éves főiskolás között a világ legjobb sakkozónőjének címé­ért. A győzelmet a cím védője, a pá­rosmérkőzés nagy esélyese, a nép­szerű Nona szerezte meg. A női sak­kozás történetében ő az ötödik vi­lágbajnok. Az Igazság kedvéért meg kell mondani, hogy elődei — Véra Menéíková, a két háború közötti idő csehszlovák vtlágbajnoknője, valamint a szovjet Rugyenko, Bikova és Rub­­cova Inkább a bevezetőben felvázolt elképzelést valósította meg. Nona Gaprtndasvtlt porondra lépésével te­hát új korszak kezdődött a nőt sak­kozás történetében —- a fiatalság él­vonalba törésének korszaka. Ez a fordulat 1962-ben állt be — akkor szerezte meg, 21 éves korában a vl lágbajnokt címet. Pillantsunk vissza a női sakkvllág­­bajnokság kialakulására. A Nemzet­közi Sakkszövetség 1927-ben a lon­doni sakkoltmpla keretében rendezte az első nőt világbajnoki versenyt. Tizenkét résztvevő közül a 21 éves csehszlovák Véra Menéíková szerezte meg a győzelmet, nagy fölénnyel — tizenegy játszmából tízet megnyert és csak egy ellenfelének sikerült dön­tetlent elérnie. A második világhábo­rú kltörésétg még hatszor rendeztek világbajnoki versenyt, mindig a férfi sakkcsapatvllágbajnokság keretében. Véra Menéíková minden alkalommal biztosan győzött, négyszer (Prága 1931, Folkestone 1933, Varsó 1935 és Stockholm 1937) százszázalékos ered­ménnyel, azaz minden ellenfelét le­гг 25 23 [20 16 ■1 ÖTÖDIK KIRÁLYNŐJE I győzve! Kétszer pc^osmérkőzésben Is 17!ТШ^ГТШ1?^пед világbajnoki cí­mét és bebizonyította, hogy nincs ko­moly vetélytársa a női sakkozók kö­zött. Véra Menéíková tragikus halálával 1944-ben megürült a világbajnoki tró­nus. 1950-ig kellett várni, míg újra gazdája akadt. Ekkor rendezték meg Moszkvában a nők világbajnoki ver­senyét. Ez nagy szovjet fölény jegyé­ben zajlott le — az első négy helyet a Szovjetunió versenyzői szerezték meg, a világbajnoki aranyérmet pe­dig a 46 éves lentngrádt közgazdász, Ludmila Rugyenko kapta. Nona Gaprindasolli, az ötödik vi­lágbal noknő a grúziat Zugdtdtben született. Már ötéves korában megta­nulta, hogyan kell lépni a sakkfigu­rákkal, családjában ugyanis a szülök és öt fivére nap mint nap szenvedé­lyes sakkcsatákat vívtak. Tehetsége akkor kezdett ktbontakoznt, amikor Tbilisziben tagja lett az úttörő-sak­­körnek. A grúz főváros legkisebb sakkozóinak edzője méltán lehet büszke tanítványaira — ő avatta a királyt játék rejtelmeibe Tigran Petroszjánt, a jelenlegi férfi sakk­­világbajnokot is. A tehetséges Nona már 15 éves ko­rában Grúzta nőt sakkbajnoka lett. 1959-ben sportmestert címet szerzett, 1961-ben megnyerte a világbajnok­­jelöltek versenyét és egy évvel ké­sőbb vllágbajnoknővé avatták. Azóta sikerrel mérte össze tudását a fér­fiakkal Is, legutóbb angliai Hasttng­­ban rendezett hagyományos nemzet­közi versenyen. Nona nem egyoldalú ember, mo­dern fiatal lány. A grúz egyetemen filológiát tanul, szereti a sportot, kitűnő asztalt teniszező, röplabdáztk, úszik és mint szurkoló, nem hagy ki egyetlen ökölvívó vagy labdarúgó mérkőzést sem. Tbilisziben rendkívül népszerű, egy-egy sikeres versenye után nagy-nagy lelkesedéssel ünnep­ük meg hazatérését. Honfitársai na­gyon büszkék rá, a gyengébb nem tagjai pedig remélik, hogy a sikeres sportpályafutásának még kezdetén álló nagytehetségű vllágbajnoknő a legjobb férftmestereknek Is még sok küzdelmes percet fog okozni. KOZMA GYULA nemzetközi sakkmester L. Llslckf felvételei: r • r . * • újítási javas I at К 54 44 35 48 45 I И 21 26 58 24 56 11 32 Vízszintes: 1. Levélszekrény. 