Nő, 1966 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1966-01-14 / 2. szám

duSan kuíel

4/*£ÍyG>Öi>ÖZ

Abban a pillanatban a fiú mindem megérteti és így minden olyan egyszerű és természetes volt, olyan nagyszerű és világos, hogy leült a díványra és meglepetésében az ujjába harapott; nem győzött csodálkozni, hogy erre nem jött rá hamarább, olyan volt, mint amikor a villám fénye a sűrű sötétséget élesen megvilágítja, ami eddig titokzatos és érthetetlen volt, egyszeriben vakító fénybe került, és a fényesség nem aludt ki, és az volt a legnagyszerűbb az egészben, hogy ezzel mindent meg lehetett magyarázni, mert a fiú már régen érezte, hogy itt valami történik, hogy a nagyszülők házában valami nincs rendben, de sosem merészelte volna azt gondolni, hogy emögött ilyen óriási és hatalmas titok rejtőzik, amely felemeli a házat, úgy, hogy most mindannyian az első emeleten laknak, habár ezt a városkában senki sem sejti, istenem, kinek is jutna eszébe,

apa is véletlenül, csak úgy mellékesen mondta meg, nem is gondolta, milyen fontos dolgot leplezett le, ugyan lehet, hogy csak a kesztyű volt fontos a számára, hiszen nemsokára indult a vonatja és a kesztyű nem volt sehol, nagymama a kezét tördelte, és felforgatta az egész házat, úgy csinált, mintha nem tudna semmiről és ez apát nagyon felbosszantotta, másképpen nem mondta volna meg, ideges volt, állt az asztalnál és a szék támláján dobolt az ujjaival,

hát, ezt már igazán nem bírom felfogni, mama, nem tudom megérteni, hiszen itt volt, ugyebár, a kezemben, ebben a pillanatban és eltűnt, mintha a föld nyelte volna el, rémes ez a ház, borzasztó, hogy minden eltűnik benne, hát ez képtelenség, itt valami gödör van, ami mindent elnyel, ahová mindent elrejtettek, másképpen már nem bírom elképzelni,

és a fiú már tudta, hogy ettől a pillanattól nem lesz nyugta, úgy fog járni a házban fel és alá, fülét a padlóra szorítja, megkopogtatja, hallgatózik majd, és éjjel az ágyban, amikor a fényes képű holdból a nagy tarka kutya lassan és óvatosan hozzálopakodik, hogy a lábába harapjon, és amikor a szekrény a sarokban nagyot sóhajtva megreccsen,

istenem, milyen félős ez a gyerek, ne félj, csak a fában perceg a szú

és figyelni fogja, honnan indulnak útnak azok a neszek, mert biztosan ott van valahol, mert a fiú nagyon jól tudja, hogy ha azt a helyet megtalálja, tulajdonképpen mindent megtalál, ami egy idő óta eltűnt és az bizony egyáltalán nem kevés, hiszen mostanában annyi minden elveszett, hogy a világ nap-nap után kisebb, már régen forgatja ezt a fejében, hogyan tűnhet el annyi minden csak úgy, hogy volt — nincs, van az embernek például egy gyönyörű üvegdugasza és egyszerűen elveszíti; szépen csiszolt dugasz volt, egy kövérhasú üvegbe való, az üveg eltörött és nagymama kidobta a dugaszt a szemétbe, talán azt gondolta, haha, hogy az üveg fontosabb, mint a dugasz ebben bizony nagyot tévedett, mert akinek dugasza van, színes, keskeny csíkokra darabolhatja a világot, eljátszhat vele, aztán újra összerakhatja, elég, ha a dugaszt a szeméhez emeli, mindjárt megváltozik minden, színesebb, érdekesebb lesz, csak nagymama haragszik és dörzsöli a kezével az orrát,

ez rettenetes, istenem, ez a gyerek, az egész szemétdombot behordja a házba, az egész szemétdombot, istenem,

nagymama az orrát dörzsöli, és nem is sejti, hogy milyen pompás sárga, kék, lila, és piros az orra, az ilyen orr sokkal szebb, mint a közönséges, minden sokkal szebb így, mint rendesen, elég, ha az ember csiszolt üvegdugaszt hord a nadrágzsebében és ha a közönséges világ csúnyának tűnik, csak a szeme elé veszi és azon keresztül néz, talán minden embernek ilyen csiszolt dugaszt kellene magával hordania,

csakhogy a dugasz hirtelen eltűnt, egy reggel csúnya, szürke eső esett, és Iván kakast elütötte egy autó, akkor a zsebébe nyúlt, de a zsebe üres volt, minden ágy alá benézett, villanylámpával bevilágított minden sarokba, de a dugaszt sehol sem találta, Iván kakast a folyosón egy nagy lazákba tették és kinn megállás nélkül esett a csúnya, szürke eső, a világ egyszeriben kisebb lett egy egész üvegdugasszal és ez nagyon szomorú volt,

