Nő, 1966 (15. évfolyam, 1-52. szám)
1966-03-04 / 9. szám
F ényképpályázat Szerkesztőségünk a XIII. pártkongresszus alkalmából fényképpályázatot hirdet. Témája: „A nő és a társadalom" A fényképek és diapozitívok a nőt ábrázol ják, mint anyát, feleséget, és dolgozó asszonyt. A pályázat névtelen. Minden hivatásos vagy amatőr fényképész bekapcsolódhat A felvételek kétfélék lehetnek: 1. fekete-fehérek 2. színes diapozitívok Magas technikai és esztétikai szinvonalúak legyenek, hogy lapunkban közölhessük. A fényképeknek legalább 18x24 cm nagyságüaknak kell lenniök, a diapozitívok 6x6 cm esek legyenek. A diapozitívokat tegyék kis ke retbe, amelyre felírják a jeligét és a sorszámot. Egy külön jegyzéken sorszám szerint tüntessék fel a fényképek megnevezését. A fényes papíron készült fényképek hátsó oldalára írják rá a jeligét és a kép megnevezését. A felvételekkel egyidejűleg minden pályázó egy leragasztott borítékot küld a szerkesztőség címére, amelyben saját nevét, címét és a fénykép hátsó oldalára írt jeligét helyezi el. A pályázatot 1966. X. l én értékeljük. A díjnyertesek nevét a Nő október 15-én megjelenő számában közöljük A legjobb felvételek a következő díjazásban részesülnek: 1. a színes diapozitívoknál l.díj 1200 Kcs 2. díj 700 Kcs 3. díj 500 Kcs 4. díj 200 Kcs további öt tárgyi jutalom 2. a fekete fehér fényképeknél l.díj 800 Kcs 2. díj 500 Kcs 3. díj 300 Kcs további öt tárgyi jutalom A díjnyertes fényképek a Nő szerkesztőségé nek tulajdonát képezik, jogot formálunk azok nak a fényképeknek vagy diapozitivoknak a megvásárlására is, amelyek nem nyertek díjat. V Szép művelődési otthont kaptak a ■öksielűclek. örül Is neki a falu apraja nagyja. A FALUBAN Kalap Anna néni, a nűbisottség elnök nflje is kapott dlsxoklavelet. H&cskö Irma és Banda Ilona osztosik Anna néni űrftméhnn. A mi tanító nénink KISEGÍTŐ ISKOLA — JÖKA, hirdeti a tábla a faluvégi földszintes épület falán, amelyben a múltban a falu hivatalos ügyalt Intézték. Kilenc rámszegezett kiváncsi szempáron csillan meg az ablakon beszűrődő márciusi napsugár, amikor belépek az iskola egyetlen osztályába. A számológép előtt nyolc év körüli, kék melegltös kislány áll. öt nem zavarta meg az ajtónyitás, gondolatait a számológép színes golyói tartják fogva. Mellette középkorú, szelíd tekintetű asszony, lassan, szótagolva magyaráz. Azután kérdez. A kislány keze bizonytalanul Indul a golyók felé. Ojra elhangzik a kérdés. A kis-kéz most már hirtelen mozdulattal szétválasztja a golyókat... a felelet pontos, és a megérdemelt dicséret nem marad el. Néhány perc van hátra az utolsó órából. Némán figyelem a tanulókat. Az első padban ülő csöpp kisfiú lába alig érinti a padlót, a hátsó padban két fejlett nagylány, már rajtam is túlnőtt. Egyikük ijedt szemekkel, mellére szegezett fejjel kémlel, a másik felugrik helyéről és hangosan társalogni kezd. A rajzát mutogatja. Tíz különböző korú és nemű, nyugtalan, gátlásokkal teli gyermek és közöttük egy végtelenül türelmes, meleghangú, kedves arcú asszony, aki nemcsak értelmüket nyitogatja — minden szava, minden mozdulata gyógyírként hat tanítványai érzékeny idegeire. Tanítás után az igazgatói szobában ülök szemközt Gaálné, Tóth Etelka Igazgató-tanítónővel. Kérdésekkel halmozom el és 6 lassan beszélni kezd. — Nagyon szeretem hivatásomat, hiszen gyermekkori álmom valósult meg, amikor 1930-ban tanítónői oklevéllel a kezemben kiléptem a bratislaval Tanítóképző kapuján. Tonkházán álltam először a katedrára. Az első órán talán Jobban izgultam, mint az előttem ülő apróságok, akiknek fürkésző tekintete azt kérdezte: milyen leszel, új tanító néni? Másfél évtizedet töltöttem ebben az Iskolában, Itt éltem le Ifjúságom legszebb évelt, itt Ismerkedtem meg kollégámmal, akihez később feleségül mentem. A háború befejezése után elkeserített a hír, hogy nem lesz magyar iskola. A pedagógusok közül sokan állást változtattak. Én úgy éreztem, nem tudok mást, csak tanítani... Tvrdoslnra kerültem, szlovák iskolába. A kezdeti nehézségeket gazdagon kárpótolta a számomra addig Ismeretlen gyönyörű vidék, az Árva folyó völgye. Megszerettem a múltban sokat sanyargatott, mostoha sorsú Árva népét. Amikor 1950-ben kitárták
