Nő, 1966 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1966-01-07 / 1. szám

jtf -о» évbe lép­w tünk. Számunk­ra ez a kong­resszus, konferenciák és az intenzívebb cselekvés éve. Pártunk XIII. kongresszusa előtt fel kell mér­nünk és számot adnunk, miként éltünk alkotmány­adta jogainkkal és szabadságunkkal. Meg kell állapítanunk, hogy a nők még mindig nagyon csekély mértékben töltenek be közéletünkben ve­zető helyet. E téren is meg kell találnunk az érvé­nyesülés útját, hogy a nők kezdeményezéssel is további munkára serkenthessenek. Tapasztalataink azt bizonyítják, hogy a nők áldozatkészen dolgoz­nak az üzemekben, a mezőgazdaságban és lakó­helyükön a társadalmi munkából is kiveszik részü­ket. A szülői munkaközösség tevékenységében és a nemzeti bizottságok különböző akciói elvégzése mögött a nők zöme áll. A Csehszlovákiai Nőbizottság javaslatot terjeszt a XIII. pártkongresszus elé, miként lehetne még e téren is javítani a nőbizottságok tevékenységét s egyben szervezésiig is szilárdabban megala­pozni a nők mozgalmát, fokozni a Csehszlovák Nőbizottság egybehangoló és irányító szerepét. Ezekről a kérdésekről nyilatkozik majd ez év januárjában a nők országos konferenciája. A kongresszus és a konferencia előtti időszak­ban kissé hajlamosak vagyunk a szép szavakra és a gondokat ilyenkor csak mellékesen említjük. Pedig tudjuk, hogy rohamos fejlődésünk mellett nehéz teher nyomta asszonyaink vállát, melyet egyrészt a nők munkájának megkönnyítése iránti közöny és az előítéletek is súlyosbítottak. Az eredmények azonban eredmények maradtak s a nők többsége alkalmazásban van. Szabad az út a szakképesítés felé, de sokszor nem ártana, ha jobban igyekeznénk erre az útra lépni. Jogilag egyenjogúak lettünk a férfiakkal, de mi a 20 sza­bad év után szívesen látnánk, ha ez az egyen­jogúság a közéletben, a gyárakban, a földeken s mindenütt ott, ahol mi is termelő munkát vég­zünk, érvényesülne. Ne csak a nőt tiszteljék ben­nünk, hanem az alkotó embert is, akinek munkája társadalmunkban nélkülözhetetlen és kettős hiva­tásával nagyon sokszor a férfiaknál több és meg­­erőltetőbb munkát végez. A sok örömteljes tény mellett ilyen gondokat tárunk a pártkongresszus elé. Azt akarjuk, hogy nőmozgalmunk a nemzetközi szolidaritás eszméjétől áthatva továbbra is a béke védelmére álljon. Határainkon belül pedig, az országos feladatok teljesítése mellett a nőket a közéletben és a magánélet útvesztőjében anyai együttérzéssel támogassa. A nők országos konfe­renciájának feladata, hogy mindezt az országos tapasztalatok alapján összegezze. Pártunk XIII. kongresszus előtti téziseiben az állampolitika rang­jára emelte a nők társadalmi és vezető pozíciók­ban való részvételének fontosságát. A járásainkon megindult női konferenciákon elhangzó viták összegezése a példa rá, hogy az asszonyok munkájára, kitartására és áldozatkészségére mindig számíthat az ország. SZARKANé-LéVAY ERZSÉBET Százszámra élnek Párizsban — és nem ts rosszul — jósnők, aktk jó fizetség ellenében kártyából, tenyér­ből vagy üveggolyóból megjósolják, hogy mt vár a jövőben a kíváncsi érdeklődőre. A londoni „Sunday Express“ tudósítója felkereste az egyik legfelkapottabb Ptthtát és ki­rályt honoráriumot