és lehet, hogy ott lesz valahol az a mérges Miska is, Miska a rettenetes tigris, amelyik napközben mérhetetlenül békeszeretően és nyugodtan viselkedett, gyenge, rekedt hangon nyávogott, hátsó lábára állt és körmei beleakadtak a harisnyába, de a fiút nem csaphatta be, jól tudta, hogy az ártatlan és lusta Miska mit csinál sötétedés után, éjszaka a ház mögött feketéllő borókaerdóböl védtelen özek jajgatását hallotta,

medvék és majmok segélykiáltását, a rettenetes Miska szájában csontjaik ropogását, a borzalom sikolyait és Miska csöndesen lopakodó lépteit, nem, Miska, hiába kapkodsz a röpködő tollacska után, a kisfiú tudja, milyen vagy, már akkor tudta, amikor félig fulladtan, ázottan kihúzott a patakból, már akkor tudta, hiába dőltek be neked a többiek, még apa is,

nézze csak, mama, milyen dögöt cipelt ide ez a fiú, hiszen koszos, vedlett, és a kezébe fogja, csoda, hogy meg nem csókolja, hát hogy ezt egyáltalán megengeditek neki, még valami gilisztát kap tőle, ugyebár ezt innen el kell tüntetni, csak kicsit több időm lenne, mert még képesek és megengedik itt-tartani,

tehát apa is elhitte, annak ellenére, hogy különben nem tartozik a legbutábbak közé, lehet, hogy aztán észrevette volna, de Miska egyszeresük eltűnt, a csirkecsontok ott hevertek az asztal alá terített újságpapíron, és senki sem vette észre őket, egy nap, két nap, három nap, egy hétig és Miska nem lopakodott oda óvatosan, nem vitte be a konyhaszekrény alá, nem ropogtatta a fogával, egész hihetetlen volt, azt gondolhatta, hogy Miska túlságosan messzire futott, amikor éjjel a szarvast üldözte és már nem volt kedve visszatérni, megtelepedett a Demánovai cseppkőbarlangban, inkább ezt gondolta, mert ki tudja, sokféleképpen történhetett, hiszen az is lehet, hogy szintén a gödörbe került, csak van talán mit ennie, mostanában biztosan sok szalámidarabka meg csirkecsontocska eltűnik a házban, amiről az ember nem is tud, tehát biztosan nem érzi magát ott a legrosszabbul,

és ha véletlenül unatkozna, játszhat a királyfival; ha Miska kibírja ott, egész nyugodtan ellehet a gödörben a királyfi is, a királyfi jó kisfiú volt, puha haját mintha simogatásra teremtették volna, mindenki szerette, néha azt hitte, hogy a királyfi ő maga,

te az én jó kisfiam vagy, egy kicsike királyfi, no mondd apja, ugye, ő a mi kicsi királyfink? ugye?, de a kisfiú nemsokára érezni kezdte, hogy a királyfi valaki más, és csak azokban a pillanatokban érkezik, amikor az egész házban ünnepi csend van, ha apa letompított hangon beszél és anyának lágy fény ül a szemén, erre rendszerint este került sor, a kisfiú néha egész délután feszülten várta, mert a királyfival egyáltalán nem volt könnyű, néha már az egész vacsorát megette, a játékait is elrakta a csúnya fekete ládába, amelyben rettenetes meleg és fülledtség lehetett, hiába feküdt le időben az ágyba, a királyfi ha nem akart, nem jött el, eleinte, — hálistennek, ez ritkán fordult elő, a királyfi néha még éjszakára is ott maradt, hát az nagyszerű volt; mert mindig jó, ha az

embernek nem kell egyedül aludnia; jó, de, aztán a királyfi egyre ritkábban és ritkábban jött, végül már egyáltalán nem jött, ezzel teljesen bebizonyosodott, hogy a királyfi valaki más, dehát nem is ismeri ki

ebben magát, mert lehet, hogy a királyfi el akar jönni, de nem engedik, máskülönben ott nem lehet rossz dolga, ha fázik, felhúzhatja apa kesztyűjét, de nem is lehet ott nagyon hideg, hiszen nagyapa nem szereti a hideget és ha ott hideg lenne, nem

örült volna annyira és nem feküdt volna bele olyan

sietve abba a fekete ládába és a nagymama nem irigyelte tolna,

istenem, úgy sírtam, mikor láttam, hogy már engedik lefelé, mindig azt mondta, hogy végre már megpihen, ó istenem, miért is nem pihenek ott én is, abban a fekete gödörben,

nagyapának légre nyugalma van és pihen, az biztos, hogy sok volt a dolga, etette a nyulakat és állandóan a rollert javítgatta, mert mindig kiesett az első kereke; amióta oda leengedték, a roller tönkrement és egyáltalán nem lehet vele játszani, a nyulak is eltűntek egy idő múlva, talán leköltöztek oda, hozzá, egyáltalán minden, ami ebben a házban értékes volt, fokozatosan eltűnik,

