Nő, 1966 (15. évfolyam, 1-52. szám)
1966-02-18 / 7. szám
ILLIK се < г ín és a Letkiss Egy új tánc világsikere szóró« összefüggésben áll kísérőzenéjének ■ sorsával. A sikerhez kát dolog kell: egy hatásos táncszerzemény, táncdal ás maga a tánc. Az új kreáclá kfjérőzenéjo, magában váve la tdbbnylre kifejező, ritmusában újszerű, melódiájában megkapú zene. A zeneszerzők a sikeres szerzemány mintájára újabb számokat komponálnak, melyek az új tánc jellegzetes tulajdonságaihoz alkalmazkodnak. Közben figyelmük ás Igyekezetük kát, látszálag ellentétes Irányban halad: új szerzeményük legyen ritmusában, karakterében hasonlú az eredetihez, ás mégis — lehetőleg legyen egészen más, újszerű ás ha lehet, még sikeresebb, mint az eleű. Hát ez Igen nehéz teladat. Egy ideig nem sikerül. Emlékszünk rá, hogy az elsú rumba, szamba, rock-and-roll vagy twist eredeti zenéjét sokáig nehezen tudta egy más, újabb szerzemény kiszorítani. Ez történik ma a let-kiss körül Is. Eredeti melódiáját még máig sem sikerült egy újabb táncdallal helyettesíteni, pedig világszerte már jó egynéhány let-klss — melódia született. A feladat annál Is nehezebb, mert e tánc figurális kompozíciója pontos ritmusbeli és formai törvényszerűségeket Igényel. A nehéz feladatot Alexander Kariay zenei szövegíró segítségével Igyekeztem megoldani, amikor szövegére az „£n és a let-klss“ című táncdalt megkomponáltam. Hogy Igyekezetünk milyen sikerrel járt, azt döntsék el önök. Zene: Teodor Sebő Martinak^. Lánc, T. Sebő Martlnsk? Szöveg: Alexander Kariay. Let-kiss Emi íánc, tánc-hoz еду-két csók ágy sem nem megy még a tánc. ér - tem mit Is ma- gyár -ráz,ben-nem a nagy láz, ez a cso-da tánc.— , Let -■ kiss' a név is mond-ja már: tán - cot hát. horn - lo - - ко - топ ar-com túz-ben arany esz-ter- lánc, Tánc, 1 > I, ösz-sze-gyul a ránc. tánc, Emi mert nem tu- - dom Emi pá - rom már,1 cső-dós ez a tánc, Let-kisst Re - -mes,hogy én nem tu-dóm még smás- sál hi- - á- -ba csá-bft az ja] de ked-ves Emi nem. esz-ter- lánc. vár- va vár. rcp-ja ezt a ég, Let-kisst még ROSSZ SZOMSZÉDSÁG TÖRÖK ÁTOK — de a jó: áldás. Mert kérem a szomszédasszony nemcsak kölcsönkér, hanem ad is. ö néz be, ha a gyerek egyedül van otthon. Ö jön kitakarítani, amikor beteg vagy... ő meséli el, hány érakor járt haza a férjed szalmaözvegy korában. Hogy néha elkövet apróbb Illetlenségeket? Hogy egy kicsit kikérdezi gyermekedet, mtért volt az a nagy kiabálás nálatok tegnap este — miközben megkínálja frissen sült tepertővel? Hogy nyilatkozni szokott (nem neked, nehogy megsértsen) hány millimétert emelkedett nálatok a porréteg a fiókosszekrény tetején az utolsó héten? Hogy ha valaki hozzátok csenget be, mindig ó az, aki először kidugja a fejét? Oda se nekil Nem Illik észrevenni. Am ezzel szemben tudja mindazokat a híreket, amelyek nincsenek az újságban. Tudja, mit nem lehet kapni holnaptól fogva és mit kellett volna vásárolnod tegnap. Csak egyet nem tud: mikor ne csengessen be hozzád ... mert ha még ezt is tudná, nem érdemelné meg a szomszédasszony nevet. A HÁZFELÜGYELŐ Házmestert nem Illik mondani. Hogy miért, nem tudjuk, de ősi hagyományként ettől megsértődik a házmester. A házfelügyelő többnyire a házmesternéből áll. Maga a felügyelő nincs otthon napközben. Valami foglalkozása van. Az asszony fogadja a lakókat ügyes-bajos dolgaikkal. 