9. Kó­cos. 10. MlG (folytatása a vlzsz. 23 és 42). 12. Ilyen megjelöléssel Is megy a postai küldemény. 14. A forradalmak énekese. 15. L. X. H. P. 16. Hangsor. 18. Ad acta rövidítve. 19. Yttrium és két oxigénlum. 20. A legősibb Uzenetvlvó. 22. Kicsinyítő képző (fordítva). 23. Tizennyolc éves korában lesz a gyermek... 25. Ret­teg. 26. Disznótoron sok van belőle. 27. A szakácsnő. 28. Tök ... 29. Tü­csök fele! 31. Talán — tájszólással. 33. A posta egyik feladata. 36. Két magánhangzó. 37. Korszerű postai önműködő berendezés (folytatása a függőleges 32. szám alatt. Az első kockában kettős betű). 38. Lakos mássalhangzói. 39. 999 római szám­mal. 41. Postai küldemény. 42. A vá­lasz befejező része. 43. Ital. 45. „Nászdal“ kezdete. 46. Betű hiánnyal lófej. 48. Vonal, vonalzó névelővel (latinul). 49. Jack London Izgalmas kalandregénye. Függőleges: 1. A kézbesítésnél fi zetendő postai dijak. 2. Egyenes, he lyes (görög szóösszetételből). 3. Tét szetős. 4. Takaró felel 5. Régi ró mai pénz. 6. A. A. 7. D. M. A. 8 Kairóban volt az ősbemutatója a 19 században. 9. Levél-illeték. 11. Min denkl... aki él. 13. „Az éneklő .. (London egyik müve). 16. Rejt. 17 Betegség. 20. Épületrész. 21. Fej­vesztve szalad. 23. Figyel. 24. A lab­darúgó ... — 25. Kiemelkedő magas­lat (a 3. és az 5. kockában kettős­­betű). 27. Tüzel. 28. Nem az. 29. Elektromos hírközlő. 30. Pénzbetétért jár. 31. Bő. 32. A vissz. 37 befejezé­se. 34. Nem egészen toll. 35. Heti... — 36. Díszít. 38. Meg... — 40. A kezet melegíti télen. 42. LAlV. 44. Enyém, latinul. 45. N. L. S. 47. J. R. 48. Azonos magánhangzók. B. P. Beküldendők a megjelenéstől szá­mított 8 napon belül a rejtvényszám­mal együtt a vízszintes 1, 10, 12, 20, 23, 33, 37, 41, 42, 49. és a függőle­ges 1, 9, 13, 29, 32. számú sorok. Üt hibátlan megfejtésért könyvjutalmat küldünk. Lapunk múlt évi összevont számá­ban közölt keresztrejtvényünk he­lyes megfejtése: A ködképződés, dér, tartós hé, ózon, égbolt, villámhárító, kéreg, ár­talmatlan, „fehér törpék“, szivár­vány, lehetetlen, nova, Ohm, szél. Könyvjutalomban részesültek: Koháry Tlborné, Kassa, Nagy J6- zsefné, Kalonda, Prohászka Józsefné, Komárom, Molnár Lászlóné, Losonc, Köteles Margit, Péder, Gérecz Lajos­­né, Safárlkovo, Lackó Béláné, Sellye. NO. Megjelenik hetenként. Kiadja a Cseh­szlovákiai Nők Szlovákiai Bizottsága, Bratislava, Oktábrové nám. 12. Felelős: Szarkáné Lévay Erzsébet, fő­szerkesztő. Grafikai szerkesztő: Schreiber Katarina Szerkesztőség: Bratislava, Oktábrové nám. 12. Telefon: 344-21, 374-21. Nyomja a Vychodoslovenske tlaiiarne, ná­­rodny podnik, Koiice. Előfizetési dfj: fél évre 26.— Kis, egyes szám ára 1.— Kis. Terjeszti a Posta Hirlapszoigálata. Meg­rendelhető minden postahivatalnál és kéz­besítőnél. A külföldi megrendeléseket a pos­ta sajtákiviteii szolgálata: PNS, Üstredná expedíció tlaie, Bratislava, Gottwaldovo nám. 46/VII — intézi el. Magyarországon terjeszti a Magyar posta. Előfizethető a posta Központi Hirlaplrodájánál (Buda­pest V., József nádor tér 1.) és bármely postahivatalnál. Előfizetési dfj: egy évre »0,— Ft. Egyes szám ára 2.— Ft. Csekk­számlaszám: egyéni 61.278, közületi 61,066, (vagy átutalás az MNB 8. sz. fo­lyószámlájára). 2-11*61021 15

Next

/
Oldalképek
Tartalom