biztosan ott van a vasárnap is, mert már nagyon régen nem volt semmiféle vasárnap, azelőtt rengeteg volt, nehéz megmondani, honnan jöttek, csak úgy egyszeriben, amikor felébredt, kiderült, hogy itt a vasárnap, anya és apa tovább maradtak ágyban, hozzájuk bújhatott, reggelire kávét kapott tejszínhabbal, nagymama ebéd után kalácsot sütött, azután sétálni mentek az erdőbe, ahová Miska járt éjjel, néha sikerült is felfedezni a lába nyomát a puha mohában, vagy a körhintához mentek, az egy nagy kerék, ami körül forog a világ, tehát sok minden volt, ami a vasárnapot jelentette, a vasárnapnak mindenki örült, a királyfi is legszívesebben vasárnap jött el, csakhogy már nagyon-nagyon régen nem volt vasárnap, olyan régen, hogy már azon kezdett gondolkozni,

mit, hogy a vasárnap?, ne félj, nemsokára itt lesz a vasárnap, ide nézz ez a naptár, és ez a piros a vasárnap, ugyebár, itt van, kitépem neked, játsszál a vasárnappal,

és játszott a vasárnappal, esett az eső és a vasárnap elszakadt, lehet, hogy azért nem jött el azóta se, lehet, hogy azért nem, mert talán nem elég, ha az embernek valami csak papíron van meg, talán túlságosan drága a vasárnap, mert ami szép, az nagyon drága, és az sem elég, ha az ember majd megszakad úgy sír, egyszerűen nincs rávaló,

legfőképpen apa rendíthetetlen, akkor is az volt, mikor anya AZT akarta, és úgy sírt, mintha elesett volna és leütötte volna a térdét, akkor a fiú is sírni kezdett, úgy sajnálta, de apa csak nem engedett, lehet, hogy igaza volt, de ha anyának AZ olyan fontos volt, miért nem engedte neki, de nem, a világért sem,

tudhatod, hogyan állunk, ugyebár, most AZT igazán nem engedhetjük meg, most AZT el kell tennünk az útból,

és így AZT eltették az útból, és anya nagyon boldogtalan volt, olyan boldogtalan, hogy meg is betegedett, és kórházba kellett mennie, amikor visszatért, gyakran sírt és csak járkált a házban, talán azt remélte, hogy AZT megtalálja, de senki sem akarta neki megmondani, hogy AZT hová tették, ezért aztán megharagudott és elment, legalábbis úgy tett, mintha elmenne, az asztalra helyezte a bőröndöt és a szekrényből belérakta a ruhákat, de apát nem könnyű átejteni, mindjárt rájött, hogy anya csak játszik,

te nem mész el, tudom, hogy nem mész el, már emiatt a gyerek miatt sem teheted,

de anya kivette a szekrényből a télikabátját is és erővel a bőröndbe gyömöszölte, a bőröndöt sehogy sem bírta bezárni, egész piros lett az erőlködéstől és reszketett a keze,

te nem mehetsz el, mit fogok én vele csinálni, ugyebár?

anya aztán mérges lett, a télikabátot a karjára dobta és felemelte a bőröndöt,

erre hamarább kellett volna gondolnod, én itt már tovább igazán nem bírom . . .

aztán kiment az utcára és a patak mögött felült az autóbuszra, mint aki valóban elmegy, apa egész nap az ajtókat csapkodta, mintha nem tudná, hogy ha anya elmegy a busszal, este cukorkát és csokoládét hoz haza,

igen, de most nem hozott sem cukorkát, sem csokoládét, és sokáig, sokáig nem jött haza, aztán egyszer titokban jött, éjjel, a kisfiú tisztán hallotta a folyosón a női kacagást és a cipősarkak kopogását, kiugrott az ágyból, oda akart futni, csakhogy apa megütötte és még meg sem engedte nézni,

fuss, te buta, fuss az ágyba, nincs itt senki, azóta többször is hallatszott már a nevetés és a cipőkopogás, de mindig csak éjjel, nappal anya biztosan csendben ül és a csiszolt üvegdugaszon keresztül nézeget mindent, néha nagyapával beszélget, megsimogatja Miska fejét és a királyfi kezére felhúzza apa kesztyűjét, hogy ne fázzon, kezébe veszi AZT és játszik vele, minden nap eljön hozzá a vasárnap, hát nem is hiányozhat neki semmi . ■ ■ és a kisfiú tudja, hogy végig kell kutatnia a házat, a fülét a padlóhoz szorítva kopogtatni, éjjel az ágyban minden életre kelő neszre figyelnie kell, meg kell tudnia, honnan hallatszanak ezek a zajok, mert ha azt a helyet megtalálja, megtalál tulajdonképpen mindent, ami eltűnt, és az egyáltalán nem kevés,

az is lehet, hogy a legokosabb az lenne, ha belefeküdne egy olyan ládába, amilyen nagyapának volt, lehet, hogy azután őt is leengednék oda, csakhogy a játékláda elég kicsi,

és így keresni és keresni kell, ki tudja, mi derül még ki, lehet, hogy az egész világ alatt egy mély gödör van, mert az emberek sokszor panaszkodnak, hogy itt fenn elveszítenek sok mindent . . .

istenem, mi történt veled, te gyerek, megcsípett valami?, hát ez érthetetlen, a varrógép alól előhúzta az apja kesztyűjét és úgy elkezdett bőgni, mintha nyúznák . . .

Fordította: H. E.

11