ígért neki, ha megjövendöli, ml várható a világ­politikában a legközelebbi évttzed folyamán. Íme az „egészen pontos jóslat": Kérdés: — Kt lesz az USA elnöke 1967-ben? Válasz: — John Lindsay, a nem­régiben megválasztott New-York-t polgármester. Kérdés: — KI lesz Franciaország elnöke tíz év múlva? Válasz: — Természetesen Debré, de Gaulle tábornok volt miniszter­elnöke. A riportert teljesen meggyőzték a válaszok, s látván, hogy egy poli­tikailag Igen tájékozott és hozzá­értő jósnőre talált, megkockáztatta a harmadik kérdést ts: — Kt lesz Dél-Vtetnam kormányának élén tíz év múlva? A jósnő levette a szemüvegét, összerakta a kártyáit és csodálkoz­va bámult az újságíróra: „Lehetet­len dolgokat kérdez tőlem, uram. Hiszen a világ összes jósnöje sem tudná megjövendölni, valón mt lesz Dél-Vietnamban egy év múlva, hát még tíz év múlva .. .1 A Német Szövetségi Köztársaság egyik városában Frelburgban, a ki­telepített németek szövetségének funkcionáriusai nem férnek a bő­rükbe. Kívánságukra az 1870-71-es, Franciaország felett aratott német győzelem emlékműve mellé úgy­nevezett útjelző táblát állítottak, amelyen a következő városok neve volt olvasható: Gdansk, Kaliningrad, Gliwice, Karlovy Vary, természete­sen régi német változatukban. Ezzel akarták bizonyítani „soha el nem évülő jogaikat“ a német „élettérre“. Az ünnepélyes leleplezést követő éjszakán Ismeretlen személyek ki­cseréltek néhány feliratot: az egyik Oswtecztm, a másik Stalingrád felé mutatta az utat a „soha nem felej­tő“ hazafiaknak Wenzel faksch szociáldemokrata képviselő, akt elsősorban a nyugat­németországi kitelepítettek szó­szólójaként lett hírhedt, nemrégiben Rómában járt védenceivel, ahol a Vatikán több magas rangú szemé­lyiségével tárgyalt, s VI. Pál pápa ts fogadta. E kihallgatás után Jaksch sajtóértekezletet tartott, amelyen az egybegyűlt újságíróknak kijelentette: „A Vatikánban biztosí­tottak engem, hogy az egyházközsé­gek határai Kelet-Németországban (értsd azokon a területeken, ame­lyek a két világháború között né­met fennhatóság alatt állottak} a békeszerződés megkötéséig és a sza­bad (?!) Lengyelország megalapítá­sáig változatlanok maradnak.“ A ki­telepítettek nyugatnémet miniszté­riumának államtitkára, Peter Paul Nahm, akt minden tanácskozáson részt vett, kapásból megcáfolta Jaksch állítását, mondván: „Az egy­házközségek határairól egyetlen HINCZ GYULA rajza értekezleten sem esett szó. faksch képviselő úr ma nem érzi jól ma­gát. Ügy látszik, hogy a meleg Földközi tengert szél nem tesz jót neki..." Masahtto herceg, a japán császár másodszülött fia, a minap feleségé­vel, Hanako hercegnővel együtt Nyugat-Berltnben járt. A hercegi párt egy este az operába akarták vinni, ahol éppen a Madame But­terfly volt műsoron. A herceg visz­­szautasitotta a meghívást. Kijelen­tette, hogy a császárt család tagjai­nak ttlos végighallgatni Cső Cső Szán szomorú történetét. A kis japán gésa tragikusan végződő szerelme Pinkerton amerikai hajóstlszt Iránt ugyanis kellemetlen emlékeket ébreszt a távol-keleti szigetország lakosaiban. Hiszen az Amerikai Egyesült Államok volt az a hatalom, amely az úgynevezett nyugatt civi­lizációt rákényszerítette a japán népre.- EAS

Next

/
Oldalképek
Tartalom