0 az, aki mindent lát, és mindent tud. Ennek ellenére: nem Illik idegen személynek részletes felvilágosítást adnia egy-egy lakó magánéletéről. Tudniillik még egy házmesterné Is tévedhet, illetve helytelen következtetéseket vonhat le. Nem illik állandóan emelt hangon rendreutasitanl mindenkit szemét-ügyben, a porrongyklrázás vétkéért és egyéb dolog miatt. Amennyiben rögös élete sérelmeit valahogy meg kell torolnia, és történetesen házfelügyelő, forduljon Ideggyógyászhoz. Nem Illik neki mindazt elkövetni, amitől másokat eltilt, seprés közben port csinálni, háborítani a közcsendet — Illene azonban ügyelni a ház tisztaságára, békéjére, gondoskodni arról, hogy a lépcsőházban ne égjen ki a villanykörte és ha fagy, a ház előtt ne keletkezzék jégpálya. Hogy milyen az ideális házmesterné? Munkaszerető és udvarias, mint minden más ember. No és milyen legyen a lakó? Ne éljen vissza azzal, hogy már nincsen háziúr, és ne pazarolja felesleges energiáját. Amennyiben a házmesterné Információs irodát tart fenn, ne halmozza el ajándékokkal annak érdekében, hogy a legfrissebb híreket vele közölje legelőször. Ne bömböltesse egész napon, sőt egész éjjelen át a rádióját, ha a lift jár, használja, ha meg nem, ne a házmesterre szórja átkait, ne rongálja a házat, ne sározza össze a frissen felmosott lépcsőt, ne a kapualjban törje össze a tejesüveget... vagy ha igen, gondosan tüntesse el a nyomokat... mert jaj, ha a házmesterdetektlv kinyomozza, a házmesterügyész vád alá helyezi, és a házmesterblró el is Ítéli. EGÉSZSÉG A karcsúság titka Köztudomású, hogy ma világszerte az egészséges, edzett, karcsú termetű nő a szépségideál. Mindnyájunk vágya, hogy termetünk karcsú legyen, napjainkban mégis egyre több az elhízott nő. Ennek oka a helytelen táplálkozásban és a mozgáshiányban keresendő. Ha valóban karcsúak akarunk lenni, sürgősen változtassuk meg étrendünket és életmódunkat. Táplálékunkat úgy állítsuk össze, hogy az minél kevesebb cukrot, tésztafélét és zsiradékot tartalmazzon, Ezeket gyümölccsel és zöldséggel pótoljuk. Aki képtelen a teát, kávét édesítő nélkül elfogyasztani, használjon szahartnt. A mértéktelenül sok folyadék (különösen a sör) fogyasztása is elősegíti a hízást. Még a diétánál ts sokkal fontosabb a fogyasztó torna. Ez is csak akkor hatásos, ha rendszeresen és kitartóan végezzük. Jól bevált gyakorlatok a következők: Feküdjünk le a padlóra, és emeljük Jobb lábunkat lassan, nyújtott térddel a levegőbe, majd ugyancsak lassan helyezzük vissza nyugalmi helyzetbe. A másik lábbal ts ugyanezt a gyakorlatot végezzük. Miután ennél a mozgásnál az izmok feszülésén van a hangsúly, fontos, hogy a gyakorlat minél lassabban történjék, mert így az izmok munkája fokozódik. A két láb váltakozó emelését eleinte háromszor, majd ötször végezzük. Akit nem fáraszt a gyakorlat, az többször ts megcsinálhatja. (1) Mikor a szervezet már különösebb fáradságérzet nélkül bírja ezt a váltott lábgyakorlatot, a következő gyakorlat: a két lábat egyszerre emeljük a levegőbe, J2J ami tulajdonképpen a test hajlékonyságának előmozdítására szolgál. Minél magasabbra bírjuk emelni a lábunkat, annál hajlékonyabb a testünk. Ilyenkor már a derekat is emeljük, s a felsőtest a padlóra szorított könyökkel támaszkodik a földre. Ebben a helyzetben lábszárunkkal ritmikus mozdulatokat végzünk a levegőben, ami a csípő és a hasizmok Igénybevételével történik, ez nagyban elősegíti a felesleges súlytöbblet leadását. Innen már csak egy lépés a .híd“ csinálása, mely abból áll, hogy két szétvetett lábunkra támaszkova, testünket egyenes vonalban hátrahajlítjuk mindaddig, amíg kinyújtott tenyerünkkel a padlón btztos támaszt nem nyerünk. Ez a gyakorlat az egész testtzomzatát igénybe veszt, mert végzésekor szerephez Jut a kar-, a has-, a csípő-, a comb- és a lábszárlzom ts. Kifejezetten a csípő- és hasizmok tornáztatását szolgálja az a gyakorlat, mikor a padlóra fekszünk és baloldalról kiindulva, hlntaszerű mozdulattal a Jobboldal felé gurítjuk magunkat párszor a földön, majd váltogatva, könnyedén és lassan, hátunkról arccal a föld felé fordulva, zsák módjára hengergetjük testünket. Valamennyi gyakorlatot rendszeresen, naponta legalább 10—15 percig végezzük, mert különben nem érjük el a kívánt eredményt. Ne felejtsük el, hogy a karcsúság titka a helyes táplálkozáson kívül, csakis a rendszeresen végzett fogyasztó tornában rejlik.-J-